
A fiatal nő agyát halálos kór támadta meg. Orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja a lehetséges ellenszert. A nő azonban belenyugvással várja a jövőt, megírja élete művét. Arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be a művet. Tom szeretné boldog véggel lezárni a történetet, ám az asszony kész tények elé állította. A kilátástalan helyzetben letargiába esik, hiszen a kedvese jelentette élete értelmét, testesítette meg számára a szerelemet. A férfi hosszú és nyomorúságos utat kénytelen bejárni, mire rájön, hogyan is érheti el célját. A történet ezer évet ível át, három különböző korban játszódik.
https://videa.hu/videok/film-animacio/a-forras-2006.mp4-16-even-aluliak-szamara-nem-aj-DhshbufdKSUvrAAb
Angyali üzenet Pünkösdre
Pünkösd angyalai különleges, gyógyító és békítő energiákat árasztanak felénk.
A Pünkösd a megújulás, a fény és az elmélyülés időszaka, amelynek középpontjában a feltétel nélküli szeretetenergia áll. Ez az időszak kiváló alkalom arra, hogy lelassulj, kapcsolódj önmagaddal és szeretteiddel, és tudatosan a pozitív gondolatokra, valamint a lelki békédre fókuszálj.

Ö t l e t e k és s u g a l l a t o k
Figyelj a mostanában felmerülő gondolataidra és ötleteidre! Isten keze van rajtuk. Isten a gondolataidon keresztül beszél hozzád. A kártya arra mutat rá, hogy az angyalok szeretnék, ha törődnél az ötleteiddel. Útmutatásért imádkoztál, és megkaptad ötletek formájában, így hát ne mellőzd őket, mint merő képzelgéseket. A lap szerint az angyalok magabiztosságot szeretnének adni, hogy képes legyél elfogadni a csodálatos ötleteket, akár Isten többi gyermeke. Hisz minden ragyogó ötlet az isteni értelemből származik. Isten mindenütt és mindenhol jelenvaló, így benned is él. Folyamatosan újabb és újabb gondolatokkal és ötletekkel lát el.

Ő r a n g y a l
Őrangyalaid ebben a pillanatban tudatni akarják veled, hogy nagyon szeretnek téged. Az angyalok szeretete feltétlen és határok nélküli. Nem vagy egyedül. Ez a kártya olyan, akár egy szerelmes levél, amelyben őrangyalaid azt mondják: „Itt vagyunk melletted. Sohasem hagytunk el, és soha nem is lennének képesek elhagyni.”
Az őrangyalok szerint megérdemled figyelmüket és segítségüket. Nincs olyan gondolat, szó vagy tett, amellyel eltántorítanád magadtól az isteni segítőket. Nem ítélnek el, ha hibát követsz el. Az angyalok egyszerűen azért vannak melletted, hogy támogassanak, hogy előre haladhass spirituális utadon, és te is segíthess másoknak.

T á m o g a t á s
Isten, az angyalok és a Felemelkedett Mesterek ebben a pillanatban is vigyázzák lépteidet, szeretnek, és mutatják az utat. Nem vagy egyedül. Biztonságban vagy.
Ez a kártya megerősíti, hogy jóindulatú lények csoportja vesz körül, akik szeretnek, támogatnak és utat mutatnak neked. Ha veszélyben vagy, közbelépnek és figyelmeztetnek. Ha félsz, az isteni szeretet energiájával töltenek föl. Ha össze vagy zavarodva, jó tanácsot súgnak a füledbe.
Ezzel a kártyával azt üzenik az angyalok és a segítő lények, hogy fordulj még gyakrabban hozzájuk. Beszélj magadban nekik bármiről, és hamarosan egyértelműen érzed majd a jelenlétüket. Nemsokára az angyalok besoroznak maguk közé, hogy segítsd az embereket. Ha valaha is kételkedtél segítő képességedben, az angyalok most arra kérnek, szabadulj meg ezektől a félelmektől.

A csodás lapokat dr. Doreen Virtue: Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam, az angyalok vezették a kezem – mindent „tisztán” hallottam.
Angyalos foglalkozásokkal is kereshettek – várom a Hölgyeket angyalos-ezoterikus stúdiómba. https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-asajah/
Szeretettel-léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Pozitív áldásban
Energetikai kezelésre invitálom a Hölgyeket!
-csakra-aura harmonizálás – hogy teljes fényedben ragyogj
-energetikai szint emelés – hogy pozitív dolgokat vonz be
-immunrendszer erősítés – hogy távol tartsd a betegségeket
-gyógyító energia átadása – testi-lelki gyógyulásra
-oldás, blokkoldás – rontó, önsorsrontó energia levétele
-fogyásban segítő energia – hogy visszatalálj eredeti önmagadhoz
-szívcsakra tisztítás – emeli a kisugárzásodat
-entitánsok, szellemek levétele – az aura tisztíságáért
-tudat és harmadikszem csakra tisztítás – hogy meghalld a belső hangodat
-vezetett tisztító, rezgésszint emelő meditációk – a felszabadult lélekért
-őrangyal behangolás (inkorponáció) a magas rezgésszintért

Időpont egyeztetéssel a hét minden napján kereshettek – a családodnak is szeretettel segítek. Bejelentkezni face chat-üzenetben is lehet: https://www.facebook.com/asajahcsilla
Lélekölelésem:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Pünkösd a lélek ünnepe
Varázslatos Pünkösdben
A pünkösd az ezotériában és a szakrális hagyományokban a megvilágosodás, az isteni szellemi fénnyel való feltöltődés és a belső újjászületés ünnepe. A keresztény pünkösd ezoterikus megfelelője a szellemi ébredés, amely a lélek fejlődését és a tiszta intuíció kibontakozását jelöli.
Pünkösd vasárnap: május 24
Pünkösd hétfő: május 25.

Pünkösd virága a pünkösdi rózsa. A pünkösdi rózsa (bazsarózsa) a bőséget, a gazdagságot, a nőiséget és a feltétel nélküli szeretetet jelképezi. Helyezd el az otthonodban, az angyal-oltárodon.
Az Univerzumból misztikus élet-áldás energiák érkeznek hozzánk. Ha angyaloznál most Rafael, Mihály, Uriel, Zadkiel, Metatron és Gábriel arkangyalt idézheted, kérhetsz tőle segítséget – vigasztalást, bátorítást, inspirálást, útmutatást – elakadásaidban, továbblépéseidhez.
Ideális időszak feladatok átgondolására, fontos beszélgetésekre is. Ügyelj, hogy ne kapkodj, és ne hozz elhamarkodott döntéseket. A merkúri-jupiteri-szaturnuszban a gondolatokkal való teremtés ideje lesz a különleges időtérben. Amire gondolsz, az manifesztálódik és megvalósulhat, fókuszálj a szépre, a jóra – szívtudatossággal teremts, tudatosan gondolj pozitív dolgokra.

A gyógyító erők a pünkösdi napokban sokkal erősebbek és intenzívebbek lesznek. Alkalmas az időtér energetikai kezelésre, meditációra, és a Felsőbb Világokkal való kapcsolatfelvételre, ház-szentelésre, tértisztításra, és Angyalmágiára.
Békülésre és megbocsátásra is kedvezőek a rezgések. Mély lelki beszélgetésekre is hangolódhatsz – az égi energiák áldásos erejével. Emeld fel a lelkedet, és ragyogj, építsd-szépítsd kapcsolataidat – erősítsd a szeretetszálakat. Ha tehetitek kiránduljatok a szabadba és töltsetek minőségi időt szeretteitekkel.
Szeretettel várom a pünkösdi hosszú hétvége alatt is a Hölgyeket, angyalos-ezoterikus stúdiómba – érdemes időpontot egyeztetni velem.
Áldott szép ünnepet kívánok szeretettel, Mindenkinek Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Arkturuszi angyalok
Energetikai tértisztítás
Negatív entitánsok – energetikai lények.
A spirituális és ezoterikus tanítások szerint a negatív entitások olyan alacsony rezgésű, nem fizikai (asztrális) lények vagy energiák, amelyek az emberi érzelmekből, jellemzően a félelemből, haragból, szomorúságból vagy stresszből táplálkoznak.
A negatív entitások jellemzői és típusai:
Asztrális paraziták: Olyan lények, amelyek az ember aurájához vagy energiamezejéhez tapadnak, és finoman befolyásolják a viselkedést, gondolatokat, hogy az egyént legyengült, negatív állapotban tartsák.
Földhözragadt lelkek: Olyan elhunyt emberek szellemei, akik nem távoztak a fénybe, és a köztes létben rekedve az élők energiáit csapolják.
Árnyéklények és démonok: Alacsonyabb asztrális síkokon élő, rosszindulatú entitások, amelyek képesek megszállni az embert, vagy átvenni a hatalmat a szellemük felett.
Energiakövetelők: Gyakran a tudatosan vagy tudattalanul mások energiáját elszívó személyekhez, vagy „energiavámpírokhoz” kapcsolódnak, akik szándékosan vagy akaratlanul mások szeretetét és bizalmát használják ki. Ezek a lények a hasonló rezgés elvén működnek: ha valaki tartósan a félelem, a harag vagy a tehetetlenség állapotában van, azzal összhangba kerül ezekkel az entitásokkal, ami „megtapadást” eredményezhet. Tünetek: Folyamatos fáradtság, kimerültség. Megmagyarázhatatlan rossz közérzet és hangulatingadozás. Gyakori veszekedések, konfliktusok. Nehézkes felépülés betegségekből
A legfőbb védelem a magas rezgés fenntartása: a figyelem tudatosítása, a hála, az öröm és a pozitív érzelmek megélése, ami a „fénybe” emeli az embert, és így a negatív entitások egyszerűen lecsúsznak róla.

Negatív entitánsok – a teljesség igénye nélkül.
Az egregor (másnéven: figyelő.)
Olyan „testetlen”, önálló tudattal vagy energetikai lenyomattal rendelkező létező, amely ezen alacsony rezgésekből, így a félelemből táplálkozik. Amikor valaki tartós szorongást vagy fóbiát él át, a spirituális nézetek szerint egy ilyen entitás kapcsolódhat az aurájához.
A lidérc természetfeletti lény, démon – megjelenésében több méteres hatalmas fekete madár. Valójában egy gonosz energetikai lény, amely leszívja az életenergiát a köldökcsakrához kapcsolódva. Anyagi veszteséget is okozhat, ha fiókái vannak, még veszélyesebb, a lakásban a plafon sarkában tanyázik.
Az „árnyember” (vagy árnyékember/árnyalak). Általában homályos, sötét, emberi körvonalakkal rendelkező lények, amelyeket sokan a szem sarkából észlelnek, vagy alvásparalízis (alvási bénulás) során tapasztalnak meg. Gyakran említik őket 4. dimenziós lényekként vagy olyan entitásokként, amelyek a veszteségtől való félelemhez, negatív érzelmekhez kötődnek. Nem rendelkeznek konkrét arccal vagy részletekkel, gyakran gyorsan mozognak és hirtelen eltűnnek- félelmet, nyomasztó érzést keltenek. Összességében az árnyember egy olyan entitás, amelyet a spirituális vagy paranormális magyarázatok szerint a „másik oldalon” lévő alacsonyabb rendű lényként vagy energetikai formaként írnak le.
A „csuklyás szerzetes” féle entitás sötét, sűrű, körvonalazható, de arcnélküli alakként jelenik meg, amely általában a periférikus látótérben tűnik fel, és gyakran kíséri félelemérzet. Démonok jelenlétére utal, ill. azoknak nyit utat.
A molyember egy természet feletti kriptoid hatalmas, emberformájú, szárnyas lény, izzó vörös szemekkel. A levegőben mozog, de nem feltétlenül légelementál. Katasztrófákat, baleseteket jelez előre.
A Kalapos Ember egy asztrális negatív entitás,. Gyakran említik mint az árnyékemberek (shadow people) egyik fajtáját, amely negatív energiákat sugároz. A „félelem” megtestesítője: a kapuőrök közé tartozik, akik a megfélemlítésre szakosodtak.
A Kalapos Ember egy riasztó, iszonytató nyugtalanságot okozó jelenség, amely a legtöbb esetben gonosz vagy ártó szándékú entitásként jelenik meg.
Démonok: Eleve gonosz, bukott lények, amelyek nem a fizikai elemekből, hanem alacsonyabb asztrális szintekről származnak.
Megszálló szellemek/kóbor lelkek: Elhunyt emberek földi maradványai, amelyek ártó szándékkal kísértenek
Negatív érzelmekből táplálkoznak.Energiaelszívással gyengítik az embert. Céljuk a káosz, a félelem és a destruktív viselkedés fokozása.

A gonosz erők olyan lények, amelyek a sötétség, a megosztottság és a rombolás energiáit képviselik. Azt javaslom, hogy érdemes az angyalvilághoz kapcsolódni, tőlük sok pozitív energiát nyerhetsz. Angyalos foglalkozásokkal is kereshettek: őrangyal kapcsolat felvétel, inkorponálás, tőlem angyalos szertartás-mágiát is tanulhatsz.
Energetikai tisztítást, vibrációs rezgésszint emelést időről-időre okos-bölcs döntés kérni. Javaslom legalább havi egyszer – a tibeti fehér mágiás tértisztítást pedig nyolc havonta illik megismételni.
Várom a Hölgyeket angyalos-ezoterikus stúdiómba – a hét minden napján energetikai tisztításra is. Szeretettel-léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
A Sorsod a te Életed

Olyan embereket engedj az életedbe,
akik megnyugtatnak a jelenlétükkel,
akik elfogadják a véleményedet,
akik megnevettetnek,
akik meghallgatnak,
akik nem ítélnek el és nem pletykálnak ki,
akik támogatnak,
akik tisztelik az érzéseidet (és nem élnek vissza azokkal),
akik erőfeszítéseket tesznek Érted
akik értékesnek tartanak
és akik úgy szeretnek, ahogy vagy!
Az Élet szép, tele van csodákkal!

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Szerelemvonzó tanfolyam singli Hölgyeknek
A varázslat benned él!
Magadba fektess, sugározz, ragyogj, te magad légy a szeretet és a szerelmet vonzod!
Szerelem bevonzó egyéni tanfolyam singli Hölgyeknek, ha unod már az egyedüllétet – két órás időkvantumban. Itt a tavasz, úton a nyár – a szerelem téged is vár.

A program tartalma:
hogyan tudod a régi exed elengedni
miben változtass, hogy változhass
miként tudod tudatosan fejleszteni magad – felépíteni a teljes személyiséged
mit tegyél, hogy újra örömteli valódi önmagad legyél
hogyan tudod bevonzani a szerelmet – varázslat égi elementálokkal
Energetikai tisztító, vibrációs rezgésszint emelő kezelés is a program része – blokkoldással, szívcsakra tisztító, kisugárzást növelő hatással.
Ha szeretnél velem egyeztetni a személyes egyéni tanfolyam-foglalkozásra – jegyzetet is kapsz az önmunkádhoz – face chat üzenetben is jelentkezhetsz és érdeklődhetsz a részletekről nálam: https://www.facebook.com/asajahcsilla
Ne feled, a boldogság neked is alanyi jogon jár! Szeretettel-léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Az energia az én anyanyelvem

„Az energia az én valódi anyanyelvem. Sokkal jobban megértem, mint a kimondott szavakat.
Szóval velem szemben légy az, aki Te valójában vagy, önmagad, mert a rezgésszinted és energiáid mindenféleképpen el fogják árulni nekem az Igazságot.”