„Nincs mit mondanom.
Azoknak, akik nem akarnak hallani.
Azoknak, akik hallanak, de nem akarnak érteni.
Nincs mit mondanom.
Azoknak, akik nem szeretnek.
Azoknak, akik nem úgy szeretnek, ahogy jó nekem.
Nincs mit mondanom.
A felszínesnek, a rosszindulatúnak, a kötözködőnek, a korlátoltnak, a begyöpösödöttnek. Az ártani akarónak, a hazugnak, az álszentnek, a gyűlölködőnek.
Olyan emberekkel akarok beszélni,
akik hallanak, értenek, megértenek, támogatnak, szeretnek – de legalábbis minden esetben egyenrangúként tisztelnek.
Olyan emberekkel akarok beszélni,
akik elfogadók, befogadók, nyitottak a világra és őszinték – legalább önmagukhoz.
Olyan emberekkel akarok beszélni,
akik megmaradtak embernek, bármit hozott is az élet.
A többiek?
Velük semmi dolgom nincsen. „
Horváth Szilvia
A sors új utat nyit!
Jövő elemzést kért tőlem Angéla.
Tarot- inga – számmisztika – csipetnyi asztrológia… egy kis auraolvasás és máris kész volt az elemzés. Elmondtam, elé tártam amit ‘kiszámoltam-láttam-hallottam’ – közvetítettem.
A Vízöntő-Plútó más, új utat mutat – elengedést kellene gyakorolnod…ha nem teszed, az élet hirtelen nagy változással érkezhet…9-es személyes éved vége felé tartasz, a Jupiter is beindul hamarosan – a szaturnuszi erő mutatja az utat – a tarot Halál lapjának szimbolikája is jót takar az Ítélet kártyával párosulva…bár a Bolond lap a hezitálást igazolja. Előrelépni van jó időd!
Azt hajtogatja, hogy jó neki így, ahogy most van…nem akar változtatni rajta semmitsem…meg se hallgat. A megtapasztalást választja gondolom, így ráhagyom, elvégre szabad akarata van. A következő napokban ledermedt, nem kezdett újba…a régit is halogatta…habár kezdett ráeszmélni a jóslatra.
Majd pár nap múlva üzenet érkezett hozzám egy vízióban: A hölgy lefagyott, megrekedt… megjelent ama váratlan helyzet az életében – eljött az elengedés ideje.
Előtte az új, amit már régóta tervezget…de ereje elfogyott…a depi rendesen ráborult…a komfortzóna elhagyására szólítják fel az égiek…de semmit nem tesz…ahhoz ragaszkodik, amit elengednie kellene. Megjelenik az első szint a gyászmunkában…a tagadás.
Az Univerzum a jobb jövő felé terelgeti- a jóllét felé emelheti. Talán megijedt a lehetőségtől – kevésnek érzi magát hozzá, hogy megtegye, rágódik, gyötrődik, beindult nála a csakazért se állapot.
Pár hét múlva tudom, hogy felkeres…de addig még küzd, menekül…a rossz irányba lendül. Nem nógatom, mindenki a saját tempójában haladva fejlődik – ezt vallom. Van, akinek kell a nagy megtapasztalás, a nagy megrázkódtatás. Azt mondja a népi szólás: Néha kell hogy fájjon, hogy utána jobb legyen.
Blokkoldással, rezgésszint emeléssel, tudat tisztítással, önbizalom erősítéssel várom…és ‘látom’, hogy meg is érkezik!
Ha nincs elég erőd, vagy kétséges a jövőd, felborult az életed, nem tudod mi tévő légy…és már régóta tervezed, hogy jönnél… jelentkezz be hozzám: ezoterikus foglalkozásra – szeretettel várlak új angyalos stúdiómba. Nálam igazi őszinte önmagad lehetsz, nem ítélkezem. Figyelek rád, meghallgatlak, segítek neked. Ha úgy szükséges kapcsolatot keresünk az égi Létezőkkel, a legjobb megoldást felé törekedve, megoldjuk a megrekedt helyzetet. Szeretettel-léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Húsvéti programajánló – Asajah stúdió
Ezoterikus ajánlat a szent időre.
Ha gyógyulnál, ha tisztulnál, ha továbblépnél, vagy ha nagy döntés előtt állsz – szentelj magadnak Én-időt. Órás, másfél és két órás programokra jelentkezhetsz be hozzám:
– energetikai tisztítás (rontásvizsgálat/levétellel)
– megoldhatatlannak tőnő élethelyzetekre angyalmágiák – Istenangyalos szertartásban
– őrangyal kapcsolatfelvétel – inkorponálás védelemre
– válaszutaknál mélyalfás vezetett meditációk
– új élet teremtő angyalos programozás – önhipnózisban
– lakás/ház/nyaraló tértisztítása fehér mágiával
(átjárók bezárása, szellem levétel, Fény hazába emelő szertartás,negatív terek bemérése, rontáslevétel, grátisz: feng-shui tanácsadás)
– szimbólumos sigil-mágia tanfolyam a varázslatos égi elementálokkal
– éves tarot-elemzés – segítő égi útmutatással
Regisztrálhatsz Te is a programokra – vannak még szabad időpontok. A húsvéti szent ünnepek alatt is várom a Hölgyeket új angyalos stúdiómba – a családodnak is szeretettel segítek. Videóhívásos foglalkozást is vállalok – érdeklődj a részletekről face chat-üzenetben. Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Húsvéti köszöntő
Áldott szent ünnepet!
A Húsvét a tavasz legszebb ünnepe – az újjászületés lehetőségét hozza el. A Nap a Bikában aktív, újraéledő energiákban vagyunk, töltekezz: napozz, levegőzz Gaia ölében.
Az ünnep szimbólumai:
A húsvéti tojás a Kozmosz, a Világ, Ember a Világ-Tojásban szimbóluma. A tojás a vibráló és lüktető, határtalan kör, melynek nincs kezdete, nincs vége. Ez jelenti a határtalan teret és a korlátlan időt a végtelenben. Olyan, mint a kör, a még meg nem nyilvánult Isten jelképe, a teljesség, a végtelenség szimbóluma. A tojás szétrepedésével alakult ki a Föld és az Ég. A tojás az élet csodája iránti ámulat jelképe. Az élet elve és minden lét csírája benne foglaltatik a Kozmikus Tojásban: azért az emberi tökéletességet lehetővé tevő potenciál és erő szimbóluma. Ezt az ősi kettősséget szimbolizálja a Yin-Yang.
A barka ugyanezt jelképezi, csak nem az emberre, hanem a természetre vonatkoztatva.
A nyúl szintén a szapora termékenységgel a szellem spirituális világára utal. Osarának, a tavasz Istennőnek a legenda szerint volt egy különleges madara, amely színes tojásokat tojt. Egy napon az Istennő a madarat a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat.
A bárány ártatlanságot, összetartozást, jólelkűség, jámborság, eltévelyedés szimbóluma. Az Isten Báránya, aki elveszi a Világ bűneit.
A szent ünnep alatt a mély lelki beszélgetéseknek, kapcsolati szintlépésnek is kedvez a kozmikus időtér energetikája – töltsd az idődet szeretteiddel, szenteld meg a beszélgetéseid áldásos figyelemmel.
Engedd el a félelmeidet, és a fájdalmaidat, a dühödet és a feszültséget – gondolj a sikereidre és adj hálát az Életnek: válaszd az örömöt és a fényt.
https://www.youtube.com/watch?v=xsKJvWJFs0
A Mars-Neptunusz-Vénusz-Uránusz-Merkúr-Plútó harmonikus rezgések telítik a téridőt: hatalmas transzformáló erővel. Váratlan, sorsszerű pozitív események, hirtelen remek lehetőségek érkezhetnek hozzánk, kreatív sugallatokat kaphatunk.
Sorsfordító napok élünk: szavaink nagy teremtő erővel hatnak, amit mondasz, mert elindul a megvalósulás felé – megteremtődik az anyagi világban. Teremtő mágiáknak nagy ideje lehet – angyalos szertartással várom a jelentkezőket.
A Húsvéti Szent ünnep alatt Gábriel arkangyalhoz kapcsolódhatsz – imagináld őt bátran.
Isten, a szeretet teremtő energiája – benned is örökre él: csodákkal megáldott Húsvétot kívánok, Mindenkinek! Szeretettel-léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Isten egy frekvencia
Isten egy frekvencia, amely benned létezik, hangolódj rá.
A Föld az, ahol lelkünk fejlődését a legjobban segíthetjük. Azért jövünk a Földre, ahol a szeretet hiánya van, hogy megtanuljuk, hogyan LEGYÜNK feltétel nélkül szeretetteljesek és könyörületesek.
A feltétel nélküli szeretet és könyörület kifejezése:
~ Elfogadás: elfogadni másokat úgy, ahogy vannak. Nem ítélkezem… az emberek különböző okokból olyanok, amilyenek, és mindannyian negatív és pozitív tapasztalatokon keresztül tanuljuk meg a leckéinket.
~ Megengedés: elengedni az irányítást és megengedni az embereknek, hogy azok legyenek, akik, mialatt tanulják a saját leckéiket, úgy, hogy ők választják meg azokat még akkor is, ha mi nem érezzük úgy, hogy ez a legnagyobb javukat szolgálná..
~ Bizalom: Tudni, hogy mindenki isteni vezetésben részesül, és egy olyan lélekszerződése van, amin dolgozik, ami a lelke növekedéséhez vezet.
~Kedvesség: Úgy bánni másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, függetlenül attól, hogy egyetértesz-e velük vagy sem.
~ Tisztelet: megengedni másoknak, hogy azt higgyék, amit hinni akarnak, megértve, hogy mindenki más tudatossági szinten van, és néhányan talán még nem állnak készen hogy felfedezzék, kik is ők…… hiszen akkor vállalniuk kellene a felelősséget, és lehet, hogy még nem állnak készen erre. – Mike Harrigan
Blokkoldás
Ezoterikus foglalkozásban
Ha folyamatos elakadásaid vannak sorsdolgaidban, keress: Ezoterikus foglalkozással. Valószínűleg nem a saját életedben élsz, ha folyamatosan megrekedsz, elakadsz – ezért kerülnek el a jó dolgok. Blokkoldás után megérkezik hozzád a szerencse és a siker. Spirituális technikákkal felismerhető a minta, és oldható a blokk, a megrekedés oka.
Az elakadás oka lehet:
– rontás, vagy átok
– rád tapadt szellem blokkol
– téves életfilozófia
– sorspróba
– előző életből a karmikus burokkal áthozott negatív minta
– karmikus bünti, avagy
– önsorsrontó dilemma
Ha haladni szeretnél és megvalósítani a céljaidat, álmaidat jelentkezz be hozzám: órás, másfél és két órás programokkal segíthetek. Az terápiás beszélgetést követi az oldás, a blokkoldás és a vibrációs/rezgésszint emelés.
A hét minden napján, új angyalos stúdiómba várom az ezoterikus Hölgyeket – a családodnak is szeretettel segítek – rugalmasan egyeztethetsz velem telefonon, vagy face chat-üzenetben is. Szeretettel-léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Inspiráció
A csoda mágnese vagyok – életembe a jót vonzom – áldott vagyok szerencsés – minden tervem valóra váltom!
Újhullámos ezoterikus terápia
Önhipnózis tanfolyam kezdőknek – célmegvalósításra
Az önhipnózis (önszuggesztió) lehetővé teszi, hogy saját tempódban dolgozhass a személyes fejlődéseden.
Stresszes munkanap után, fontos esemény vagy vizsga előtt, alvási nehézségek esetén, feszült családi vagy társas kapcsolatok kezelésekor érdemes önhipnózist alkalmaznod.
A terápiás konzultációban feloldjuk a blokkjaidat, és emeljük rezgésszintedet, hogy sikeresebb legyen az önmunkád. A foglalkozás végén – blokkoldás és vibráció emelés után – egy otthon könnyedén elvégezhető meditációt ajánlok a számodra. Rendszeres gyakorlással – terápiás változatban ajánlom. Egy kis kedvcsináló:
Keress egy csendes helyet, ahol nyugodtan relaxálhatsz.
Képzelj el egy kellemes környezetet, ahol korábban jártál, és örömmel töltött el.
Készülj fel a meditációra: Kapcsold ki a tudatos elmédet és hozd magad transzállapotba.
Sikeres lehetsz, ha a programodban pozitív megerősítéseket használj, magas rezgésszintű szavakat ismételhetsz.
Képzeld el magad sikeresnek – vizualizáld, hogy elérted a céljaidat.
Onnan tudod, hogy jó munkát végeztél és elérted az önhipnózis állapotát, hogy megszűnik benned a feszültség, és ha magabiztosnak érzékeled magad, akkor minden bizonyossággal beprogramoztad a sikert.
A foglalkozásban az oldást után a transzgyakorlatot is elvégezzük. A program másfél órás időkvantumban elérhető: időpont egyeztetés szükséges. Bárki elsajátíthatja az önhipnózis technikáját, csodálatos ezoterikus módszer önmagad fejlesztésére – csak némi gyakorlásra és elhivatottságra van szükség hozzá.
Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket új angyalos stúdiómba. Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Nagy döntések idejében
H e t i t a r o t
április 14-től április 20-ig.
A sorsikus időtérben nagy döntéseinkkel szintet léphetünk. Az emelkedés hetében, cselekvő életvidám energiákkal töltekezve sorsot építhetünk.
Ahol nagy a blokk, eladások vannak, érdemes rontásvizsgálatot kérni – önsorsrontás esetén is nagy segítség az energetikai tisztítás, pozitív lehetőség: egyeztess velem.
„A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’.
A hét eleje (hétfő, kedd) víz elem minőségben lesz.
A növényápolás, meditáció kitűnő program lehet – hasznos a nagymosás. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Figyeljetek az egészséges táplálkozásra, kerüljétek a szintetikus, méreganyagokat tartalmazó ételeket. (Az E 120 és E 904 jelzésű élelmiszereket nagyon nagy ívben elkerülni!) Kedvező időszak érkezik fogyó- és tisztítókúra elkezdésére, kozmetikára, bőrápolásra – hajvágásra kedvezőtlen, inkább halaszd el. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek kedvező lesz a hét eleje – sorsteremtésben nagyot léphetnek. A Hold a Skorpió jegyében jár, április 16-án, szerdán 4:37-kor lép át a Nyilas tűz jegyébe.
A Császár IV. – A rend napja jönnek: gyakorlatiasságra, módszerességre van szükség. Tegyél rendet magadban és magad körül. Tegyél mindennap egy lépést a célod felél,
Ha gátként jelenik meg: merevséged, makacsságod, görcsös akarásod gátol. Tökéletességre törekszel. Legyél lazább, könnyedebb!
A hét elejében sorsbolygónk a Szaturnusz segít szembenézni félelmeinkkel, megmutatja az elakadásainkat, és szintlépésre motivál – támogat a nagyobb lépések megtételében, mutatja a jó irányt – tanító munkája felbecsülhetetlen ajándék. Arra inspirál, hogy vedd kezedbe az életedet és cselekedj, – engedd el az ítélkező-kritizáló énedet, mert ezzel csak blokkokat teremtesz. Állj bele a feladataidba és tégy meg mindent azért, hogy jobb helyzetbe kerülhess. Ha túl nagy a kihívás angyalozd meg a problémát – földi létünkben bármikor kérhetünk segítséget az Univerzumtól. Emlékezz, az Élet téged támogat, rajtad múlik mit tehet meg általad! Stressz-és félelemoldó – önbizalmat erősítő energetikai terápiára lehet jelentkezni: órás időkvantumban ajánlom.
A hét közepe (szerda, csütörtök) tűz elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a kertápolás – hasznos a hosszabb séta. Nem ajánlatos műteni az eret és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a fehérje lesz. Igyatok rendszeresen, hidratáljatok – készíthettek gyógyító ásványokkal átrezegtetett kristályos vizet – ízesíteni kedved szerint lehet. Kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek az időtér energetikája, a fogyó- és tisztítókúrádat is tovább folytathatod. A Vízöntő, Kos, Oroszlán és Mérleg napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – sikeres lehetőségek hoz az időtér. A Hold a Nyilas jegyében jár, április 18-án, pénteken 16:11-kor lép át a Bak föld jegyébe.
A Diadalszekér VII. – Lépj a tettek mezejére: Indulj el, függetlenítsd magad mások véleményétől, légy önmagad, vállald fel magad, a magabiztosság nagy erő. Reagálj másként, mint ahogy ösztönösen tennéd. Minden eddig halogatott ügyednek kezdj neki: Tűzz ki célokat és indulj el feléjük – bízz a sikerben!
Ha gátként jelenik meg: hirtelenség, türelmetlenség, illetve könnyelműség akadályoz.
Szerdán a Merkúr abbahagyja tolató mozgását, és újra aktívba vált a Kos jegyében. A direkt mozgásban felgyorsulnak az események, előreléphetünk, megszűnnek a blokkok, az akadályok. A kommunikációnkra érdemes lesz odafigyelni, alaposan átgondolni döntéseinket, mielőtt cselekednénk.
Csütörtökön a Merkúr-Neptunusz együttállásban intuíciónk megnő, és remek kreatív gondolataink, ötleteink támadhatnak: szerencsés, pozitív megvalósuláshoz őrangyalod segítségét is kérheted.
Vigyázat, félreértés veszély is fennállhat, a neptun negatív hatásban -hagyj időt magadnak, mielőtt cselekednél, ne tégy elhamarkodott lépéseket. Jövőbenéző éves tarot-elemzésre várom a Hölgyeket – a családodnak is szeretettel segítek: egyeztess velem.
A hét vége ( péntek, szombat, vasárnap) elem minőségben lesz.
A hegyvidéki séta a friss levegőn remek időtöltés lehet – hasznos az olvasás, tanulás. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Friss zamatos gyümölcsökből készíthettek salátát a hétvégi desszerthez – akár vendégváró welcom is lehet. A tisztító-és fogyókúrát tovább folytathatod, kozmetikára, bőrápolásra, kéz-és körömápolásra is remek lesz a hétvége energetikája – hajmosásra inkább a péntek lesz szerencsés. A Halak, a Bika, a Szűz és a Skorpió napjegyűeknek kedvező lesz a hétvége nagy teremtő ereje – a szavaitokra nagyon ügyeljetek! A Hold a Bak jegyében jár, április 21-én, 1:21-kor lép át a Vízöntő levegő jegyébe.
Az Erő XI. – Ébreszd fel magadban a szenvedélyt, legyél biztos az erődben: Legyél bizonyos abban, hogy célhoz érsz. Végezz olyan tevékenységet, amit szenvedélyesen szeretsz. Érezd az élet pezsdülését, kapcsolódj be az áramlásba: Mondj igent az életedre, annak történéseire.
Ha gátként jelenik meg: ha ezt a lapot húzod, hevesség, indulat, illetve kitartásod hiánya akadályoz.
Pénteken a Mars az Oroszlán jegyébe lép át – ez az égi esemény előre mozdíthatja sorsdolgainkat: nagy döntéseket hozhatunk, cselekvő dinamikus lépéseket tehetünk, spirituális erőnk is megnő – újszerű gondolkodással sikeressé tehetjük életünket. Nagy, mély lélek-beszélgetéseknek is jó ideje lesz, kapcsolati szintlépést is eredményezhet. A Nap a Bika jegyébe ér szombaton – a földies jegy stabilitást hoz. A megfontolt, átgondolt energiákban tudatosan cselekedhetünk – kedvünk is megnő, az élet vidámabb, naposabb oldalát élvezhetjük, ha adunk magunknak elég én-időt.
Vasárnap A Mars-Neptunusz-Vénusz-Uránusz-Merkúr-Plútó harmonikus rezgések telítik a téridőt. Váratlan, sorsszerű pozitív események, hirtelen remek lehetőségek érkezhetnek hozzánk, kreatív sugallatokat kaphatunk.
Figyelem: szavaink nagy teremtő erővel hatnak, amit mondasz, mert elindul a megvalósulás felé. Teremtő mágiáknak nagy ideje lehet – angyalos szertartással is kereshettek – időpontot előre foglalni érdemes lesz.
Ügyeljünk arra, hogy ne keveredjünk vitába, kerüljük a trollkodókat, és a negatív, destruktív embereket. Feszültség levezetéséhez érdemes valamilyen aktív fizikai tevékenységbe fogni. A rugalmasság igencsak hasznos lehet – ha újítani, változtatni szeretnénk unalmas, elavult nézeteinken. Hatalmas lendületet ad a hét energetikája – jól átgondolt cselekedettel, kitartó munkával sokat elérhetünk.
Ha dilemmába lennél kérdezd az ingádat – Gábriel arkangyal is hasznos javaslatokkal láthat el – érdemes kapcsolódni hozzá az angyalmágiával.
Nagyobb sorslépéseknél – bátran keress fel – kérj időpontot tőlem, egyeztess velem: ezoterikus foglalkozásra.
Személyesen tudlak fogadni angyalos stúdiómban, de kereshetsz kamerás messengeren is – előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/
Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/
A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/
Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
https://asajah.hu/rontaslevetel/
Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
https://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/
2002 óta foglalkozom spirituális ezotériával – Előző életből hozott okkult és misztikus tudással születtem.
Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.
Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/
Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/
Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
https://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/
Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást – délelőtt 10-től este 20-ig jöhetsz hozzám a hét minden napján.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12
Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!
Napi tanítások, megosztások a facebook profiloldalamon – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.
Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Misztikus időtérben
Amikor a tested a földhöz, az elméd a csillagokhoz, a lelked pedig a belső csendhez igazodik, akkor találod meg az igazi egyensúlyt és békét!