Pörgős júniusra számíthatunk!


„Ha egy ember elméje tisztul a környezte is tisztul.” – Buddha

Június a változások hónapja, a védikus égen egymást követik a kisebb-nagyobb konstellációváltások.

 

pipikak


Május 2-án aktiválódott egy átfutó kvadrát ami mindenkit kimozdított a komfortzónájából.

Június 5-én Újhold születik az Ikrek jegyében.
Globálisan a családi kapcsolatok és karmák tisztulása folyik. A tűz energiák befolyásolják az életünket a júniusi napokban. Az érzelmek terén az erőteljes lobbanékonyság lesz a jellemző. Az érzelmek, empátia, szeretet találkozik a tudatos énnel. A lelki tisztulás a testen keresztül történik – javulnak emberi kapcsolataink, és anyagi helyzetünk is.

Június 20-án délben telehold lesz a Nyilas jegyében. Szembesülhetünk azzal, hogy mennyire vagyunk képesek kimozdulni esetleges berögzültségeinkből, előítéleteinkből. Végezzünk elengedő szertatást és Angyal telehold varázslatot is a 26 arkangyal segítségével.

Június 21-e környékén lesz a nyári napforduló. Ekkor veszi kezdetét a csillagászati nyár. A Nap a Rák jegyében fog tartózkodni, ez pedig sok érzelmi, mentális kitöréssel, feszültséggel, változással jár majd.

Június 26-a és július 4-e között egy különleges időszak áll be: a Mars a Skorpió csillagjegyében tartózkodik, ekkor egy időre lenyugszik minden, és vigyázat ekkor jelenik meg a Fekete Hold is, amely a bennünk lakó gonoszt jelképezi, így válogassuk meg a szavainkat, legyünk körültekintőek. Fontos, hogy emelkedett rezgésben éljük meg e napokat és minél jobban befogadjuk e szent áldást. – olvassuk az asztrológiában.

„Nincs baj ha álmodozol, de ne állj meg itt, lépj tovább a megvalósítás útjára! Nem baj, ha vannak benned gyermekkori sérelmek, de ne dédelgesd őket úgy, mintha csak ez irányíthatna. Ismerj fel, válassz, bocsáss meg és lépj tovább!Nincs baj, ha értek csalódások kapcsolataid folyamán, ismerd fel mit tanultál belőlük, mennyivel erősebb lettél. Köszönd meg nekik, hogy általuk haladtál az életben és engedd magad szabadon! Nem baj, ha bizonyítani akarsz és keményen dolgozol, hogy elérd a céljaidat, csak kérdezd meg kinek a céljai ezek? A társadalomé, vagy az enyémek? Tudatosítsd, te mit szeretnél és gyerünk, érd el azokat! A hónap mágikus napjai: 6, 15, 24.” – Pusztai Orsolya

Akármilyen bonyolult élethelyzetben is kerüljünk ebben a hónapban, ne felejtsük el, hogy a Fény gyermekei vagyunk. Kérjük őszinte akarattal a támogatást az Univerzumtól, mert ekkor azt meg is fogjuk kapni. Figyeljünk tudatosan belső önmagunkra, hogy kint is tudjunk teremteni, képesek legyünk sorsunkat megemelni.

„A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.” – Hamvas Béla

 

Az élet mindenkinek nehéz. Sok-sok nehézségen mentem keresztül én is, de sikerült megteremtenem magamban egy olyan szemléletet amitől szebbnek látom a világot. Szeretem az embereket, segítek akin tudok, bízok, hiszek a jóban.Nekem is vannak nehéz napjaim, de a célom hogy egy kis boldogságot, örömet vigyek mások életébe! Én azt tapasztalom ha kedvesek vagyunk másokhoz, kedvességet kapunk vissza!

Asajah

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS


Személyes konzultációk, skyp ülések, tanfolyamok!

“Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át.” – Maharishi Mahesh

 

Újhold augusztus


TAROT-jóslás, életvezetési tanácsadás

ATLANTISZI ANGYAL-tarot /leszületési életterv elemzés/
ŐRANGYAL  csatornázás /kapcsolatfelvétel/
PLEJÁD fénykamra gyógyítás /alszemélyiség harmonizáció/
FENG-SHUI /Bágua- térrendezés/
TÉRTISZTÍTÁS FEHÉR mágiával /lakás,üzlet- beavatás, negatív erőterek bemérése és levédése/
SZÁMMISZTIKA – sorselemzésként a tarot alapja
PÁRKAPCSOLAT tisztítás – harmonizálás – megerősítés, bevonzás!
DNS- sejtmegújító vezetett- meditáció
SPIRITUÁLIS energiamasszázs – gyógyító energiákkal
ENERGIAGYÓGYÁSZAT – testi,lelki betegségekre gyógyító-harmonizáló energetikai kezelések – minden konzultáció részeként ajándékba!
MÁGIA – problémamegoldó energiák – Angyal gyertyamágia
ÁTVEZETÉS. Segítségnyújtás a léleknek a testből való könnyebb kilépéséhez a halál pillanatában
ELHUNYT hozzátartozótól búcsúvétel, elengedés – karmatisztítással.
ÁTOK-rontás levétel, önsorsrontás ellenni tisztítás
TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – beavatás
MASSZÁZSOKTATÁS
ANGYALTANFOLYAMOK angyalkommunikáció,behangolások, rezgésszintemelő meditációk.

SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK: elemző, tisztázó konstruktív beszélgetések egy adott sorsfeladat megoldására érdekében.

 

Bejelentkezés: 20 /278-26-12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Asajah Studió

Asajah
spiritiszta-léleklátó médium,
spirituális tanácsadó,
tarot mester, energiagyógyász, angyalterapeuta

SZERETETNYELV


Könnyen megtörténhet, hogy ha nem tudom, mi a másik szeretetnyelve, akkor azt hihetem, hogy nem is szeret. Sokféle  módon fejezzük ki a másiknak a szeretetünket!

chapike


1. Szavak – ezekkel is kifejezhetjük a szeretetünket, és nemcsak úgy, hogy kimondjuk: „szeretlek”, hanem úgy is, hogy biztatjuk, bátorítjuk, drukkolunk neki, érdeklődünk felőle, dicsérjük.

2. Minőségi idő – amikor olyan programokat szervezünk, amelyekben a mind a ketten jól érezzük magunkat.

3. Ajándék – annak a szimbóluma, hogy gondolunk a másikra, és teljesen lényegtelen, hogy pénzben értékes-e, amit adunk neki, a gesztus számít.

4. Szívesség, figyelmesség- idetartozik a gondoskodás is, bár arra jöttem rá, hogy olykor nem is szeretetből gondoskodunk a másikról, hanem valami beégett görcsös kötelességtudatból, ami akár jöhet a sérült gyermeki énünkből is, akiről egykor nem gondoskodtak, s még mindig ezen keresztül gyógyítja, sajnálja magát (mindeközben az is lehet, hogy ezzel valójában nemhogy magán, de a másikon se segít).

5. Testi érintés – akit szeretek, azt simogatom, ölelgetem, babusgatom, puszilgatom. És mindezt én még kiegészíteném új szeretetnyelvekkel.

6. Minőségi csend- az intimitás csendje.  Nincs benne annak a kényszere, hogy valamit mondani kéne, hanem ez telített csend.  Ezt a minőségi csendet csak azzal élheti meg az ember, akit szeret.

7. A másiknak való alkotás, teremtés. Végül is, ezt beleszámíthatnánk az ajándék (a harmadik szeretetnyelv) kategóriájába, de én szándékosan veszem külön, mert számomra ez az ajándékozás netovábbja.

8. A különféle tervek megteremtéséhez való hozzásegítés. Mondhatnám, hogy „szívesség, figyelmesség,” de ez nem az.

9. Energiaküldés. Én nem szívességből vagy ajándékozási vágyból küldök nap mind nap energiát a szeretetteimnek, hanem segíteni vágyásból.

10. A másik elfogadó, megértő, meghallgatása. Ez nagyon alapvető szeretet megnyilvánulás.
– Gary Chapman –

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA: BIZALOM


Higgy önmagadban, és hidd el, hogy Isten és az Angyalok melletted állnak. Kérd, hogy szabadítsanak meg a gátló félelmektől, hogy hited teljesebbé válhasson.  Olvasd a csodás gondolatokat és fogadd meg az Angyalok tanácsát!

BIZALOM

Bizalom

 

„Az Angyalok tudják, hogy egyszer már nagyot csalódtál. Ez a tapasztalat megrongálhatta az önmagadba, a másokba és az Istenbe vetett hitedet. Az Angyalok mégis emlékeztetni akarnak a hit megtartó erejére. Ezzel a kártyával az Angyalok az önbizalom fontosságára hívják fel a figyelmet. Tudják, hogy elkövettél bizonyos hibákat a múltban, miként bárki más. Ezek a hibák mégsem tették tönkre igaz természetedet. Isten még mindig jelen van benned, és ő csalhatatlan. Az angyalok arra kérnek, higgy Istenben és bennük. És segítenek, hogy bízz önmagadban.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban HARIÉL Őrangyal tartózkodik június 1-től június 5-ig. A hetedik kerub az Uránusz és a Merkúr energiáit uralja. Pártfogoltjai lelkének legmélyén fejti ki hatását, értelmüket az igazság, a tudomány és a spiritualitás felé irányítja.
Hariél fényesen csillogó elmével ajándékozza meg pártfogoltját, valamint olyan fokú éleslátással, amelynek segítségével könnyűszerrel rátalál a sikerhez, valamint az erkölcsi és anyagi boldoguláshoz vezető helyes útra.

 

Asajah

 

 

 

PÁRKAPCSOLAT TISZTÍTÁS, OLDÁS-HARMONIZÁLÁS Ha pedig nincs akkor : „BEVONZÁS”!

SPIRITUÁLIS ÉS ALTERNATÍV TECHNIKÁKKAL SEGÍTEK NEKED, hogy egy boldogabb párkapcsolatot élhess meg!

párkapcsili

– Kapcsolati Karmikus blokkok oldása – fehérmágiával
– Párkapcsolat-elemzés – számmisztika, tarot
– Sorsfordulatok dátuma

– Od-éterikus kapcsolati, szív- szálak energetikai tisztítása
– Szerelmi kötés oldása – feketemágia törlése
– Angyal Gyertyamágia – párkapcsolat bevonzásra
– Átok, rontás levétel, önsorsrontás tisztítás

 

GRÁTISZ, AJÁNDÉKBA – a konzultáció végén Neked
Energetikai kezelések:
– csakra- aura tisztítás, harmonizálás,
– rezgésszintemelés,(hiszen csak úgy lehetsz sikeres,ha magas rengésszinten rezegsz!)
– szívcsakra tisztítás – negatív emlékképek elengedése,

SZÜKSÉGEM VAN a Te és a Párod nevére, valamint a születési napotokra, hogy elkészítsem az elemzést!
A sorsfordulat évetekre is rávilágít a számmisztika.
A tarot lapokat is kifaggatjuk, de használhatunk ingát, vagy pálcát is.
Megláthatod feketén-fehéren mi a közös pont köztetek.
Mi a kapcsolat válsága, és mi a helyzet jövője és a megoldása kulcsa.

Szeretettel várlak egy kellemes,  ezoterikus térben, konstruktív beszélgetés keretében.
Keres bizalommal, minden problémára van megoldás – Minden rendben lesz!!♥

Hívj és időpontot egyeztetünk – már skypon is elérhető vagyok!

Bejelentkezés időpont egyeztetésre: 20/278-26-12
( HÉTVÉGÉN IS!)
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Asajah Studio

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós,

energiagyógyász – angyalterapeuta

https://asajah.hu/energiagyogyaszat/elengedo-szertartas.php

A részletekről érdeklődni a facebook profiloldalamon is lehet!

Töltőállomások a léleknek!


A mandalák harmonikus képek, erő lakozik bennük és megkönnyítik földi létünket. Oda irányítják az energiát, ahol hiányzik és az energiadeficitet kiegyenlítik. Segítségükkel támogathatók bizonyos események és befolyásolhatók. Ehhez nézegetni kell a mandalát vagy kitenni a lakásban és a frekvenciák hatni fognak ránk.

 

mandalák


A mandalák színes képek, melyek frekvenciákkal dolgoznak és a pozitív rezgést erősítik az emberben.

A világot színesben érzékeljük szemeinkkel. A színek a fény frekvenciái. Testünk sejtjeiben fotonok vannak, melyek fényt tartalmaznak. Minden színnek saját rezgésfrekvenciája van. Ha kombinálunk bizonyos frekvenciákat, vagyis színeket, akkor a fényfelvétel által bizonyos változásokat idéznek elő testünkben. Bizonyos fajta lelki táplálékok.

A lakásban mutasson a mandala mindig a mennyezet felé.

A mandalákat ki lehet vágni, lemásolni, kinyomtatni. Egyszerre több mandalát is lehet használni. Vegyük a kezünkbe és nézzük egy percig vagy hordjuk magunknál a táskánkban!
Ha a növényeinket akarjuk energetizálni , akkor helyezzük a mandalát a virágcserép alá, képes fele mutasson a virágra. Az élelmiszereinket, ivóvizünket, ékszereinket, sőt még a lakásunkat is aktiválhatjuk.
Helyezzük egyszerűen egy asztalra vagy az ablakpárkányra képes felével felfelé és hagyjuk hatni!

 

Mandala színek

Vörös:rettenthetetlenség, hatalom, változás, szerelem, melegség, aktivitás, dinamizmus, életerő, bátorság, nagy erőbedobás, vitális vágy, győzelemre irányuló akarat

Narancssárga:önkontroll, vitalitás, becsvágy, megérzés, átmeneti szín a piros és sárga között, a szellem és a libidó egyensúlyát jelenti

Sárga:barátságosság, fogékonyság, természet, intelligencia; az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, közvetítés jelképe emberek és istenek között

Zöld:növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom, a színek hármasságát jelöli, mivel a kék és sárga elegye

Kék:elégedettség, ellazulás, harmónia, tisztaság, csendesség, hűvösség, biztonság, nyugalom, feloldódás, végtelenség

Bíbor:emberszeretet, idealizmus, bölcsesség; egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között

Rózsaszín:érzékenység, belső gyógyulás, egyetemes gyógyulás, szeretet

Fehér:megkönnyebbülés, tökéletesedés, együttérzés, nyugalom

Fekete:titok, megérzés, belátás, újjászületés

Szürke:lelki gyógyulás, hűsét, szelídség, szeretet

Ezüst:érzékfölötti, természetfölötti képességek, áradó érzelmek, jólét

Arany:bölcsesség, gazdagság, szépség, örökkévalóság

Barna:földközelség, stabilitás, tudatos kötődés a környezethez; a föld színe, ebből adódik az anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése

Formák a mandalákban:

Pont: a minden egy, a megnyilvánulatlan jelképe.
Kör: a teljesség, az egység szimbóluma.
A vízszintes vonal: elválasztja a lentet és fentet, eget és földet. Anyai energia.
Függőleges vonal: a világok összekötése és energia. Jobb és bal szétválasztása.
Kereszt: a két vonal egyesül, középpont jön létre. Felismerések.
Háromszög, felfelé mutató csúccsal: a törekvések, energiák felfelé, a szellemi szféra felé mutatnak.
Háromszög, lefelé mutató csúccsal: a földi, anyagi szféra felé mutató törekvések.
Hatszög, az előző két háromszögből létrehozva: a szellemi és az anyagi törekvések egysége.
Négyszög: létünk az anyagi világban.
Kör és négyzet egyben: a szellem megvalósítása az anyagban.
Nyolcszög: harmónia az emberi létben.
Ötszög: a kiteljesedett ember.
Hétszög: spirituális út.
Tizenkettő felé osztott kör: a természet körforgása, teljesség.
Szvasztika: Nap, energia, a mindenség mozgása.
Spirál: a természet ciklikus mozgása, dinamika. Két iránya jelképezi a felépítő és a lebontó aspektust.
Amelyik mandala rabul ejt, egyértelműen mutatja, hogy ki vagy, s ez által mire van szükséged a fejlődésedhez, a pihenésedhez, az egészségedhez, az életben való boldogulásodhoz. Amelyik mandala taszít, megmutatja, mivel nem akarsz szembenézni, milyen sebeket őrzöl magadban.
Ha a belső hangod vezérelte mandalát kiválasztod, s ezen túl mandalád része lesz a mindennapjaidnak, akkor ezzel egyfajta rendet, törvényeket határozol meg magad körül, ami harmonikus kapcsolatban van a bensőddel. S ezután természetesen te sem bújhatsz ki a meghozott rend alól.

A mandala puszta szemlélése is kiegyensúlyozó hatással lesz kedélyedre, lelkiállapotodra.

Asajah

A felebbviteli ima

 

A fellebbviteli ima és a nők

Sok spirituális utat bejártam, ami mind hozzájárult a nőiességem formálódásához. Évekig foglalkoztam a nőiesség a nő imája témakörével, három éven keresztül papnőnek tanultam. Fontos évek voltak, közelebb vittek a szívemhez, és a valódi énemhez. Sokkal inkább megértettem a teremtőerőmet, és éltem is vele. Csodás dolgok jöttek létre.

nikima

Most azonban úgy érzem magam, mint aki előtt kitárták az Univerzum ajtaját, és csak most döbbenek rá arra, hogy töredékét sem értettem annak az erőnek, és hatalomnak, ami egy nő sajátja lehet. Mindezt Yogi Bhajannak köszönhetem, és az ő tanításainak, ami felmagasztalja, a helyére teszi a nők valódi hatalmát, és tanításai által felnyitja a szemünket arra, hogy milyen hatalmas erőnk van valójában, és hogy azt hogyan érdemes használni.

A hatalom szó nem mindenki számára jelent pozitív energiát, amihez nyilván köze van a múltbeli tapasztalatainknak. A hatalom ebben a vonatkozásban azonban a felismert erőt és lehetőségeket jelenti, amit a saját életünk, és mások életének felemelésére használhatunk. Amióta elköteleződtem a tanításoknak, csak nézem a csodákat, amelyek létrejönnek, és most értem meg igazán, hogy mennyire félreértettük mi nők az erőt, ami miatt versenyre keltünk a férfiakkal, aminek a jelenlegi világunk lett a következménye. Ezt az elrontott világot mi tudjuk meggyógyítani. Azzal, hogy újra megtanuljuk felismerni, és használni az erőnket, ami isteni erő. Csodálatos, szeretetteljes, gyengéden erős, gyógyító, varázsló. Egy nő szeretőként, anyaként, lélekként, és tanítóként is tud másokon segíteni az imái által.

fellebbviteli imaYogi Bhajan tanított meg a fellebbviteli ima fogalmára. A fellebbviteli ima azt jelenti, hogy bármilyen nehéz helyzet hatástalanítható egy magasabb rendű erő által. Ez a speciális ima arra való, hogy teljes szívvel és szeretettel összekapcsolódj a Végtelen Éneddel. Ez a könyörület egy különleges megnyilvánulása, amely képes a Sorsodat egy teljesen új irányba fordítani. Az ima vagy nagyon a körülményektől függő történet, vagy nagyon tudatos cselekvés.

 

Az élet áramlásában vannak kihívásaink, problémáink, fájdalmaink, nehézségeink, ugyanakkor örömeink, boldog pillanataink, sikereink is, és megtapasztalhatjuk a vágyaink beteljesülését. Az életnek ez az áramlása, és a lét pólusai (az örömteli, és a fájdalmas) mindig meg fog maradni, ez nem változik. A nehézségek, és reménytelennek látszó helyzetek arra sarkallnak, hogy imádkozzunk. Ez a körülményektől függő ima. Imádkozhatunk egy szertartás részeként, ami lehet valamilyen kulturális, nemzeti vagy vallásos szokás (például imára sarkallhat egy keresztény vallási szertartás, valamilyen magyarsághoz kapcsolódó ceremónia, vagy egy közös ima, ha például egy esküvői szertartáson veszünk részt). Ilyen volt a múltkori közös imánk is a menekültek helyzetéért.

Létezik a tudatos ima, amikor összeszedjük magunkat, és a körülményekre tekintet nélkül elmondunk egy imát. Tudatosan elindítunk egy imát, hogy létrehozzunk egy hatást, amit szeretnénk megtapasztalni az életünkben. Bárki mást is bevonhatunk a környezetünkből. Eldöntjük a saját tudatosságunkban és érzékenységünkkel, hogy behívunk egy áldást, és az ima erejét. Ez egy önmotivált tevékenység, ami független a körülményektől.

A felebbviteli ima azt jelenti, hogy újra akarjuk indítani a karmikus komputerünket. A könyörületen, az új tudatosságon, a megbocsátás kedvességén, vagy a kegyelmen túl, szeretnénk egy új esélyt.

A fellebbviteli imának négy típusa van. Az első kettő a nők privilégiuma, a második kettőt nők és férfiak is gyakorolhatják:

Az anya imája „Az anya egyetlen imája a Föld legnagyobb emberévé teheti gyermekét. „- Yogi Bhajan
A szerető partner vagy feleség imája. Ez a nő erejét jelenti az imájában, és a kommunikációs erejében. Az istenek meg fogják hallgatni annak a nőnek az imáját, aki szeret. A hangok a Mennyekben, a levelek zúgása, a szél zenéje, a hullámok hangja, a felhők az égen, és minden a Földön üdvözli a nő imáját. „Ha egy nő imádkozik érted, nem kell aggódnod. Minden férfinak szüksége van egy szerető feleségre, aki vakon szeret, és aki érzéketlen bármi másra. ”- Yogi Bhajan
A tanító imája Tanító az, aki másokért él, másokért imádkozik, másokat vezet önmaguk fölé, és önmagukon túl. Az imájának ereje van. Olyan nincs, hogy az imája ne működjön.
Az Önvaló imája Az öngyógyítás folyamata minden létező kiváltsága. Az öngyógyítás nem egy csoda. Az öngyógyítás egy eredeti folyamat a Lélek és Végtelen erő kapcsolata között. Imádkozhatsz a Mennyekhez, de a változás valójában belül történik.

link:http://www.teljessegviraga.hu/blog/a-fellebbviteli-ima-es-a-nok/

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA – IMÁD MEGHALLGATTATOTT


Ne félj, Isten szeret Téged. Imáid meghallgattattak. Szemléld hosszasan ezt a képet és érezd meg az áldás energiákat, töltekezz és örvendj a körülötted lévő csodáknak!

 

IMÁD MEGHALLGATTATOTT

 

ImádMeghallgattatott

„Imáid mindig meghallgattatnak. Néha ugyan nem így érzed, mert más úton várod a válaszokat. A válasz talán egy megérzés vagy egy új lehetőség formájában érkezik el, vagy akár úgy, hogy egy könyv leesik a polcról. Legtöbbször ilyen hétköznapi módokon keresztül kapjuk meg imáinkra a választ.
Ha ezt a kártyát húzod, az angyalok arra kérnek, hogy legyél különösen éber. Figyelj mindenre, amit hallasz, amit érzel, vagy gondolsz. Figyelj oda a felajánlott segítségre, és mindenképpen fogadd el. Kiérdemelted a támogatást.Isten sokszor földangyalokat is toboroz, hogy általuk adjon választ imáidra.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban május 21-től május 25-ig  JEZALÉL Őrangyal tartózkodik. Az ötödik Kerub az Uránusz és a Nap energiáinak  egységét hordozza. A pártfogoltat az egységre, az összetartozásra való vágyakozás keríti hatalmába. Az egység teremti a rendet, a harmóniát és a szépséget, s a pártfogolt személy az őrangyal uránuszi energiáinak segítségével  közvetítő szerepet tölt majd be  – az egységen belül a különböző szinteken dolgok kiegyenlítésére törekszik. Környezete szemében afféle kiapadhatatlan  szeretetforrásként tündököl. „Jezalél fordítsd  érdeklődésem az örök dolgok felé
hogy a szépséget, a harmóniát, az életörömöt hirdethessem. Hadd legyek az örök igazság hírnöke.”

Asajah

 

Tízmiliószoros napon Telehold energiájában

 

FIGYELJ GONDOLATAIDRA, ÉS SZAVAIDRA –  JÓ TUDNOD, HOGY EZEN A NAPON NEMCSAK A JÓ GONDOLATOK HATNAK POZITÍV ERŐVEL, HANEM A NEGATÍV,  FÉLELMEKKEL TELIEK IS.

 

TÍZNAP


A mostani Telehold energiájában Mindenkinek ott mozdul meg most az Élete, ahol megérett a változásra.

A TELIHOLD energiája szombaton az Ikrek-Nyilas tengelyen lesz. Telehold napján  és az azt követő három napon még az elengedés, változtatás, változás, újítás új célok elindító rezgését árasztja a világba. Beérik a tudásunk, tudássá válik a hit bennünk. Előző életeinkből elrejtett tudás kerül felszínre, s megérezzük, hogy mi a dolgunk a mostani életünkben.
Bizalommal töltődik fel az égiekben való hitünk, könnyeben tudunk együttműködni angyalainkkal, a lelki értékek erősödnek.
Ez az intenzív folyamat erős és átfordító energiákkal ajándékoz meg minket. Lesz akiket magaddal viszel az új életszakaszodba, lesznek akiktől el fogsz búcsúzni. Ha együttműködsz a változásokkal emelkedni kezdesz – felszabadulsz, és elérheted életed új minőségét.

A jövődben új kapcsolódások, új lehetőségek várnak.
Amikor megérzed az életed új energiájának a rezgését, vele együtt rezegve,  most sikeres lehetsz! Hiszen azért jelent meg az életedben most az változás, hogy erőre kapva, megvalósítsd álmaidat és felszabadult lélekkel győzelmet arass. Az elengedéssel beindulnak az öngyógyító folyamatok is a testedben. A hétvégén az erős energiák miatt érdemes pozitív gondolattal táplálni lelkünket

Ha hiszel benne, hogy megérdemled, az élet megadja neked!

Rafael, Mihály, Gábriel és Uriel Arkangyal
segít Neked, hogy elengedd a múltat. Hív őket, és kérd a segítségüket.
„Arkangyalok Bontsátok  le rólam a múlt megkötő energiáit,és szabadítsatok fel, hogy újra a most középpontjában éljek.”
Beleguel – az új életszakasz angyala – Hívd őt, hogy segítsen téged a mindennapok tervezésében, és az új kezdetek létrehozásában.
Ne feledd, angyalaid önzetlenül vannak a segítségedre, nekik a legnagyobb öröm, ha munkájukkal a boldogságod kiteljesedik. Fejezd ki háládat, és köszönd meg azt, amit tettek érted.

TEREMTS MAGADNAK EGY ÚJ BOLDOGABB VILÁGOT!

 

Asajah

Fordulópont


A földi ruhát, azaz a testet 1 életre, vagyis 1 inkarnációra kapja az ember. A lelket 1 inkarnációs ciklusra (25920 év). A lélekben tárolódik minden olyan élmény, érzés, amit valaha az életeink során begyűjtöttünk. Még ha a tudatos elme nem ismeri fel, a lélek akkor is képes emlékezni. Ez az oka pl. annak, ha valaki első látásra szimpatikus, vagy éppen az ellenkezője.

A lelkek felismerik egymást. Ugyanakkor a lélek arra is képes, ha valaha bármelyik életben már megsérült, tegyük fel megaláztatás érte, akkor ennek emlékét cipeli életről életre. Ezzel a rezgéssel, blokkal pedig újra és újra bevonzza azokat a szituációkat, amelyben megalázottnak érezheti magát.

Tehát az ember nem azonos sem a testével, sem pedig a lelkével. Mi a szellem vagyunk, a Teremtő része, amely szabad és örökké létező.

A blokkjaink, amik akadályoznak bennünket, a testben és a lélekben keresendők és megoldandók.

felkaa

3 féle forrásból szerezzük a blokkjainkat:

Családi karma: Mindig a meglévő érzelmi örökségért választja a születendő lélek az adott családot. Soha nem konkrét testi tüneteket és szituációkat öröklünk, hanem átveszünk rezgéseket és gondolatmódot, mellyel ugyanazon megoldandó feladatokat teremtjük meg életünkben. Emellett hajlamosak vagyunk olyan terheket magunkra vállalni, mely nem a mi feladatunk lenne, de tudat alatt könnyíteni szeretnénk szüleink sorsán. Rendszerint ugyanazok a “problémák” figyelhetők meg a családfán (válás, szenvedélybetegségek, megalázás, szegénységtudat, megcsalás, áldozati szerep). Régi beidegződéseink, blokkjaink megakadályoznak abban, hogy haladjunk előre életünk útján, így rendszerint ugyanazokban a szituációkban találjuk magunkat, és érezhetjük, mintha egy helyben toporognánk.

S mindaddig ugyanarra a vérvonalra születünk vissza, míg meg nem oldjuk az adott feladatot (vagy egy hasonló családba, ahol hasonló sérülések vannak jelen). Bizonyos családtagokkal lehetnek elmúlt életeink vagy régi karmánk. Ugyanakkor nem feltétlenül tartoznak lélekcsaládunkhoz, így akár idegennek is érezhetjük őket. A szülők azok, akik leginkább szembesítenek bennünket karmikus feladatainkkal. Ha szüleink már nem kísérik utunkat, akkor párkapcsolataink tartják elénk azt a tükröt, melyet a szülőkkel való kapcsolatunkból nem sikerült megtanulnunk.

Amíg nem érted meg, miért ezt a fizikai családot választottad ezen megtestesülésedre, míg nem világos előtted, miért pont ezektől az emberektől akartál tanulni, s nem tudod, mi volt a lecke, ami Neked szólt, sosem fogod magad maradéktalanul boldognak érezni. Míg nem történt meg az elfogadás, megbocsátás, megértés édesanyád felé, addig nem tudod működtetni a női teremtő energiákat, a párkapcsolatot, az anyaság energiáit. Míg nem történik meg ugyanez a megértés az édesapáddal való kapcsolatodban, addig nehézkesen boldogulsz a fizikai világban, a pénz és anyagiak világában.

 

2. Egyéni karma: Mielőtt a lélek újra inkarnálódik a földi világba, kiválasztja élete főbb szereplőit és helyzeteit. Mindezt azok alapján, amiket már megélt és megtapasztalt. Számba veszi, hogy kivel van megoldatlan feladata, befejezetlen dolga. Mik azok, amiket még meg kell tanulnia, mert elmúlt életeiben nem sikerült elsajátítani.

3. Kollektív tudat: Minden információ, ami megjelenik a világban, bekerül a köztudatba (minél többet hangoztatják), és ez hatással van ránk. Sosem az influenza vírust kapja el az ember, hanem magát az információt, ami elhiteti Veled, hogy influenzás vagy. Így vonzod be ezt az energiát.

Egy inkarnációs ciklus a végéhez ér. 1 szellemcsoportnak (pl. nekünk embereknek) 1 planétán ennyi idő (25920) áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden élményt begyűjtsenek, megtapasztaljanak.

Ez a civilizált világ már nem tudja fenntartani önmagát. Érezni már jó ideje, hogy valami készülődik. Érezni, hogy valami megváltozott. Elkezdtünk visszatérni a természetes felé. A bolygó is elkezd visszaállni az eredeti állapotához. Mindennek célja a harmónia és egyensúly visszaállítása. Minden visszatér eredeti állapotához. Mi is pontosan úgy fogjuk a bolygót majd végleg elhagyni, ahogyan annak idején megkezdtük rajta pályafutásunkat: harmóniában, békében.

Pont emiatt nagyon sok embernek ez az utolsó és legnehezebb megtestesülése. Ugyanis több ezer év felhalmozott blokkjait kell levetni magunkról és kiegyenlíteni a számlát. Nem maradhatnak elvarratlan szálak. Mindenki amit vetett, azt most le kell aratnia. Az élet nem igazságtalan. Az Univerzum a kiegyenlítődésre törekszik. Minden, ami Veled történik, annak az oka Te magad vagy. Pontosan ezért senki más nem tud változtatni rajta, min TE!

Az karma elengedése nem azt jelenti, hogy holnaptól minden tökéletes, hanem azt, hogy szituációk által lehetőséget kapunk, hogy szembenézzünk a múlt terheivel és feldolgozzuk azt. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha belemegyünk a szituációkba. Amikor szembenézünk legmélyebb félelmeinkkel. Amikor nem elmenekülünk, hanem végre megértjük és megoldjuk azt.

Az elmúlt év számtalan lehetőséget adott nekünk erre. Egy karma akkor tekinthető megoldottnak, amikor megértetted a rendeltetését és elfogadtad. Ezáltal automatikusan megtörténik a megbocsátás és az elengedés.

Akkor válunk életünk mestereivé és akkor fogjuk könnyeden viselni az életet, amikor már nincsenek bennünk kérdések. Amikor már nem áldozatként tekintesz magadra, és nem kérdezed állandóan, hogy MIÉRT?

Ez akkor válik lehetségessé, amikor valóban megtanulsz bízni az isteni gondviselésben. Amikor megérted azt, hogy a világban minden Érted történik egy olyan terv alapján, amelyet Te hoztál létre Önmagad számára. Amikor felvállalod a felelősséget az életedért. Amikor elfogadod a sorsodat. Onnantól kezdve mester leszel és nem szolga. Ezt bármelyik pillanatban felismerheted.

Minden esemény azért van, hogy lehetőséged legyen felismerni a leckéket. Légy hálás értük.

2015 a kiegyenlítődések, azaz a karma éve.

Minden megoldatlan karmikus feladatodat eléd teszi a sors. Ha pl. még mindig türelmet kell tanulnod, egyre nagyobb feladatokat kapsz, melyekben szükséged lesz türelemre. És így tovább… Ez mindaddig megy majd így, míg nem tanulod meg elfogadni a sorsodat. Minden karmikus, megoldatlan emberi kapcsolatodat eléd teszik ebben az évben, mely lezáratlan vagy megoldatlan maradt. Itt az idő a rendezésre, a kiegyenlítődésre.

A világ a tükröd. Megmutatja azt, mi mindenben kell még fejlődnöd, mi az, amit meg kell tanulnod. Aki még nem kezdte meg a tudatos munkát magán, azt mindenképpen erre buzdítanám, mert minél nagyobb a kilengés, annál nagyobb ellensúly kell majd a kiegyenlítődéshez. Vagyis annál hatalmasabb lesz a pofon, mely felrázza az álomból. Legyünk hálásak érte, hogy az idei évben van még időnk rá.

Egy pörgős, unalommentes évre számíthatunk, ami rendkívül sok szélsőséget és változást hoz.

2012-ben megkezdődött az emberi minőség teljes átalakulása.
Más törvények kezdtek a Földön uralkodni. A régi duális világ kezdte önmagát elhagyni, és egyre inkább tartunk az egység felé. Folyamatosan nő a szabad akarat, mellyel az ember lepakolhatja a régmúlt terheit és újra írhatja életét. Talán túl nagy a káosz, és átláthatatlan egyelőre a folyamat, mégis azt mondom, óriási kiváltság ez az emberiségnek.

Olyan megtapasztalásban van részünk, melyben eddig még sosem volt. Talán ezért idegen ez számunkra, és azért tölt el rémülettel bennünket. De a végcél csodálatos. Megteremtődik a Földön újra a harmónia és a béke, ahol a szeretet az úr.

Egyelőre a csúszda közepén tartunk. Az összeomlás még tart. De szükség van rá, hogy helyére új épülhessen. Nem elég csupán félig összedőlnie. Sok idő, több év, mire az ember több ezer év karmájától megszabadítja a lelkét. Ezt onnan fogja érezni, hogy már nincs benne neheztelés, félelem, fájdalom, megfelelni vágyás. Csak a tiszta szeretet.

Egyre több ember van egyre közelebb mindehhez, tapasztalom nap, mint nap. Tudom, hogy nem mindenki egyszerre fogja elérni ezt az állapotot. Vannak, akik ebben előljárnak, és fényükkel segítik azon embertársaikat, akikkel az útjukon találkoznak.

2017 lesz a fordulópont az emberiségnek.

A legtöbben addigra egyenlítik ki a személyes és családi karmáikat, leválnak a kollektív szenvedés-tudatról, és felvállalják életük irányítását. Megértik a létezés titkait. Felébrednek az álomból. A szeretet veszi át az irányítást.

Ez azonban csak úgy lehetséges, ha megválik a karmától, a blokkoktól. Ez lehet tudatos munka, és így kevésbé fájdalmas. Feloldani a bennünk lévő összes negatív érzelmet: harag, bűntudat, félelmek, fájdalmak, neheztelés, aggódás stb… Míg ezeket nem fogadod el és nem engeded el, nem tudsz eltávolodni tőle. S míg nem távolodsz el, nem tudsz rálátni. Addig a része vagy. Addig ez egy mókuskerék, amiből nem tudsz kiugrani. Míg nem látsz rá, addig nem érted meg. A karma oldása pedig egyenlő a megértéssel. Ha megértetted 1-1 szituáció rendeltetését az életedben, betöltötte a szerepét. Vagyis nincs már szükséged rá. Feloldódik.

A világ a tükröd. Amint kint, úgy bent. Amint bent, úgy kint. Semmit nem tudsz egy másik emberben megtalálni, míg nem találtad meg saját magadban. A személyes karmát az oldja, ha megtanulod végre feltétel nélkül szeretni önmagadat. Amikor elhiszed, hogy méltó vagy. Az önszeretet azzal egyenlő, hogy elengeded a bűntudatot. Meg kell értened, hogy nem vagy azonos a tegnap történtekkel. Nem vagy azonos a gondolataiddal, a testeddel.

Az idei év a kiegyenlítődésről szól. Amíg dolgozunk a múlt megoldásain, figyeljünk oda, hogy ne gyártsunk újabb karmákat. Tisztességesen intézzük a dolgainkat, ne hagyjunk lezáratlan, megoldatlan helyzeteket és emberi kapcsolatokat.

A világ összeomlás előtt áll. A Te jövőd, a Te személyes éved viszont Tőled függ.

Elsődleges feladat még mindig a családi kapcsolataink kiegyenlítődése, mert a legtöbb karmát az ősi családból cipeljük.

Fontos odafigyelni a férfi-női energiák kiegyenlítődésére is. Ha nem egyformán vesszük fel a szüleinktől (édesanya és édesapa) jövő energiát, elcsúszik az egyensúly. Ennek következtében sok nő válik férfiassá, és sok férfi válik nőiessé. Ez gondot okozhat a szexualitásban, a párkapcsolati szerepeinkben, az anyagiak megteremtésében.

A családi karmák tisztulásának idejét éljük.

Minden blokk, ami a lélekben oldódik, keresztül fut a fizikai testen. Rendkívül gyakoriak a mozgásszervi problémák napjainkban, mivel a gyökereink tisztulnak. A váz, életünk tartó pillérei, a család.

Ez erőteljes összefüggésben van a párkapcsolatokkal és a szexualitással, így sokaknak kell szembenézni alhasi problémákkal. Gyakoriak a gyulladások, felfázások, fertőzések, ciszták, miómák, daganatok. Ezek csupán tünetek, melyek szorosan összefüggnek az adott terület tisztulásával.

Sok embernek lehetnek emésztőrendszeri panaszai, ahogyan feljön a lélekben a sok megemésztetlen fájdalom, mélyre eltemetett emlék. Epe- és gyomorgörcsök, bélproblémák, emésztési panaszok, székrekedés és hasmenés a legjellemzőbb tünetek.

A tisztulási folyamat mindenkin végigsöpör, leginkább néhány napos vagy hetes szakaszokban. Sűrűn kíséri fejfájás, hányinger, összefüggéstelen álmok, szorongás és megmagyarázhatatlan pánikfélelem.

Érdemes odafigyelni a test harmóniájára is. Tudatosan támogathatjuk a tisztulást, ha nem nehezítjük el testünket. Figyeljünk oda a jelzéseire. Mi az, ami könnyűvé teszi a testem? Ha a test egy tiszta csatorna, akkor sokkal könnyebb a tisztulás a lélek számára. Azt már tudjuk, hogy a lélek sérülései képesek megbetegíteni a testet, de ne feledjük, hogy a test is hatással van a lélekre. Minden, amivel testünket tápláljuk, visszahat a lelki állapotunkra. Igyekezzünk minél több, feldolgozatlan, nyers ételt és tisztított vizet fogyasztani, sportolni, friss levegőn tartózkodni.

Végül kitérnék az emberi kapcsolataink kiegyenlítésére. Sokan számolnak be arról, hogy rendkívül magányosnak érzik magukat még akkor is, ha társkapcsolatban vagy házasságban élnek. Ez érthető és természetes állapot jelenleg, hiszen az egyéni karmaletételek idejét éljük. Mindenki a saját sorsának beteljesítésével van elfoglalva. Ez így van rendjén. Míg a lélek sebzett, addig csak sebezhet, ne feledjük.

Ahhoz, hogy egy tiszta, feltétel nélküli szereteten alapuló kapcsolatot tudjunk bevonzani és megélni, ahhoz feltétel nélkül kell szeretnünk önmagunkat.

 

Ez csupán akkor lehetséges, ha elengedted az összes bűntudatot, neheztelést, haragot, ami a lelkedet nyomja. Az ikerlelkek egymásra találása enélkül nem lehetséges. És hidd el, nem az a kérdés, hogy megkaptad-e azt a kiváltságot, hogy lelked másik felével születtél most a földi létbe. Nem véletlen van ennyi lélek most a Földön.

Hidd el, itt van ő is. Együtt jöttetek, hiszen a felemelkedés csak az egységben lehetséges. Itt a kérdés inkább az, hogy mikor válsz képessé arra, hogy a szeretetet megtaláld magadban, amellyel magadhoz tudod vonni őt? Ez megtörténhet 1 pillanat, vagy akár 45 év alatt. A döntés a Tied. Sok-sok tudatos munka szükséges hozzá. Az ikerlelkek tömeges egymásra találása várat magára. 2-3 év, mire a szeretet képes lesz a hatalmat átvenni a földön, és ez az energia vonja majd egymáshoz a párokat.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ez Rád is vonatkozik. A tavalyi évben láttam jó néhány egymásra találást olyan pároknál, akik megtanulták szeretni önmagukat. Így tették lehetővé azt, hogy a másik ember is szeresse őket.

Addig természetesen ott vannak a karmikus kapcsolatok, melyek a kiegyenlítődésre, megértésre, lezárásra és elengedésre várnak. Mindeközben totálisan őszintévé kell válnod, önmagad gyógyításának mesterévé.

Forrás: http://www.infobiatorbagy.hu/hirek/olvas/2017-lesz-a-fordulopont-az-emberisegnek-2015-10-02-134347

Spirituális tanácsadás