Éteri kötelékeink

Amikor valaki belép az életünkbe, kötelék alakul ki közöttünk. Ez nem csak képzelt „érzelmi” kötelék, hanem valós energetikai kapcsolat, energiaszál/szálak is. Attól függően alakulnak ezek az energiakapcsok, hogy mire irányul a másikkal kapcsolatban figyelmünk. Csodás dolog ez, de…. mi van akkor ha már nem akarunk a másikkal kapcsolatban lenni?

kotisek
Fontos megoldást keresnünk erre a problémára, mert az „energiavámpírkodás” nem csak akkor jöhet létre, ha valaki fizikálisan is a közelünkben van. Ez rányomja bélyegét a mindennapjainkra, közérzetünkre és egészségi állapotunkra is.

Fel kell ismernünk a jeleket.

Sokszor szükséges – az elengedésen kívül – ezeknek a nem kívánt szálaknak az elvágása is!

 

Asajah

Színek – fények – angyallények

 

„Az angyalok Isten legtisztább gondolatai, amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak.” – Mary Baker Eddy

Egy adott színnel az annak megfelelő arkangyalt könnyedén meghívhatjuk, és gyógyulhatunk is segítségével.

 

anfenek

A szivárványszínű fény
Ha szivárványszínű fényt képzelünk magunk köré, akkor ezzel az előző életből hozott blokkok és a karmikus egyensúlytalanságok feloldását segítjük elő. Ha a szivárvány összes színét behívjuk, akkor egy időben több szinten is zajlik gyógyulásunk. A szivárványszín Raziel arkangyalhoz kapcsolódik. Raziel igen bölcs, és mágikus erejű. Segít azoknak, akik magas spirituális célokkal rendelkeznek, hogy képességeikkel kapcsolatos félelmeiket el tudják engedni.

A smaragdzöld fény
A smaragdzöld fény Rafael arkangyallal hozható kapcsolatba, aki a legfőbb gyógyítónak számít az angyalok között. Amikor őt hívjuk, akkor smaragdzöld szárnyait kiterjeszti a gyógyítandó személy fölé. A zöld fény igen hatékony, olyan, mint egy gyógyító balzsam, vagy egy igen csak gyorsan ható gyógyszer. Nem fontos vizualizálnunk Rafael arkangyalt, elég, ha csak a zöld fényt képzeljük a beteg köré. Az eredmény ugyanolyan gyógyító erejű lesz. Amikor a fényt hívjuk ugyanis, az olyan, mintha az angyalokat hívnánk, mivel az angyalok valódi lényege a fény.

Amikor Rafael arkangyal a közelünkben van, fizikálisan is láthatunk zöld fényszikrákat, de lelki szemeink előtt mindenképpen smaragdzöld fények villannak fel. Ez a szín egészen addig marad a beteg, vagy sérült rész körül, amíg be nem következik a gyógyulás. Mindegy, hogy testi (pl. fejfájás), vagy lelki (pl. depresszió) betegségről van szó, a lényeg ugyanaz. A színes fény küldése tehát a leghatékonyabb módszer.

A fehér fény
Amikor fehér fényt hívunk be, akkor egy intelligens, élő fény árad be életünkbe. A fehér fény ugyanis az őrangyalok színe. A fehér fény tökéletesen alkalmas arra, hogy védelmet élvezzünk bármilyen külső, vagy belső hatás ellen. Szinte körbevesz bennünket, megóv mindentől, és mindenkitől, de főként a negatív energiáktól. Gyógyításnál sokan alkalmazzák a fehér fényt a smaragdzöld fénnyel együtt. A fehér fény ugyanis megvéd a negatív behatásoktól, a smaragdzöld, pedig gyógyít. Így biztonságos, tiszta gyógyulás várható.
A fehér fény kettős feladatot lát el: egyfelől tisztít, elősegítve ezzel a gyógyulás megindulását, másfelől pedig védelmez. Azt, hogy melyik feladatot látja éppen el, a fény behívásakor megfogalmazott szándékaink döntik el.

Az arany fény
Az arany fény a krisztusi energia színe, de ezalatt nem feltétlenül a keresztény vallás értendő, hanem a megbocsátás, és az erőteljes, feltétel nélküli szeretet energiáját. Arany fényt annak érdekében is behívhatunk, hogy segítsen megerősíteni saját hitünket, vagy más gyógyítandó személyt. Mint ahogy más fényeket is, az arany fényt is behívhatjuk más színekkel együtt. Ha például félünk valamitől, hívjunk be arany fényt fehér fénnyel együtt. Ilyenkor az arany fény erősíteni fogja hitünket, a fehér pedig védelmünkről gondoskodik.

Angyali fények
Arról, hogy kéréseink meghallgatásra találtak, elsősorban az angyali fények megjelenése biztosít bennünket. Ezek a fények szikrázóak, tűzijátékhoz hasonlítanak. Előfordulhat azonban az is, hogy csak felvillannak, mint amikor vakuval fényképezünk. A fehér fény az őrangyalok szikrája, a színes fények pedig az arkangyalok aurája. Az angyali fények akkor is megjelennek, amikor vigaszra, vagy megerősítésre van szükségünk. Az angyalok mindig félelmeink elűzésével gyógyítanak, és azzal, hogy gyógyító fényükkel kitisztítják testünkből a negativitást. Ez által helyreáll az egyensúly.

Gyógyítás gyertyával
A fényeket behívhatjuk gyertya segítségével is. Figyeljük meg a következőt: amikor egy égő, fehér gyertya fényébe nézünk, tudatunkat félelmek nélkül tudjuk vágyainkra összpontosítani. Ez által sokkal hatékonyabban tudunk koncentrálni arra, az általunk behívott fényre. Nézzünk tehát a gyertya lángjába, képzeljük magunk elé legerősebb vágyunkat, és mondjuk ki (akár hangosan is): „Ezt, vagy ennél jobbat szeretnék!”

 

Asajah

Deva Premal – Moola Mantra

 

A Moola mantra segítségével hatalmas áldások érkeznek az életünkbe mind fizikai, mind szellemi szinten.

Minden mantrára igaz, hogy ha megértjük a jelentését és éneklés közben azokra a minőségekre koncentrálunk, amelyeket a mantra tartalmaz, akkor erőteljesebben be tudjuk hívni az életünkbe ezeket az értékeket. Ezért fontos tisztában lenni az egyes mantrák speciális jelentésével, ha igazán hatékonyan szeretnénk alkalmazni az életünkben.

A legerősebb mantrák között kétségkívül dobogós hely illeti meg a Moola mantrát, ami sokak számára a Deekshát, vagyis a legfelsőbb szintű áldás energiáját behívó mantra. A Moola mantra kántálása során összeolvadsz a Felső Éneddel, a legmagasabb tiszta tudatossággal és tisztelegsz annak határtalan jóindulata előtt. A Moola mantra segítségével hatalmas áldások érkeznek az életünkbe mind fizikai, mind szellemi szinten.

A mantra szanszkrit eredetije:

Om Satchitananda Parabrahma

Purushothama Paramatma

Sri Bhagavati Sametha

Sri Bhagavate Namaha

Hari om tat sat

Hari om tat sat

Hari om tat sat

Hari om tat sat

Fordítása:

“Ó, isteni erő, minden teremtés szelleme, legfelsőbb lény, isteni jelenlét –kérlek, tölts el minden élő lényt!

Meghajlok a legnagyobb alázattal a Legfelsőbb Lélek előtt, aki az Isteni Anyában és Isteni Atyában öltött testet.”

OM – az Univerzum legősibb hangja

SAT – igazság, a Megnyilvánulatlan

CHIT – az univerzum tiszta tudatossága, ami végtelen és mindenütt jelenlévő erő

ANANDA – tiszta gyönyör, szeretet, az univerzum jóindulata, boldogság

PARABRAHMA – a legfelsőbb lény, a legfelsőbb teremtő

PURUSHOTHAMA – az az energia, ami Avatarként inkarnálódik, hogy segítse és vezesse az emberiséget egyre közelebb a Teremtő szeretetéhez

PARAMATMA – a legfelsőbb belső energia, amely elválaszthatatlan minden teremtményben, akár élő, akár élettelen – a belső vezető, a Felső Én

SRI BHAGAVATI – a teremtés női aspektusa, a legfelsőbb szintű női erő (Shakti), Földanyaként és Isteni Anyaként is utalnak rá

SAMETHA – együtt, egységben

SRI BHAGAVATE – a teremtés férfi aspektusa, ami állandó és változatlan

NAMAHA – üdvözlet és alázat

HARI OM TAT SAT – Isten az igazság

 

SPIRITUALITÁS

 

“A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred.”  – Carl Jung

 

A spiritualitás világnézetet, szellemi irányultságot jelent.

A felfogás abból a nézetből indul ki, hogy nem csak a háromdimenziós valóság létezik, annál több van, mint amit látunk, hallunk és megfogunk. A spirituális emberek hiszik, hogy van körülöttük egy láthatatlan energiamező, amelynek segítségével egy másik, úgynevezett szellemi világhoz kapcsolódhatnak. Tudják, hogy valamennyien egy nagy egész részei vagyunk, ezt egy láthatatlan erő mozgatja, amely befolyással van mindenki életére. Ezt az erőt nevezhetjük sorsnak, végzetnek, kozmosznak, világléleknek, szellemi erőnek, vagy istennek – ahogy tetszik.

latask

A spiritualitás nem tévesztendő össze a vallásossággal, hiszen ahhoz, hogy valaki spirituális ember legyen, nem kell mindennap templomba járnia, vagy imádkoznia. De a spiritizmussal sem keverendő, amely az utóbbi időben az asztaltáncoltatás szintjére süllyedt le. Sokan azt hiszik, hogy a spirituális emberek szentek. Ez tévedés, mert aki a szellemi és a lelki fejlődés útjára lépett, az a földi életet nem becsmérli, csak más értékek szerint éli. Nem magasztalja fel a szegénységet, és nem mondja azt, hogy a gazdagság bűn.Viszont, ha kell megvédi az érdekeit, de nem él vissza a hatalmával, és a tudásával. Törődik az egészségével, odafigyel a táplálkozására, megfontolja, hogy mit néz a tévében, vagy minőségi, magasabb színvonalú újságokat, könyveket olvas. Beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. Vonzereje a kisugárzásban rejlik.Barátait személyes rezgésük alapján választja – önbizalma szívből jön, nem lehet manipulálni, megtéveszteni sem. Az örök Mostban él, felelősséggel vállalja a jövőt.Energiája határtalan – Isten gyermekeként az Univerzumból áradó Áldás ereje kíséri életét.

A spiritualitás nem egy vallás…spirituálisnak lenni mindössze annyit jelent, hogy kapcsolatban vagy a saját isteni éneddel.

Asajah
spirituális tanácsadó

Energetikai rezgésszint emelés – csakra-aura harmonizálás. Aura-tisztítás.

MIT ÜZEN NEKEM A BETEGSÉGEM? MIT ÜZEN NEKEM A SZERVEM-SZERVEIM?

 

Negatív élethelyzetben az ego így teszi fel a kérdést:

„Miért éppen én?”

A szeretetteljes Hit által a kérdés változik:
„Mi a tanulság számomra? Mit kell változtatnom az életemen?”

A válaszok a tudatunkon belül vannak, és szellemi vezetőink segítenek elérni őket.

Meg kell tanulnunk saját belső hangunkra figyelnünk, hogy megtaláljuk a választ, változtatni tudjunk életünkön és hogy magunkat, valamint a körülöttünk lévő világot tudatosabban szemléljük.

A szeretet a legcsodálatosabb gyógymód. A megbocsátás pedig a szeretet előfeltétele. Ha megbocsátunk önmagunknak és másoknak, ez csaknem minden gondunkat orvosol. Nyisd meg hát a szívedet és fogadd be a szeretetet, a világegyetem legfontosabb erejét.

mitu

Szemek:
megmutatják, hogyan látjuk a világot, rövidlátással, távollátással.
Meglátjuk-e, belátjuk-e, illetve rálátunk-e a dolgokra? A szem a lélek
tükre. Ne csak nézzünk, lássunk is.

Fülek:
minden akupunktúrás pont megtalálható itt szerveinkről. Meghalljuk-e a külső és „belső” hangokat. Mit hallunk meg és mit nem akarunk meghallani, vagy mit kellene, hogy meghalljak? Figyelek-e a belső hangra is, amely szívből jövő, és figyelek-e lelkem hangjára,figyelek-e az angyalaim hangjára? Mivel kapcsolatos dolgokat nem hallok meg? Miért nem hallgatok meg másokat? Karmikus a betegségem?

Fogak:
rágódás, mi az, amin rágódom? A szerveink jelzéseket küldenek felénk. Hogy miként? Például fáj a fogad. Felteszed magadnak a kérdést: ugyan mi az, amin rágódom, valójában mi foglalkoztat engem, ami fájdalmat okoz?
Abban a pillanatban, mikor felismered, a fájdalom is szűnik. Tehát mondhatjuk azt, hogy a testünk a barátunk, hisz szól időben.Figyelmeztet, hogy itt a változtatás ideje. Meg kell oldani azt a bizonyos problémát, és nem rágódni rajta. Amennyiben nem oldom meg, úgy sajnos elveszítem a fogamat, akár többet is. De így van ez minden szervünkkel, mindegyikhez tartozik egy-egy feladat.

Nyak: gondolatok, érzelmek, nyakasság.

Gerincoszlop
hogyan állok az alázatossággal, képes, vagy képtelen vagyok az alázat
gyakorlására? Hogyan állok életemben az egyenességgel? Alázatosabbnak kellene lennem, vagy túlzott alázatra kényszerítenek? Képes vagyok-e valódi alázatra? Az anyagi vagy az érzelmi oldalam az erősebb?

Bőr,
mint távolságtartás: Mire hívja fel a figyelmem? Mit üzen nekem ez aszervem? Milyen élethelyzetekben nem léptem túl jelenlegi határaimat, pedig megtehetném és szükséges lenne? Kik, milyen dolgok sértik határaimat? Hogy állok a kapcsolatteremtéssel? Elkülönülésre kárhoztatom-e magam?

Gyomor: Mit nem tudok, vagy nem akarok lenyelni? Mit nem tudok megemészteni? Mi ülte meg a gyomromat?

Epe: van -e bennem keserűség? Régi sérelmek. Ha már megkövesedtek = epekő

Vállak: ha fáj, sok teher van rajtad, amiből le kell tenni.

Hát felső része: az elraktározott dühöt hordozzuk itt, különösen a két lapocka között.

Térdek: a haláltól való félelem. Félelem a változásoktól, a lépések megtételétől, vacillálás megtegyem-e, ne tegyem meg?

Torok: kimondott, ki nem mondott szavak.

Szív: érzéseinket fejezzük ki, vagy nem fejezzük ki. Szeretet áramoltatása vagy visszahúzódás.

A tudatosság az első lépés a változás és a gyógyulás folyamatában.

Asajah

 

Augusztus hónap asztrológiai előrejelzése 2015

„Július 28, kedd és Augusztus 7, péntek között remek lehetőségünk van átszervezni az életünket, visszatalálni Önmagunkhoz, és rájönni, hogy énképünkben mi a valódi és mi a külvilág által ráragasztott dolog. Fontos itt az is, hogy ne erőlködjünk, ne erőltessük rá magunkat másra, vagy mást magunkra; a legjobb, ha tesszük a dolgunk, és időről-időre becsatlakozik valaki a tevékenységeinkbe.”

tengie

Olvasd tovább:link

Prána – az élet energiája


A mai természetgyógyászat alapját képező legtöbb gyógyítási elmélet szerint az életet adó energia valamilyen jól meghatározott rend szerint kering a testben.

CSAKRÁK

Az indiaiak az ajurvédikus gyógyászatban ezt az energiát pranának, a hagyományos kínai orvoslás csínek, a nyugati, európai szaknyelv pedig bioelektromosságnak nevezi. Mindegyik elméletben megegyező, hogy ennek az energiának az áramlása az egészséges élet alapja. Ha ez az áramlás valami miatt felborul, például egy ponton megakad, akkor az betegséget okoz. Az életerő a bőr alatti szövetekben nem látható energiacsatornákon keresztül áramlik. Ezeket a csatornákat, energiapályákat hívjuk meridiánoknak. A meridiánok jól kimutathatók, mert felettük a bőr elektromos ellenállása más, mint a bőr körülöttük lévő egyéb pontjain.Ha valahol egy pontban megszakad vagy lecsökken a csatorna áteresztőképessége, a pont felett energiapangás, alatta energiahiány lép fel, igen jellemző tünetekkel.

A mindent átható prána vagy életenergia folytonos, állandó, meg nem szűnő mozgásban, rezgésben, áramlásban van, s az egész Univerzumban mindenhol megtalálható.

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

 

Égi vezettetés


„Ismerkedj meg az angyalokkal, és gyakran vedd észre őket a lelkeddel; mert anélkül, hogy látnád őket, veled vannak.” – Szalézi Szent Ferenc

 

angelo2

 

A változás szükséges…
Az Angyalországba bepillanthatsz egy ablakon, amelyben lehetőségeid határtalanok…Gondolataid, tetteid megteremtik jövőbeli álmaid, dolgozz össze atlantiszi angyalaival! Az angyalok nem aggódnak érted, ők hisznek benned! Az isteni útmutatás nem feltétlenül egetrengető kinyilatkoztatás.
Figyelj hát oda az ismétlődő gondolataidra, ötleteidre, érzéseidre, mert általuk üzennek neked:Tudd, hogy Isten éppen annyira szeretné eljuttatni hozzád az égi vezettetést, mint amennyire szeretnéd meghallani! 

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Angyal tanfolyam I. – Angyal tanfolyam II.

Földcsillag


Mivel nem tudsz magasabbra menni, mint amilyen mélyre képes vagy leásni fontos, hogy megalapozd ezt a csakrát!

A földcsillag csakra jelenti spirituális fejlődésed alapját.

A földcsillagról Sandalphon Arkangyal gondoskodik. Körülbelül 30 cm-rel a lábad alatt van, színe fekete-fehér (jin-jang). Ügy rejti magában az összes lehetőségedet az életben, mint a talaj a magokat. Sandalphon arkangyal táplálja őket, és a te felelősséged, hogy segíts ebben.

fodcili
Minden alkalommal, amikor mezítláb jársz a földön vagy vidéken sétálsz, segíted ennek a csakrának a fejlődését. A csakrával együtt isteni lehetőségeid magjai is fejlődnek.
Arany Atlantiszban minden embernek 12 csakrája és 12 aktív DNS- szála volt. Amikor Atlantisz rezgésszáma csökkent, 5 csakra felmondta a szolgálatot. Ennek következtében inaktívvá vált az a 10 DNS- szál, amely az emberek magasan fejlett spirituális és természetfeletti képességeit tartalmazták. A mai kor embereinek az a feladata, hogy csakráit és az egész DNS-potenciált újra működésbe hozza.

Emlékezz rendkívüli, kihasználatlan, spirituális és természetfeletti erődre.

A mély ellazulás segítségével tudod a sejtszintű tudásodat újra és újra aktiválni és a visszanyerni a bölcsességet, ami már Atlantiszban rendelkezésedre állt. A tanács így szól: Használd ezt a képességedet! Teremts magadnak időt és helyet, hogy teljes nyugalomban lehess, és gondolkodj el azon, ki is vagy valójában.

 

Asajah

Spirituális tanácsadás