TAROT kategória bejegyzései

Valakinek Te is fontos vagy!

„Magányod falát csakis belülről lehet áttörni. Senki kívülről bemenni nem tud hozzád, ha nem nyitsz ajtót neki. A legnagyobb szeretettel sem. A legnagyobb szerelemmel sem. Egyik ember a másikat önmagától nem tudja megváltani. Segíteni lehet, várni lehet, remélni lehet, dörömbölni lehet, kaparni kívülről a falat lehet, enyhíteni is lehet jósággal, odaadással, áldozattal és megértéssel a másik kagylóba zárt életét, de ha nem képes kitörni, nem lesz igazi találkozás. A kitörés pedig nem azt jelenti, hogy utat török a másikhoz, hanem hogy önmagamat megszeretem. Jó viszonyba kerülök a saját halhatatlan lelkemmel, és akkor nincs is szükség kitörésre – a fal leomlik. A zárt kagyló kinyílik. Egyszer csak kiderül, hogy nincs fal, nincs kagyló – én teremtettem meg az önvédelmi mágiámmal. Néha szükség van rá, de milyen boldogság kijönni belőle, és rádöbbenni arra, hogy szeretetre méltók vagyunk.”– Müller Péter

https://asajah.hu/gondolatok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php

 

Kapcsolat – társkapcsolat – párkapcsolat

„Nincs egyetlen  pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.” – Anthony de Mello

Sok hölgy társkereső oldalon ismerkedik, ott keres kapcsolatot, barátságokat. Nagyon kevés esetben találnak párra azok, akik ezt a megoldást választják. Tanulásnak, tapasztalatszerzésnek azonban kiváló lehetőségnek mutatkozhat, a bátortalanoknak.
Előfordul, hogy egyesek a külföldi kapcsolat kiépítésére éreznek indíttatást –  talán legtöbbször a külföldi munkavállalás motiválja őket. Egyébiránt pedig, aki  még nem kész párkapcsolatra  az választ ilyen távoli ismeretséget. A távolsági kapcsolatok sosem működtethetőek sokáig. A párkapcsolat definíciója az én olvasatomban nem az együtt járás léte, hanem a közös jövő igénye a realitások talaján.

A nem elérhető kapcsolatot keresők pszichológiája:
A nehezen elérhető, illetve a már kötöttségben élők embereket vonz valaki az életébe az azért van, mert fél az illető  a túl erős kötöttségtől, de ugyanakkor vágyik is  valaki ‘közelségére”.  A félelmek ebben az esetben arról szólnak, hogy: fél az illető attól,  hogy elveszíti önmagát a kapcsolatban illetve attól, hogy elveszíti a szabadságát.
(Esetleg jobban szereti az illető a kalandokat, mint a tartós kapcsolatokat – szintén nem kész a stabil alapokkal rendelkező, őszinte, mély lelki  kapcsolatra.)
A megoldás a feloldáshoz az lehet, ha az illető belátja, hogy az igazi szeretet békét, és mély megértést jelent. Belátja azt, hogy a másik a meghittséget ajánlja fel, nem pedig követel  és  birtokolni akar. Egy kötöttségben élő partnertől – elérhetetlen partnertől – nem kell félni attól,  hogy hirtelen, egyszer csak  úgy dönt tartós kötelékre akarna lépni veled. Általában az előző kapcsolatot még nem engedték el azok, akik bizonytalankodnak önmagukban, ilyenkor a blokkoldásként az exel való kapcsolat old- és éterikus szálait bogozzuk ki, és azt kitisztítva engedjük el felhalmozott negatív energiákat. Elengedve ezzel, magát a régi kapcsolatot is.
Ha dolgozol magadon – hamarosan megérted, hogy a szerelem nem birtoklás – lehetsz benne önmagad. A  párfüggőség veszélye az, hogy  elveszítheted a saját személyiségedet.

Menne is, maradna is…
Egy Franciaországban élő hölgy azzal keresett meg, hogy a nem működő, több éve tartó, hivatalos kapcsolatát szeretné – az ő szavaival élve  – ‘felszámolni”, de közben fél attól is, hogy a kilépést nem sikerülhet. A kiszemelt férfi más országban él. Tehát hazát is kell váltania, s attól tart bizonytalan helyzetbe kerülne…
Nos, az életút elemzés – tarot, számmisztika, személyes évek, sors évei alapján – azt láthattuk, hogy sem a férje, sem pedig a másik férfi nem alkalmas arra, hogy egy igényes, hiteles  párkapcsolatot működtessen. Viszont az év vége felé alkalma lesz egy olyan kapcsolat felépítésére, ahol mindketten őszinte, magabiztos sikeres együttélést tervezhetnek… A sorsútjában a lélektársát ‘láttam’ meg. A  hölgy most nagy örömmel készülget erre a nagy lehetőségre – lévén sorsfordulati évéhez ér.

Az új  lehetőség bevonzásához szükséges a nyitott szívcsakra, és a szabadságot adó önbizalom elérése. Amikor a tudat és a tudatalatti együttesen rezegve igényli az igazi szerelemet. A  szívcsakra akarati és érzelmi oldala is harmonikusan együttrezeg,  elérhető és befogadó leszel. A személyes rezgésed megnő, az auratér kitisztul, energikus és csábító leszel. Önmagad kiteljesedett személyisége néz vissza rád a tükörből.  A kisugárzásoddal vonzol.

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek.
Párkapcsolati tanácsadás – Tarot

A fogantatástól a szabad akaratig.

„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.
Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.
Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van . Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”-  Márai Sándor

Karmikus szövetségek.
A léleknek szabad akarata van, de a legtöbb esetben valamilyen karmikus kötelék, feladat az, ami miatt ismét a földi élet mellett adják le legtöbben a voksukat. Az ezoterikus tanok szerint a lélek már a leszületés előtt kiválasztja a helyet, ahová leszületni készül és az anyát, apát is. A lélek már a leszületés előtt ismeri a karmáját.
A Lélek dimenziójában nincsen nemiség. Leszületéskor mindenki maga választja meg a nemét, ami függ a tanulási folyamattól, az életcéltól. Megtervezi  a majdani életét. Olykor karmát kiegyenlíteni jön, másszor tanulni, és legtöbbször tanítani. Elmúlt életek tévedéseit egyenlíti ki, és a mostani inkarnáció során igyekszik a jelen életbeli feladatot jól teljesítve, a korábbinál egy magasabb tudatszintre eljutni. A  lélek a fogantatás pillanatában már beleszülethet a magzatba, de legkésőbb a születésig megérkezik a gyermekbe. Az életfeladatok nyitottak – a pozitív  karma megteremtésére. A gyerek és az anya lelke, érzelmei nagyon szoros összetartozásban vannak. A hétéves kor alatti gyermek szinte egy, az egyben tükrözi az anyában zajló folyamatokra – váláskor ezért is az anyánál szokás elhelyezni az ilyen kiskorúakat.

Tükörképek.
A gyermek tükröt mutathat a szülőknek – ám ebbe a tükörbe nem mindig kellemetes belepillantani.
Csak egy példát most erre: Amikor nagyon nem vagyok összhangban magammal, nem találom a helyem a világban, forrongok, lázadok, és ez nem zajlik le egy nap alatt nálam, akkor a gyermekem belázasodik. Megjelenik tehát a tükörkép.
Amikor úgy érzik a szülők, hogy a a gyermekük kissé gyámoltalan, visszahúzódó lélek, arról szól a lecke, hogy bízzon  csak meg benne, és a ragaszkodást ne keverd össze a szeretettel,
Amikor pedig nagyon önállóan próbál megnyilatkozni, már ne irányítgasd, csak támogasd a az életében – tizenegy évesen már saját egyéniségük van.
Ha anyaként egyedül kell nevelned a gyermekedet, akkor ennek  lényege a karmikus adósság rendezése lenne. Türelemre, alázatra taníthat most a helyzet.  A negatív karmát kidolgozva lelkileg és szellemileg is magasabb fokra léphessetek.
A gyermek tükör – az agresszív viselkedést a szülőktől látja, s arra figyelmeztet, hogy hozz mielőbb  egyensúlyt, rendet az életedbe. Szeretve  éld az életedet.
A sérült, fogyatékossággal – betegséggel – leszületett lélek a könyörületességre és az empátiára taníthat téged.

A jegyek hold aspektusait tekintve különbözőképpen reagálnak az anyaság érzésére.

Kos – A tüzes energia anyaként is megjelenik nála. Nagyon érzelmes pár percig, de aztán hamar elmúlik nála. A gyerekkel szemben sem a türelem bajnoka. Belefog dolgokba, aztán hirtelen abbahagyja. Programokat készít a családnak, gyerekeknek, de nem viszi végig – hacsak be nem segítenek neki.

Bika– Érzelmes anyuka, a gyermekét puszilgatja, fogdossa, szeretgeti. Örömmel táplálja, főz neki. Szépen öltözteti. Békés, türelmes, nehezen tudják a gyerekek felbosszantani, de ha igen, akkor egy nagyot „fújtat”, – ám hamar elmúlik a haragja.

Ikrek – Ő – aki felkészül az anyaságra. Aki már a terhesség előtt minden könyvet átolvas, jelentkezik az „Optimális családtervezés” – programjára. Mozgékony fizikailag, szellemileg, a terhesség ideje alatt is. Az utolsó pillanatig sportol. Mikor a kisbaba megszületik – a könyvek ésszerűsége alapján próbálja nevelni – amíg rá nem jön, hogy a baba egészen mást akar, mint amit a könyvek, a racionális ész diktál.

Rák – Az Ősanya. A nők külsején is látszik: a széles csípő, erős mell –mely a gyermek optimális körülményeit célozza meg. Ő a férjét/feleségét is úgy válassza ki, hogy „ki lenne a legjobb a születendő gyermeke apjának/anyjának”. Meghitt, barátságos otthont teremt. Mindenkinek az anyja tud lenni. Gyengéd, gondoskodó.

Oroszlán – Anyaként is királynő. Szereti a gyerekeket, de ő felettük áll. Neki anyaként is jár a luxus, az életörömök. Nehezen tud bárkit is önmaga elé tenni –ahhoz az egoját le kell vetni. Amennyiben ez sikerül, akkor tud nagyon érzelmes lenni. Számára fontos, hogy a világ lássa, csodálja gyermekét – akkor is, ha a gyermek ez ellen tiltakozik. Ezért mindig szép ruhákban járatja, a gyermeknek jól kell viselkednie – amit persze – nem biztos, hogy a pici tolerál.

Szűz – Az Ikrekhez hasonlóan az összes szakkönyvet elolvassa még a tervezés szakaszában. Pontosan tudja, hogy mikor kell a „babát készíteni”. Mire kell vigyázni, mit kell enni, inni, milyen vitaminokra van szükség. Édesanyaként bizonytalan magában, hogy jól csinálja-e. Ő a nagy hippohonder –a szeretetét így nehéz neki áramoltatni. A félelem jelen van.

Mérleg – A társ fontosabb neki, mint az anyaság. A kapcsolatok. Ő anyaként is mindig meg fogja keresni a többi kismamát, akikkel jót tud beszélgetni. Fontos számára mások véleménye –ezért az ő gyermeke is mindig szépen fog öltözködni – de ez adódik abból is, hogy neki magának is nagyon nagy szép érzéke van.

Skorpió – Nagyon mély anyaságérzés van benne, nagyon komolyan veszi ezt a feladatot is – úgy, mint bármi mást. Ha vállalta, akkor egész lényével átéli. Nagyon tud szeretni. Hiányzik belőle a játékosság. Nagy a felelősség érzete, de emiatt nagyon sokszor marcangolja önmagát. Hajlamos a gyermeket is uralni, birtokolni.

Nyilas – Barátja a gyermekeinek. Nagyvonalú, szárnyaló, szellemi bölcsességgel látja el őket. Fontos számára, hogy tanuljanak nyelveket, tanuljanak tovább! Nagy utazásokat szervez, minőségre törekszik mindenben. Szellemszinten próbál hatni rájuk. A hitét át tudja adni gyermekeinek is.

Bak – Szigorú, kritikus anyuka, akinél a praktikusság mindennél fontosabb. Csak semmi pazarlás! Az érzelmekben sem. A mélyben – ő benne nagyon sok szeretet van, de neki nagyon nehéz kimutatni. Fontos, hogy a gyerek legyen „valaki”, s azt – „érzelmességgel nem lehet elérni”.

Vízöntő – Gyerekei barátja. Szabadságot ad nekik mindenben. Öltözködésben, étkezésben. Kiszámíthatatlan, különleges – ő is ragaszkodik a saját szabadságához. Ezt nem mindig jól élik meg a gyermeki, hisz a biztonság hiányzik nekik. Anyaként is örök fiatal.

Halak –Érzelmei elragadják. Önfeláldozó anyaként. Gyermekei minden érzelmet meg tudnak kapni tőle. Nagyon érzékeny, nagyon sebezhető. A misztikus világtól gyakran kér segítséget. forrás: internet – szerkesztette by asajah)

Van amikor a léleknek az anyával, van amikor csupán csak az apával van karmája – néha mindkettővel egyenlíthet. Az aurában látható válnak a sorsfeladatok, néhány jelenet arra utalhat, hogy máskor is voltak már kapcsolatban. Az inkarnációk sokaságában. A misztikus szövetségre fény derül. A nehéz helyzetek megoldása a következő megtestesülésekkor már pozitív karmát teremthet.
Előző házasságomban két kiskorú, külön nemű, két anyától származó gyermeket neveltem mostoha anyaként.  Nagy feladat volt, de örömteli teher – izgalmas tanulási, karmikus folyamat. Tapasztalatból mondom, hogy fontos a ‘családmodell’. A gyermeknek két szülőre van szüksége ahhoz, hogy egészséges lélekké érjen. A szülő és a gyermek is spirituális fejlődnek a családban. Csodálatos sorsajándék a gyermekáldás –  szeretettel tanulva tanítani.

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés.

Heti tarot – Növőholdban leszünk.

Növőholdas hetünk lesz.

A SZERENCSEKERÉK X.
Szerencse energiákkal kezdődik a hetünk. Légy bizakodó, teremtő részese életednek. Alázattal fogj mindenhez – örömben éld meg a napokat. Áldásos lehetőségek érkeznek hozzánk; jó hangulatban telnek majd a hét eleji napok ezért – oldásban, oldódásban leszünk, erőteljes energiákkal.(Kos növőholdunk van épp.)

A MÁGUS I.
Légy hálás minden napért!
Anyagi gyarapodás várható, harmonikus napok a családdal is. A lehetőségek körülötted teremnek, vedd észre őket. Ha elkezded gyakorlatban is kivitelezni terveidet (építkezésre, átalakításra, felújítás is alkalmas az energiatér) sikerre vezetnek, az ég is támogatni fog ebben. Ha munkahelyváltásban vagy épp, sikeres lehetsz, vállalkozásaikban is segítséget kaphatsz. (Bika növőholdba érkezünk meg.)

AZ ERŐ XI.
A hét végére is könnyebb energiákkal áld az ég. Könnyebb még a nem olyan jót is elviselni. Ha sorsutadon jársz a segítség mindig ott terem, ha eltévednél egyből észreveszed. A blokkok megjelennek, akadályokba ütközhetsz. A jelek egyértelműek lesznek.(Ikrek növőholdra számíthatunk.)

Kérd az őrangyalodat, bőség angyalodat, boldogság angyalodat, hogy álljon melletted és jó tanácsaival segítsen. Amikor hálás vagy minden jobban sikerülhet. Előbb mindig Neked kell adnod, hogy kaphass… kiáradásban élj. Amikor boldog vagy minden jobban megy majd. Légy kitartó, kreatív és sikeres leszel, még a váratlan helyzetekben is feltalálod magad.
Ne kapkodj, de ne is halogass! Ésszel-értelemmel: Merkúr-Plútóban leszünk, Jupiter is besegít.

Sikeres hetünk lesz! 

A tarot lapokat a Kazánlár-féle tarotból húztam:

Asajah, spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Személyes tarot jóslás, elemzés egyéni konzultációban, időpont egyeztetéssel kérhető.

Szerelemvonzás

A kapcsolatok pszichológiája.
Az életben semmi sem történik véletlenül.
Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben. Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez.
Minden azért történik, mert erő hat rá. Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk.
Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre, és amelyekre mindig is vágytunk.
Az emberek többsége hasonló vágyakat és kérdéseket dédelget – értelmes és boldog életre vágyunk, megérteni, tanulni és fejlődni szeretnénk. Kielégítő válaszokat keresünk azokra a kérdésekre, amelyekkel életünk során találkozunk, de elsősorban az a célunk, hogy szeressünk és szeressenek minket. Sokszor azonban úgy tűnik, minél jobban kívánunk valamit, annál nehezebb elérni.– Ruediger Schache

A kisugárzásoddal vonzol.
Amit érzel, és ahogyan érzed, az meghatározza a kisugárzásodat. Olyan embereket vonzol tehát magadhoz, akik éppen ezt keresik, még ha különböző okokból is! Szeresd megad, hogy elérd a szeretet állapotát. Boldogságangyalod nagy segítséget adhat ebben.  Teljesedj ki és légy tudatos teremtője Életednek.
A tarot megmutatja, hogy hol tartasz épp ebben a feladatban.

 

Amikor már komolyan gondolod…
Sose a másik feledet keresd, hiszen ha ezt teszed még nem vagy ‘készen’ egy igazi,hiteles párkapcsolatra. A teljes egész tud csak teljes egészet bevonzani. Az auráddal vonzol, a lelked legyen tiszta, a szíved legyen nyitott. Mert, ha csak gondolod, hogy jó lenne az még kevés lehet… Dolgozz magadon. Ha te már készen vagy – vonzani fogod a párodat is. Ketten mindig minden könnyebb. 😉

A probléma-teszt segít a  gond hiteles kivizsgálásában.
Például, ha olyan embereket vonzol be életedbe,  akik nem tudják mit akarnak,  nem tudnak dönteni, és nem állnak ki melletted akkor valójában a te belső „filmeddel” van a gond. Mégpedig: Félsz az elutasítástól, és attól hogy ha természetesen viselkedsz, akkor  nem fognak szeretni. Nem tudsz döntéseket hozni, és azt várod hogy a másik hozza meg helyetted… stb.
A feloldások a változtatáshoz fognak segíteni. Abban, hogy dönteni tudj a szerelem mellett , az öröm mellett a saját értékeid mellett. Tudni, és akarni, hogy minden a saját döntéseiden múlik – akár tudatos, akár tudattalan. Ha határozott vagy, határozott embereket fogsz vonzani, és mindenképpen arra ösztönzöd majd őket, hogy őszinték legyenek…

 

Szerelmet vonzó energiák – szívcsakra behangolás.
A oldó-tisztító energiákkal segítségedre lehetek, hogy egy kiteljesedett létállapotba kerülve, rád találjon a szerelem. Szeretni és szeretve lenni a legcsodálatosabb létállapot. Te is megérdemled a Boldogságot, az mindenkinek alanyi jogon jár! A Vénusz energiájában vagyunk a párra találás  évében.
‘Kívánom, hogy nagyon boldog légy!’

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Párkapcsolat elemzés.
Szerelmet-kapcsolatot vonzó angyalmágiák.
Tisztító oldások, szívcsakra harmonizálás, szívcsakra behangolás  – konzultációs ülésen.

Elmúlt életek

Az előző és jövendő életeink összes emlékét a tudatalatti tárolja.

„A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért.” – Mark Twain


‘Utazunk’ a múltban.
Az előző életbeli karmikus megtapasztalásaink megszerzése olykor kellemetes elfoglaltság volt, másoknak viszont igen kemény munka, talán nyomasztó emlékek sorozata. A mostani küldetésünk, és utunk a gyakorlatban pontosan ennek a régi útnak a felülírása, kitisztítására való törekvésünk lenne. A már megtapasztalt életek érzelme ebbe az életünkbe átpulzálhat.  Előfordulhat, hogy a régi életünket akarjuk továbbfolytatni. Ami elmúlt, azt már megtapasztaltuk, megéltük, leéltük. Most a  megtapasztalások lényegét kell értékelnünk, megértenünk, s feldolgozva továbblépnünk.

Előző életbeli karma.
A számmisztika és a lélekemlékezet szívcsakra nyitással – választ ad az előző életbeli megtapasztalásokra. A fel és leszálló holdcsomópontok nagy megmutatói ennek.
Valamint a  mostani spirituális életfeladatot is megadják.
Például van olyan, aki előző életében bosszúálló, manipulálgató karakter volt, szinte megszállottként használta erejét. A mostani életében csakis higgadt kitartó munkával juthat elő. Van olyan, aki önálló, akaratos ember volt, hajtotta a bizonyítási vágy, mindenben a legjobb, az első akart lenni. A gyors sikerek iránti vágy a másokra való odafigyelés hiányával járt. Ebben az életében meg kell tanulnia a másokkal való együttműködést, az alkalmazkodást. Meg kell tanulni, milyen hatalmas erő rejlik a szeretetben, és az összetartozásban… Sokféle karma, megtapasztalás és beavatás – mindenkinél más és más volt a lecke, és a mostani feladat. Sorolhatnám a végtelenségig. Ezernyi élet…ezernyi tapasztalattal.

A válaszok az Akashában vannak.
Gyakorta kerestek meg azzal, hogy a jelenlegi párotok volt-e már előző életbeli életetek része, és akkor abban az életben mi volt a kapcsolatotok értelmi lényege. Nos erre a kérdésre is fontos a válasz, hiszen sok mindenre fény derülhet, amitől jobb  lehet a mostani viszony. Kiderülhet, hogy a régi életben vér szerinti rokon, testvér, vagy talán csak  barát, csupán egy közeli ismerős volt a mostani párod. Hogyan lett vége a kapcsolatnak, és milyen karmát hozott. Előfordult, sok hogy házassági gondot oldott meg  az ilyen kérdésre adott válasz.  S amikor pedig előkerül a kérdésre a válasz, meg lesz a magyarázat, hogy most miért lehet jobb a dolog. Az Akasha krónika őrzője Uriel Arkangyal  segítséget ad arra,  hogy jobbá tegye a mostani életünkben elérni kívánt megoldásainkat. Az előző életbeli sorsba ‘utaztató’ program  része a tisztítás is, a múlt emlékeinek feldolgozása után – csupán egy feladat maradhat a tanultak beintegrálása életedbe. Mi az, amit őrizz meg belőle, mi az amit engedj el, mert sérülhet a lelked tőle. Saját magamnak is megcsináltam ezt a megoldást – s a képek, amiket feltűntek – megadták a választ a mostani leszületési életem küldetésére. Hála, szeretet és köszönet érte a mennyei segítőknek.

Hölgy a nagy gondban.
Nem olyan rég egy gyermekét egyedül nevelő hölgy keresett meg azzal, hogy a férjével gond van.  Külföldi munkára nevezték ki, komoly állásban van, s azóta sem jött vissza onnan. Telefonon tartják a kapcsolatot azóta is.  Ennek már lassan két éve lesz –  eleddig azzal kecsegtette, hogy  egy kellemes egzisztenciát épít fel most épp a családnak, s ha  majd kész lesz a nagy tervével visszajön érte, s a kisfiával magához veszi. A hölgy megbízva ‘hites úrában” el is fogadta  a mesét. A hölgy fogyatékkal született, sérült gyermeküket nevelgeti egyedüli magányában.  Sok a gondja – de szeretettel teszi anyai kötelességeit, ahogy jön sorban. Végül mégis gyanakodóra fogta  a halogató találkozást.

A múlt visszaköszön…
A lélekemlékezet megnyitása után ami látható vált, megdöbbentő válasz volt a kétkedő anya  kérdésére. Egy amolyan tömlöcben mutatták, réges-régi korban, fehér ruhában volt, szentséges áldott állapotban, nagy teherben. Vétke kicsi, büntetése nagy. A börtönőrben a mostani párját ismertük fel, akinek könyörgőre fogta a dolgot. Rábeszélvén, hogy segítsen a szökésében, s engedjen neki utat – hiszen gyermeket vár, börtönben szülné meg, s ezzel nem tudna szembe nézni soha. A férfinak tetszett a  hölgy,  viszony közöttük nem volt soha… ellenben segíteni tudott volna rajta. A kérésre  ellökte magától, és többé nem közeledett felé semmilyen formában.  Csupán a hangját hallotta olykor-olykor odakintről – amint utasításokat adott a többieknek felőle is… Ugye, hogy ismerős a helyzet – pont olyanféle, amilyen most van. A hitegetés bűvölete, illuzórikus  igézete… A férje a régi energiában élve, megint rossz döntést hozott… karmikus fekete pont. Nem fejlődött spirituális lélekké azóta sem.  A felelősséget nem vállalva, új életkört nyitott önmagának – mutatták a tarot lapok. Mint kiderült – a hölgy utánajárt, meglátogatta otthonában –  új élettársával szeretetben élt, éppen gyermeket várva…
A kérdező hölgynek 9-es sorsfordulati éve volt, igen gyorsan döntött a férje sorsa felől – élt a rendcsináló elengedés harmóniájával. A sértettség elmúlt,  a haragnak vége –  ‘oldással’ tudtam segíteni a felejtésben.

L é l e k e m l é k e z e t  – Előző életek – A nagy utazás.
A lélekemlékezet technikával képeket látunk, amiben benne vannak  a válaszok feltett kérdéseinkre. Amolyan életfilm vetítés – kockáról kockára; csakis azt az egy életet mutatja meg, és abban azt a pontot, részletes jelenben, amiben a kérdést feltettük az égieknek. Megérthetjük a miérteket. Ahogy előkerülnek a régi gondok lebontódnak a sérelmek… Nem marad sem félelem, sem negatív érzelem.  Feldolgozódik a múlt és a jelen. Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró.

 

Asajah

spirituális tanácsadó  – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Bejelentkezés lélekemlékezet utazásra: 06202782612

Elérhetőségem: Délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Örs vezért tere – Asajah Stúdió

 

 

Úttalan utakon…

Életünk valamennyi, kellemes és kellemetlen helyzetének kialakulását befolyásolja gondolkodásmódunk és érzelemvilágunk. Gondolataink teremtik az érzéseinket, majd az így létrejött érzések és benyomások alapján kezdünk élni. Ez nem ok arra, hogy hibáztassuk magunkat azokért a dolgokért, amelyek rosszul alakulnak az életünkben.
Felelősséget vállalni és szemrehányást tenni magunknak vagy másoknak nem egy és ugyanaz. A hibáztatás egyben lemondás erőnkről. A felelősség erőt ad ahhoz, hogy változásokat eszközöljünk az életünkben. Ha tudatosan vállaljuk a felelősséget, már nem pazaroljuk időnket holmi rajtunk kívül álló személy vagy dolog hibáztatására.
A felelősség abbéli képességünk, hogy megfeleljünk az adott helyzetnek. Mindig van választási lehetőségünk. Ez nem önmagunk vagy az életünkben adódó helyzetek megtagadását jelenti. Egyszerűen annyit tesz, hogy valaki kész elismerni:tetteivel maga is hozzájárult sorsa alakulásához.
A felelősség vállalása által kezünkben marad a változtatás joga. Feltehetjük magunkban: „Mit tehetnék, hogy változtassak a helyzeten?” Muszáj tudomásul vennünk, hogy mindnyájan személyes erővel bírunk, minden esetben. A többi már attól függ, ezt miként használjuk. – Louise L. Hay
Egy ismerősöm határtalan nagy feladatnak gondolja, hogy ha már saját életével nem mert szembenézni, – másokon segítsen. Ezt ő konkrétan úgy teszi, hogy beleszól ismerősei dolgába, utasítgat, rendez, manipulálgat. S persze teszi mindezt ‘szeretetnek’ álcázva – önmagát a nagy gondviselőnek ismerve el.  Nagy negatív karmát halmozott fel ezzel,  s hihetetlenül nagy blokkot – mert az égiek azt, amit elrontott másoknál, bizony mind beletették az ő életébe – hogy megértse, ami másé azt másnak kell felvállalnia. Ami pedig az övé ezt neki kell megoldani… De még így sem ért célba az üzenet… Mert most menekülőre fogva – méreggel, haraggal, dühvel és síró-rívó hisztériás akarattal nekivágott a nagy ismeretlennek – sodrásba téve önmagát –  ráadásul mindezt a  stabilitás évében.
Egy alapos tudat- és szívcsakra tisztítás, a megfelelő oldás, karma törlő energia elindítása szükséges lehetne nála. Hogy megértse a saját sorsát felvállalva, szembenézve a feladataival – az életét kellene ‘megélnie’ –  amire szerződött arra lenne lehetősége átélnie.
Téved, amikor úgy gondolja, hogy a helyes utat választotta…habár tévedéseink olykor a legjobb tanítóink lehetnek.
Ha például valaki azt képzeli, hogy ha külföldre költözik megoldódnak a sorsdolgai…amiket idehaza problémának kezelve elodázott egy jó időre, rossz nyomon jár. Mert nem így lesz. Aki nem oldja meg életfeladatait, ott ahol leszületett csak továbbviheti magával, teherként cipelne bárhová is menne. Ha nem ért véget a ‘karmád’ leszületési helyeddel, nem lehet jobb dolgot másutt, mert a sorsod ott van, ahol a feladatok sokasodnak. A megoldást nem a helyzet változtatás hozza.
A spirituális életfeladat  mindig megmutatja, hogy hol a gond benned, s hol vannak a blokkok, amik az elakadást adják. Mi az amit nem helyesen látsz, vagy nem látsz, nem akarsz meglátni, vagy nem mersz meglátni.
A magyarázat, az ok okozat gyakran nem kívül van, hanem bennünk. Mielőtt költözködnénk jobb, ha megkeressük…

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Spirituális életfeladat
Sorsangyali lehívások – vezettetésre.

Sorsmisztika

„A sors is egyfajta kapcsolat: az isteni kegyelem és a szándékos erőkifejtés közös játéka. Az egyik felébe nincs beleszólásod, a másik fele azonban egyértelműen a te kezedben van, és tetteid mérhető következményekkel járnak. Az ember nem teljesen az istenek bábja, de nem is rendelkezik kizárólagosan a saját sorsa felett: e két dolog ötvözete határozza meg sorsát.” – Elizabeth M. Gilbert

Amin változtatni tudunk az az élet, amin át kell mennünk, az a sors.
A múltkori konzultáció témája a párkapcsolati gond volt. Az elengedni nem tudó akarat, összetört tudatalatti lenyomat. A szívcsakra nyitásban történő oldás hatásosnak bizonyult. A léleksebeket gyógyító terápia alkalmával engedhetők a fájó gondolatok. A elengedő oldás után máris szebben látja a jövőjét az erősen emocionális alapon élő, skorpió holddal rendelkező  szőke szépség, aki előtt még jócskán ott a jövő. Megértve könnyebb feldolgoznia a múltat. Azt, hogy mi miért történt, hogy minden csak megtapasztalás volt, egy lelki szerződés – amikor rájön, hogy nem arra haragszik aki tette, csak arra amit vele tettek… és aztán már arra sem.  Jól tudja,  hogy meg kellett éreznie, az elválás feladatát feladatként feldolgozni – mert az idő megérett az alkalomra. Karma volt a kapcsolatban, így hát miután beteljesedett, kiegyenlítődve vége lett.  Életszámuk semmi közöset nem mutat.Egyes személyes éve van, a sorséve pedig az ötös lesz hamarosan. Csodás jövő vár rá, nem csupán egy kaland, hanem egy igen-igen romantikus párkapcsolat. A lapok mutatják – tehát ez már egy lepecsételt lelki szerződés alatt – a „Kehely Királyt”, azt akit az Univerzum küld neki hamarosan. Rajta áll, hogy fogadja-a reá váró izgalmas lélek-találkozást. A munkája beteljesedik, sőt hamarosan jobb állást talál, harmónia várható az egészségében is – az érzelmi oldás után a szívritmus zavar rendeződni látszik. Habár még egy kisebb konfliktus előtt áll, a baráti körben lesznek problémák, de onnan is megtalálja majd a helyes irányt… Amire vigyáznia kell az a lelkesedés hiánya… Jó tanács, amit csak ajánlani tudok:  érdemes aktiválni a csakrákat, és tudatosítania önmagában, hogy merre az arra, mert könnyen önsorsrontást követhet el, habár nem akarja. Mosolygós szemekkel köszönve távozott – áldásos energiákkal átölelve. Az élet a legjobb forgatókönyvíró talán…halkan, magamban gondolom, miközben kikísérem őt – útravalónak még annyit, hogy:  A szív tudja mindig hogy mit, és az ész pedig azt, hogy mikor…

Aranyszabály: Engedd el a fájdalmat,  az csupán egy érzés, ami nem te vagy.
A megbocsátás tudás a legfontosabb feladat önmagunknak, és másoknak is. Ne őrizd az ártalmas energiákat, mert magadnak okozol a legnagyobb kárt vele.  Ha nem tudsz megbocsájtani, akkor nem fogsz tudni elengedni sem – a múltban átélt fájdalmaid átvehetik az irányítást feletted és depresszióba húzhatnak le. Sose ragadj bele a fájdalomba – engedd el….csak engedd el.

Az Univerzum csak olyan akadályt állít mindig az utadba, amit képes vagy megoldani, tehát mindenre képes vagy, ha hiszel is benne. Higgy magadban mindig,   és higgy abban, hogy ha akarod, eldöntheted: jóra fordul mindent.  Az első lépés, hogy döntsd el. A spirituális látásmód az elengedésre ösztönöz!

Asajah
spirituális tanácsadó


Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot-Sorselemzés.
Blokkoldások – Elengedés – KARMAOLDÓ terápiák.

A szerelem hullámhosszain – Áthangoló oldások

„Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.” – Antoine de Saint-Exupéry


Szeretni és szeretve lenni.
2018. március 21-től indul a Vénusz éve – amely a párkapcsolati  harmonizálásnak is kedvez.
A tarot lapok a párkapcsolati elemzés során  gyakran mutatnak rontó energiákat, a kapcsolat jövőjét illetően, ami már a jelenben is érzékelhető.  Nem kell mindig arra gondolni, hogy harmadik személy is van a kapcsolatban. A blokkok sok mindentől eredeztethetők. Ezeket a súlyos negatívumokat  azonban fel lehet oldani,  jobbá lehet tenni a párkapcsolatodat. Engedd magad felszabadulni a szorongások és a  félelmek – a nem szereted magad – energiájából, hogy újra szeretetben élhess. Ami nem működik azt le kell vágni, ami idejét múlt azt el kell oldani. Fájdalmakat teherként cipelve nem lehet hosszú útra indulni, mert elég hamar elakad az ember.

A kapcsolódási energiák tisztíthatók és áthangolhatók.
A párkapcsolati od-és éterikus szálak tisztítás és harmonizálása igazán fontos egy kapcsolatban. Se sérelmeket, se negatív emlékképeket ne cipeljünk – oldjuk fel ezeket a nyomasztó érzelmeket. A Napfonat-kapcsolati csakra és a Szívcsakra érzelmi blokkjai oldó  energetikai tisztítás hatalmas lehetőséget ad arra, hogy újra szabadabban lélegezz, és társaddal a kapcsolatot pozitívan rendezhesd. Hatására lényegesen jobb lesz a viszony köztetek, kellemesebben át lehet beszélni mindent, nem lesznek feszítő energiák köztetek.
A sors közös vállalkozás – közösen, együtt, szövetségben. Egymást szeretve, bátorítva, közösen haladni, fejlődni csak így lehet. Programozd át a gondolataidat és tégy azért te is valamit, hogy sokkal jobb legyen. A haragnak, nincs helye egy kapcsolatban.

A szív döntései.
Egy érdekes esetet mesélek most el neked. Egy fiatal hölgy azzal keresett meg, hogy a párja – pár éve csak hogy együtt élnek élettársi kapcsolatban –  az utóbbi időben nagyon megváltozott. Olyan mintha ‘megszállták’ volna, nem önmaga. Semmi oka nincs a mogorvaságra, de ahogy hazaérve belép az ajtón, szinte azonnal beleköt, és egész este vége-hossza nincs a a veszekedésnek. Haragos, morgós, durva, és kiállhatatlan.
Nem volt ilyen, és nincs is miért ilyennek lennie. Szeretetre hangolva kért a tisztítása.
Az oldás közben rontó energiákat vettünk észre, s ezeket letisztítva a kapcsolatuk pár múlva ‘újraéledt”. Az elvégzett energetikai munka után mindkét csakra a legnagyobb harmóniában rezgett. A harag eltűnt, a bánatnak vége – meg tudták beszélni  életük dolgait végre békés szeretetben. Mostanság már  a közös nyaralást tervezik…

Éleszd a lángot.
Ha tisztulnak az érzelmek, a közös jövőt tervezheted, ha már nem fog vissza semmi negatív gondolat, szebbnek fogod látni a párkapcsolatod. Lesz kiért, miért megélni életed napjait, a  boldogtalanságnak vége. A szerelem az egyik legcsodálatosabb érzés a világon. Ne hagy elveszni az életedtől, őrizd meg a tiszta fényét. A világodat te teremted – Szeress és nevess, hogy boldog lehess!

 

TERÁPIÁS OLDÁS.
Szeretettel várlak egy áthangoló, oldó, tisztító lehetőséggel – kapcsolati rontás is levehető ezzel a terápiával. A fekete mágiás szerelemkötés is oldható ezzel a technikával.
A blokkoldás nemcsak neked, hanem párodnak is használ. Erőteljesebben tud majd áramlani az energia köztetek, és újra egymásra találhattok. A szeretetben a szív csakra akarati és érzelmi oldala is tisztulni fog – egy harmonizációs folyamat indul be. A folyamat  végeredményeként pedig: A pároddal elindulhatsz egy közös jövő felé, szabad akaratoddal átírhatod az elrontottat . A szerelem-szeretet áldott állapotán rezegve,  újra boldogságosságban élj!

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Párkapcsolat elemzés.
Oldások, blokkoldások –  kapcsolati rontás levétel – áthangolások.

Életpróba – sorsfordulati döntések – új utak.

„A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” – Paulo Coelho

Sorsévek- sorsfordulati évek.
Minden sorsév hozhat valami újat.
Az új sorskör sokszor megrémíti az embereket. A lehetőség, hogy újba kezdjenek, elhagyva a biztos komfortzónát.
Van akinek az életében nincs válaszút, nincs választási lehetősége sodorva, sodortatva éli le az életét…nem mer váltani, máshová tartozni, másként élni sem.
Van olyan akinek egyre több új, s újabb kör nyílik; új utak, új lehetőségek sorra, ahogy érik, fejlődik a lelke, egyre többször kezdhet újba. S ezt örömmel teszi.
Van aki nem fél, csupán tanácstalan, annak ha nyílna is – végképp elakadna… sose próbálta, hogy másképpen nézve, lássa magát másnak. Őt általában az élet dobja tovább, s az égiek forgatják bele az újba…s ha a sodrás erős, épp hogy bele nem fullad… Pedig egyszerűen csak az árral nem kellene keményen szemben úsznia.
Van aki éli az életét, van aki megéli az életét.
Nem mindenki spirituális szemmel nézi az élete filmjét.
Van aki tanul, megért, beintegrál, fejlődni vágyik. Van aki megáll, lelassít, többre se vágyik.

A tarot lapok felfedik a lényeget.
A legutóbbi vendégem egy kedves kis hölgy volt – aki már évek óta kint  él külhonban. Egyes sorséve van. Párjával szakításban vannak, a szerelem múlóban, külön is költöztek a napokban. Előzményekben az életszám alapján ki is derült a nagy titok, nem  karmikus kapcsolatban élt, sem ikerláng nem  volt a fiú, csupán egy szerethető jó barát. A fiú szíve már nyitott az újra, ismerkedőfélben van, egy romantikus szerelem kalandban. A lány még nem enged, nem felejt, visszamenne…pedig már nincs hová. Az elengedés és a  ragaszkodás energiája vetekszik egymással, hol ez, hol az van nyerőfölényben.
De ahogy a lapok mutatják, hamarosan új szerelem jön felé tavasszal.  Egy igen karakteres férfi jön felé,  aki szíve hölgyének akarja – és bizony csak,  igen komoly kapcsolatot mutatnak az égiek.
De hogy semmi se legyen annyira rendben: Ahogy megérkezik a lovag, máris ott lesz a kísértő, s a hölgy szívét elrabolná egy igencsak flörtöni vágyó fiú, aki csupán csak, egy apró kis viszonyt szeretne…S a hölgy aki válaszút előtt áll, vajon a komoly kapcsolat vagy a kaland felé tegye le a voksát  – most még tanácstalan… Majd ha az élet hozza elém –  mondja nekem huncut mosollyal –  majd akkor tudom hogyan tegyem. De én már „látom”  (hisz pont erre kért), hogy a kalandot fogja  akarni, s éppen azért, mert még nem lesz kész a nagy kapcsolatra.  A kalandban azonban sérülne a lelke… S ezzel a komoly férfit bukta…s végül megint egyedül marad. Szava se legyen, mert tudta – rejtve nem volt előtte semmi se. Ha másképp döntene elég  ideje lenne, hogy a megrekedt élethelyzetet feloldva, önmagát újra felépítse. Az oldás a  legjobb megoldás. Egy kiteljesedett személyiséggel másként látva élete kínálkozó fordulatait,  talán megmerné  élni  sorsa ajándékait. A betervezett munkahelyváltás bizony jót fog tenni,   mert a régiben nagy összeomlás várható. A  régi barátok visszajönnek, s a társasági élete belendül… végül is őszre, télre már konfliktusmentes programokkal számolhat. Egy-két energetikai kezelés után, egészséges önbizalma kimagaslóan jobb lesz.
Az útmutatást elfogadta, s gondolkodási időt kért. Igaz a mondás: Tiszta tudattal jobban tud a szívével is dönteni mindenki. Hármat aludni sokszor megéri, mielőbb bármibe is kezdene az ember.

Rágódni nincs mit, tervezni lehetőség.
A lehetőségek mindig láthatók, az opciók választhatók.
A sorsbolygók segítséget adnak, a személyes évek karaktert mutatnak. Döntéshelyzetben néha igen jól jön segítség, akár az angyali áldás. Az égi helyeslés a legjobb megoldás felé mutató jó tanács.

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós,
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Sorsfordulati döntések.
Skypeon is elérhető vagyok.