TAROT kategória bejegyzései

Uralkodj magadon és segíts másokat!

KÖSZÖNTSÜK A VÍZÖNTŐ TELEHOLDAT, MINT LELKÜNK MEGVÁLTÓ TISZTÍTÓ ENERGIÁJÁT!

A szuperhold-telihold pénteken, éjjel 3:36-kor lesz teljes.

A Vízöntő telihold feszült energiákat hozhat. Ügyelj, figyelj a kommunikációdra, került a bonyodalmakat és a vitás helyzeteket. Légy okos és átgondoltan megfontolt.


Szabadíts fel magad a terheidtől: add át az égieknek gondjaidat, nyugtalanító gondolataidat, aggodalmaidat. Ahogy elengeded a negatív mintákat, máris programozhatod magad az új célok megoldására.
Méregtelenítsd a tested – búzafű is nagyon jó  megoldást lehet – lelked – meditálj az őrangyaloddal. Kérd Mihály arkangyalt, hogy tisztítson meg a lehúz fekete energiáktól, a szorongás és félelem rezgésektől. Tértisztításra is remek időnk lesz – Fény hazába emelésre is kedvező az időtér – kezd az új holdhónapot megszentelt  plejádi szellemi térben. Térbehangolással bátran keress meg – egyeztess velem.


Az Időkapuban az Uraságok karának Őrangyala Szehéjah Angyal áll, Heszediél Arkangyal támogatásával. Ez a gondviselő angyal megóv a kínos helyzetektől. Imájával megszólíthatjuk őt: “Szehéjah add meg nekem, hogy óvatosan sáfárkodjam a tőled kapott javakkal. Világítsd meg lelkem, hogy megfejtsem a megpróbáltatások értelmét, és aztán megtisztulva immár a múlt salakjától, hadd szegődjek én is egyik társadul. Hálás szívvel köszönöm neked, szeretlek téged, ámen!”
Értékes álomüzenetet kaphatunk telihold éjjelén szellemi vezetőinktől, égi segítőinktől, a szaturnuszi téridőben. Jeleket arra,  mit kell eltávolítani, lezárni, és mi az amin önfejlesztési módszerekkel érdemes még dolgozni.

Éld meg a szabadságodat, sétálj egy nagyot a telihold csodás misztikus fényében – végy holdfürdőt a kedveseddel. Ha szerencsés idő lesz csillaghullást is élvezhetsz: kívánj valami nagyon szépet magadnak, és szeretteidnek.
Kristályköveidet se felejtsd el feltölteni, tarot lapjaidat is tisztíthatod a magas rezgésekben.
Csodás lélektisztulást kívánok ebben a különleges teliholdban szeretettel, Mindenkinek! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Az élet olyan, mint a visszhang

HASZNÁLD A BÖLCSESSÉG ENERGIÁDAT!

Ami belőled árad, amit küldesz, az visszatér. Te magad választod meg azt, hogy mi fog veled történni. Mit élsz át, miként viszonyul hozzád az élet, mi az ami megvalósul a vágyaid közül. Engedd el a félelmeidet, és hozz egy döntést arról, hogy elindulsz a terveid, az álmaid felé!
Amikor egy élethelyzeted megreked, amikor egy kapcsolat alacsony szinten rezeg, amikor az ajtók bezárulnak, ne ijedj meg, mert onnan azt jelzi neked az élet, hogy máshová kell térned. Egy másik út van számodra teremtve, amit észre kell venned, mert az vezet oda, ahol élned lehet, és életed kiteljesedhet.
A hála rezgésén nincs félelem.
Nézz szembe félelmeiddel és azon gondolataiddal, amit most épp elfojtasz magadba – ha a tudattalan elméd irányítja a tudatost nem juthatsz előbbe, sem most, sem később…ott rekedsz, ahol lenned épp nem kellene.
A helyes út a céljaid elérését eredményezi.
Mi a karmikus fejlődés vonala, és mi a spirituális fejlődés célja életedben. Mert miért pont akkor, oda születtél le, ahol vagy, miért választottad a családod, mi a megtanulnivaló lecke…hová kell eljutnod.
Az élet nem egyenes vonalban kanyarog – az ösvények közül nehéz választanod – mindegyik más-és más életélményt megtapasztalást vonz magához, s neked döntened kell, melyik a tiéd, az igazi.. a neked igazibb!
Amikor a hála rezgésén rezgünk, életünkben nagy változásokat vonzunk be, a felszabadult lélek nagy erő.
Engedd magad felszabadulni a szorongások és a félelmek – a nem szereted magad – energiájából és valósítsd meg terveidet. Ami nem működik azt le kell vágni, ami idejét múlta azt el kell oldani. Fájdalmakat teherként cipelve nem lehet hossz útra indulni! Ne kergess illúziókat – a mában élj és a holnap terveit helyezd előtérbe – apró lépésekkel építsd fel az újat benned, körülötted.

Szeretettel várlak – segítő szándékkal, utat keresve Veled, Neked!
Meditációs tréningek, erőt adó beszélgetések – angyali emelkedett erőtérben. Az áldásenergiák segítenek, benned kialakítanak egy szent teret, ahol megérezheted isteni lehetőségeidet, és a valódi magas rezgésű belső énedet. Bátorság és motiváld tetterő – ami kell neked, hogy céljaidat elérhesd – engedd, meg magadnak, hogy ezt átadjam neked!
Hallgass a lélekbölcsesség hangjára benned, és lélektudatosság megnyitja előtted a lehetőségek tárházát előtted.
Ha Téged is érdekel a spiritualitás, az ezotéria, az angyalok világa,  jelentkezz be hozzám – konzultációk mindennap.
Lehetőség van videóhívásos foglalkozásra, tanácsadásra is –  keress bátran, rugalmasan egyeztetünk – érdeklődj a részletekről nálam.
Lépj és cselekedj, ha motivációra, van szükséged, hogy elindulhass arra, amerre lehet, amerre sorsod Neked tervezett. Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Célorientált rezgésekben

H   E   T  I        T   A   R   O   T
Augusztus 8-tól augusztus 14-ig.

Teliholdas hetünk lesz!

Lelkesítő energiákban kezdjük a hetet a a Rák-Vénusz trigonban, majd a Halak szextilje a Bika Marssal a Vízöntő holddal teljesedik ki. A hét elejének uránuszi erőterében oroszlán-dimenziókapu nyílik. elérkezett az idő – tegyünk is valamit fizikailag álmaink, céljaink érdekében. Figyelj oda az égi üzenetekre, megérzéseidre, a belső hangodra, arany angyalod, Felsőbbrendű éned sugallataira. Ők tudják mi a jó neked, mit érdemes tenned, hogy előbbre juss terveidben.


“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

Az Ítélet XX. – Égi segítség érkezhet. Megtisztulás, tisztulás, szabadulás ideje, átalakulás ideje.
Karmaoldásra is hangolódhatsz a szaturnuszi enerigákban – jóvátenni, rendezni lehet most könnyebben spirituális adósságaidat. A plútói rezgések a Vénusszal szövetkezve a megszépítés, alkotás tökélesítésére inspirálhatnak – kapcsolat gyógyításra is jó időben leszel – harmóniában kapcsolódj szeretteidhez. Karmaoldó meditációval, angyalos kapcsolat gyógyítással is kereshettek, szeretettel várom a Hölgyeket!
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Mindenféle szabadtéri program remek időtöltés lehet. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Készíthettek gyümölcssalátát is desszertnek. Masszázsra, kozmetikára, bőr- és körömápolásra, hajmosásra kedvező lesz a hét eleje. A Halak, a Bika, a Szűz és a Skorpió napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket! (A Hold a Bak jegyében jár, augusztus 10-én, szerdán lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

A Csillag XVII. – Hosszú távú dolgokkal, távlatokkal való foglalkozás. 
Önfejlesztésre, önelemezés kedvező energiák hatnak – lelkileg is megújulhatsz. Tégy valamit ma magadért, önértékelésed toppon legyen. Lépj tovább onnan, ahol már nincs helyed. Meditációdban kapcsolódj őrangyalod fényéhez – magabiztosságot sugárzó rezgésekben választani és dönteni is egyszerűbb lehet. Alakítsd át az életedet, tedd szebbé a jelenedet. Tégy olyat, amit régóta tervezel – a Nap-Uránusz nagy segítőd lehet. Termékenységet aktiváló energiák hatnak a vénuszi időtérben – kreatív energiákkal tevékenykedhetsz. Tarot opciókkal várlak szeretettel, ha elakadnál a döntéseidben.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Kirándulásra, baráti találkozókra kitünő lesz időtér minősége. Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  A mennyei gyümölcsszósz akár főfogás is lehet, önmagában, vagy grill húsok mellé is tökéletes.  A kozmetikusokat és a masszőrödet, a manikűrösödet is bátran felkeresheted – hajmosásra, hajfestésre is kedvező lesz a hét közepe. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyűek számára kedvező lehet a hét közepe – vegyétek észre  a jó lehetőségeket!  (A Hold a Vízöntő jegyében jár, augusztus 12-én, pénteken lép át a Halak vizes jegyébe.)

 

A Halál XIII. – Elengedés, lezárás, továbblépés, megújulás és új kezdet.
Pénteken a Vízöntő jegyében kiteljesedő holdat üdvözölhetjük. Nehézségekkel-kihívásokkal teli nap lesz.  Légy tudatos és kerüld a problémás helyzeteket, vitákat. Éjjeli álomüzenetekkel kedveskednek az égiek: megmutatják mi az amit engedj el, hogy kiteljesedjen az életed. Másnaptól már a Halakban járó hold a megtisztulás, a tisztítás és a megújulás idejét jelöli. Kedvező lesz az idő a jövőtervezés is a Nap-Szaturnusz rezgésekben. A Mars-Plútó pedig nagy tetterővel áld meg az átalakító-szervező-rendező munkádban. Sorselemzéssel, negyedéves tarot útmutatóval segíthetek – bátran keress meg, rugalmasan egyeztetünk a konzultációra.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
Bármilyen vizi-program szuper időtöltés lehet. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a cukor és a szénhidrát lesznek. Igyatok elegendő folyadékot a nyári nagy melegben – rendszeresen hidratáljatok!
Hajmosásra a péntek előnyös lesz, szombat, vasárnap viszont a hajvágást, ha teheted, inkább halaszd el, mert korpa-és csomós hajhullás kialakulásához vezethet. A pénteki nap a fogorvost nagy ívben kerüld el, mert kedvezőtlen nap lehet. Bőrápolásra, és fogyó-tisztítókúra elkezdésére remek lesz a szombat-vasárnap erőtere. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse hét végében –  legyetek figyelmesek!  (A Hold a Halak jegyében jár, augusztus 14-én, vasárnap lép át a Kos tűz jegyébe.)


A hét vége a Szaturnusz energiákkal telítődik. Fontos, hogy ezekben a napokban azokkal a dolgokkal foglalkozzunk amelyek a leginkább fontosak, szentek és s szeretetteljesek a számunkra. Angyali minőségeket szólíthatunk meg, hívhatunk terveink alaposabb átgondolásának segítésére.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra, szeánszra Budapesten, a stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Nehéz bolygóállások

Feszültséget hozó energiák augusztus havában

Az élet kemény, egyszer fent vagyunk, másszor lent, és senki sem jött úgy erre a világra, hogy útmutatót nyomtak volna a kezébe, amelyben benne állt, hogyan kell mindent jól csinálni. Azt azonban megtanultam, hogy van erőnk megállni, megkerülni a megszokott mintáinkat, és jobb döntéseket hozni. Megvan a hatalmunk, hogy minden egyes pillanatban eldöntsük, kik és milyenek akarunk lenni. – Bolte Taylor


Augusztus havának nehéz napjai:
Nyomasztó energiák, lehangoltság, elkeseredettség, nehézségek konfliktusok, viták, kommunikációs gondok,  feszültségekkel terhelt napok –  augusztus:  9, 14, 17, 19, 21, 28, 30, 31.

Jusson eszedbe, hogy a  krízis helyzetekben mindig fejlődhetünk, az akadályokból tanulhatunk. Emeld a rezgésszintedet, hogy könnyebben vedd a kihívásokat – kerüld a  kínos helyzeteket,  emelkedj a legjobb lehetőségek felé.
Gondolkozz tudatosan és pozitívan. Légy kitartó a terveidben – semmi se tántorítson el.
Higgy magadban, az optimizmusodban, az életkedvedben.
Ha lemerülnél, leblokkolnál aktivitást segítő energiákkal, blokkoldással várlak – terápiás megoldásban ajánlom szeretettel az ezoterikus Hölgyeknek! Keress meg, egyeztess velem időpontot a foglalkozásra. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szerelmetes időtérben

Augusztus 12-ig a vénuszi energiák segítenek a kapcsolatépítésben!

Sérült szívvel, lélekkel csak sérüléseket tudsz bevonzani, ha a hiány térben élsz, szomorkás szerelme verseket olvasgatva…bánatországban jársz. Ébresztő itt a nyár, a szerelem Rád is vár!


A Vénusz a Rák jegyében érzékeny energia, sok empátiát, intimitást és romantikát hoz a párkapcsolatokba. A szingliknek is kedvező lehet – aki készen áll rá, megtalálhatja a lelki társát.
Ezen időszak arra inspirál, hogy légy a szeretet terében – törődj többet a családoddal, fejleszd, építsd, emeld magasabb lélekszintre, harmonizáld emberi kapcsolataidat.
Nyílj ki az új ismeretségek felé – randizz, flörtölj, ismerkedj. Most sokan párra találhatnak, a szerelmetes nyári energiákban. A meglévő párkapcsolatodban pedig megerősödnek a lelki szeretet-szerelem szálak. 


Szerelmi jóslásra, kapcsolat elemzésre, párkapcsolati tanácsadással kapcsolati rontáslevétellel, bevonzást segítő energiákkal, összerezegtető angyali áldással is kereshettek – szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket.
És ha hosszú évek óta még mindig egyedül vagy, megkeressük az okokat miért nem tudod vonzani a  társadat. Feloldjuk a blokkokat, hogy a szerelem rád találjon, ha lehet még idén nyáron.
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/


A foglalkozáson használok tarot lapokat, angyali üzeneteket, számmisztikát, csipetnyi asztrológiát és auraolvasást, egy kis önismereti tanácsadással egybekötve. Hasznos óra, sok információval.
A programra Te is jelentkezhetsz – vállalok személyes üléseket, és kamerás messengeres ülést is.  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Augusztusi energiák sorsikus hatásban!

Augusztus – Nyárutó – Kisasszony hava

Rögtön a hónap elején az Uránusz gyors, váratlan eseményeket hozhat. Sorsikus energiák hatnak – a szaturnuszi időtér sok tanítást hoz majd – újabb kihívások jönnek, a sorsfeladatok újulnak meg.
Augusztus hónapban Mihály arkangyalhoz fordulhatsz segítségül. Erőt, magabiztosságot ad, lebontja a félelem és szorongás negatív energiáit.

A hónap legfontosabb napjai:

Augusztus 1-én Tízmilliószoros nap lesz. Karmaoldásra-karma tisztításra, jóvátételre a legjobb időszak. Minden gondolatoddal teremtesz, figyelj ki varázsol benned!

Augusztus 4-én a Merkúr a Szűz jegyébe lép. Tervezésre remek időszakot ad. Engedd el a félelmet, a kritikát és az aggódást – mert ezzel csak blokkolod magad.

Augusztus 11-én a Vénusz az Oroszlán jegyébe lép. Anyagi és párkapcsolati ügyeinkben hozhat újszerű meglátásokat – érdemes lesz átgondolni ezeket.

Augusztus 12-én a Telihold köszönt ránk a Vízöntő levegő jegyében – elengedésre, lezárásra támogató energiákat kapunk az égiektől.

Augusztus 20-án a Mars az Ikrekbe lép. Komoly változások jöhetnek . Figyeljetek oda a kommunikációra, legyetek összeszedettek és rugalmasak.

Augusztus 23-án a Nap átlép a Szűz jegyébe. Egy tervszerű-gyakorlatiasságot hozó időszak következik. Kapcsolódj rá, s légy megfontolt és alapos.

Augusztus 24-én az Uránusz hátráló-tolató-retrográd mozgásba vált, egészen hosszan – 2023 januárig. Sorsváltoztatásra ad esélyt, és haladást – ha nem hangolódsz rá, akkor kényszerítő megoldást.

Augusztus 26-án a Merkúr a Mérleg jegyébe lép. Gondolkodásunk, kommunikációnk diplomatikussággal töltődik. Könnyedebben teremthetsz kapcsolatokat.

Augusztus 27-én a Szűz Újholdat üdvözölhetjük. Egy kedvező, teremtő időszak veszi kezdetét, mely  új perspektívát hoz életünkbe: a valódi értékek felé vezet.

A hónap utolsó napjai az önfejlesztésre, önelemezésre adnak kiváló alkalmat.  Engedjétek el a nekifeszülést és a feszültséget – alkalmazkodjatok az új szelekhez – legyetek megfontoltak és átgondoltak, pihenjetek és töltődjetek. Teremtsetek harmóniát önmagadatokban, és kapcsolódásaitokban. Hozzátok ki mindenből a legjobbat és a legtöbbet.
Ha kíváncsi vagy mit hoz számodra az elkövetkezendő hónap,  sorselemzéssel és tarot előretekintéssel várlak szeretettel – jelentkezz be hozzám konzultációra. Kamarás messengeren is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről nálam.

Megújulást segítő, áldásos hónapot kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Az Oroszlán havának első hetében

H   E   T   I       T   A   R   O  T
Augusztus 1-től augusztus 7-ig.

A héten a  közelmúlt tisztázásának,  a karma-oldásnak, tisztításnak idejébe lépünk.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária
A Mars és az Uránusz együtt áll a Bika jegyében megfűszerezve a vészuni szextil fényszögével. A hónap első hetében váratlan, előre nem kiszámítható dolgok, események is történhetnek – akció kész legyél, készülj fel hát a váratlanra.


A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

Az Igazság VIII. – A harmóniára, az egyensúlyra törekvés legfontosabb eszköze a diplomácia. Komoly dolgok, ügyek megbeszélésnek, kapcsolat tisztításra-harmonizálásra, és angyalmágiára is kedvező ideje lesz a hét elejének energiatere a jelenlevő Mars-Uránusz-Vénusz kapcsolódásban. Ha elakadásokat tapasztalnál, energetikai blokkoldásra, tisztításra várom az ezoterikus Hölgyeket.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
A baráti találkozó, művészeti program, kirándulás remek időtöltés lehet.  Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok,olajok lesznek.  Igyatok elegendő folyadékot, rendszeresen hidratáljatok: a jeges tea lett a kedvencem. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – fodrászkodásra is jó alkalom: mosásra, festésre. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek, az Oroszlán napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket! (A Hold a Mérleg jegyében jár, augusztus 4-én, csütörtökön lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

Az Ítélet XX. – A megváltás ideje – elkezdődik valami új.
A merkúri energia jelenléte a kreatív gondolkodásnak kedvez. Nyiss szeretteid felé, légy empatikus, befogadó aspektusban- kapcsolataidban szeretettel légy jelen. Kapcsolat tisztítással, összerezegtető angyali áldással is kereshettek.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Remek időtöltést lehet bármilyen vizi-program: úszás, csónakozás, ami tetszik. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Fogyasszatok idény gyümölcsöket- azért csak mértékkel – az egészséges táplálkozás vitaminforrása. A hajvágást kerüld el – mert csomós hajhulláshoz, korpásodáshoz vezethet – bőrápolásra, regeneráló-erősítő masszázsra legjobb időben lehetsz. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre!  (A Hold a Skorpió jegyében jár, augusztus 6-án, szombaton lép át a Nyilas tűz jegyébe.)

A Szerencsekerék X. – Sorsszerűség, karma – fordul a sors kereke.
A karmaoldásnak, karmatisztításnak ideje jött el – a Mars-UránuszSzaturnusz kapcsolódásban. Rendezd, egyenlítsd ki spirituális adósságaidat – a jóvátétel ideje van. Ne várd meg, amíg a sors keze utánad nyúl, s utolér, mert kemény lesz! Békülésre, megbocsátásra, elengedésre is kedvező energiák lesznek a vénuszi-neptunuszi rezgésekben. Karmaoldásra is jöhetsz hozzám bátran – a tisztító munkát arkangyali erőtérben végzem.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Akár a masszázs, a hegyi túra, kirándulás kellemes időtöltés lehet. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Készítsetek grill zöldségeket – ízletes, könnyed vacsora is lehet. Kozmetikára, masszázsra, hajmosásra is előnyös, kedvező energiák lesznek.  A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűeknek kedvező lehet a hétvége időtere – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, augusztus 8-án, hétfőn lép át a Bak föld jegyébe.)

A hét közepétől terveink, céljaink megvalósulásának kedvező uránuszi energiával áldanak az égiek – figyelj a belső hangodra, lépj kapcsolatba Felsőbbrendű Éneddel – megsúgja mit tegyél érte, s hogyan éred el az álmaid. (Felsőbbrendű Én meditációval várlak szeretettel.) Az oldásokhoz vedd fel a kapcsolatot a Karma uraival – rendezd rendezetlen ügyeidet tedd  harmóniába az életedet.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra, szeánszra Budapesten, a stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz

Építsd fel az új világodat – alkalmazkodj az új szelekhez!

Sokan kerestetek meg azzal a kérdéssel, hogy mi lesz? A mi leszben benne vagy Te is. Hiszen rajtad áll mit teszel, hogyan lépsz, változol… mert csak ezután változhat minden.
Veled együtt teremtődnek a dolgok, a Te döntéseid hozzák a holnapot!
Az Újholdat követő időszak arra inspirálhat, hogy figyelmes és befogadó jelenléttel helyezkedj bele az élet áramlásába – sokkal nagyobb csodákat élhetsz meg, ha így teszel, mintha belemenekülsz a komfortzónádba, és lemerevedsz, mert ezzel a rugalmatlansággal megakadályozod, hogy alkalmazkodni tudj a megújult élethelyzethez.

Hozz radikális komoly döntéseket: Ott ahol nem tudsz kiteljesedni, onnan el kell menni, ami kiüresedett azt le kell zárni, ahol korlátoznak téged ott nincs helyed…
Vedd észre, ha bezáródik egy út, figyelj a jelekre. A szaturnuszi-uránuszi energiákban hallgass a megérzéseidre, hallgass a szíved hangjára, az égi sugallatokra – légy tudatosabb, megfontoltabb, mert csak így lehetsz sikeresebb. Szövetkezz a tieiddel, szabadítsd fel magad a korlátaid alól. Meditálj az őrangyaloddal minderről.
Szüless ujjá és megújuló erővel kezdj új életet. Építsd fel az új világodat – alkalmazkodj az új szelekhez.
Sorsteremtő energiák hatnak – a jupiteri hátrálás csupán időt a terveid, céljaid átgondolására – lépj hátrább, és gyűjts erőt!
Sorselemzéssel, előretekintő tarot elemzéssel várom szeretettel továbbra is az ezoterikus Hölgyeket! Grátisz: csakra-aura-meridián-nadi hangolás, energetikai szint emelés. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ezoterikus programok 2022 augusztus

ENERGETIKAI TISZTÍTÁSOK – REZGÉSSZINT EMELÉS
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

FELSŐBBRENDŰ ÉN – GYÓGYÍTÓ ANGYALMEDITÁCIÓ
https://asajah.hu/felsobbrendu-ened-az-isteni-onvalod-lenyegeben/

VEZETETT TISZTÍTÓ, REZGÉSSZINT EMELŐ MEDITÁCIÓK
https://asajah.hu/vezetett-tisztito-rezgesszintemelo-meditaciok/

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – VIZUALIZÁCIÓS AGYKONTROLL
https://asajah.hu/teremto-programozas-gyakorlatban/

ŐRANGYAL BEHANGOLÁS- ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ
https://asajah.hu/orangyal-behangolas-inkorponacio/

ANGYAL TANFOLYAM I.
https://asajah.hu/majusi-angyal-tanfolyam/

ANGYAL TANFOLYAM II.
https://asajah.hu/angyal-tanfolyam-ii/

ANGYAL TAROT
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

ANGYAL MÁGIÁK – ANGYAL SZERZŐDÉSEK-GYERTYAMÁGIA
https://asajah.hu/3495/

SZERELMI ANGYALMÁGIA TANFOLYAM
https://asajah.hu/angyalvarazslat-2/

ÚHULLÁMOS EZOTÉRIA – Spirituális lélekgyógyászat – újhullámos ezotéria
https://asajah.hu/spiritualis-lelekgyogyaszat-ujhullamos-ezoterikus-pszichologia/

TANFOLYAMOK: Védelmi tanfolyamok – átvezető technikák – szellemlevétel – rontáslevétel – energetikai tisztító rituálék – tértisztítás.
https://asajah.hu/tavasztol-indulnak-az-uj-tanfolyamok-asajah-studio/

INGA TANFOLYAM
https://asajah.hu/inga-tanfolyam-spiritualis-holgyeknek/

TISZTÍTÓ RITUÁLÉK
https://asajah.hu/tisztito-ritualek/

TAROT KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/?fbclid=IwAR2PTzTBximna5axyEK9EDmDfznZcWiqT-tiD35k9zDOEKXWmbS3rJ1B6HU

 

A tanfolyamok elvégzése egyéni foglalkozásban is lehetséges – a vidéken, külföldön élők számára, kamerás messengeren és skypeon megoldással vállalok foglakozást.
Amennyien az időpont nem megfelelő számodra – hívj és rugalmasan egyeztetünk.

Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyek jelentkezését! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében.

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu/

Gondolkozz tudatosan

Légy nyitott a fejlődésre!

Sokan azt mondják nincs szükségük energetikai kezelésekre – felesleges erre időt szentelniük – mert elég sok jó spirituális filmet néznek, és sokat vannak a szabadban, mindig helyesen, tudatosan jól és egészségesen táplálkoznak.
Hát igen, ez mind nagyon szép és jó, igazán tudatosságra valló – de bizony: 
– a csakrablokkokat nem fogja semmilyen étel kiblokkolni,
– és a tudatalatti félelmeket sem fogja egyetlen egy spiris film sem feloldani,
– sőt a rádtapadt szellemeket sem fognak tovább állni maguktól a friss levegőn, és a macska sem fogja elűzni őket belőled
– a rontás sem oldódik ki önmagától és az átok elementál sem fog megsemmisülni – pláne ha az időn túlra tették azt
– a fel nem oldott negatív lelki minták által keletkezett fizikai szintre – átíródott betegségek sem szűnnek meg önmaguktól, egy spirituális írás, cikk olvasása közben
Az ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok neked, itt találod:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/
Érdemes néha-néha spirituális energetikai tisztításon részt venni – egy tisztább, pozitívabb jövőképre törekedni – ha hagyod magad emelkedni,  attól csak még tudatosabb leszel. Senki sem fog kinevetni, vagy megszólni azért, mert spirituális fejlesztőt, lélekmentor keresel.


Energetikai tisztításra, energetikai rezgésszint emelésre gyógyulást segítő energia átadására – hangolásra, harmonizálásra jöhetsz hozzám hat naponta, két hetente, de legalább havonta egyszer meglátogatnod érdemes! Szellemlevétel, rontáslevétellel is kereshettek. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu