ANGYALORSZÁG kategória bejegyzései

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA – TERMÉSZET


A természetben egyedül lenni ez a fontos most számodra.
Talán még az is elég, ha öt percet a kertben töltesz.

TERMÉSZET

Természet


„Az elme nyugalma egyet jelent azzal, hogy hogy biztonságba érezzük magunkat és tudjuk, hogy  mindenünk megvan. Még ha logikus értelmed nem is tudja hogyan lehet egy feladatot megoldani elméd nyugalma tudatában van, bízik Isten csodálatos megoldásában.

Ezzel a kártyával bátorítanak az Angyalok:  az elme békéje benned él.
A derű fészke nem a nagy felfordulásban van. Tévedés azt gondolni, hogy a probléma  megoldása utánra kell tartogatni a derűt, mintegy várakozni rá. Épp az ellenkezője igaz. Először a nyugalomért kell dolgozni,  és csak utána tűnnek el a gondok. A nyugalom elméd természetes állapota. Ezt segítenek elérni az Angyalok.” – Dr. Doreen Virtue

Az Időkapuban LOVJAH őrangyal tartózkodik június 11 és június 15 között. A szaturnuszi Királyi székek első őrangyala Lovjah  az uránuszi energia nagyhatalmú kifejezője  a Szaturnusz alkotta kereteken belül. „Lovjah angyal add, hogy mindaz, ami a tudatalattimban rejtőzik, harmonikusan illeszkedjék a gondolataimba.”

Asajah

Vezetett tisztító, rezgésszintemelő meditációk!


MEDITÁCIÓS IDŐPONTOK:
2024. november 4-én
délutáni 6 óra

„Tegnap okos voltam ezért akartam megváltoztatnia világot. Ma bölcs vagyok, ezért magamat változtatom meg.” – Sri Chinmoy

 

meditese


A meditáció egy kemény munka, folyamatos mentális erőfeszítés, erőteljes belső figyelem.

A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a tekervényezettsége markánsabb, mint a nem meditálóké, ami a kognitív teljesítményt jelez.Aki kipróbálja a meditációt, már rövid távon élvezheti kedvező hatásait: a kiegyensúlyozottságot, a nagyobb nyugalmat és vitalitást, valamint a kisebb alvásigényt.
A fizikai hatások is már néhány hónap alatt megtapasztalhatók: többek között normalizálódhat a vérnyomás, vagy javulhat az emésztés.
Amikor azt tudod mondani és érezni, hogy: „a lélek vagyok”, és erre az igazságra tudsz meditálni, abban a pillanatban lelked végtelen tisztasága belép a szívedbe. A szívből ez a végtelen tisztaság aztán az értelembe megy. Ha tehát igazán érezni tudod, hogy csak a lélek vagy, akkor a lélek meg fogja tisztítani az elmédet.

AZ ALÁBBI  VEZETETT MEDITÁCIÓKRA
lehet bejelentkezni  hozzám:

ELENGEDŐ meditáció
FÖLDELŐ Meditáció
YING-YANG egysége  – Fa meditáció (Sai Baba)

ANGYALMEDITÁCIÓK:
Szárnyas Szív meditáció
DNS meditáció Rafael Arkangyallal
Aranytemplom – Belső Lélek meditáció

ÚJ ÉLET  – transzcendentális meditáció,  energetikai programozással.
Felsőbbrendű Én gyógyító angyalos meditáció – ez egy csodálatos meditáció, szeretettel ajánlom!

ARKANGYALI CSAKRA BEHANGOLÁSOK!

A meditáció a kulcs, mely megnyitja a belső világ kapuját. Minden ember magában hordozza a béke, az öröm és a szeretet végtelen forrását, de nem mindig tudja, hogyan kerüljön kapcsolatba ezzel a forrással.

Szeretettel várom a spirituális úton levő Hölgyeket!Léleköleléssel.

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Bejelentkezés: Asajah Studio
Budapest-Zugló, Örs vezér tere
Délelőtt 10-től este 20-ig.
060 278 26 12

 

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA: BIZALOM


Higgy önmagadban, és hidd el, hogy Isten és az Angyalok melletted állnak. Kérd, hogy szabadítsanak meg a gátló félelmektől, hogy hited teljesebbé válhasson.  Olvasd a csodás gondolatokat és fogadd meg az Angyalok tanácsát!

BIZALOM

Bizalom

 

„Az Angyalok tudják, hogy egyszer már nagyot csalódtál. Ez a tapasztalat megrongálhatta az önmagadba, a másokba és az Istenbe vetett hitedet. Az Angyalok mégis emlékeztetni akarnak a hit megtartó erejére. Ezzel a kártyával az Angyalok az önbizalom fontosságára hívják fel a figyelmet. Tudják, hogy elkövettél bizonyos hibákat a múltban, miként bárki más. Ezek a hibák mégsem tették tönkre igaz természetedet. Isten még mindig jelen van benned, és ő csalhatatlan. Az angyalok arra kérnek, higgy Istenben és bennük. És segítenek, hogy bízz önmagadban.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban HARIÉL Őrangyal tartózkodik június 1-től június 5-ig. A hetedik kerub az Uránusz és a Merkúr energiáit uralja. Pártfogoltjai lelkének legmélyén fejti ki hatását, értelmüket az igazság, a tudomány és a spiritualitás felé irányítja.
Hariél fényesen csillogó elmével ajándékozza meg pártfogoltját, valamint olyan fokú éleslátással, amelynek segítségével könnyűszerrel rátalál a sikerhez, valamint az erkölcsi és anyagi boldoguláshoz vezető helyes útra.

 

Asajah

 

 

 

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ JÓSKÁRTYA – IMÁD MEGHALLGATTATOTT


Ne félj, Isten szeret Téged. Imáid meghallgattattak. Szemléld hosszasan ezt a képet és érezd meg az áldás energiákat, töltekezz és örvendj a körülötted lévő csodáknak!

 

IMÁD MEGHALLGATTATOTT

 

ImádMeghallgattatott

„Imáid mindig meghallgattatnak. Néha ugyan nem így érzed, mert más úton várod a válaszokat. A válasz talán egy megérzés vagy egy új lehetőség formájában érkezik el, vagy akár úgy, hogy egy könyv leesik a polcról. Legtöbbször ilyen hétköznapi módokon keresztül kapjuk meg imáinkra a választ.
Ha ezt a kártyát húzod, az angyalok arra kérnek, hogy legyél különösen éber. Figyelj mindenre, amit hallasz, amit érzel, vagy gondolsz. Figyelj oda a felajánlott segítségre, és mindenképpen fogadd el. Kiérdemelted a támogatást.Isten sokszor földangyalokat is toboroz, hogy általuk adjon választ imáidra.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban május 21-től május 25-ig  JEZALÉL Őrangyal tartózkodik. Az ötödik Kerub az Uránusz és a Nap energiáinak  egységét hordozza. A pártfogoltat az egységre, az összetartozásra való vágyakozás keríti hatalmába. Az egység teremti a rendet, a harmóniát és a szépséget, s a pártfogolt személy az őrangyal uránuszi energiáinak segítségével  közvetítő szerepet tölt majd be  – az egységen belül a különböző szinteken dolgok kiegyenlítésére törekszik. Környezete szemében afféle kiapadhatatlan  szeretetforrásként tündököl. „Jezalél fordítsd  érdeklődésem az örök dolgok felé
hogy a szépséget, a harmóniát, az életörömöt hirdethessem. Hadd legyek az örök igazság hírnöke.”

Asajah

 

Angyalokkal gyógyító jóskártya: Szándék


Szándékaid teremtik meg a tapasztalataidat. Mit szeretnél? Légy biztos benne, hogy gondolataid és érzéseid igaz célodat szolgálják. Merülj el e csodás kártya energiájában és érezd meg a feléd küldött angyali segítséget.

 

SZÁNDÉK

 

Szándék


Ezzel a kártyával az angyalok azt javasolják, hogy készíts egy listát az elvárásaidról. Mit vársz a mai naptól, a holnapitól és a jövőtől? Ezek az elvárások jelentik szándékaid magjait.A szándék azt jelenti, hogy egy bizonyos cél felé törekszel.

Törekvéseid vezérlik tapasztalataidat. Arra kérnek az angyalok, hogy szeretettel válaszd meg céljaidat, és szeretettel haladj feléjük. Ha törekvésed spirituális megalapozottságú, nemcsak magadon, de másokon is segíteni tudsz.  Az angyalok segítenek megszabadulni rossz szokásaidtól, ha megkéred őket. – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban HAHAJAH Őrangyal tartózkodik május 16-tól május 20-ig. A Kerubok karának negyedik angyala biztosítja  pártfogoltjának a legtisztább  és leghatékonyabb páncélt a balsors ellen. Ő irányítja az Uránusz és Mars energiáit, s a hozzá forduló személyt a világos helyzetek felé tereli és vezérli. Ez az angyal űzi legmesszebbre a balsorsot. Hahajah Őrangyal a menedék angyala nevet is viseli.

 

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Jelek

Az Angyalok különféle üzenetekkel szeretnének segíteni Neked, hogy meggyógyíthasd, rendbe tehesd életed bármely területét, és másoknak is tudj segíteni!
A varázslatos lapok gyógyítanak, emelnek –  töltekezz be a kártya angyalenergiáival.

 

JELEK

Jelek


„Figyelj erősen az Angyalok üzeneteire. Jelet kértél, és megadták Neked. Vedd észre a jeleket, és bízz bennük!

Segítséget kértél a Mennytől. Most rajtad a sor, hogy észrevedd ezt a segítséget, hiszen oly nyilvánvaló. A kártya azt mutatja, hogy az Angyalok jelekkel próbálják felkelteni a figyelmedet. Talán megkérnek egy pillangót, vagy egy madarat,hogy szálljon el melletted. Vagy úgy alakítják, hogy sokszor halj egy dalt. Talán egy tárgyat helyeznek az utadba, és csak észre kell venned. Ez a kártya maga is egy jel, amellyel azt próbálják mondani az angyalok: “Figyelj, légy szíves!”
Kérhetsz jelet az angyalaidtól, ha kérdésed van, vagy ha egy döntés előtt állsz.
Általában nem érdemes megmondani, milyen formában kéred a jelet. Ezt hagyd inkább az angyalokra. Tudják ők a módját, hogy miként hozzanak valamit a tudomásodra.” –  Dr. Dooren Virtue


Az Időkapuban május 11-től május 15-ig LOVJAH őrangyal tartózkodik. A Kerubok karának harmadik angyali tagja  Lovjah  aki az uránuszi és jupiteri energiákért felelős. Ez az őrangyal  Jupiter gazdagságának erényét,  Uránusz ragyogásával elegyíti, hogy pártfogoltjának hírnév és elismertség  jusson osztályrészül.



Angyalokkal gyógyító jóskártya – Támogatás


Isten, az Angyalok és a Felemelkedett Mesterek ebben a pillanatban is vigyázzák lépteidet, szeretnek, és mutatják az utat. Nem vagy egyedül. Biztonságban vagy. Az égi támogatás energiája sugárzik a képből – töltekezz hát be ezzel a csodás energiával most!

 

TÁMOGATÁS

 

Támogatás

Ez a kártya megerősíti, hogy jóindulatú lények csoportja vesz körül, akik szeretnek, támogatnak és utat mutatnak neked. Ha veszélyben vagy, közbelépnek és figyelmeztetnek. Ha félsz, az isteni szeretet energiájával töltenek föl. Ha össze vagy zavarodva, jó tanácsot súgnak a füledbe.
Ezzel a kártyával azt üzenik az angyalok és a segítő lények, hogy fordulj még gyakrabban hozzájuk. Beszélj magadban nekik bármiről, és hamarosan egyértelműen érzed majd a jelenlétüket.
Nemsokára az angyalok besoroznak maguk közé, hogy segítsd az embereket. Ha valaha is kételkedtél segítő képességedben, az angyalok most arra kérnek, szabadulj meg ezektől a  félelmektől. – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban május 6-tól május 10-ig ALADJAH őrangyal tartózkodik. A Kerubok karának második angyalának feladata az Uránusz és Szaturnusz energiáinak visszatükrözése és összehangolása.  Ez az őrangyal testesíti meg a karmikus megbocsátást,  amely a jelen megtestesülésre vonatkozik.
A pártfogolt tehát megszabadulhat a gyötrelmes kényszerhelyzettől és mindent újrakezdhet.

Asajah

ANGYAL GYERTYAMÁGIA TANFOLYAM!


„Az angyalok a szellem síkján élő energialények, akik segítségünkre vannak mindennapi életünkben.”

Tanfolyam időpontok:
Délután 14-től 17-ig.

2023. szeptember 23.

Egyéni konzultációban pedig választott napokon!

A TANFOLYAMON MEGISMERHETED A TITKOS SZIMBÓLUMOKAT.
BEAVATÁST KAPSZ A JELEK EREDETÉBE, ÉS HASZNÁLATÁBA.

angyalságosság


VARÁZSLAT az égi elementálokkal!

Könnyen elsajátítható módszer, a rend és tisztaság jegyében.Eredeti szimbólumokkal – a tradicionális angyalpecsétek erejével – a piramis terében.

A TANFOLYAM RÉSZE:
Rezgésszintemelő, tisztító meditáció.

A TANFOLYAM ÍROTT ANYAGA TARTALMAZZA azokat az angyal szimbólumokat, amelyekkel a gyertyamágia elvégezhető!

MEGTANULHATOD A TITKOS JELEK JELENTÉSÉT és használatát!
ELAKADT ÉLETHELYZETEK NAGY SEGÍTSÉGEKÉNT alkalmazhatjuk az ősi szertartást.

ÍROTT ANYAG AJÁNDÉKBA minden tanfolyamot végzett számára!

A TANFOLYAM EGY NAPOS!

Megismerkedhetsz mindazzal a tudással, amit a beavatottak számára elérhetővé tett az atlantiszi mágia.

AZ ANGYALSZIMBÓLUMOKKAL VÉGZETT SPIRITUÁLIS VARÁZSLAT NEMCSAK ÖNMAGUNKNAK HOZHAT ÁLDÁST, HANEM MÁSOKNAK IS NAGY SEGÍTSÉG!

Készíthetünk gyertyamágiát:
– szerelembevonzásra,
– sikerre, szerencsére,
 – új élet kezdéséhez,
– anyagi biztonsághoz
– meditáció, gyógyítás segítéséhez,
– életfeladat megtalálásához stb.

A részletekről érdeklődni a facebook profiloldalamon lehet üzenetben!

Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Budapest-Zugló, Örs vezér tere
AsAjAh Studio

Érdeklődni, bejelentkezni: 0620 278 26 12

ANGYALORSZÁG

Angyalokkal gyógyító jóskártya – CSODÁK

Csodák vesznek most körül. Vedd észre őket és még több rád talál.

CSODÁK

Csodák


“Az angyalok azt szeretnék mondani neked ezzel a kártyával, hogy várd a csodákat. Talán úgy érzed épp magad, mint akin csak a csoda tud már segíteni.

Lépj nyitottan az isteni segítségre bármilyen meglepő úton-módon érkezzen is. Azzal, hogy átadod a félelmeidet Istennek, kitárod a csodák kapuját is. Képzeld el, hogy az angyalok megtisztítják az utadat, és érezd, hogy Isten teljes bölcsességével és kreativitásával támogat.
Ha elpihensz a Forrásban, az áldások azonnal körbevesznek. Légy nyitott, hogy a csoda rád találjon. “- Dr. Doreen Virtue

Az IDŐKAPUBAN május 1-től május 5-ig HAZIÉL őrangyal uralkodik. A Kerubok karának  első őrangyala egyfajta szerelem és barátság csiholó – általa szeretünk és szeretnek bennünket. Ő adományozza a hibák megbocsátásának képességét is. Ha fohászkodunk hozzá az angyal a puszta jelenlétével megoldja az aggasztó helyzeteket.
„Haziél csak annyit kérek tőled, hogy általam mutatkozhasson meg a te könyörületességed; hogy bennem leljenek enyhülésre mindazok, kiknek az élet törvénye szerint sanyarú sors jut osztályrésül. Mivel a sors bőkezűen juttatja majd nekem a javakat, hadd legyen ó, Haziél az első gondolatom az, hogy javaimat megosszam. És add, hogy útjukba kerüljek azoknak, akik mostoha körülmények között élnek, hogy meglássák ténykedésemben az új élet, egy kevésbé küzdelmes, és boldogabb élet ígéretét.”

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Isteni útmutatás

 

Bízz a megérzéseidben, és kövesd őket! Isten és az Angyalok szólnak általuk.

Isteni Útmutatás

IsteniÚtmutatás


Ebben a pillanatban isteni vezetés alatt állsz. Jó érzéseid, felismeréseid, vízióid, belső hangod mind-mind mondani szeretnének valamit neked. Roppant fontos, hogy megbízz ezekben az útmutatásokban és kövesd őket. ” – dr. Doreen Virtue

 

Az IDŐKAPUBAN április 26-től április 30-ig KAHETÉL őrangyal tartózkodik. Ez az őrangyal karának uránuszi energiái mellett a Hold energiáit is birtokolja. Ő a vizek angyala. Pártfogoltja minden vízzel kapcsolatos foglalkozásban sikeres lehet. Kahetél egyúttal az otthon angyala is,  mindent támogat ami az otthonnal kapcsolatos. Az angyal hatalmas áldásnak köszönhetően a pártfogolt mindenben fényes sikereket ér el, minden fejlődésnek indul, amibe belefog.

Asajah