asajah összes bejegyzése

Hangold át magad egy magasabb létállapotba!


A Solfeneggó frekvenciák gyógyító hatásúak, segítenek elengedni hitrendszeri blokkokat, és az élet számos területén is jótékonyak.

„Merülj magadba és légy tudatos – másra nincs szükség. Emlékezz mindig önmagadra, úgy kísérjen ez az emlékezés, mint a lélegzés. Elég, ha mindig észben tartod, hogy a múlt értéktelen, eldobnivaló – akkor a jövő is megy vele. A kapu: az itt-most. Az itt-most-on keresztül átléphetsz a világból Isten országába; a külsőből a belsőbe. És akkor hirtelen, akár a piactér kellős közepén, alászáll a kegy temploma: a menny megnyílik, és te feltöltődsz Isten áldásával. Ez bárhol megtörténhet veled. Minden hely szent, minden hely áldott, ha felnyílt a szemed, ha éber vagy, ha éretté váltál.” – Osho

A Solfeneggó hangfrekvenciák speciális hangok áldásban részesítik azokat akik hallgatják őket.

174 Hz – Biztonság
285 Hz – Energetizálás
393 Hz – Felszabadítja a félelmet és bűntudatot
417 Hz – A múlt feloldása, változások elősegítése
528 Hz – Változások, szerelem és csodák (DNA gyógyítás)
639 Hz – Kapcsolatok, párkapcsolatok (A két agyfélteke összekapcsolása)
741 Hz – Megérzések felébresztése
852 Hz – Feltétel nélküli szeretet
936 Hz – A fény frekvenciája – stresszoldó, sejtmegújító

Hagyd, hogy a hangok vezessenek – legalább hat hétig  érdemes hallgatni egy-egy frekvenciát, és az időtartam egy alkalommal 15 perc legyen legalább – ez nálam is bevált.

Akkor hallgasd, amikor meditálni vágysz, amikor a csend lelki békéjében akarsz elmerülni.
Hamarosan csodákat fogsz tapasztalni – tisztul a tudat, a lélek – másképpen látod majd a életdolgaidat. A szeretet frekvenciája áthangol a hála  rezgésére. Az „énszeretetre” hangolás megnyitja a szívedet és harmóniát, békességet hoz számodra – a gyógyulások idejét is rövidítik a csodafrekvenciák. Áldás zenék – használd!

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek.
Útmutatás – Tarot – Számmisztika

A spirituális út az önmagunkká válás útja!

„Úgy éld az életed, hogy soha ne veszítsd el önmagad. Ha az aggodalmaid, félelmeid, vágyaid és dühöd eluralkodik feletted, eltávolodsz magadtól és elveszíted magadat. A lényeg, hogy mindig térj vissza magadhoz.” – Thich Nhat Hanh

HA VÁLTOZTATNI SZERETNÉL – INDÍTSD EL AZ OLDÁS ENERGIÁJÁT!

– TAROT – ÚTMUTATÁS
– OLDÁSOK, BLOKKOLDÁSOK
– ELENGEDŐ SZERTARTÁSOK
– KARMA OLDÁSOK ELINDÍTÁSA
– SORSANGYALI LEHÍVÁSOK SPIRITUÁLIS ÉLETFELADAT MEGTALÁLÁSÁRA, VEZETTETÉS KÉRÉSE.
– SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK – ÉLETMÓDVÁLTÁSHOZ.
– ANGYAL MÁGIÁK

Grátisz: csakra-aura harmonizálás, tisztítás – rontáslevétel.

432 Hz. A Fény frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával,  könnyebben tudod feloldani a stresszt, gyógyító és sejtmegújító hatása van. 

HA VÁLTOZTATNI SZERETNÉL AZ ÉLETEDEN BÁRMIKOR MEGTEHETED!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,

tarot mester-jós,
energiagyógyász – angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 20 278 26 12
Elérhetőségem: Délelőtt 10-től este 20-ig.

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tanácsadás –  személyes és skypeos konzultációk minden nap!

SZAKRÁLIS CSAKRA MANDALA

A Szakrális csakra csodás narancsszínben tündököl.
Kapcsolataink megélése, miként  viszonyulunk a pénzhez, az érzelmi egyensúly megteremtése, az ősi érzelmek, áramlás az élettel, az érzékiség, intimitás megélése, a kreativitás, rácsodálkozás, lelkesedés széles skáláját foglalja magába. Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység, akárcsak a vöröshöz. A narancssárga az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra ösztönözzön bennünket.
Fokozza az életkedvet, a kíváncsiságot, az optimizmust és a kreativitást. Serkenti a nemi vágyat, fokozza a szexuális kisugárzást.

A HIT FÉNYE VILÁGÍTSA BE UTADAT!

A HARMONIKUS SZAKRÁLIS CSAKRA ERŐSÍTI AZ ÖNBIZALMAT ÉS A KEZDEMÉNYEZŐKÉSZSÉGET, BÁTORÍT, JÓSÁGRA ÉS NEMESSÉGRE SARKALL!

A szakrális csakrát Gábriel Arkangyal  harmonizálja, és hangolja.
Az illóolajok közül ajánlom leginkább: a Bergamott, az Ilang-ilang, a Ciprus, a Szegfűszeg és a Gyömbér olajokat. Kristálykövei: Ámbra,  Holdkő, Karneol, Narancssárga Kalcit és a Topáz.

A párkapcsolati problémák széles skálája tartozik ehhez a csakrához, mint például a közelség és távolság, az odaadás és a dominancia témái. A legtöbb betegséget a kapcsolati problémákon kívül az okozza, hogy nem szeretjük eléggé magunkat, s mindez gyakran a nemi szervekben okoz gondot.
A szakrális csakra zavarai különböző testi betegségeket okozhatnak: bélgörcsök, felfúvódás, gombás fertőzések, gyomornyálkahártya-gyulladás, hajproblémák, elhízás, hólyaggyulladás, méhmióma, méh-problémák, menstruációs gondok, petefészek ciszták, szexuális zavarok, változókor. Lelki problémák: étvágytalanság, emésztési zavarok, orgazmusproblémák, kapcsolati problémák.

Harmonizáló mantrája: „A kreativitás szétárad bennem”.

Ha egy csakra blokkolt, azaz nem működik megfelelően, az hatással van mindennapi életünkre is. Figyelj oda magadra – ÉLJ EGÉSZSÉGESEN!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató Tarot.
Grátisz: csakraharmonizálás – energetikai rezgés szint emelés

Mágneses erőd van!

 

Ne feledd, hogy mágneses erőd van, amellyel magadhoz vonzod a dolgokat. Ha tisztázod magadban, hogy mit is szeretnél, akkor képes leszel olyan mágnes lenni, amely csak a vágyott dolgokat vonzza, és egyben vágyad tárgyát is magnetizálod. Minél többször tapasztalod meg a vonzás törvényének működését, annál jobban megerősödik mágneses erőd – hiszen hozzáadódik a hit, a bizonyosság és a tudás ereje.
Tehát: Kérj, higgy benne, hogy már megkaptad, és ezek után nincs más dolgod, mint jól érezni magad! Ha így teszel, automatikusan a fogadás frekvenciájára hangolódsz. Arra a frekvenciára, amely lehetővé teszi, hogy minden jó megtaláljon, és vágyaid valóra váljanak. Hiszen nem kérnél olyasmit, aminek a beteljesüléséhez nem pozitív érzések társulnak, ugye? Kapcsolj hát a jó érzés frekvenciájára, és meglátod, megkapod, amit szeretnél. – Rhonda Byrne

Rontáslevétel

 

„A hazug élet legszörnyűbb átka, hogy kilopja mindenből a valóságot, a tartalmat, ami körülöttünk van, és amit az ég lelkünk táplálékául és öröméül alkotott. Aki hazugságban él, annak az egész világ hamis, semmivé zsugorodik a kezében. És ő maga árnyékká válik a hamisság világában, sőt lassanként megszűnik létezni.” – Nathaniel Hawthorne

 

A rontás rossz szándékú energetikai támadás.
Ahogy van áldás energia, ugyanúgy létezik rontás energia is. A fehér mágia  ellentéte a fekete mágia. Ahogyan vannak fényben élő, segítő lelkű emberek, ugyanúgy vannak fekete árnyékban élő, rontó emberek. A rontás-átok levétel legjobb időpontja a fogyóhold ideje leginkább.

Babonaság bolondság?!
Az átok, rontás olyan energia, aminek a célja a másik ember életének megnehezítése, tönkretétele. A rontás és az átok a metafizikában is létező fogalom. A mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet a rontás az akaratmágia körébe tartozik. Kétfajta rontást különbözetünk meg. Beszélhetünk profi és profán rontásról.

Prikézsiás rossz gondolat, negatív kívánság.
Profi rontás: magas energetikával, misztikus képességgel rendelkező fekete mágus teheti speciális praktikával.
Profán rontás: egy ismerős haragos rossz kívánsága, ami magas vibrációja folytán a fizikai létben beteljesedhet.
Önsorsrontás: amikor valaki élete, sorsa ellenében él, s karmát karmára halmoz.
Átok: ( a rontás magasabb oktávja) egy erős negatív hatású az Akashában rögzült rosszkívánság, mely adott személyhez, állathoz, vagy dologhoz kötődik, ez elöl nincs menekvés, követi mindenhova. Az átok arra is hat, aki a megátkozott állattal, tárggyal, házzal, autóval, könyvvel, stb. tulajdonosi, használói-, személy esetén pedig érzelmi (párkapcsolat) kapcsolatba kerül.

 

A szerelem kötés is rontás.
Ha párkapcsolatodban hosszú idő óta elakadások vannak, túl sok a veszekedés, pedig harmonikus az életszámotok, és a rezgésetek,  – és semmi,  de semmi sem  gátolná meg egyébként a szeretni és szeretve lenni állapotát   – akkor erősen gyanakodhatsz rá, hogy valaki rontást küldött rátok, rád, illetve a párkapcsolatodra.  Valójában a szerelemkötés is rontás. Az összekötő gondolat, gátolja a szabad akaratot. A kényszer érzése felőrölhet, a szeretet rezgésének megkötése oldásra kívánkozik. Rontás küldhető spirituális útra, egészségre, lakásra, anyagi jóllétre is, romboló negatív aspektusként.  Szintén fehér mágiával megtisztítható, a rontó energia levehető. 

A negatív energia minőség érzékelhető.
A rontás-, átoknak különös energiája van, ezért könnyen felismerhetőn érzékelhető. Az átok és a rontás behatol a bioenergetikai térbe, és fizikai tüneteket idézhet elő.
Az átok a rontásnál erősebb energiaképződmény – egy olyan elementál, ami ugyanolyan erejű fehér mágiával összetörhető. Sem a só, sem a piros fonál ebben nem segít –  jóval erősebb rezgés szükséges ahhoz, hogy felülírja, és oldja a negatív dolgokat. Ehhez legalkalmasabb a fehér mágia és az áldás energia.
Soha nem a feladónak küldjük vissza  a rontó energiákat – – a számla kiegyenlítésről majd az Univerzum gondoskodik.


RONTÁS,- ÁTOK VIZSGÁLAT ÉS LEVÉTEL!
Rontás- átok  erős fehér mágiával tisztítható,oldható és levehető!
A negatív energia levétele holisztikus megoldással történik, angyali lehívások erejével, arkangyali erőtérben, illetve energetikai blokkoldással. A személyes rontáslevételnél  gyakorlatilag elég egy alkalommal – de szüksége esetén háromszor igénybe vehető, ha lenyomatok még mindig  akadályokat okoznak. A rontáslevétel old és felszabadít – utat nyit arra, hogy szerencse áldásban élj. A tisztítás idejével az aurádra rátelepült negatív blokk is  oldásra kerül. Fogyóhold idején erős, nagy hatású romboló spirituális munkával végezhetjük el a  destruktív mágiát: rontás, átoklevételre, mágikus kötések oldására kitűnő alkalom.

 


Ha úgy érzed, hogy rontás, vagy átok van rajtad kérheted  a tisztító lehetőséget. Előre bejelentkezés alapján tudunk konkrét  időpontot egyeztetni. Szeretettel várom a spirituális Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium,

tarot mester-jós
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Budapest-Örs vezér tere
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.

Asajah Stúdió

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

 

A 2018-as év a 11-es mesterszám rezgését képviseli.

Évünk az URÁNUSZ energiáját rezegteti életünkbe.

Az Uránusz a magasabb szellemi működés bolygója. Kövei a hegyikristály és a topáz. Ez a bolygó a Merkúr magasabb oktávja, a szellemi fejlődés képviselője, a szabadság és a függetlenség planétája. Hangsúlyozza a másságot, a különlegességet, a határtalant. Nem véletlen tehát, hogy az Uránusz a zsenik és egyúttal az őrültek bolygója. Tanít.
Az Uránuszt William Herschel, angol csillagász fedezte fel 1781. március 13-án 22 óra 30 perckor Barthban.


AZ URÁNUSZ VÁRATLAN FORDULATOKAT HOZHAT ÉLETÜNKBE; JÓ TUDNI, HOGY A SZÜLETÉSI KÉPLETÜNKBEN HOL TARTÓZKODIK EZ A PRINCIPIUM.

Kos Uránusz: Szabadságvágyát a küzdelemben éli ki, egyéni akaratát nyughatatlanul érvényesíti. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek abba kell hagyniuk a vállalkozások egymásra halmozását, és helyette belül kell megteremteniük a szabadságot, ragaszkodva egy régebben megteremtett közeghez. Meg kell reformálnia a létért folytatott küzdelmet. Képes a közösségért küzdeni, ugyanakkor összeférhetetlen lázadási rohamokkal és féktelen szexuális kicsapongásokkal élheti meg öntörvényűségét.

Bika Uránusz: Szabadságvágyát az anyagi gyűjtögetésben éli ki, és nyughatatlanul keresi a jó befektetéseket, illetve a testi örömöket. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek le kell számolniuk a túlzott anyagiassággal és testiséggel, és meg kell reformálniuk a birtoklás témakörét, a tulajdonviszonyokat. Ha felismerte, hogy az igazi gazdagság és biztonság a lelkében él, képes lesz adni a közösségnek, és akár továbblépni. Öntörvényűségét addig fukarságban élheti meg.

Ikrek Uránusz: Szabadságvágyát a nyüzsgésben éli ki. Nyughatatlanul tájékozódik, ismerkedik, és mindenbe beleavatkozik. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk az információk kezelését, és minél inkább becsületességre kell törekedniük a tanítás és kereskedelem terén. Ekkor persze az információk és az áruk már nem a saját érdekeiket szolgálják, hanem egy közösséget taníthatnak, segíthetnek velük. Amíg erre nem képes, öntörvényűen széllelbélelt.

Rák Uránusz: Szabadságvágyát a legmélyebb kötődéssel járó emberi kapcsolatokban éli ki. Nyughatatlanul törekszik otthonteremtésre, családalapításra, ám ha ezek adottak, fullasztónak érzi a közeget, és menekülne. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek új utakat kell keresni a felnőtté válásban, a családalapításban és a gyereknevelésben. Bármilyen közegben és közösségben képesnek kell lennie otthon érezni magát. Amíg ez be nem következik, öntörvényűen csapódik hozzá emberekhez.

Oroszlán Uránusz: Szabadságvágyát a kreativitásában és az önkifejezésében éli ki. Nyughatatlanul törekszik a sikerre, az elismertség megszerzésére, de ha vezetővé akarják választani, megijed a felelősségtől. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk a hatalom felfogását. Feladatuk, hogy úgy bontakoztassák ki az egyéniségüket, hogy közben egy demokratikus közösséget vezetnek. Amíg ez be nem következik, öntörvényűen kísérleteznek az uralkodói szereppel.

Szűz Uránusz: Szabadságvágyát a tudása alkalmazásában éli meg. Nyughatatlanul törekszik a tökéletesség elérésére, a feladatai elvégzésére, ugyanakkor nyomasztja a rutin, a sok korlát és az önfegyelem. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek jelentős újításokat kell bevezetniük a munka vagy az egészség területén, esetleg egy konkrét tudományterületen. Ehhez le kell küzdeniük csapongó öntörvényűségüket és túl kritikus hajlamaikat, és alázatot kell tanulniuk a közösség érdekében.

Mérleg Uránusz: Szabadságvágyát a párkapcsolatban éli ki. Nyughatatlanul törekszik a szerelemre, a megfelelésre és az alkalmazkodásra, ugyanakkor minden együttélést vagy együttműködést rabságnak él meg. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk az együttélési formákat és a művészetet. A párkapcsolatot nem dominancia-harcnak kell felfogniuk, hanem egyenrangú, baráti felek együttélésének. Amíg ez be nem következik, öntörvényűen kísérletezgetnek a flörtöléssel.

Skorpió Uránusz: Szabadságvágya a szélsőségek megélésére készteti. Nyughatatlanul törekszik arra, hogy a világot, vagy a közösségét, manipulációs technikákkal a saját szájíze szerint alakítsa. Állandóan az abszolút kötődés és az abszolút függetlenség között ingadozik. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk a lélektant, illetve a halállal és átalakulással kapcsolatos eszméket. Szabadon tanulmányozhatja a titkokat és az okkultizmust, noha ebben túlzottan öntörvényű lehet.

Nyilas Uránusz: Szabadságvágya új távlatok és új eszmék felé hajtja. Nyughatatlanul törekszik világmegváltó céljainak elérésére, habár az út végigjárásához túlságosan állhatatlan. Szomjazza az idegen kultúrákat és az egzotikus szemléleteket. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek új megvilágításba kell helyezniük a régi eszméket, a régi törvényeket, új célokat kell kijelölniük, és új területeket kell meghódítaniuk. Nagyobb közösséget is lelkesíthet, ám közben öntörvényűen ítélkezhet.

Bak Uránusz: Szabadságvágyát leginkább a hivatásában élheti meg. Nyughatatlanul törekszik egy szokatlan, egyedi, de tradicionális szempontból is elfogadható karrierre. Önkényesen dönti el, hogy miben vállal felelősséget, és miben nem. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk teljesítmény és a tekintély témakörét. Egy egész közösség számára támaszt nyújthat, szabályokat alkothat. Öntörvényű és részvéttelen szigorúsággal nevelheti saját magát és másokat.

Vízöntő Uránusz: Szabadságvágya semmiféle földi korlátot nem ismer. Nyughatatlanul törekszik közösségek létrehozására, az élet megreformálására, az egyenjogúság kibontakoztatására, és az önálló egyéniség támogatására. Lázadó, kiszámíthatatlan, de zseniális lehet. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek életük minden területén forradalmi változásokat kell elindítaniuk. Túlzottan öntörvényűsége nem mindig egyeztethető össze a közösség érdekeivel, és végül elmagányosodáshoz vezethet.

Halak Uránusz: Szabadságvágya a földöntúli szférák felé terelgeti. Nyughatatlanul törekszik arra, hogy elszakadjon az anyagi valóságtól, és vagy elzárva, valami kábulatot okozó tevékenységgel, vagy a művészet segítségével, vagy egy kapcsolat/közösség egységében feloldódva menekül a realitástól. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk a spiritualitást, a segítségnyújtást, és szokatlanul áldozatkésznek kell lenniük. Öntörvényűen idomul, és sodródik a sorssal.(forrás: Internet – szerkesztette by asajah)

 

AZ URÁNUSZ RÁKÉNYSZERÍT A MEGÚJULÁSRA.
Az Uránusz a változás bolygója, átalakít, elvesz, lezár, új szituációkba kényszerít, jó esetben hozzásegíthet a belső megvilágosodáshoz, függetlenségünk megéléséhez.

AZ URÁNUSZ A LÁZADÁS BOLYGÓJA ÁTALAKULÁSUNK SZIMBÓLUMA ÉS SEGÍTŐJE.
Engedjük meg magunknak, hogy terveinkbe a Vénusz és a Szaturnusz is besegítsen.

Pozitív fejlődést nekünk!

 

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek.
Tarot – Számmisztika – Útmutatás.

GYÖKÉR CSAKRA MANDALA

Az ősi bizalom, a földhöz való tartozás érzése, „két lábbal állni a földön”, vágyaink megvalósítása, az életfeladataink elvégzése. A vörös az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik, ezért a melegséggel kapcsoljuk össze. Aktiválja az életet adó energiákat. A szenvedély, a szexualitás, az erő színe. Határozottá, magabiztossá tesz, erősíti az akaraterőt, önbizalmat ad.

A BIZTONSÁG, AZ ÉLETIGENLÉS MANDALÁJA!

Érezd, ahogy pulzál-lüktet a mandalára rezgése – töltekezz az energiákkal!

A gyökércsakra rezgését Gábriel Arkangyal hangolja és harmonizálja. Ha úgy érzed, hogy elakadt életedben az energiaáramlás érdemes minden csakrádat harmonizálni, és kiegyenlíteni – nagyobb gondoknál ajánlatos energiagyógyászt, természetgyógyászt felkeresni.

Szeretettel ajánlom  ezt a rezgésemelő, csakraaktiváló zenét, tisztító és nyugtató erejével harmonizál.

Tarot hozzárendelése: a Hold, a Mágus, a Császárnő, és a Főpapnő.
A gyökércsakra betegségei az életenergia nem megfelelő kezelésével állnak összefüggésben: a vastagbél és végbél betegségei,  aranyér, mozgásszervi betegségek: reuma, izületi gyulladás, gerincproblémák, hólyag és vesegondok, vérnyomás problémák, a vastagbél és végbél betegségei. A csakrában a blokkok fogantatásunk pillanatától, vagy előző életünkből is származhatnak.

Harmonizáló mantra: „Minden ami velem történik, a javamat szolgálja.Elengedem a negatív gondolataimat. Megszabadultam a múlttól. Én irányítom az életem.”

A kristálykövek közül a legjobban tölt és harmonizálja a gyökércsakrát  a Gránát, a Rubin, és a  Vérkő. Az illóolajak közül pedig a Mandarint, és a Szegfűszeget ajánlom.

 

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Útmutatás.
Csakra harmonizálás blokkoldással – energetikai szint emelés.

AZ IGAZSÁG, MINT A NAGY ARKÁNUM RENDEZŐ LAPJA A MAI NAPRA

AZ IGAZSÁG VIII. – Kazánlár tarot.
A Tarotban az igazság a négy fő Erény egyike.
Jóslatként az Igazságosság kedvező pozícióban azt jelenti, hogy z igazságosság érvényre jut, Neked adnak igazat, megnyered a ‘pert, a vitás helyzetet’. Kedvezőtlen pozícióban is a jól megérdemelt ‘jutalom’ jelképe, itt azonban olyan jogot vagy büntetést jelent, amelyet a sors egy aktuális rossz cselekedet vagy karmikus bűn alapján kikényszerít.

„Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint igazságnak – minden dolog igaz ismeretének – feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell.” – Márai Sándor


A MAI NAPI JÓ TANÁCS
az, hogy:  Engedd el az ítélkezést és maradj tárgyilagos! Tisztázd a helyzetet önmagadban és ha szükséges, az

 

érintettel is. Ne tartsd meg a haragod, engedd el a sérelmeket, győzni fogsz. Mindenképp vállald a felelősséget a helyzetedért, az életedért. Keresd meg magadban, legbelül az okokat, mert innen indulhat el gyökeres változás. Keress olyan megoldást, mellyel az ügyben minden érintett csakis nyerhet.

AZT ADD, AMIT KAPNI SZERETNÉL!

Egész nap tudatosan add azt, amit kapni szeretnél!
Ez nemcsak a másokkal való kapcsolataidra vonatkozik, hanem mindenre: magadnak is add azt, amit másoktól szeretnél kapni, s másoknak is azt add, amit te szeretnél kapni. Terveidnek, tevékenységeidnek is add azt, amit általuk viszontlátnál.
Ha gátként jelenik meg, akkor felborult az egyensúlyod ezért akadályozhat téged. Túlzásokba estél – figyeld magad és légy igazságos önmagaddal szemben is.

Asajah
spirituális tanácsadó

 

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS HÖLGYEKNEK:
TAROT – ELEMZÉS – ÚTMUTATÁS.
Személyre szabott egyéni jóslás – konzultációban kérhető, bejelentkezés alapján, egyeztetés szerint.
Skypeon is elérhető vagyok.

Ami sorsszerű, az ki nem kerülhető!

Minden tisztánlátó a sugallatok, a képek, a  belső megérzése üzeneteit közvetítheti Neked.  Számomra áldás-ajándék, égi adománya – szeretet és hála érte!

Mit is lát a látó, azaz mit mutatnak meg az égiek…
Elég sok mindent…és pont annyit amennyi kell, hogy megérts mindig a lényeget. Az, ami előtted áll egy filmsorozat része, nem több csak egy kocka, egy fejezet… Egy gyermek születésének tényét, a nemét, a megszületési kockázatokat. Hogy az anyát ismerte-e már előzőekben, vagy talán az apával lesz csupán lélek karmája. Hogy meddig, s mikor lehet változás – a sorsuton elakadás, vagy válaszút. S kivel tervezel  valami  újat. Pont azt mutatják, amit tudni kell. A rosszat is, ha érte valamit lépni  kell. A balesetet, amit elkerülhetnél, a megcsalást, amit talán át nem élhetnél, a felmondást, a szakítást amit mindenképp túlélnél. A jót, a jobbat, a legjobbat amit tudnod érdemes. Lehet látni utat, költözést, tengert. Házat…ellenséget, rosszat, és még tengernyi mindent, sorolhatnám hosszan. Lehet látni azt is, ami a szíved vágya, amit csakis te szeretnél, tervezel… A férfit, a párod, azt hogy a szívedhez kapcsolódik, vagy már csak családtag vagy számára, és csupán a kapcsolati csakrához kötődik.  A halottat, ami hozzád kapcsolódik, a gyermeket aki lélekként úton van már feléd. A gonoszat, aki ellened támad, a jót aki érted aggódik, a rontó-ártó elementálokat,  és az áldás energiáját is tündöklő fényben. Egészen odáig mutatják, ami van, ameddig szabad akaratoddal felül nem írhatóvá tennéd azt. Láttam már amit megtenni szeretnél, de eltévedtél… olyat, amit megkapni szeretnél, de nem lehet még a tiéd.
Utoljára egy olyan hölgy bízott meg azzal, hogy ‘nézzek’ bele a sorsába, aki nagyon mély szegénységben élt… Láttam, hogy egy idegen ember, akit még nem ismer segíteni fog neki abban, hogy felemelkedjen, és újra otthonra találva később állást is találjon… majd onnan erőre kapva – saját erejéből továbbjuthat a céljai felé. Egy fiatal lánynál pedig azt mutatták, hogy egy csodás gyermeke fog születni, aki ugyan nehezen fog a világra jönni, de mivel volt már máskor is köztük kötelék öröm lesz vezetni az életét… Egy néninél az volt érzékelhető, hogy súlyos betegség érinti meg, de mivel erősen küzdeni fog ellene – sikeres lesz a műtét is –  hamarosan felépülhet belőle…  Máskor pedig volt olyan, hogy rossz híreket kellett közölnöm, tapintatosan, finoman, mert át kell adni az ilyen üzeneteket is mindig pontosan – elhallgatni  semmit sohasem szabad.

Fontos, hogy tudjad – tervezhetsz újat! A sorsodat írhatod újra, szabad akarattal, ami nem tetszik átalakítható.
Ami sorszerű azonban, az ki nem kerülhető – halál, vagy születés, esküvő, vagy válás – ami ott van, azon áthaladni kötelező!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu


Péntektől fogyóholdban leszünk!

„Mielőtt megszólalsz, gondold meg, szebb-e az, amit mondani akarsz, mint a csend, amit megszakítasz.”  – Seneca

A fogyóhold általában  a pihenés, az önvizsgálat, a  befelé fordulás ideje. A   fizikai és a lelki nagytakarításnak is kedveznek a napok.

FOGYÓHOLDBAN A RONTÁSLEVÉTEL IS EREDMÉNYESEBB, MINT A HÓNAP EGYÉB NAPJAIN!

A Szűz fogyóholdban ajánlatos a szokásosnál is több időt fordítani a méregtelenítésre. Lúgosítás az elsavasodás ellen – a testednek kedvezz. A rendrakásnak is kitűnő az alkalom:  lomtalanítani lehet  nemcsak otthon, de a pincében, padláson. Hölgyeim hajfestésre is kitűnő az alkalom – szépítgetéssel lehet kezdeni az új évet! Csodás illatos testápolók vannak – használd a számodra leginponálóbbat, válassz kedved szerint. Ha sok a tennivaló, készíts listát – ne kapkod el a dolgokat. Arra is vigyázz, hogy ne kritizálj másokat, ne keresd mindenben a hibát, a rosszat. A lakásod  illatát tedd varázslatossá:  a levendula nyugtatólag hat. Hétvégén egy kis wellnes fürdő, masszázs is jöhet a vágylistára. A spirituális energetikai kezelések is méregtelenítőleg hatnak.
Tegyél meg mindent azért, hogy jobban érezd magad – pihenj és töltődj – hamarosan igen aktív napok jönnek! Hétfőtől a levegős Mérleg érkezik, majd a tüzes Nyilas váltja, de előtte még a Skorpió is beköszön… Addig is töltődj, lazíts és tégy meg azért mindent, hogy jól érezd magad!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorsfordulatok – Energetikai tisztítások.
Rontáslevétel.

Skypon is elérhető vagyok.