ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

Párra találás – szerelmi áldás!

Szerelmi angyal mágia – szerelmi áldás

A szerelmi  angyalmágia fehér mágia és nem szerelemkötés, mert a szerelemkötés az  feketemágia. El kell oszlatnom ezt a félreértést.

Sokan kerestetek meg azzal, hogy a párkapcsolatotok valami miatt energetikailag is távolodik. Erre igen jó választás az angyali segítség megkérése. A fehér mágiás szertartás alatt  az angyalokat kérhetjük meg arra, hogy a negatív blokkokat tisztítsák meg és harmonizálják az érzelmeket. Ott ahol feketemágiás kapcsolati rontás van, szintén tisztítanak. És tisztítanak ott is, ahol csupán egy félelemenergia által való bizonytalan, döntésképtelenség gátolja azt, hogy a szíved választottja közeledjen feléd. Tehát ők tisztítanak és harmonizálnak, kivonják a fekete rezgéseket, fényrederítenek.  Az angyalok sosem manipulálnak, meghagyják a szabad akaratodat. Összerezegtetnek olyan párkapcsolódást, ahol mindkét fél szabad akaratából van együtt és szeretné, ha egy áldásos energiával részesülne, áldás lenne a közös életútjukon. A Szerelem angyalait és a Szeretet angyalit szólítom ilyenkor – és egy olyanfajta angyalmágiát készíthetünk, a te közreműködéseddel, ami a karmádnak is megfelel. Egyedi, személyre szóló, nem általános kivitelben. A szertartás arkangyali jelenlétben történik.


A szerelmi jóslás sok mindenre fényt derít – arra is, hogy ki a valódi társad, ki az aki mellett érdemes döntened, akit az angyalok küldtek neked. A párra találásnak is van angyalmágiája, és annak is, ha valaki fél tudat alatt elkötelezni magát, de tudatosan nagyon vágyik a szerelemre. Azon hölgyek jelentkezését várom, akik úgy érzik szeretnék megszentelni kapcsolatukat, vagy pedig szerelmi téren elakadtak – a férfi nem közeledik, vagy ők nem mernek lépni. Blokkolva érzik a döntéseiket, avagy szerelmi rontásban szenvednek.
Ezentúl az angyalmágia nemcsak személyesen, de kamerás skypeon és kamerás messengeren is elérhetővé válik.
Szeretettel várom tanácsadásaimra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák – Szerelmi jóslás – Angyali áldások
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

A Vénusz a Halakba lép!

A szerelem hazatalál

A Vénusz bolygó a szerelem, az életöröm és szépség istennőjének bolygója belép ma az érzelmes Halak jegyébe. Intenzív időszak mutatkozik – bontsd ki a nőiességedet és élvezd az életet!

Érzelmi életünk erősödhet, éjjeli álmaink igen fontos üzentet hozhattak a párkapcsolati minták tekintetében is.  A szebb, tisztább, boldogabb jövő megvalósulása felé törekvő vágyaink, erős erővel hatnak.
Mély lelki beszélgetéseknek kedvez a téridő minősége – örömben együtt gondolkodni tervezni a sorsot, a szerelmi kapcsolatok, párkapcsolatok gyógyulást hozó perspektívái felé.
Erős szexuális energiák szabadulhatnak fel – kalandok, flörtöknek is lehetősége adódhat majd.
Ha egyedülálló vagy, érdemes most kimozdulnod, elhagyni a komfortzónádat, és kinyílni a szerelem felé – ismerkedj, randizgass! Tapasztalatokat is szerezhetsz, lelki társa bukkanhatsz, új barátokat szerezhetsz.

A singliknek váratlan és különös találkozások részesei is lehetnek – szerelembevonzásra is alkalmas az idő, és a már meglévő kapcsolatok elmélyítésére is kiváló alkalmat adnak az bolygóállások.

Szerelmi mágiával, párkapcsolatot megerősíti ‘angyalozással’ kereshetsz. Ha ismerkednél és bizonytalan vagy, a szerelmi jóslás rámutathat ki lehet a választottad az életedben, s milyen minőségi kapcsolatra vállalkozhatsz vele. Érdemes megnézni azt is, hogy hol áll a Vénuszod a teljes asztrológia képletedben.
Áldozz a szerelem oltárán és éld meg ezeket a napokat  örömben!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Spirituális erő!

Évek óta ismerem, sokat találkoztunk, régi vendégem. Klári kicsit vörös, kicsit spiris, kicsit boszis…néha meg nagyon naív. Exoterikus tanokon nevelkedik… meg állandó negatív energiákkal keveredik – szinte vonzza a bajt… Amire mondják  a fentiek, hogy ne tegye, azt azért kipróbálja, hogy miért ne… És aztán meg felkeres… megint nagyon mellényúltam valaminek – szokta ilyenkor mondani nekem.

És most is… tapasztal és megél, átél. Neki ezt kell tennie, ahhoz hogy megérezze mi a jó és mi a rossz, a helytelen. Megint galibát kavart… a szomszédasszonya hihetetlen egy boszorka na meg a fiúja anyja az is. Rángatják, ostromolják, szennyezik…
Most a sors bízom, történjen ami lennie kell – nyugtázza az eseményeket.
Ahogy érzed, a tied, a te életed! – jön a válasz felőlem. De azért azt tisztázzuk csak, hogy most jelenleg a sors ez a két nőszemély, aki ellened áll. Őszintén nézz szembe a helyzeteddel, és becsüld, tiszteld magad annyira, hogy helyreteszed őket, mutasd meg az erődet!
Ja, hát lehet… de mit tegyek… sose lesz vége – kesereg.
Ki kellene lépned ebből – nyugtázom megint. Ugyehogy bele sem kellett volna menned ebbe az egészbe…? – emlékszel még arra a tarot körre amit ezt vallotta?!
Hát, igen… egyre csak bonyolódik az életem – mélázik el mellőlem.
Egy kis oldást is csináltunk, egy kis tisztítás is – a tudatalatti félelmek elillantak, a tudatos én győzött, és erőre kapott benne.
Tisztába kell tennem a sorsomat – mondja búcsúzóul, bólogatva-mosolyogva.
Győzni fogsz – az angyalaid veled, a mágia működni fog! Légy kitartó és céltudatos, önmagadért cselekvő!  – motiválom, inspirálom.
Így-így – rámkacsint… és már indul is…a piros kocsija várja.
Tudom, érzem, s látom, hogy jófelé megy – most végrevalahára  összeszedte a bátorságát!

Jó világosan látni az utat – a tarot opciókkal sokkal könnyebb és átláthatóbb minden – a sorsenergiád megtölti rezgésével a jövőd felé vezető utat! Sosincs késő lépni, változni, változtatni, cselekedni. Ha szeretnéd tudni mi van előtted, ha szeretnéd látni milyen lehetőségeid lesznek keress fel sorselemzéssel segíthetek neked – személyre szóló spirituális terápiákkal szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Lélekgyógyító mandala

Ha mindig okot keresel a boldogságra és a jókedvre, akkor állandóan valami különös dologtól teszed függővé a derűdet. Egyszerűen csak döntsd el, hogy vidám akarsz lenni és kész, ilyen egyszerű az egész.

HA BOLDOG AKARSZ LENNI LÉGY BOLDOG!

A mandalák harmonikus képek, erő lakozik bennük és megkönnyítik földi létünket. Oda irányítják az energiát, ahol hiányzik és az energiadeficitet kiegyenlítik. Segítségükkel támogathatók bizonyos események és befolyásolhatók. Ehhez nézegetni kell a mandalát vagy kitenni a lakásban és a frekvenciák hatni fognak rád.  Ez a csodás mandala segít magunk mögött hagyni a gondjainkat, gondolatainkat, csapongó érzéseinket. Lecsendesíti a belső világunkat, békét és harmóniát teremt az életünkben. Pozitív Erő! ÁLDÁS RÁD!

Lélekölelésem:

Asajah  
spirituális tanácsadó – life coach
ééleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Szívcsakra blokkoldása – oldások, elengedés.
Teremtő mágiák
Kapcsolat: 06202782612
Elérhetőségem: Délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is előre egyeztetéssel.
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Emeld magad a Hála rezgésére

„Az időd véges, ne pazarold arra, hogy más életét éled. Ne ess a dogmák csapdájába: ez ugyanis a következménye, ha a mások elvárásainak élsz. Ne hagyd, hogy mások véleményének hangzavara elnyomja a belső hangodat. És ami a legfontosabb, legyen bátorságod a szívedet és a megérzéseidet követni. Ezek valahogy már pontosan tudják, mivé akarsz válni. Ezen kívül minden csak másodlagos.” – Steve Jobs idvéges

Van, amikor nem ‘küzdeni’ kell, hanem csak a problémákat feladatnak tekintve, azzal a bizonyos én-szeretettel előrehaladni. Gyakran az oldó energiákkal minden könnyebben sikerülhet. Az élet egy „önbeavatás” – nem a görcsölésről szól, hanem a megtapasztalásokról, érzelmek megéléséről. Ne fojtsd el az érzelmeidet – hogy meg is tud élni az életedet. Légy tudatos, légy okos – ha megérted a miérteket, könnyebben megvalósíthatod a lényeget – felszabadulhatsz a terhek alól.

Minden nap adj hálát! A hála egy magas rezgésszintre emel – teremteni képes leszel.

Hálás vagyok a mai napért!
Hálás vagyok az életemért.
Hálás vagyok, mindenért, ami körülvesz, nap mint nap.
Hálás vagyok, hogy egészséges vagyok és pozitívan gondolkodom.
Halas vagyok az engemet körülvevő szeretetért és minden boldogsággal eltöltött pillanatért, amit megélhettem és megélhetek.
Hálás vagyok a hitért és az erőért, amit nap mint nap ad Nekem a jó Isten.
Hálás vagyok minden leckéért amit az élet nyújt Nekem, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy napról napra fényem erősödjön.
Hálás vagyok minden emberért, akit életem során ismerek/ismertem.
Hálás vagyok, mert segíthetek az embertársaimon.
Hálás vagyok az isteni szeretetért, gondoskodásért, ami kövezi utamat.
Hálás vagyok az isteni gondviselésért, ami segít, hogy mindent a megfelelő időben kapjak meg. Hálás szívvel Köszönöm!
SZERETLEK ÉLET!

FIGYELJ A BELSŐ HANGODRA ÉS LÉGY KORMÁNYOSA AZ ÉLETEDNEK!

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium

tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Oldások, blokkoldások – Válaszok, lehetőségek. válaszok
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Angyallények – angyalfények

„Minél többet beszélgetünk egymással a spirituális tudatosságról és arról az útmutatásról, amit az életben kapunk, az annál inkább beépül a tudatunkba, utána pedig már egyre könnyebb lesz a „jó” úton maradni.” – James Redfield

Ha saját eredendő fényedben tündökölsz a sorsdolgaid blokkjai is gyorsabban oldódhatnak. Magas rezgésszinten minden sokkal nagyobb manifesztiációs idővel valósulhat meg.Engedd me magadnak a megvalósulás energiáját. A pozitív élet pozitív dolgokat vonz.


Energetikai tisztítások:
– csakra-aura harmonizálás, rezgésszint emelés
– gondolati, akarati mágiával feltett rontás levétele
– elementálok által létrehozott átok levétele
– halott lélek elbocsátása a Fény hazába
– entitánsok levétele
– megszállottság alól való felszabadító lélektisztítás
– od-,éterikus kapcsolati szál tisztítás
– fájdalomtest tisztítás
– örömtest építés

A pozitív élet pozitív dolgokat vonz. Arkangyali erőtérben segíthetek neked, hogy akarati teremtő energiádat visszanyerd. Az légy, aki vagy! Élj tisztán, magas rezgésszinten ragyogj!

Szeretettel várom a spirituálus úton járó tisztulni vágyó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket jelentkezést!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

A Holdújév a Vízöntő újholddal kopogtat!

Az év első újholdja január 24-én, 22 óra 43 perckor köszönt be ránk a Vízöntőben jegyében.

 Ez a vénuszi nap nap remek időpont lehet szerelem vagy akár pénz varázslat indításához. A holdkő, az ametiszt, a türkiz a teremtő meditációkhoz igen jól jöhet. Használhatod ezeket a kristályokat, az angyalmágiához is. Elengedő, teremtő mágiákkal, angyal varázslatokkal ezen a napon is kereshetsz!


A Vízöntő uralkodó bolygója, az Uránusz az eredetiség, az újítás, a modernizáció, a szabadság és függetlenség jelképe. Új ismeretségek megkötésére is alkalmas a nap energetikája, baráti találkozóknak is jó ideje lehet. Az elengedéshez is remek lehetőséget ad a levegős elem. Remek új ötletek, gondolatok találhatnak ránk – érdemes jegyzetelned. Szerencsés kezdeteket hozhat a Holdújév – mozgalmas események jöhetnek. Ha feszültséget érzel érdemes relax zenével élned. Végre valahára valami elindulhat – aktívkodhatsz, maradj pozitív mindenképpen!


A Halak és Szűz napjegyűek most életmódváltásba kezdhetnek, a Vízöntők az önmegvalósításban járhatnak sikerrel, a Bakoknak a gazdasági életüket kell majd jobban megszilárdítani, a Nyilasoknak tanulása vágya nőhet, a Skorpió jegyre is jó hatással lesz az állás, költözést formáz. A Mérlegeknek szerelmet hozhat,
az Oroszlánok pedig mélyíthetik, erősíthetik  a párkapcsolatukat, a Rákoknak pedig az elengedéshez ad nagy energiát, az Ikrek az utazáshoz kaphatnak inspirációt, a Bikáknak a karrierje élénkülhet meg, a Kosoknak pedig új barátságokat hozhat – érdemes tehát nyitottnak maradni és ráhangolódni a lendületes energiákra!


Erre az időszakra a Kazanlár-féle tarotból az Erő XI. lapot húztam. Ez a lap rokonságot mutat a Mágus tarot lapjával. Az Erő lapja életerőt, vitalitást, erős akaratot, bátorságot és szenvedélyt jelöl. Felteheted magadnak a kérdést: Életed mely területeit szeretnéd teljesebben kiélni? Több önbizalommal kell szemlélned saját képességeidet és meg kell tanulnod a helyes irányba terelni érzelmeidet. A benned lévő belső erővel, kitartó munkával céljaidat elérheted.
Az Időkapuban Umabél őrangyal fog tartózkodni az arkangyalok karából Mihály arkangyal csapatából. Ez varázslatos angyal önmagunk megismeréséhez ad segítséget, és ereje csodás előérzetekkel ajándékozhat meg. Idézd meg őt az őrangyalodon keresztül, hogy rezgésével megismerkedj.
A  Sors mindig gondoskodik rólad, ha bízol a jövődben, hiszel magadban!
Csodákkal áldott szép, új lehetőségeket kívánok Mindenkinek – töltsétek ezt a csodás újholdas estét szeretteitekkel, ha tehetitek!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások:  csakra-aura harmonizálás, rezgésszint emelés
Szerelmi jóslás

Angyalmágiák  – Angyal jóslás
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Bolygótan – sorsenergia

A bolygók jelentéstartalma

„Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.” – Carl Gustav Jung

A Nap a tűz elemű, szétáradó, pozitív nevelő.  A teremtő és az alkotó erőt szimbolizálja.  Az emberben az egyéniség, a felsőbbrendű öntudat, az életerő, a teremtő eszme, a tiszta gondolat jelképe.
A Hold víz elemű, negatív, önátadó, passzív, koncentrál erejű, kifelé gyöngének látszó. Szoros kapcsolatban áll az élet anyagi dolgaival,termékeny életformáló, Az emberben a lelkiséget,a pszichét a gondolkodásmódot, és a személyiséget fejezi ki.
A Jupiter pozitív, tevékeny, kiegyensúlyozott, szétáradó erejű,
Az emberben misztikusságot, melegszívűséget, segítőkészséget, bölcsességet, igazságosságot belátást, istentiszteletet, emberszeretetet jelez.
Az Uránusz pozitív, légies, tevékeny, szétáradó erejű. Mint elv a magasabb fokú értelmiséget, az intuitív felfogó képességet, a végleteket képviseli, ötleteket ad, reformokra ösztönöz, új elvek, új eszmék és a hirtelen változások hordozója.
A Merkúr pozitív, tevékeny, légies, szétáradó erejű, sokoldalú. Az értelem az értelmi felfogás a logikus ész, a fogékonyság, és az áttekintés a tapasztalatszerzés bolygója. Az emberben mindazzal összefügg, ami kapcsolatokat hoz létre, úgy szellemi, mint anyagi értelemben.
A Vénusz negatív, passzív, földies, koncentrált erejű. A szeretet, és szerelem, a vonzalom, a harmónia, a szépérzék, a társas élet, a báj, a vonzerő a siker, a tehetség és a művészetek, a kellemes és a szép dolgok.
A Neptunusz negatív, passzív, vizes, nedves jellegű, kiáradó. Mint elv az egyetemességben való felolvadást a mindenre kiáradó szeretetet, Isten átélését, az áldozatkészséget és önfeláldozást, ugyanakkor az egyéniség kereteinek szétolvadását, a határtalanságba áradást, a káoszt, a  bizonytalanságot fejezi ki. Az eszményi szeretet, a tudományok, a hazudozás, a félrevezetés, a káosz, a drogok és az ösztönélet a misztikum bolygója.
A Szaturnusz negatív, passzív, földies, állandó jellegű, koncentrált erejű. Mind elv az öncélúságot, a saját érdekkörbe zártságot, a gátlásokat, az akadályokat, a megtorlásokat, az előző élet vétkeit, a halált, és a gyógyíthatatlan betegséget fejezi ki.
A Mars a pozitív, fokozottan tevékeny. Az energia a küzdőképesség, a tetterő, a törekvés, a célratörő lendület, az elszántság, a szenvedély, a harc, az uszítás, az agresszivitás, a kockáztatás, a pusztítás, a gorombaság, a kegyetlenség, a kicsapongás, a lázadás, a felforgatás jelzője.
A Plútó a pozitív, tevékeny, kettős jellegű. Tüzes és nedves jelleg keveredik benne, de a tüzes jelleg van túlsúlyban. Felemel és elsodor. Egyik arca a szellemvilág felé fordul, a másik az alacsonyabb rendű birodalmat figyeli. Mint elv a gyökeres átalakulást, a sokrétűséget, a megoldást követelő, válságokat, széleskörü és magas irányú átalakító hatásokat általában a nagy és éles ellentétes erők szembeállítását és feloldását képviseli.

Sorsenergia – a leszületési erőd.

Számold ki milyen sorsenergiával születtél. Megtudhatod miben támogat téged a sorsenergiád és milyen jellevonzásokat ad a személyiséghez, az adott bolygó ereje. A pozitív aspektusokat erősítheted, a negatív vonásokon dolgozhatsz. Add össze a születési évedet, hónapodat és napodat, az összetett számot pedig redukáld egyszámjegyűre, pld. 15=6. Majd olvasd el mi tartozik hozzá.

Bolygószámok:
Nap 1
Hold 2
Jupiter 3
Uránusz 4
Merkúr 5
Vénusz 6
Neptunusz 7
Szaturnusz 8
Mars 9
Plútó 10

A bolygók jellemformáló hatása harmonikusan és diszharmonikusan is megjelenhet. Ha negatív aspektusban vagy – könnyen észreveszed, az energiáid átfordulnak. Húzd ki magad a fekete energiából. Ilyenkor válts tudatosan minél előbb a pozitív oldalra!

A Nap ember harmonikusan: Nemes, egyenes, határozott, őszinte, nagyvonalú,  jóindulatú, szabadság és függetlenségszerető, parancsoló, igazságos, segítőkész. Gyors felfogású, intuitív. Diszharmonikusan: önző, dölyfös, önhitt. Ellentmondás nem tűrő, túlzó, hiú, zsarnokoskodó, kérkedő, fölfelé alázatos, lefelé fölényeskedő,szenvedélyek rabja, nyakas, hajthatatlan.
A Hold ember harmonikusan: Gyöngéd, érzékeny, ösztönös, hullámzó hangulatú, alkalmazkodó. Változékony, nyughatatlan, félénk. Távoli dolgokra vágyó, szolgálatkész, befolyásolható. Érdeklődik az érzékfölötti dolgok iránt, álmodozó.
Diszharmonikusan: szeszélyes, képzelgő, következetlen, tétova, határozatlan, ingatag, megbízhatatlan, önállótlan, álszemérmes, hazudozó, gyönge emlékezőképességű.
A Jupiter ember harmonikusan: Nemes érzésű, méltányos, bölcs, igazságos, emberszerető, segítőkész, őszinte, becsületes. Önmagában és másokban bízó, békés, bölcselkedésre hajlamos, szereti az élet örömeit, de mértéket tud tartani.
Diszharmonikusan: nagyhangú, hiú, önhitt, képmutató, önző, követelődző, pazarló, anyagias, igazságtalan, hitegető. Álerkölcsös, élvhajszoló, kicsapongó, mértéktelen és túlzó. Gyomorimádó, szofista.
A Uránusz ember harmonikusan:  Okos, szellemes, találékony, impulzív, eredeti, alkotószellemű, jóindulatú. Barátságos, gyors, törekvő, nagyvonalú. Hirtelen és váratlan fordulatokra hajlamos. Szereti a változást, szellemi dolgokra fogékony. Nem ragaszkodik a hagyományokhoz, erős akaratú, kitartó, önálló, független.
Diszharmonikusan: Furfangos, ideges, ingerlékeny, kapkodó, heveskedő, kirobbanó indulatú. Felforgató, uszító, túlzó. Excentrikus, feltünést kereső. Ellentmondó, vitatkozó, erkölcstelen, kicsapongó, perverz. Lázadozó, gyökértelen, képzelődő, gyökértelen célokat követő.
A Merkúr ember harmonikusan: Tehetséges, tanulnivágyó, érdeklődő, mozgékony, gyors felfogású. Kritikus szellemű, okos, ötletes. Szorgalmas, talpraesett, alkalmazkodó. Találékony, jó beszédkészségű, utazást kedvelő. Keresztüllát másokon.
Diszharmonikusan: Féltehetség, érdeklődéshiány, kíváncsi, fecsegő, beszédhibás. Szórakozott, magát szétforgácsoló, önző, makacs, gúnyolódó. Szélhámoskodó, hazug, szeszélyes, megbízhatatlan, rosszindulatú.
A Vénusz ember harmonikusan: Kellemes, vonzó, vidám, barátságos. Életszerető, szeretetreméltó, társaságkedvelő. Törekvő, együttérző, segítőkész. Kiegyensúlyozott, szépérzékkel bíró, művészi hajlamú, ízléses. Megbízható, rendszerető. Gyöngéd, igazságszerető, hűséges, egészségesen érzéki.
Diszharmonikusan: Ellenszenves, követelő, lusta, rendetlen, önző, ízléstelen, akaratos, megbízhatatlan, hűtlen, kicsapongó, erkölcstelen. Féltékeny, erős drogok használója, mértéktelen, pazarló.
A Neptunusz ember harmonikusan: Érzékeny, érzékfölötti benyomásokra fogékony, művészi hajlamú, nagy képzelőerejű. Inspirált, erkölcsös, vallásos, emberszerető, önzetlen, önfeláldozó.
Diszharmonikusan: Közönyös, nemtörődöm, ingatag, változékony, szeszélyes, kiszámíthatatlan. Zavaros gondolkodású pesszimista, kizökkent nemi hajlamú, hazudozó. Zavarosban halászó, betegesen szenvedélyes. Ivásra és kábítószerek használatára hajlamos.
A Szaturnusz ember harmonikusan: Kiegyensúlyozott, nyugodt, céltudatos, kötelességtudó, lelkiismeretes, megbízható. Kitartó, határozott,szorgalmas,takarékos. Igazságosan szigorú, Anyagi értékeket méltányoló. Megingathatatlan, meggyőződésből ragaszkodó,magányt kedvelő, elmélkedő.
Diszharmonikusan: merev, rideg, önző, kicsinyes, számító, nehéz felfogású, bizalmatlan, fanatikus. Babonás, hitetlen, vak hívő, embergyűlölő, igazságtalan, ravasz, csalfa, irigy, kérlelhetetlen, határozatlan.
A Mars ember harmonikusan: Erőteljes, bátor, merész, határozott, törekvő, tevékeny, szorgalmas, erényes, küzdőképes, őszinte, igazságszerető. Nagy önbizalommal rendelkezik, szabadság és függetlenség kedvelő. Gyors, vezető, irányító, alkalmazkodó.
Diszharmonikusan: elbizakodott, durva, vakmerő. Leplezetten gyáva, önfejű, heves, indulatos. Brutális, erőszakos, kegyetlen, zsarnokoskodó, veszekedő, Mértéktelen, szenvedélyes, kicsapongó, pusztító hajlamú. Bosszúálló, ravasz, türelmetlen, kihívó és agresszív.
A Plútó ember harmonikusan: Elszánt, merész, vakmerő, nem tér ki a problémák elől. Hatalmas lendületű, fokozottan tevékeny, önmaga fölé igyekszik kerekedni. Élretörő, vezetésre hivatott. Óriási erővel dolgozik az új rend létrehozásán, mágikus képességekkel rendelkezik és ezeket jó értelemben alkalmazza.
Diszharmonikusan: Romboló, fanatikusan elszánt. Ellenérvre nem hallgató, dacos, lázadó, ellentmondó. Kíméletlen, kegyetlen, durva, erőszakos. Kielégíthetetlen, gátlásokat nem ismerő. Nem válogat az eszközökben céljai elérésére. Hajthatatlan, zsarnoki, vadul féltékeny, titokzatoskodó, feketemágiára hajlamos.

Ha magadra ismertél fogadd el magad, és dolgozz azon, hogy a Fény felé törekedj!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Párkapcsolat elemzés – kapcsolati tanácsadás
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

Jelen évünk a tarot lapok tükrében kép

A próbatételek időszakába léptünk. Hittel és kitartással valósítsd meg a terveidet. 2020 szellemi síkba rezeg, a négyes erejével teremts stabilitást az életedben. Az elemzéshez  a Kazanlár-féle tarot  lapjait használtam.

A Hold XVIII.
Ji-King: 29. Kan (A Mélység, A Víz)
Szaturnusz-Plútó-Bak érzelmi megtapasztalásokkal gazdagíthat. Kiszámíthatatlan változások jöhetnek. Szélsőséges változások – hangulatingadozások – nyomasztó energiák hatnak.Kihívások jöhetnek, megjavítás, újjávarázsolás – sorsikus változásokat hoznak. Ráébredsz arra, hogy mit nem csinálsz jól, és miben kell fejlődnöd, hogy jobban csináld – a fejlődésre inspirálnak a bolygók is. Kihívások jöhetnek, megjavítás, újjávarázsolás – elkerülhetetlen változásokat hoznak az év eleji hónapok majd. Készülj fel a váratlanra,  légy rugalmas. Nagyobb kiadásaid is lehetnek, talán valamit elveszíthetsz.  Átgondolás alatt a kapcsolódásaid:  baráti, szerelmi, egyéb kapcsolatok. A boldogság megtalálása és a sorsfeladat megélése egy-egy önbeavatást takar. Légy önmagad és mások felé is megszentelt figyelemmel… Utazási kedv is megjöhet – lakhelyváltozás is lehet. Az Én-idő nagyobb teret foglalhat el – az önmagadra fordított fejlődési-pihenési-feltöltődési  idő esetében. Most a depinek nincs itt az ideje – az elvonulás, és átgondolás  viszont igencsak hasznos lehet.


A Bolond XXII.
Ji-King: 25. Wu Wang (Az Ártatlanság – A Váratlan)
A Vízöntő a Szaturnuszban jár.
Összeszedett erővel hozd ki magadból a legnagyobb tudást, bölcsességed vezessen a gondolati minőségben. Előző életből hozott tudás is feljöhet talán. Bontakoztasd ki a tehetségedet – egzisztenciateremtésre lehetőségek – vállald fel magad. Megtalálhatod azokat a helyzeteket és embereket, akik ebben segítségedre lehetnek. Ne búj el a világ elől,  mutasd meg magad. Ez a lap arra szólít fel, hogy merjünk elindulni, felfedezni új utakat, merjünk kockáztatni a sikerért. Itt az ideje a saját utunkat járni, és nem mások elvárásai szerint cselekedni. Bízz jobban önmagadban, és  a dolgok jó alakulásában.

A Császár IV.
Ji-King: 7. Si (A Hadsereg)
A Szaturnusz a Plútó és a Jupiter a Bak jegyében egymást erősítve feszültséges időszakot jelölhet. Felelősséggel cselekedj. Légy bátor kezdeményező – sorsuraló, helyzetmegélő. Önmagad valódi lényével, felépített személyiségeddel tégy lépéseket az erős, motiváló  rezgésekben. A Mars a Kos jegyében áll majd – ésszel teremts. Új kezdeteket és nagy erejű szükségszerű változásokat hozhat ezen időszak – egy magasabb, új minőségek felé – júliustól szeptemberig. Aki nem lép, az sodródhat – az Univerzum ilyenkor helyzetbe hozza – mert váltani, változtatni szükséges. Az Élet kínálta váratlan lehetőségeket azonnal ragadjuk meg, haladjunk bátran előre. Kérj, és fogadj el hasznos tanácsokat, ha nem találnád a megoldásokat.

Fontos, hogy mindig a dolgok pozitív oldalát nézzük!
A változás maga a fejlődés, a haladás. Ami nem jó az rombolódik a Plútó könyörtelen, az elengedésben segít. Ami javítható, alakítható, orvosolható abban a szaturnuszi rezgés van veled – ezen energia a rendtételben hasznos lehet. Leginkább a földjegyek Bika, Bak, Szűz tudnak haladni ebben az évben – mert ezen napjegyekkel bírók nagy változásokra számíthatnak sorsügyileg.

 A Mars erős tetterővel áld meg, a jupiteri időszakban pedig szerencsés kezdeményessel találkozhatsz majd, rendezetten haladhatsz. Ha ellenállásban, tagadásban vagy, nagyot bukhatsz. Szeretettel, bölcsességgel teremts harmóniát! A tanultakat gyakorlatban alkalmazva sikeres évet zárhatsz.
Személyes sorselemzés egyéni konzultációban kereshetsz – elérhetőek nálam:  energetikai tisztítások, rezgésszint emelés, spirituális terápiák a jobb lehetőség bevonzásáért.

Szeretettel  várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php

 

Változás

„Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel eszköze, tettestársa, megvalósítója. Ha harmóniára hangolod magad, érzed, hogy angyalok vannak körülötted.
Nem látod, de érzed! És nem az angyal hangolt magára, hanem te hangolódtál az ő hullámhosszára. Te vagy a vevő – ő csak az adó. És hiába ad, ha te nem veszed. Nem hallod meg, és elsuhan melletted a jó szó, a derű élménye, a jókedv és a bizakodás. Másra hangolódtál, és azt is kapod, amire lelked húrjai rezonálnak. Ez a vonzás törvénye. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmetest, önzés az elvakultságot és mások önzését vonzza magához.
Manapság ez különösen fontos. Ne engedd, hogy a világ hasson rád, mert rossz az adás. Légy ,,antennás ember”, aki veszi a láthatatlan világból és a lelked mélyéről szüntelenül áradó jó hatást.” – Müller Péter

AZ ÉLET VÁR RÁD!
Békélj meg a múlttal, így nem rontja el a jelened. Dolgozd fel a tanulságokat, és integrált a tanultakat. Engedd el a negatív emlékképeket, koncentrálj a továbblépésre… és lépj tovább.„Békében vagyok – áramlásban vagyok,  az Univerzum szeretete rajtam keresztül áramlik!” – használd ezt a csodás mantrát.

417 Hz Mozdítás frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával, könnyebben tudod elengedni a múltad, hogy előre tudj lépni és előmozdíthasd a változásokat. Váratlan élethelyzetek kezelése, és stagnáló folyamatok beindítására, változások elősegítése egyaránt alkalmas. (Érdemes legalább két hétig sztereóban hallgatni, meditációs állapotban.)

Oldással, blokkoldással, elengedő meditációval, teremtő programozással, Új élet teremtő meditációval várlak –  bátran keress meg.
Szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások
Angyalmágiák
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
https://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3.php