Volt egyszer egy férfi, akinek négy fia született. Meg akarta tanítani nekik, hogy az azonnali ítélkezés soha nem helyes, de szerette volna, ha ezt saját maguk tapasztalják meg. Elhatározta tehát, hogy egy különleges feladattal bízza meg őket: egy távoli helyre küldte négy fiát, hogy megkeressék ugyan azt a körtefát.
A fiatalok közül egyszerre csak egy indulhatott útnak, és mind a négyen egy-egy különböző évszakban keresték fel azt a bizonyos fát. Az első fiú télen utazott el, a második tavasszal, a harmadik nyáron, a negyedik, és utolsó pedig ősszel.
Amikor az utolsó fiú is visszatért, édesapjuk megkérdezte tőlük, hogy milyennek látták a körtefát. Mindegyikőjük más választ adott.
A legelső fiú, aki télen indult útnak a következőket mondta a fáról:
„Úgy nézett ki, mintha rég meghalt volna – a levelei lehullottak, hideg volt és élettelen, az ágai lefelé hajlottak. Ezt a fát senki sem tarthatja szépnek.”
A második, tavasszal keresgélő fiú nem értett egyet vele:
„Badarság! Tele volt fehér virágokkal, mint aki esküvőre készül! Gyönyörű és tiszta volt, nem olyan, mint amiről te mesélsz!”
A harmadik fiú teljesen másképpen látta a fát nyáron:
„Egyikőtöknek sincs igaza. A fa zöld volt, mint bármelyik másik fa – semmi olyat nem láttam, amiket mondtatok róla.”
Végül a negyedik ifjú is megszólalt:
„Ősszel igazán varázslatos volt az a fa – telis-tele volt hatalmas, érett körtékkel. Egész egyszerűen lehúzták az ágait, annyira sok volt rajta. Ez nem lehetett az a fa, amit ti láttatok.”
Édesapjuk, miután végighallgatta a beszámolókat, így szólt fiaihoz:
„Mindannyian igazat beszéltek, mégis mind a négyen tévedtek. Csupán egyetlen szakaszát láttátok a fa életének, mert minden évszakban más ruhába öltözik. Nem ítélhetsz meg egy fát az alapján, hogy most éppen hogyan néz ki, ha nem ismered minden köntösét, ahogyan egy embert sem szabad első látásra elítélni.
Azt, hogy kik is vagyunk valójában, a boldog időket, a vidámságot és a szeretetet csak akkor tudjuk mihez mérni, ha már minden évszakon túl vagyunk. Ha a tél zord hidegében feladjuk, akkor soha nem tapasztalhatjuk meg tavaszunk szépségét, nyarunk melegségét és őszünk bőséges jutalmát…”
Tanulság: ne engedd, hogy egyetlen ’évszak’ fájdalma elvegye tőled a szépségeket, amiket a jövő tartogat számodra! Jó dolog mindent azonnal megkapni, de a türelem rendkívül fontos tulajdonság, és a várakozás sokszor nagyon fontos leckét taníthat nekünk az élet bármilyen részéről.
