
„Az élet most van, itt van, ebben a pillanatban. Most kell élni, most kell boldognak lenni, szeretni, örömöt, bánatot jól használni. Ki kell hozni mindenből a legjobbat itt, ezen a világon.” – Angela Murinai
EZOVILÁG kategória bejegyzései
Ha a Sors elrekeszt előtted egy utat, ne keseregj

Ha egy Kapu nem nyílik meg a kopogtatásodra, ne lázadozz. A tilos úton, a bezárt kapun túl olyan dolgok várakoznak, amelyek veszélyeztetnék fejlődésed egyetlen, igazi célját.
A látszólagos akadályok védelmedet szolgálják. Magasabb Éned állította őket esendő, anyagi tested elé, nehogy irányt tévessz. Mert amint eléred e próbákra érett stádiumot, mindazt megkapod, amit valaha elképzeltél, s amire annyira vágyakoztál. Feltéve persze, hogy még mindig törekszel rá. – Szepes Mária
Emlékezz arra, mi a jó
„Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak.
Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak.
Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó.
Felejtsd el, ha félsz!
Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak!
Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.” – Szabó Magda
A jó, a szép és a remény
„A jó, a szép és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban.” – Kulik Andrea
Őszbeforduló napok
H E T I T A R O T
Szeptember 26-tól október 2-ig.
Szeptember 29-én Szent Mihály napjával elkezdődik az igazi Ősz!
A hét főszereplője a Halak Jupiter rezgés lesz. A Jupiter a Halakban nagyon spirituális energia, igazán otthon érzi magát a Halak jegyében. Összekapcsolhat minket a múlt elfeledett bölcsességével. Ebben a különleges energiában előző életet kutató, múltba néző sorsút elemzéssel is szeretettel várom a Hölgyeket.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
Az Igazság VIII. – Vállalj felelősséget a döntéseidért. Kapcsolok magasabb lélekszintre helyezésnek, felhangolásának ideje jött el. A jelenlevő jupiteri rezgések hatására kedvesebbé, nyugodtabbá, barátságosabbá válhatunk. Légy nyitott a kreatív és romantikus energiák befogadására. Engedd el a negatív rezgéseidet, légy tudatos a kapcsolat építésben. Mérlegeld a kapcsolat megújító törekvéseidet a plútói energia szövetkezne a Merkúr-Vénusszal is nagyban segíti majd. Kapcsolati-elemzéssel, harmonizálással várlak szeretettel.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a természetben járás, őszi lakásdekorálás. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek. Fogyasszatok idény gyümölcsöket – nemcsak tápláló, de gazdag ásványi anyag és vitaminforrás. Hajfestésre-hajmosásra, kozmetikára, bőrápolásra, masszázsra remek lesz a hét elejének időtere. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Mérleg jegyében jár, szeptember 28-án, szerdán lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

A Halál XIII. – változás, átalakulás, szintlépés. A Hold-Uránusz-Szaturnusz kapcsolódásban a félelmek elengedésének ideje jött el. Minden fekete gondolat blokkol, emeld ki magad a negatív rezgésekből. Mantrákkal, pozitív inspirációkkal, motivációkkal segíts másoknak. A megtisztulás idejében vagy – a spirituális energiák segítenek a változásban. Csakra-aura-meridián-nadi harmonizálással is kereshettek.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
A nagymosás hasznos időtöltést lehet – a meditáció a lelket nyugtatja meg. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket, és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Igyatok meleg folyadékot – levest, gyógyteákat. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – a hajvágásra kedvezőtlen energiák lesznek, nem lesz sikeres – azt inkább halaszd el. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – legyetek figyelmesek! (A Hold a Skorpió jegyében jár, szeptember 30-án, pénteken lép át az Nyilas tűz jegyébe.)

A Mértékletesség XIV. – Mértékletes haladás- türelem, harmónia. Alkotó-kreatív energiák hatnak. A Nap-Vénuszban a békére, harmóniára törekvés energiája érint meg. Emeld kapcsolataidat a szeretet rezgésére – javítsd ki, rakd rendbe, tedd jóvá a sérelmes lépéseket. Szívcsakra tisztításra, rezgésszint emelésre jelentkezhetsz be hozzám angyalos stúdiómba.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a hegyvidéki túra, vagy a masszázs. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. A szilvás gombóc remek hétvégi menüdesszert lehet – vendégvárónak is remek. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek idő lesz. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűek számára ígéretes lehet a hét vége teremtsétek meg a jó lehetőségeket! (A Hold a Nyilas jegyében jár, október 2-án, vasárnap lép át a Bak föld jegyébe.)

Vigyázz a negatív gondolatokkal, és tettekkel – balsorsot hoznak, és fekete karmát alkotnak. Töltekezz őrangyalod rezgésével: Állj az igazak és a tiszta szívűek közé ott van a legtöbb szabad hely. Légy pozitív, az Univerzum melléd áll és dolgok jóra fordulnak!
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.
Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.
Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.
Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Bízz az erődben!
Lépj egyet hátra…

Lépj egyet hátra.
Boldogan, vidáman…

„Nem az a fontos, hogy milyen nap van, hanem az, hogyan fogod eltölteni. Boldogan, vidáman, vagy magadba roskadva, búsan. Mindig van minek örülni a nehézségek ellenére, csak vedd észre a porszemnyi jót, és a napod csodás lesz.” – E. Matthew Urban
Heti mantra, nemcsak a mai napra!
Lassan…
„Lassan haldokolni kezdesz,
ha nem érzed a szenvedélyt és a velejáró viharos érzelmeket,
melyek megcsillogtatják szemeidet és szíved dobbanásait meggyorsítják.
Lassan haldokolni kezdesz,
ha nem változtatod meg Életed, mikor munkád, vagy a szerelmi életed, vagy a környezeted nem ad kielégülést..,
ha nem kockáztatod a biztosat az bizonytalanért..,
ha nem hajszolsz egy álmot..,
ha legalább egyszer az Életben nem engeded meg Magadnak,
hogy elrohanj az értelmes tanácsok elől… „
Pablo Neruda



