GONDOLATOK kategória bejegyzései

Szüret hava – ősz hava a Plútó sorsfordító erejével!


Október vidékeinken a szüret hónapja. Ebben a hónapban vannak a szüreti mulatságok, gyakran a lakodalmak. Ez már az igazi, mustillatú, lombhullató ősz. Az október sok szempontból különleges hónap lesz az évben, egyrészt azért, mert egy lépéssel közelebb leszünk az év végéhez, másrészt pedig azért, mert a szeptember végi Vérhold energiája sok mindent megváltoztatott az életünkben…

gesztenye

A szeptember közepétől fennálló bolygóállás megszűnik (Merkúr retrográd), és idén már nem ismétlődik meg, így könnyebben veszünk lendületet a feladataink elvégzéséhez, terveink megvalósításához. Sok meglepetéssel készül ez az időszak, amikor a Nap 23-án kopogtat a Skorpió ajtaján.
Az ezoterika szerint most ideje cselekedni, befejezetlen munkáinkat véghez vinni, mert ebben az időszakban nagyon sok energiát nyerhetünk a csillagok együttállásából! Elsősorban azonban törekednünk kell a belső egyensúly kialakítására, erre is alkalmas ez az időszak. Az égi hatások segítenek a harmónia és béke megteremtésében. Házhoz, vagy lakáshoz kapcsolódó, és egyéb jogi ügyeidet pozitív eredménnyel lezárhatod.

A pozitív életfelfogás legyen az, amit szem előtt tartasz, és akkor ez a hónap sok pozitív változást hoz Neked!  Az égiek védelmeznek és támogatják az előrejutásodat az élet bármely területén.

„Az empátia különös és hatalmas dolog. Nincs kész forgatókönyv rá. Nincs helyes és helytelen módszer. Egyszerűen figyelni kell, kitölteni a teret, visszafogni az ítélkezést, érzelmileg kapcsolódni a másikhoz, és átadni a csodálatos gyógyító erejű üzenetet: nem vagy egyedül.” Brené Brown

El kell engednünk a belső fénytelen,  életképtelen dolgokat életünkből ez azt jelenti, hogy  kell zárnunk a nem működő  kapcsolatokat, és helyzeteket is.

Mivel az október a lélekcsaládunkkal való közös munkának kedvez, végig lehet arra számítani, hogy emberek fognak felbukkanni váratlanul életünkben, akik szintén megérzik a közös feladatot velünk.

A hónap folyamán belső munkánk során  felismerhetjük  mi az, amire  tiszta szívvel vágyunk. És mivel  segítenek  bennünket az égi energiák meg lesz az erőnk ahhoz, hogy a kaotikusnak látszó helyzetből a rendbe lépjünk.  A  lélektisztulások ideje tehát ez a  hónapunk. Éljük meg a belső tisztulást úgy, hogy általa egy jobb életszakaszba  léphessünk.

Csodás felismerések időszakát – áldott napokat!

Asajah

Hasznos infók:link

Egyetlen pillanat sem a véletlen műve

 
 

A tévedés kiváló tanítómestered lehet. A sikeres élethez vezető út főként tévedésekkel és megpróbáltatásokkal van kikövezve. Ha valóban tanulsz hibáidból, megváltoznak a tetteid és a viselkedésed is. Segítségükkel sokkal több lehetsz annál, mint ami most vagy, bizony!

kövekvizen

„A tévedés kiváló tanítómester. A lecke, amelyet kínál, rendkívül eredményes, szigorú és személyre szabott. A hibáid egyediek, így a leckék kizárólag neked készültek. A tévedés állhatatos tanár. Ha nem tanulsz tőle, a nyakadra jár, és egyre kibírhatatlanabbá válik, amíg végül kénytelen kelletlen beadod a derekadat.” Ralph S. Marston

A dolgok, az emberek saját, misztikus idejükben érkeznek hozzád, s nem várakozásaid szerint. Éppen akkor, amikor a lelked készen áll befogadásukra.

Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod.

Amiben a legjobban hiszel és reménykedsz, kiszámíthatatlan pillanatokban valósulnak meg. Őrizd meg a szépséget, és boldogságot, hagyd hogy a pillanat minden örömével életed része legyen! Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed. Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, gondjaid közt tartogat még csodákat az életed. Kívánom, hogy találd meg a békét, a boldogságot és a bőséget. De ha meg akarod tartani, tenned is kell ám érte. Tartsd meg és tegyél érte!

Örömmel még a lehetetlen is sikerülhet!

 

Az Isteni Fény ragyogja be mindennapjaitok!

 

Asajah

 

Teremtő szeretetben éld meg a belső bizonyosság kreatív létezését


Igyekezz átvarázsolni életed minden óráját!

Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz – így élünk.
És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.
Az élet művésze nem engedi meg, hogy lelke a külvilágtól függjön. Sőt, azt mondja, hogy maga a függés eleve azt jelenti, hogy rab vagy, és szükségszerűen boldogtalan, mert mások döntenek a lelkiállapotodról, s maga a rabság szüntelen szorongást okoz. Ha süt a nap, ha kibomlik a virág, ha jól mennek a dolgaid és szeretnek, azt kérded: meddig? És tudod, hogy nem marad így, és a jó közérzetedet megmérgezi a veszéstől való szüntelen félelem. Igyekezz átvarázsolni minden órádat! Belülről.

Tudd, hogy magától az élet sohasem szép.
Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A „poézis” görög szó, azt jelenti, „elkészíteni” – úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli.

Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül.
Esőben, hóban, vigasztalan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy saját Napod van. Ez adja az életedet, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is…
Müller Péter

október1

Az októberi hónap energiája rendkívüli tisztánlátást és bölcsességet adhat, mellyel átvezet téged, – ha ráhangolódsz! – a hónap rendkívüli erejű transzformáló energiájába. Erőid legnagyobb teljességében láthatod, és kibontakozhatod. Ha tudod, hogy merre tartasz – célodat gyorsabban elérheted – mert mostantól aktívabban manifesztálódnak kívánságaid az erőtér magasabb frekvenciájában.

Október hónap energiája a belső felismerések időszaka.

Áll meg egy kicsit – és nézz vissza, mit és hogyan tettél az eddigi évben. Mit valósítottál meg, és milyen terveid, álmaid vannak még, aminek megvalósítására törekedhetsz az előtted álló hónapok során.
Mágikus napok:  1, 10, 19, 28 – jó, ha ezeken a napokon a belső figyelmünket önmagunk felé fordítjuk – utat nyitva a bennünk dolgozó tisztító energiáknak.

Október 10 nagy erővel szembesít bennünket blokkjainkkal – megmutatja, csakráink harmonikus működéséhez miben állunk ellent negatív hozzá állásunkkal,  miben vagyunk magunk önrombolói.
Minden csakránknak van egy főigazsága –  ismerjük fel: legnagyobb erővel miben gátoljuk magunkat, miben éljük meg teljességünket.

Élek – Érzek – Felvállalom – Szeretek – Megismerek – Teremtek – Létezem egysége – a spirituálisan Létező Ember képlete.

Gyökércsakra motivációja a Jogom van az élethez mantrája: Élek. Szakrális csakrád mantrája a Kapcsolódom az élethez: Érzek. Napfonat csakra motivációja Életerős vagyok: Felvállalom. Szívcsakra igazsága a  Nyitott és befogadó vagyok:  Szeretek. Torokcsakra motivációja Kifejező vagyok:  Megismerek. Homlokcsakra rezgés az Intuitív vagyok: Teremtek. Korona csakra felismerése a Tudatos vagyok:  Létezem.

Amikor egy-egy csakrában energetikai blokkot tapasztalunk, illetve képességeink nem működnek magas rezgésszinten, át kell gondolnunk miben hogyan tudnánk változtatni, hogy teljesebb életet élhessünk.
A fásult, életunt ember nem képes teremteni – szellemi vezetőink üzennek csakráinkon keresztül – halljuk meg szavukat, érzékeljük mondanivalójukat.
Emelkedett rezgésszinten kreatívabb létezéssel teremthetünk. Érezzük, hogy élünk, a létezés szeretetében vállaljuk fel önmagunkat érző emberi rezgéseinkkel! Tégy magadért, hogy egy emelkedettebb spirituális rezgéssel létez az Univerzum csodás harmóniájának részeként!

Asajah

Csak érezz, csak létezz!


Csak érezz, csak létezz! Amikor eggyé válsz azzal, amit csinálsz – mikor megszűnik az idő – ez a Flow! A csoda, az anyagba zárt lélek szárnyaló, pulzáló dinamikája… Magadban tudod, hogy az a Létező vagy, aki azért született le a földi világba, hogy megtapasztalhassa a spirituális fejlődést önnönmagában. Azért jött ide, hogy szerethessen,  kutasson, tanulhasson és hihessen – Emberré egyszerűsödött az anyagi sík idő-tér dimenziójában…

„Tértől,  időtől,  formától dimenzióktól és szerepektől független Létező Vagyok. Teremtő Szellem vagyok. mindenre képes vagyok a bennem lakozó Istenség által. Magam teremtem meg életkörülményeimet, boldogságomat, Sorsomat. A mindenséget behálózó energia vagyok. Egy Égi Vándor, mindig más ruhában.” – Eckhart Tolle

 


Az Ember feladata a Földön, hogy megtanuljon elméből érezni és szívből gondolkodni! Becsüljük és szere
ssük emberi valónkat, mert anélkül nincs tudati fejlődés. Rezegjünk szeretetfrekvencián!

A mai nap a tisztázó, világos, szeretetteljes beszélgetéseké ez az időszak. Egy új minőség, ami  magával hozza a határozott, spontán cselekvés energiáját – az információk érkezhetnek a múltból, a jövőből mindenképp egy másfajta hozzáállást sugallva, szerethetőbb rendezettségben. Lélekmasszázs a holdfényséta, a romantikus esték összebújós hangulata – minden ami a szeretetegységet erősíti bennünk. Az előttünk álló napokban töltekezzünk a szeretet erejével –  szétárasztva sugárzó fényét.

A kihívások teszik teljesebbé az életet! Mert minden egyes megoldott feladat növeli benned a személyes energiaszinted, a sikerélmény magabiztosságot teremt. A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csakis: lehetőségek! –  melyek által fejlődni tudunk.

Amikor boldog vagy,  a körülötted élők is boldogok!

 

Sugározz magad körül jó hangulatot – szeresd magad, örömködj a mának, a holnapnak – áldást hozó szinten rezegj, és törődj azzal, aki odabent vagy! Lélekmasszázs a testnek a szeretet – áradj szét a világba, varázsolj a lelkeddel! Szeretetben élj a pillanatnak – a pozitív aura szeretet teret teremt – s vonzod azt, aki a tiéd lehet. Aki csakis Neked lett szánva, az ég által az Univerzum nagy ajándékaként. Töltsd meg csakráidat fénnyel, és a szeretet terében teremts magadnak egy jobb életet, egy szerethetőbb holnapot!

Képzelj.  Alkoss. Inspirálj. Ossz meg valami gyönyörűt!

 

Áldás minden Létezőre!♥

 

Asajah

Spiritiszta – összekötő Ég és Föld között

A spiritiszta világ médiumnak nevezi azt az „érzékeny személyt”, aki a földi világ és a túlvilág között kapcsolatot tud létesíteni. Tehát nem boszorkány, és nem feketemágus.

vanjelen

A tisztánlátó-tarot-jós „médium” –  olvas mások gondolataiban, aurájában. A mágiát pozitív akaratok megvalósítására hívja segítségül – tehát: fehér mágiát használ! Aurát tisztít – rontást, átkot emel le, sha-nyilakat húz ki, gyógyít és energetizál. A kérdező aurájában látja az utakat, a lehetőségeket. A sorsút mellett a többi lehetséges opciót, az ajtókat, a kitérőket is. Összeköttetésben áll a Szent Szellemvilággal – közvetít, old, segít.
Otthonokat szentel – negatív energiákat semlegesít. Hozott képessége a veleszületett áldás – erősítésként, védelemként kaphat beavatást, de a gyakorlat, az élettapasztalat a legfőbb adalék – öreg lélek, aki már sokszor járt a Földön… Családja is örökölheti képességeit.
Akinek segíteni tud az küldetik – nem önjelölt kutakodó!
Megtiszteltetésnek veszi, ha kérdezik, s mindig csak annyit ad át, amennyit Isten általa láttatni enged. Megszentelt helyen jósol, titkokat őriz, áldást ad, szentesít. Szerelmi kötést nem csinál feketemágiaként – fehérmágiával kapcsolatot tisztít, kiegyenlít. Démonokkal nem áll összeköttetésben.Sataniel-családfáju embereknek nem közvetít.Tisztánhall, segít az eltévedetteknek, az ittrekedt lelkeknek, a köztes létben rekedteknek. Nem küldetésnek, hivatásnak éli meg sorsszerű képességét, hanem ajándéknak, lehetőségnek. Segítő entitánsok veszik körül. Nem segít mindenáron, nem les bele mások életébe…
Testből kilépő képességével üzen, álmokban, gondolatokban egyeseknek, míg mások (démonizált energiákkal, megszállott ördögi erőkkel rendelkező lények) előtt elrejti fényeit. Hiába küldesz rá átkot-rontást…fekete mágiát, lidércet, akár vudut… lesöpri, tisztán látja ki küldi.   Nem lehet rácsatlakozni, mert a  Karma Őre nem engedi… védi, s visszaadja a küldőnek többszörös erővel a rosszat – mert a szellemvilág nem felejt – a kiegyenlítődés elvén tartja a mérleget. Csoportos szeánszokat nem vállal, akinek segít az „küldetik”…
Nem játszik Istent, Emberként éli életét. Ugyanannyi földi, mint égi – isteni tengelye elmozdíthatatlan. Nem veszi át mások érzéseit, kívülállóként segít, megvédve energiakészleteit.
Nem ítélkezik, titkokat őriz mélyen; szellemi síkon van jelen…

Asajah

Aktivizáld a teremtő képzeleted!

Érzelmes napok jönnek a spirituális őszben!
Éld meg sorsod minden pillanatát – élvezd az életed. S
zeress-nevess! – örömmel minden sikerülhet.

 

„Sok ember, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Vesd le magadról a ‘nem megy’ és a ‘gyenge vagyok’ káprázatát, és merj erős lenni! Tudd, hogy minden szenvedés és kudarc és vesztés: megpróbáltatás. Azért van, hogy magadhoz térj, és önmagadból meríts csodálatos erőt.” Müller Péter

Spirituális őszben

A megbocsájtás az első lépés, hogy a boldogság a tiéd legyen! Légy sikeres abban, amiben vagy, szeresd azt aki vagy. Adj hálát mindenért!

A hála rezgése felerősíti a manifesztációt,  boldogságérzetet teremt, egy magasabb frekvencián rezegtet! Hited erősebb, szorongásaid szertefoszlanak, a félelmeid nem te v agy! – engedj el minden boldogtalanságot, csalódást és félsikert, ad át az Univerzumnak minden kételyt, hogy a gondviselés elhozza a vágyaid rezgésére, azt ami felemel téged,ahonnan ahol már nem érzed jól magad. Tégy bele apait, anyait abba amit csinálsz, és érezd jól magad!
Használhatsz mindenféle technikát: sokféle mantrát, lélekemelő zenét, vagy energiát, akár egy spirituális masszázst, jogát, vagy angyalmágiát – a lényeg, hogy ami benned rezeg, azt vonzod tudod, nem pedig azt, amit a tudatod rejteget!

„Az isteni alkímia arról szól, hogyan képes az ember a legsötétebb és leginkább hátráltató erőkből a legtisztább és legfényesebb erőket létrehozni.”  (Váradi Tibor)

Érzékeny hangulatban telhet a hétvégéd.

A holdfogyatkozás energiája elviszi minden félelmed, szorongásod, add  hát oda  az Univerzumnak minden negativitásod. Engedj el minden félelmet, hogy át tudj lépni abba az új magasabb frekvenciába, amit az októberi hónap hoz el neked. Mert minden kihívás, amellyel szembenézünk, abban segít, hogy egy új spirituális szintre jussunk.
Kerülendő nagy ívben: szomorkodás, lelkizés, magányon rágódás, önsajnálat, panaszkodás – mind-mind mély lehúzó fekete energiák!
Ajánlott tevékenységek: pihenés, vitaminkúra, szauna, úszás, meditálgatás, spirituális masszázs, energetikai feltöltődések: csakra-aura harmonizálás –  az” énszeretet” jegyében!

A Hold energiái hatással vannak reményeinkre, álmainkra, intuícióinkra. Ugyanakkor az agyi területeket is befolyásolják. Ereje hat az érzékiségre és befolyásolja hangulatunkat. Hat a tudatos intelligenciára és a gondolatok szeretetteli képeire, ugyanakkor a tudatalatti irányítójaként is számon tartják. A telehold angyala Ofaniel. Ofaniel segítségével teleholdkor szeretetteljes gondolatokat tudsz küldeni azoknak, akiknek szeretnél. Ezzel segíthetsz neki az életében pozitív változást elfogadnia. Képzeld magad elé azt, akinek üzenni szeretnél, küldd felé a gondolatot szeretettel és kérd meg Ofanielt, segítse őt a befogadásában.
Áldd meg szeretettel azt, aki a gondolatodban előtted van, majd engedd el a képet…

Októberben használd a teremtő képzeleted!
Az októberi hónap energiája rendkívüli tisztánlátást és bölcsességet adhat, mellyel átvezet téged, – ha ráhangolódsz! – a  hónap rendkívüli erejű transzformáló energiájába.
Erőid legnagyobb teljességében láthatod, és kibontakozhatod. Ha tudod, hogy merre tartasz – célodat gyorsabban elérheted – mert mostantól aktívabban manifesztálódnak kívánságaid az erőtér magasabb frekvenciájában.

 

Szeretettel várlak beszélgetős-meditációs konzultációimra, ha a spirituális úton járva kérdések, kétségek merülnek fel benned –  hogy közösen  megkeressük a Neked való utat! Sokat segít a tarot, és alapjaként a névelemzés, számmisztika a sorfordulati időkben! Grátisz: Energetikai feltöltések – csakra-aura harmonizálás, hogy magasabb frekvencián rezegj! Magas önbizalommal, erős, tiszta energiákkal feltöltött csakrákkal – határozottabb énképpel, erőteljesebb aurával könnyebben  teremthetsz!

 

Csodás, szeretetteljes feltöltődést a varázslatos energiákkal!

Asajah

ÖNELFOGADÁSON ALAPULÓ PSZICHOTERÁPIA ÉS SPIRITUALITÁS

Legtöbben azt hisszük, hogy lényünk valamely része elfogadhatatlan. Hogy mi az, ami elfogadhatatlan, azt személye válogatja: van akinek a bosszú érzése, van akinek külső megjelenése. Ezeket a minőségeket általában megpróbáljuk elnyomni vagy fejleszteni. Amikor megpróbáljuk kiküszöbölni vagy elnyomni nem kívánatos érzéseinket, gondolatunkat, vagy viselkedésünket, dilemmába ütközünk.

Legtöbbünknek van tapasztalata a nevetőgörccsel, amikor egyszerűen minden humoros és nem tudjuk abbahagyni a nevetést. Ha ez olyan körülmények között történik, ahol a kontrollálatlan nevetés elfogadhatatlan – például osztályteremben vagy templomban – akkor kísérleteink, hogy elnyomjuk a nevetést csak újabb rohamhoz vezetnek. Nevetésünk még kevésbé lesz kontrollálható, alátámasztván azt az alapvető emberi bölcsességet, hogy aminek ellenállunk az megerősödik. Egy nem kívánt gondolatnak, érzésnek, magatartásnak való ellenállás egyszerűen megerősíti azt.

Ha egy jól felpumpált strandlabdát lenyomunk a víz alá, minél mélyebbre próbáljuk nyomni, annál nagyobb erőfeszítésre van szükségünk. Végül belefáradunk, elengedjük, és a labda a víz felszínére ugrik. Ugyanez történik, amikor elkerüljük vagy elutasítjuk érzéseinket. Amikor önmagunk egyes részeit elnyomjuk, csak valameddig vagyunk képesek tartani ezt az állapotot, aztán egy kontrollálhatatlan kitörésben találkozunk újra az elnyomott érzéssel.

rama

Amikor fel akarsz számolni egy Neked nem tetsző tulajdonságodat, patthelyzetbe fagyott kötélhúzásban találhatod magad. Ez a minőség nem akar megsemmisülni. Harcol a túléléséért. Tulajdonképpen ellenállásod hozza létre az ellenkező irányú és azonos mértékű erőt, ami fogva tart. Akármi legyen is az, aminek ellenállsz, addig fog gyötörni, amíg végül el nem fogadod. S hogy mit tehetünk? Azt javaslom, rövidítsük le ellenállásban való elakadásunkat, és barátkozzunk meg azzal amit, nem szeretnék. Amikor hátat fordítasz valami nem kívánatosnak, tulajdonképpen magad elől futsz. Nem is igazán tudod, mi az, amit elkerülsz. Annyira azzal voltál elfoglalva eddig, hogy fuss saját magad ezen aspektusa elöl, hogy soha nem fordultál hátra, megnézni mi is az. Soha nem akartad megismerni. Pánikszerűen menekültél az elmédben lévő szörnyű kép elől. Ha szembe fordulnál, felfedezhetnéd, hogy nem is olyan ijesztő, mint ahogy feltételezted. Ha egy újfajta nyitottsággal, elfogadással fordulsz a nem kívánatos felé, felfedi magát, elárulja valódi célját és többé nem leszel beragadva az ellenállásba. Szép lassan kibomlik, megmutatja magát és nem gyötör többé.

Amikor valaki pszichoterapeutához vagy spirituális vezetőhöz fordul, nagyon gyakran valamilyen nem kívánt gondolkodási módot, érzést vagy viselkedés szeretne megváltoztatni, hogy “jobb ember” lehessen. A valódi gyógyítás ott kezdődik, ahol az illetőt arra bátorítják, hogy barátkozzon meg ezekkel a nem kívánatos részeivel, legvégül egész valójával.

Ebben a folyamatban azzá válhatunk, akik valójában vagyunk. A feltételekhez kötött elfogadás helyett – amikor saját magunknak, vagy a világnak bizonyos elvárásoknak kell megfelelnie, – egy újfajta létezés tud kibontakozni. Felfedezzük, hogy lehetséges feltétel nélküli elfogadásban élni. Ez a fajta létezés lélegzetelállító.

Legtöbben attól félnek, hogy amikor magukhoz ölelnek egy ilyen nem akart aspektust, akkor az megvadul és nem tudják kontroll alatt tartani. Amikor feladjuk saját magunk és a külvilág kontrollálásának gondolatát, azt találjuk, hogy életünket az intimitás a vezérli. Mint egy növényt, amikor a nap felé fordul. Egy jóindulatú térre bukkanunk, amely támogatja kibontakozásunkat.

Az is közkeletű tévhit, hogy ha elfogadjuk, amik vagyunk, akkor nem lesz további motivációnk, hogy fejlesszük saját magunkat vagy a világot magunk körül. Olyan ez, mintha azt hinnénk, hogy az a művész, aki éppen nem szenved, az nem tud alkotni. Valójában ahelyett, hogy a célunk elérése motiválna, azt találjuk, hogy az mozgat, amit megtapasztalunk és azt vesszük észre, hogy aktívan részt veszünk saját életünkben.

Ebben a feltétel nélküli elfogadásban a pszichoterápia és a spirituális kibontakozás egy és ugyanaz. Ahelyett, hogy megtanulnánk, kivé válhatunk, egyszerűen felfedezzük, kik vagyunk valójában.

Swami Ajaya

A bolond kibeszéli a szívét, a bölcs viszont a szívével beszél


Figyelj és hallgass meg.

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
– Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is –
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.
 – Ágnes Begin –

kékvirág

Az embernek szüksége van ara, hogy kibeszélje magát, hogy beszéljen, hogy meghallgassák. Talán nem is vár mást, csak egy kedves szeretetteljes felé fordulást.

Az ember bámulatos teremtés amikor a valódi énjét nem rejti el, eléd tárja, s beenged a saját maga világába. Ahogy ő látja, ahogy ő éli meg, ahogy vele történik… Néha nem is vár megoldást…mesél és beszél…a szavak elhangzanak, de legbelül ottmaradnak…sokáig csak vissza-visszamorajlanak… aztán ahogy telnek a napok, sokszor visszaréved mi volt a gond, s sokszor egy apró villanásra azon kapva magát,  hogy érti, megérti  a történteket, a vissza-visszaköszönő helyzetek miértjét… Nem kaphatunk  választ mástól, mert magunknak kell rájönnünk honnan hová tartunk.

Ahogy nem tudhatjuk más mit él meg, és mit él át egy-egy neki tanulásnak szánt probléma megoldása során – nem tudhatjuk azt sem ő mit tart helyesnek, jónak… Neki mit jelent a helyes megoldás – látja-e egyáltalán jónak, értékesnek azt ami másnak a legjobb jóként hoz örömöt, megváltást… Ami igaz és áldott lehet, lehet-e valaki másnak ugyanolyan sorsajándék, megannyi sorsrontó félelme után boldogságos élethelyzete… Ahonnan ő nézi a legjobb megoldást keresve utat téveszthet, de tudja-e más másként tenni azt, amit neki szánt az élet, sorsa törvénye… a megtapasztalnivaló anyagvilág leckéje…

Hallgatni csak megszentelt figyelemmel lehet, azt aki nem kér, csupán helyet, időt arra, hogy elmondja, szavakba öltve megfogalmazva mi fáj, megoldást nem vár, nem kér… csupán hallgatást, meghallgatást.
Nehéz feladat megállni, s nem közbe nem szólni, mert erre kért… figyelni, s befogadni. Megérteni, hogy őróla szól a csended, s  neki segítesz, ha hallgatod, s várod, hogy ő önmaga megértse azt, amit épp most mond… Feltárja, kibeszélje… szinte elmagyarázza azt, ami benne összeforrt. A  választ nem várja, de megkapja – mert ott legbelül már kész a neki legjobb tanács, a szívében, abban a fénylő isteni magban, ahonnan a legjobb helyről kivetül.
S csak ennyit mond legvégül. Köszönöm, hogy meghallgattál, ez sokat segített nekem, hálás vagyok érte – megölel.
S a válasz: a tiszta szívből jövő köszönöm. Mert köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával,  s előttem kinyílva a választ megkapta: a mélyrő jövő tudatalattiból a legigazibb valóság  felszínre tört.  A figyelemmel megszentelt térben  megnyitva  ezzel bennem egy csatornát  az áldásenergiák előtt…

Asajah

Ahogy születünk, úgy élünk…


Úgy élünk, ahogy születünk?!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld!

Bár felnőve rég nem emlékszünk rá, saját születésünk igen mély élményként él tudatalattinkban – annyira, hogy akár mindennapi életünket, stresszhelyzeteinket is befolyásolhatja.

A SZÜLETÉS AZ EMBERI ÉLET ELSŐ NAGY VÁLTOZÁSA.

Ahogyan ezt az első változást megéltük, az belénk ég, s az életünk összes további változást hozó helyzetét – többek között saját szülésünket is – meghatározza.

életváltozás

Születésünk életünk első és talán legnagyobb változása, ilyenkor dimenziót váltunk, biológiailag és lelki értelemben is. Ez a tapasztalat nagyon mélyen belénk ég, még ha a tudatunkkal nem is emlékszünk rá. Ilyenkor tanuljuk meg, hogyan kell átalakulni, hogyan kell alkalmazkodni a megváltozott környezethez. Ezt a tudást alkalmazzuk aztán egész életünkben, amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy kénytelenek vagyunk elengedni valamit, és aztán fogadni az újat.

Minden egyes születés másfajta traumákat okozhat:

Akiknek a születése orvosi beavatkozással indított volt, azok valamilyen formában nehézséggel küzdenek minden indulással kapcsolatban: saját maguk szeretnék az előttük álló feladatot megvalósítani, de sokat toporognak, nehezen szánják el magukat, hogy belevágjanak, mások segítségét viszont következetesen visszautasítják.
Ha egy babának a nyaka köré van tekeredve a köldökzsinór, vagy oxigénhiány lép fel, és fuldoklást él meg, akkor később stresszes helyzetekben átélhet egy lelki, érzelmi fuldoklást, hiszen ez az ismert érzés kapcsol be, s akár félhet is ezektől a helyzetektől. Ha sokáig van a szülőcsatornában, később előfordulhat, hogy nehezebben ugrik majd bele kiszámíthatatlan, változással járó élethelyzetbe.
A császárral született gyermekek a határok meghúzásánál küzdenek nehézséggel, gyakran akaratlanul is megsértenek másokat: mintha nem érzékelnék, hogy a másik önálló elképzelésekkel rendelkezik.
Akik sok fájdalommal, nehezen születtek, azok pedig egyszerűen nem tudják elszánni magukat egy-egy változásra, pl. nem képesek elköltözni otthonról egyhamar.
Születéskor tulajdonképpen nem azzal van baj, hogy traumát élünk át, hanem azzal, ha ezt nem tudjuk feldolgozni.

Minden kezdetben benne van az egész!

Mi történik akkor, ha fiúnak várnak, és lánynak születünk? Leggyakoribb, hogy nem érezzük magunkat elég értékesnek, elég szerethetőnek, elég jónak. Hiszen nem tudtuk teljesíteni a szülők elvárását. Egész életünket a megfelelési kényszer, a teljesítmény kényszer határozhatja meg. Mindig bizonyítani akarunk, meg akarunk felelni annak a szülőnek, akinek elvárását nem tudtuk teljesíteni.

De mi történik akkor, ha lánynak vártak és fiúnak születünk? Ekkor hasonlóak a késői következmények, mint a fenti esetben. Mivel, még ma is a társadalmi elvárások, a belénk ivódott hagyományok szerint a férfi a családfenntartó, az erős, az oszlop, ezzel a szereppel, mármint a férfi szereppel lesz komoly problémánk az életben. Az ilyen fogantatásból megszülető férfi nem tud erős és magabiztos, határozott lenni. Ez pedig kihat a párkapcsolatra. Felcserélődnek a szerepek a két fél között. A nő viszi a férfi szerepet, a férfi pedig a passzív.

 

Elválaszthatatlanul összefonódunk a Világegyetemmel, amelyben élünk, és amelybe beleszületünk.

„A napból kipattant szikrához hasonlóan lelkünk leszállt az egekből, átugrott a kozmoszon és rohant fejjel előre a létezésbe. Lelkünket ide űzte ösztöne erre a bolygóra, amit Földnek nevezünk. Mivel belégeztünk, hogy eljátsszuk szerepünket e hatalmas kozmikus teljességben, a létezések összefonódott szövetében amely időtlen időktől fogva  áramlik a határtalanon túlra.” –  dr. Pema Dordzse

A születéskori  fel nem dolgozott traumákat felnőtt életünkben nem kell tovább cipelnünk. Van lehetőség ezeknek a feldolgozására, és oldására is.  Az energiagyógyászat is, és  sok más módszer – önbizalom növelő, személyiségfejlesztő lehetőség lehet.

Asajah

Amikor belelátsz a jelekbe – a tudatalatti félelmedbe – élni tanulsz!


„Újra és újra leszállsz ide a földre, váltakozó ölekbe, mígnem megtanulsz olvasni a fényben, látod, hogy élet és halál ugyanaz, s az idő időtlen. Míg a fáradságos életek láncolata

nyugvó körré nem rendeződik benned – míg akaratod világakarat nem lesz, s a csönded – csönd és örökkévalóság.”
(Manfred Kyber)

felhők felett

Összes eddigi életünk tapasztalata alkotja jelenlegi személyiségünket.

Ha emlékeznénk előző életeinkre képtelen lennénk épp ésszel felfogni és feldolgozni az ismereteket. Oka van tehát annak, hogy nem emlékszünk előző életünk történeseire. Akár csak egy életünkben megszenvedett traumák is depressziót okozhatnának, de több száz élet negatív emlékképe már komoly trauma lenne… képtelenek lennénk tudatosan elfogadni az ott történteket.

Minden életünk része a fejlődési folyamatnak.

Egy-egy lélek csupán addig születik újra le, amíg nem éri a tökéletességet, és amikor már mindent megtapasztalt,  jót és rosszat is. Hiszem, hogy az örök életben szellemi vezetőként, spirituális segítőként folytatjuk szelleméletünket.
Az újjászületéskor életfeladatunk – karmánk – határozza meg, milyen helyzetek következzenek be életünkben, amiből tanulhatunk, hogy folytathassuk spirituális fejlődésünket.

Az újjászületés előtt az lélek megválasztja a következő életében elvégzendő feladatokat, melyek fejlődését szolgálják. Életfeladatainkat, és a fejlődésünket szolgáló körülményeket tehát magunk választjuk meg, segítőink tanácsaira. Ezért van az, hogy egyes emberek rosszabb sorssal rendelkeznek, s ez mégis fejlődésüket szolgálja. A kibírhatatlan, intrikus ismerőseink például  nem feltétlenül jelentenek rosszat, a hasonló környezet türelemre tanít. A családi problémák megtanítanak az összetartásra, a környezetünkben élő ránk szoruló emberektől pedig segítőkészséget tanulhatunk. A legkisebb események is fejlődésünket szolgálják, melynek talán nem ebben az életben vesszük hasznát. Tehát minden okkal történik – és minden helyzet valamire megtanít bennünket!

Többféle karmát különböztetünk meg.

Létezik egyéni-, csoportos- és kozmikus karma. Cselekvéseink hatással vannak karmánkra, mely könnyen ellenünk fordulhat. Ha rosszat cselekszünk egy embertársunkkal szemben, azt később törlesztenünk kell. A reinkarnáció rendszere is az Istenhiten alapszik. Lényege az igazságosság és az egyensúly fenntartása. Ha ebben az életben elkövetünk egy rossz cselekedetet, talán következő életünkben ez velünk történik meg. Az egyéni karma saját sorsunk, melyhez azonban mások sorsa (családtagok, barátok, ismerősök) is kapcsolódik. Ha egy családtagunk karmája az, hogy magánéleti problémákkal küzd, az kihat a mi sorsunkra is, mi is tanulhatunk belőle. Sokszor nehéz ezt értelmezni, de a bizonyosság, hogy mindennek oka van, rendet teremt bennünk az elfogadáshoz.

Akárcsak itt, az anyagi világban, a kozmikus létben is a tanulás által fejlődünk. Míg fizikai testünk az iskolapadban, könyveket olvasva sajátítja el a tudást, addig lelkünk a minket ért események hatására fejlődik. Az ember néha elköveti ugyanazt a hibát, mégsem tanul belőle, talán mert ösztönösen cselekszi ugyanazt… a tudatosság hiányában. Az események csupán szimbolizálják azt a tulajdonságot, melyet fejlődésünkhöz meg kell tanulnunk, ezért gyakran nem értjük meg az égi jeleket. Pedig a jelzések egyértelműek!
Vegyünk példaként egy kerékpárral közlekedő embert. Ahányszor az úton közlekedik, mindig az egyszerűbb utat választja, megkerüli az autókat, de mindig baleset éri. Mindaddig, amíg meg nem tanulja, hogy nem járhat minden esetben az egyszerűbb úton, baleset fogja érni. Karmája addig figyelmezteti, amíg meg nem érti az üzenetet…

A tarot segítőd és elemződ is egyben – belelát a jelekbe!

A tarot az egyén jövőjére való rálátás segítségével határozza meg a személyiséget; elemzi az elménket, és gyakran tudatalatti motivációkat, elrejtett félelmeket mutat ki, amelyek megakadályozzák, hogy sikeresek legyünk. Mindkét módszer rámutat arra, hogy kik vagyunk, elfeledett emlékeket fed fel, megmutatja, hogyan gyógyítsuk meg a lelkünket, hogyan újítsuk meg önmagunkat, hogyan értsük meg magunkat, hogyan győzzük le a meddő gondolkodást, hogyan ismerjük fel a lelki csapdákat, és hogyan kerüljük el őket. A jós mélyebben beleláthat a jelekbe, és jobban megérthet téged, és többek között a másokkal való kapcsolataidat is.