Angyali segítség


Az Angyali segítség néha csak egy belső sugallat. Egy apró gondolat, mely váratlanul jelenik meg és nem is sejtjük, hogy honnan érkezett.

Az Angyalok segíthetnek gyógyulásban, anyagi helyzetünk javításán, emberi kapcsolataink jobbá tételében.
Azonban ne várjuk tőlük, hogy minden problémát megoldanak helyettünk. Sokszor csak egy ihlet formájában jön a segítség. Hirtelen támad egy jó ötletünk a semmiből…

 

medium

 

Rafael Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha valamilyen betegségben szenvedünk, ha fáj valamink (fizikai, lelki szinten). Ezen kívül abban is tud segíteni, ha nem találjuk a megfelelő orvost, vagy gyógyászattal foglalkozó szakembert. Illetve segítheti munkánkat, ha magunk is gyógyítással foglalkozunk.

 

Chamuel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha úgy érezzük, nehezen tudunk szeretni. Segíti a feltétel nélküli szeretet érzését, ha nehezen tudjuk szeretni önmagunkat, vagy tele vagyunk előítéletekkel másokkal szemben.

 

Gábriel arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nem találjuk a megfelelő szakmát magunknak, ha úgy érezzük letértünk az utunkról, ha keressük életünk értelmét, ha munkahely változtatáson gondolkodunk, de nem tudjuk, hogy mi lenne a helyes döntés. Továbbá segíthet megtisztítani a negatív gondolatainkat is.

 

Jofiel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nagyobb bölcsességgel szeretnénk megérteni életünk eseményeit, ha nehezen tudjuk magunkat és másokat megérteni, ha hiányzik az életünkből az öröm, a nevetés. Ezeken kívül, akkor is kérhetjük a segítségét, ha pénzügyi gondjaink vannak. Kérjük, hogy segítsen tisztán láttatni velünk az anyagi helyzetünket, mutassa meg, hogy hogyan tudunk kikerülni a nehéz helyzetből.

 

Uriel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nem találjuk a belső békénket, ha meg szeretnénk szabadulni a belső félelmeinktől, ha életünkben túl sok a stressz, ha gondjaink vannak az elfogadással, és az adakozással.

 

Zadkiel Arkangyaltól
kérjük segítségét, ha nem tudunk megbocsátani magunknak vagy másoknak, ha haragot, gyűlöletet érzünk mások iránt, ha szeretnénk átalakítani a negatív karmánkat, ha nem tudunk toleránsan viselkedni másokkal. Ezeken kívül jogi ügyekben is kérhetjük a segítségét, mivel segít meglátni a dolgok mögött lévő igazságot.

ANGYALOKKAL GYÓGYÍTÓ – BARÁTSÁG


Valami megváltozik a barátságaidban. Most rögtön légy becsületes önmagaddal és a barátaiddal. Becsüld meg az igaz barátot.

 

BARÁTSÁG

Barátság


„Nemcsak a bensődben mennek végre változások, hanem a környezetedben is.  Így alakulnak át a barát kapcsolataid is. Talán attól félsz, hogy már nem érdekelnek igazán a régi barátok. Vagy talán azon csodálkozol, hogy milyen szoros kötelék  alakult ki új barátaiddal.

A barátságok változása természetes folyamat. Az angyalok arra kérnek, hogy engedd át nekik kapcsolataidat. Tudd, hogy Isten és az Angyalok gondoskodnak rólad és a barátaidról is. Örömmel segítenek  bármilyen átalakulás ideje alatt. A kártya arra is utal, hogy már készen állsz egy új barátságra amelyben társad hű tükröd lesz.” – dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban a Szeráfok kórusának angyala Asajah áll. Az arkangyali családfában  – Keter –  Istenhez legközelebb álló Metatron arkangyalhoz tartozik – Akarat energiájával. Metatron az Angyalok királya.  Asajah  őrangyal saját, uránuszi, szerelmi energiái mellett rendelkezik a merkúri energiák által vezérelt felfogó- és megértőképességgel is. Hatalmas adag gyakorlati érzékkel, gyors és élénk felfogó képességgel ruház fel, ez pedig lehetővé teszi, hogy minden problémát  megoldjunk, minden nehéz helyzetből megtaláljuk a kiutat. A hozzá forduló személy mindenben meglátja az igazságot.
„Asajah, ha kiválasztottál arra a fáradságos és küzdelmes munkára, hogy a legcsekélyebb dologban is meglássam az igazságot, add, hogy értelmem ne tévedjen el a hétköznapi helyzetek bonyolult labirintusában. Add, hogy  értelmem mindig fényességed örök forrásához kapcsolódjék.”

2016 A Remete éve – energiák a tarot kártya tükrében

A REMETE

Kabbalisztikus eredete a héber abc kilencedik betűje, melynek arab megfelelője a képen látható Tet betű.

Sarat jelent, de nem csak azt a sarat, amely a földön a lábunk alatt található, hanem azt is, amellyel korábban a házak tetejéhez a szalmát összetapasztották. Innen van a másik jelentése: tető, egy ház fedele. A héberben a Tet és a Tau betű is T. A Teth a mikrokozmosz, amely a makrokozmosz tudatára ébred, míg a Tau a makrokozmosz, amely a mikrokozmosz tudatára ébred. A Remete távol tartja magát a külvilágtól.
Lámpásának fénye a kilencedik Nagy Arkánum mondanivalójának lényege. Féltve őrzött fény, amely segítségére lehet másoknak, az átlagember azonban csak részben képes befogadni. A megvilágosodottak és kiválasztottak fénye, kifelé szerény, de szellemiekben minden uralkodónál gazdagabb. A Remete a Papnő pozitív párja, amíg a Pápanőnek állati és fizikai személyiségének egy részét kell titokban tartania, tehát anyagi lényegét eltagadni, addig a remetének szellemi és intellektuális lényegét kell elrejteni és visszafogottsággal kezelnie.
A Remete az aszkétákra és szentekre emlékeztet, akik visszavonulnak a sivatagba, elsősorban azért, hogy jobban megismerjék a saját „én”-jüket és csak másodsorban azért, hogy tűrőképességüket próbára tegyék.
Nem fakír, hanem bölcs.
Kedvező pozícióban a Remete jelenthet barátságot, védelmet vagy gyógyító erőt egy tanult személy részéről, aki együtt tud élni az embertömeggel, de ugyanakkor képes elkülönülni tőlük. Utalás arra, hogy a tanácsot kereső ember érdemeit és értékeit még nem ismerik el valós súlyuknak megfelelően, de ez a közeli jövőben bekövetkezik. Kedvezőtlen pozícióban a Remete lemondást, magányt, elkülönültséget jelent.

remete


A Remete arra ösztönöz bennünket, hogy elmélyüljünk gondolatainkban, elcsendesedjünk, tartsuk távol magunkat a rohanástól, a kapkodástól, a felszínes emberi kapcsolatoktól, ehelyett forduljunk a spiritualitás, a megértés, a bölcsesség felé.

A numerológia szerint 2016-ra a 9-es szám fog hatással lenni, ami arra ösztönöz, hogy elengedjük a múltbeli sérelmeinket, és kezdjünk új életet.

Érdekes módon a 9-es szám a tarot kártyában a Remetét jelöli, ami szintén a befelefordulást, a meditálást, a spirituális gondolkodást ösztönzi, ugyanakkor el kell engedni a múltat, ki kell találni egy új életcélt, egy új irányt.
A Remete egy nagy tanítómester, aki a tanulás, a megismerés energiáit hordozza magában.Így ez az év remek időszak arra, hogy elmélyítsük a tudásszintünket, hogy tapasztaltabbak lehessünk. A Remete befolyással lesz a döntéseinkre is a következő hónapokban, azonban érdemes arra is figyelni, hogy ebben az időszakban makacsabbak, türelmetlenebbek lehetünk. „Az Élet sokszor embertársainkon keresztül mutatja meg számunkra a FONTOS dolgokat! Egy helyzetben, hogy milyen reakciók születnek, egy kapcsolatnál, ahol mindig két személytől függ. Döntéseinket befolyásolja tudatszintünk, valamint testünk és lelkünk szabad akarata.”

A Remete kártya elhozza számunkra a megvilágosodást, a spirituális ismereteink gyarapodását.

Ebben az évben olyan emberekkel érdemes körülvenni magunkat, akik segíthetnek a spirituális világ elmélyülésében, amelyhez azonban szükségünk lesz némi egyedüllétre, nyugalomra. A Remete ábrázolása is sokatmondó: egy lámpást tart a kezében, amellyel rávilágít a tudásra, elűzi a sötétséget, felnyitja követőinek szemét, megváltoztatja gondolkodásmódját. A Remete arra sarkall, hogy ismerjük meg valós énünket, az igazságot saját magunkról, hogy rájöjjünk arra, melyek az erős pontjaink, és melyek a gyengéink.

 

A Remete azt is jelzi, hogy ez az év alkalmas arra, hogy sikeres vezetővé váljunk, segítve másokon, de megtartva önmagunk szabadságát. A következő időszakban úgy érezzük majd magunkat, hogy muszáj szünetet tartanunk, magunkban, a belső világunkban kell rendet teremteni, mert úgy érezzük, meg kell találnunk a belső harmóniát. A Remete abban segít, hogy elinduljunk ezen az úton, hogy annak végén megvilágosodva térjünk vissza a hétköznapokba.

Forrás:http://filantropikum.com/2016-a-remete-eve-milyen-energiakat-hordoz-magaban-ez-a-tarot-kartya/

Áprilisi telehold a Skorpió jegyégyben

PÉNTEKEN TELIHOLD –  érzelmes holdhatás várható!
Egy újabb dimenziókapu nyílik, amely segítségedre lehet, hogy átlépj egy energiamintába. Hangolódj rá a rezgésekre!

teleholdmágia

Engedd el az összes fájdalmat az életedből, és csak ÉLJ.

Hatalmas változás előtt állsz, s ez a változás akkor köszönt be rád, ha kijelented, hogy készen állsz rá. Szívvel-lélekkel ráhangolódsz az újra!

Dönts úgy, hogy elfogadod ezeket az új spirituális energiákat, és elengeded a régi mintákat, amik csak akadályozzák a a fejlődésedet. Amit szeretnél valóra válhat – képzeld el, vizualizáld, teremtsd meg!
Ez a mostani energia támogatni fog téged terveid végrehajtásához. Ne ijed meg, és ne félj az újtól, hiszen a félelem nem az életed része!!!!
A szerdai, csütörtöki Mérleg növőholdban az idő repülhet, a pénteki Skorpió teleholdban már az érzelmeké lesz a főszerep! Ez a maximális feltöltődés időszaka.

A telehold energiája három nappal telehold előtt, és három nappal telehold után tart. Különleges hetünk lehet tehát – csak légy nyitott az újra.

A Skorpió teliholdnak intenzív, transzformatív hatása van/volt, a belső vívódásokat segíthette elengedni vagy felszínre hozni. Ha bárkinél erős lelki és fizikai tüneteket produkált  érdemes mélyebben megvizsgálnia a lelki okát: Mi az amihez ragaszkodik, amit nem tud elengedni, megemészteni, mi az aminek ellenáll.

 

„Egy újabb napnak szép végére értünk.
Felhőpárnáin a telihold pihen.
Őrzi az álmunk, ha nyugovóra tértünk.
– Az álom jön, s erősíti hitem.
Mert hinnem kell egy ébredő világban,
hol a szeretet mindennél fontosabb.
Hol az öröm a vendég általában,
s emberré válunk, végre, oly sokan…

Talán az álmok megmutatják nékünk,
melyik a jó út, hogy folytassuk tovább?
Jó lenne már egy biztos révbe érnünk,
hol véget érne fájó iskolánk.
Mert jó az ember, amíg nem bánt senkit,
míg tud szeretni, s mást is elfogad.
Akarjunk hát, mind boldogokká lenni,
mutasd ki hát a jó szándékodat!

Legyen az álom, a szeretet varázsa,
mely átmelegíthet millió szívet.
Mert lángra lobban szunnyadó parázsa,
és csak a rosszat égetheti meg.
Mert boldogulhat minden egyes ember,
ki kerüli a harcot, vad csatát.
Vértezd fel lelked érző szeretettel,
s az utókornak, mint kincset, add csak át!”
Aranyosi Ervin: Felhő párnáin a telihold pihen…

 

Légy figyelmes a családoddal – mert a telehold olykor összezavarja az érzelmeket!

Érdemes ezen napok alatt jósoltatni, ezoterikus, spirituális munkát végezni – a meditáció  és az energetikai kezelés is jobban feltölt! Pénz és Szerelmi mágiára is legalkalmasabb telehold időszaka.
A Telehold angyala Ofaniel.

Ofaniel segítségével teleholdkor szeretetteljes gondolatokat tudsz küldeni azoknak, akiknek szeretnél. Ezzel segíthetsz neki az életében pozitív változást elfogadnia. Képzeld magad elé azt, akinek üzenni szeretnél, küldd felé a gondolatot szeretettel és kérd meg Ofanielt, segítse őt a befogadásában.
Áldd meg szeretettel azt, aki a gondolatodban előtted van, majd engedd el a képet.

 

Asajah

EGYENSÚLY – Angyalokkal gyógyító jóskártya


Az utóbbi időben felborult az életed! Hozd egyensúlyba a munkával és a kikapcsolódással töltött idődet a spiritualitással, a mozgással és a családdal töltött időddel.

 

EGYENSÚLY

Egyensúly

 „Az angyalok tudják, mennyire lefoglalnak a földi igények. Felelősséged súlyán szeretnének könnyíteni azzal, hogy egyensúlyt hoznak az életedbe.  Amikor életünk felborul, energiánk is megcsappan. Ez a csökkent energia pedig azt a káprázatot kelti bennünk, hogy nincs elég időnk semmire, s ez az ördögi kör fogva tart.
Az angyalok azt szeretnék, ha következetesen, minden nap meditálnál és mozognál. Tudják, hogy ha a kiegyensúlyozod a munkát, a kikapcsolódást, a spiritualitást és a családot, akkor teljesebbnek érzed majd magad, és képes leszel az örömre. Ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy,ne haboz segítséget kérni Istentől és az angyaloktól ők majd könnyítenek terheden” – dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban április 15-től április 20-ig LELAHÉL Őrangyal tartózkodik. Ez az Angyal birtokolja a  minden dolgok megszépítésének vénuszi többértelmű képességét. Segítségével a hozzá forduló személy saját, természetes szépsége szembetűnőbbé válik, kitűnő egészségben örvend, s boldog lesz a szerelemben, előnyös üzleteket köt, vizsgái eredményesek lesznek.
A hozzá forduló ima erejével idézzük meg:
„Lelahél, hálát adok Neked, hogy a te kegyelmedből utamon kicsit megpihenhetek. Szeretném, Lelahél, testvéreimmel megosztani azt a sok jót amellyel körülveszel. Kérlek, tedd, hogy képes legyek meggyógyítani a betegeket, megvigasztalni és talpra állítani a lelki válságban szenvedőket. Ha emlékem tovább él a világban, azt kérem, hogy csakis jóságos, nagylelkű és haszonnal járó cselekedeteimre emlékezzenek. Hogy a szeretetet, amelyet te sugárzol felém, én is tovább sugározhassam. És hogy célom legyen mindenre és mindenkinek, az egész Isten alkotta világnak szerencsés megoldást találni.”

Emeld a rezgésszinted pozitívra!


Csak rezgésszintemelő dolgokat vigyél be a belső világodba!

 

Rezgésszinteremtés


Figyelj arra, hogy mit eszel és mit iszol.
Milyen kapcsolatokkal veszed körbe magad. Hogyan mozdítod a tested, mit nézel és mit olvasok, miről beszélgetsz, milyen érzelmeknek adsz teret, és milyen dolgokra gondolsz.

Ami csökkentik a rezgésszinted, az az alkohol, a nem friss élelmiszerek, a nem természetes alapú étele, és italok, a mérgező gondolatok, kapcsolatok, a hangos zajok, az erőszakos, durva energiák, a múltban merengés, a jövőtől való félelem,az önbizalom – hiányos, önkorlátozó gondolat, és az ha beleragadsz negatív érzelmekbe.

Ami emeli rezgésszinted, az a sok természetes, friss élelmiszer, a tiszta forrásvíz, a kapcsolódás a természettel, a nevetés, tánc, jóga, a meditáció,  az blokkoldó energetikai kezelések, harmóniát adó zenék pozitív olvasnivalók, gondolatok és beszélgetések, a támogató emberi kapcsolatok és a szeret minden megnyilvánulása.

Könnyű eldönteni, hogy mit engedsz közel magadhoz, és mit nem!

A családunkhoz, szomszédunkhoz, munkatársainkhoz és minden ember felé irányuló szeretet a legnagyobb rezgésszint emelő és a legnagyobb földi feladat. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor több feladatunk ezen a téren nincs is.

Csak magas rezgésszinten tudsz pozitív dolgokat bevonzani az életedbe!

Asajah

Angyalok, a sorsunk tudói

 

Néhány dologban nem segíthet rajtunk az Angyalkommunikáció.

 

Amikor az Angyalaink nagyon is tisztában vannak azzal, hogy van számunkra jobb út annál, mint, amit mi kértünk tőlük.
Ha még nem jött el az ideje, vagy van jobb megoldás is, akkor nem fogják teljesíteni a kérésünk az Angyalok. Hiába kérjük nagyon szépen, akkor sem tehetnek meg mindent az angyalok, akik mérlegelik a kéréseink súlyát és, ha úgy ítélik meg, hogy azt nem teljesíthetik, akkor hiába is ismételjük meg az Angyal mágiát, akkor sem adják meg, amit akarunk. Amikor ez történik, akkor hajlamosak vagyunk elveszíteni a hitünket a szárnyas segítőinkben, pedig ők mindig körülöttünk vannak, és mindig arra törekednek, hogy a lehető legjobb legyen nekünk, de csak ésszerű keretek között.
 Ez lehet például az, amikor fizetésemelést szeretnénk kapni, ám abból nem lesz semmi, mert az Angyalok tudják, hogy vár ránk egy sokkal jobb munkahely, amely az életfeladatunkban is nagy szerepet fog betölteni. Ha pedig megkapnánk a fizetésemelést, akkor nem váltanánk munkahelyet.
A másik gyakori ok, amiért nem kapunk angyali segítséget az, hogy ártunk valakinek akkor, ha teljesül a kérésünk. Értelemszerűen az angyalok sohasem fognak olyan kérést teljesíteni, ami nem jó szándékból fakad, mert ők csak a Legfőbb Jó érdekében képesek cselekedni.

angyalszárnyak


A negatív érzések és gondolatok egyébként is csökkentik a rezgésszintet, és ezzel kizárjuk az Angyalokat.

Ők ekkor nem fognak a segítségünkre sietni, csak, ha veszélybe kerül az életünk. Felesleges dolgokkal, és információszerzéssel sem foglalkoznak az Angyalok, elvégre nem kémek, úgyhogy felejtsük el ezeket a kéréseket, mert az Angyalok lehet segítőkészek, de nem fecsérelik az idejüket.
Ám nincs olyan dolog, ami túl kicsi lenne a számukra, ha rólunk van szó. A segítségüket kérhetjük, ha elvesztettünk valamit, de abban is támogatnak, hogy felgyógyuljunk egy súlyos betegségből. Ezekben azért segítenek az angyalok, mert hasznos dolgok, elvégre arról van szó, hogy jól érezzük magunkat.
Az Angyalok olykor azért sem adják meg, amit szeretnénk, mert még nincs itt az ideje, hogy megkapjuk. Az is fontos, hogy miután kértünk valamit az Angyaloktól, utána tegyünk meg mindent, hogy elérjük azt, mert a semmiből nem tudják megteremteni azt az angyalok.
Mi is lehetünk a hibásak azért, mert kértünk valamit az angyaloktól, de abból nem lett semmi. Ez főleg azért lehet, mert mégsem akarjuk a teljes lényünkkel, hogy megtörténjen az, amit szerettünk volna. Ilyen eset például, amikor jobblétet kérünk, de magunkban továbbra is rettegünk a szegénységtől, ami megnyilvánulhat abban, hogy félve nyitjuk ki a csekket.

Természetesen akkor sem tudnak támogatni minket az angyalok, ha puszta hóbortból kérünk tőlük valamit, mert ez most divat, de valójában nem hiszünk bennünk, vagy nem hiszünk eléggé bennük.
Még mielőtt, tehát kérnénk valamit az angyaloktól, jól fontoljuk meg, hogy biztos jó szándékból fakad-e, nem gátol-e minket valami, és hajlandóak vagyunk-e tenni azért, hogy megkapjuk, amit akarunk!

„Néha találkozom olyan emberekkel, akik arról panaszkodnak, hogy Isten és az angyalok nem figyelnek rájuk, de amikor beszélek velük és az angyalaikkal, mindig kiderül, hogy épp fordítva van: ők azok, akik nem figyelnek Istenre és az angyalaikra.” – Dr. Doreen Virtue

 

Fontos tehát  és nagy a jelentősége, hogy a kérésünket hogyan fogalmazzuk meg, és hogyan kötjük meg az Angyalszerződést! Milyen szavakat használunk, milyen energetikai rezgésszinten vagyunk, és milyen nehézségeket akarunk elkerülni… A szerződésnek fontos szabályai vannak – kérdezd csak a beavatottakat!

Asajah

Sorsdolgaink


Senki nem érkezik ebbe a világba ok nélkül és véletlenül. Minden történés része a Nagy Tervnek. Az ember ösztönösen érzi, hogy szüksége van arra, hogy valamilyen értelmet, célt találjon életének.

„Egyetlen életút sem könnyebb vagy nehezebb, jobb vagy rosszabb a többinél; mindegyik életút pontosan olyan, amilyenné mi magunk tesszük.” – Dan Milman

 

Életfeladatunk felvállalása boldogságunk kulcsa!

A boldogságot, az élet értelmét az életfeladat felismerése jelenti. Az ember vagy ellenáll az életfeladatának vagy felvállalja azt. Ha felvállalja, felelősséget is vállal érte, felelősséget vállal önmagáért, gondolataiért, érzéseiért, tetteiért, és az életében bekövetkező eseményekért. A szabad akarat azonban lehetővé teszi azt is, hogy az ember az Élet által felkínált lehetőségeket, élethelyzeteket kikerülje, vagy figyelmen kívül hagyja. Minden egyes lehetőség egy esély a fejlődésre, és van, aki ezt LÁTJA és van, aki nem.

A karma és az életfeladat az két különböző dolog.

Karma az életterved, az amit leszületésed előtt megterveztél magadnak. Életfeladatnak pedig azokat a megoldandó feladatokat nevezzük, amik szükségesek a fejlődésedhez, a életterved beteljesítéséhez, illetve a lélek magasabb szintre jutásához.
Karmád egy van, életfeladatod pedig lehet több.
A karma az, hogy milyen családba születsz, melyik országba, milyen körülmények közé. Ki lesz a szerelmed, a gyermeked, szüleid. Miket kell megtapasztalnod, hogy kijavítsd, vagy tovább vidd előző életeid hibáit, jó cselekedeteit.
Az életfeladat pedig életed feladata. Lehet az gyógyítás, mások segítése, tanítás, szolgálat.

Életfeladat nélkül nem születik senki – mindenkinek van életfeladata.

A legtöbb tudatosan élő ember életében az életfeladat megtalálása és beteljesítése rendkívül fontos szerepet játszik.
Amikor azt érezzük, hogy az életfeladatunknak megfelelően élünk, létezünk és tervezzük mindennapjainkat, az a belső megnyugtató érzés jár át bennünket, hogy a Sors akaratával harmóniában cselekszünk. Ennek következtében azt tapasztaljuk, hogy a mindennapos terveink, cselekedeteink támogatottságot élveznek, míg ezzel ellentétesen azt érezhetjük, hogy nincs kedvünk a mindennapi feladatainkhoz, próbálkozásaink kudarcba fulladnak és nincs örömünk abban, amit csinálunk.
A legbiztosabb jele annak, hogy jó úton vagyunk, az a cselekvés folyamatában érzett őszinte öröm és odaadás.

Amikor valaki végre valahára eljut odáig, hogy elkezd érdeklődni, miért is van itt a Földön, valami rettenetes nagy spirituális választ vár, valami fennköltet, magasztosat, valami igazán komoly dolgot. És az egó nem engedi, hogy ne higgyük azt, hogy tényleg valami nagy dolog véghezvitele a mi dolgunk.

életfalka

A tizenkét elsődleges életfeladat

Elfogadás
Alkalmazkodás
Létezés
Jótékonyság
Kommunikáció (szívből jövő)
Alkotás (erőmegtartás)
Körülhatárolás (a saját energia megtartása)
Integritás
Szeretet
Bizalom
Igazság (saját)
Kegy

 

Elfogadás
Az önbecsülés vagy önmagunk elfogadásának művészete

Az egyén áldozatként tekint magára, ez a tudattalan motiváció vonzza életébe a helyzeteket, és találkozásokat. Ezen a területen az energiablokkok az egyén önmagával szembeni szabotázsa. „Mindent jól csinál, de valahogy semmi sem működik.” Nekem semmi sem sikerül életfelfogás jellemzi. Nehezen fogadja el a munkájáért járó jutalmakat. Általában az önbecsüléshiányban szenvedő egyén látszatát kelti, de a viselkedése mögött a méltatlanság érzés húzódik meg. Gyakran elfojtott harag él benne embertársai iránt. Meg kell tanulnia az adni és kapni művészetét. Meg kell érteniük, hogy áldozati szerepük sorra olyan embereket vonz az életükbe, akik áldozatnak tekintik őket. Felelősséget kell vállalniuk személyes erejük egyensúlyáért is. Az egyenlet egyszerű: ha több sikerre vágynak az életükben akkor saját valóságuk megteremtésének személyes felelősségét is fel kell vállalniuk. Az vagy, ami a gondolataid. A külsőd a belső világ tükörképe.

Alkalmazkodás
Változás

Természetes lényünk hatalmas változásra képes nagyon rövid időn belül. Fizikai formánk azonban gyakran ellenszegül a változásnak. Ennek a feladatnak a célja, ha összhangba kerüljünk a változással. Az életben egyetlen dolog állandó, a változás. A legtöbben úgy érezzük, ha nem tudjuk, mi fog történni, kicsúszik kezünkből az életünk irányítása. Valójában, ha úszunk az áramlattal, a változás harmóniáját követjük, akkor a lelkünk irányítja az életünket. Az egó az, amely úgy gondolja, hogy az irányítás feladása az erőtlenséggel egyenlő. Amikor változással találkozunk az életünkben, a félelmünk felerősödik, ekkor mindig gondoljunk arra, hogy a rezgésszint emelkedésének természetes velejárója a változás. Aki ezen a feladaton dolgozik, nehezen hoz döntést, minden információt alaposan mérlegel, élete minden lépését percíz aprólékossággal próbálja kidolgozni. Éppen ezért az élet folyamatosan újabb és újabb kihívásokat sodor elé, ami változásra és változtatásra kényszeríti.

Létezés
Teljesség

A „játék” kezdetekor el kell hagynunk az egységet és a polaritás világában találjuk magunkat. Itt kezdjük elválasztani egymástól a dolgokat, pedig minden egyes létező minden más létezőnek szervez része. Minden egy. Azok az emberek, akik ezen az elsődleges életfeladaton dolgoznak, azt érzik, hogy találniuk kell valamit, tenniük kell valamit vagy valamilyen módon ki kell egészíteniük önmagukat egy másik ember vagy tevékenység által, hogy teljesnek érezhessék magukat. Néhányuk például az evésben lel biztonságra. Itt kapcsolódnak a különböző szenvedélyek, mániák és függőségek is.

Jótékonyság
Harmónia

Ez az életfeladat nagy jelentőséggel bír az emberangyallá válás folyamatában. Minél nagyobb a fejlettségi szintünk, annál inkább felismerjük, hogy amit teszünk, mindenki másra is hatással van a Földön és azon túl. Az igazi jótékonyság nem azonos az adományozással, hanem azt jelenti, hogy tiszteljük a többi emberhez, a világ minden létezőjéhez fűződő kapcsolatot, és minden megnyilvánulásunkban gyakoroljuk ezt a tiszteletet. Amikor tetteinkben tiszteljük a többi embert, mi vagyunk azok, akik felemelkednek. Azokat az emberek, akik ezzel a feladattal kiemelten dolgoznak, önzőnek és önközpontúnak tűnnek. A kapcsolódás hiánya miatt befelé fordulnak. Az irányítás alsóbb szintjén a saját igényeik és érzéseik a legelsők, mert a környezetüktől való elkülönülés miatt egyszerűen nem tudnak mást érezni. A környezetük ebből azt a következtetést vonja le, hogy semmibe vesznek másokat. A kettősség abban áll, hogy csupán másokkal kapcsolatot teremtve érezhetjük magunkat teljesnek, mégis szerfelett nehéz és feszélyező ezt tenni. Gyakran ezek az emberek túlságosan is igyekeznek, hogy szeressék őket, mert az a belső meggyőződésük, hogy őket mindenkinek szeretnie kell. Ezzel ugyanúgy elűzik a környezetükben lévőket.

Kommunikáció
Szívből jövő

Ez a feladat elsődlegesen a szerelmi kapcsolatok területén jelenik meg, mivel az új energiában a kapcsolataink nem arról szólnak, hogy egy másik ember által legyünk egészek, hanem az önmagunkkal való kapcsolat határozza meg a emberi kapcsolatainkat, ahol az igazságot is megoszthatjuk egymással. A lelkek nagy számban férfialakban dolgoznak kiemelten ezzel az életfeladattal. Jellemző, hogy már kisgyermekkorukban problémáik vannak a beszéddel. Lehet ez beszédhiba, esetleg lassan tanulnak meg beszélni. Sőt, a férfiak neveltetése is hordozza már a feladat kihívásait, például a fiúk nem sírnak kijelentéssel.
A szívből jövő kommunikáció során őszintén szavakba kell öntenünk érzéseinket, tudatni igényeinket. Ezek az emberek, ha elfáradnak vagy feszültek, általában a csend fala mögé húzódnak, nem beszélnek érzéseikről, ritkán kérnek segítséget.

Alkotás
A saját erő kifejezése

A polaritás mezején nem ismerjük fel, hogy mindannyian alkotók/teremtők vagyunk. A gondolatainkkal teremtjük meg életünk valóságát. Akik ezen a feladaton dolgoznak elsődlegesen tudatlanok saját alkotóképességeiket illetően. Előfordul, hogy alkotótevékenységük eredményéért más aratja le a babérokat, vagy nem tudnak érte viszonzást elfogadni, pedig amihez hozzányúl, erőfeszítés nélkül mestermű lesz, mégsem tud belőle megélhetést teremteni. Vakfoltjuk megakadályozza őket saját alkotásuk és alkotóképességük felismerésében. Kifejezetten hangsúlyos alkotási képességekkel rendelkeznek, de kreativitásukat nem hagyják kifejeződni. Az viszont gyakori, hogy sikeresen tanítják például az alkotótevékenységeket. A dualitás világában nagyon nehéz megtartani saját alkotó erőnket fizikai formánkban, nehéz meglátnunk, hogy minden egyes pillanatban saját valóságunk alkotói vagyunk. Ha elégedetlenek vagyunk teremtett valóságunkkal, akkor csak döntést kell hoznunk, hogy felelősséget vállalunk alkotásunkért és újrateremtjük életünket.

Körülhatárolása
Az egyéniség kifejezése a határokon át

Akik ennek az életfeladatnak az irányításával foglalkoznak, nagy érzelmi empátiával rendelkeznek, és sokan közülük gyógyítók. Olyan könnyedén és öntudatlanul mélyednek el mások érzelmeiben, gondolati sémáiban és energiájában, hogy gyakran fel sem ismerik, nem az ő saját energiájuk, amit érzékelnek. Ezek a lelkek gyenge vagy nem létező határokkal rendelkeznek, és már gyermekkorukban mélyreható, nehéz helyzetek fenyegetik határaikat, arra buzdítva őket, hogy nagyon tiszta határokat állítsanak fel maguknak, és megtanulják önmagukat tenni az első helyre. Önmagunk első helyre tétele azt jelenti, hogy gyermekeink, szüleink, partnerünk, testvérünk, barátaink, munkatársaink elé helyezzük magunkat. Ha megrázónak tartjuk ezt a kijelentést, jusson eszünkbe, hogy órási a különbség az önzőség és önmagunk első helyre tétele között. Ha önzőek vagyunk, énünk gyarapodása mások kárára történik, míg a második esetben a gyarapodás szándéka, hogy másnak is többet adhasson. Ezek az emberek túlérzékenyek, amíg nem ismerik fel saját határaikat, de éppen a túlérzékenység okán összegyűjtött tapasztalatok teszik a későbbiekben hatékony gyógyítóvá. Meg kell tanulniuk nemet mondani.

Integritás
Harmónia az énnel

Tisztában vagyunk vele, hogy mindannyiunknak különböző oldalai léteznek. Az integritás életfeladata során ezeket a különböző tényezőket és oldalainkat a teljesség harmonikus vibrációjába kell hoznunk.
Ehhez négy kifinomult energetikai vibrációt kell figyelembe vennünk, amelyeket közvetítünk:

1. Mit beszélünk?
2. Hogyan cselekszünk?
3. Mit gondolunk?
4. Mit hiszünk?

Ha ezek között az energiavonalak között nincs összhang, az általunk kibocsátott vibráció homályossá és zavarossá válik, amely azt eredményezi, hogy az emberek nehezen bíznak meg bennünk vagy értenek meg bennünket. Ezt a zavart továbbfokozza, hogy ennek eredményeként kételkedünk magunkban, ami tovább homályosítja energiamezőnket.
A legtöbb esetben tudjuk is, hogy valami nem stimmel. Pontosan ez az össze nem illés ébreszt bennünk gyanút, amikor valaki hazudik nekünk vagy nem őszinte.
Az integritás eléréséhez tehát e négy energiavonalnak rendezése szükséges. Érdekesség, hogy akik ezen az életterületen kiemelten dolgoznak, gyakran választanak olyan hivatást, amiben a nyilvánosság elé kerülnek.

Szeretet
Önmagunk szeretete

E feladat irányításának nyitja, hogy megtanuljuk feltétel nélkül és első helyen szeretni önmagunkat. A szeretet mindennek az alapenergiája, melyet univerzális energiának nevezünk. Minden energia a szeretet alapjából ered, és mi a szeretet érzéseként tapasztaljuk meg ezt az energiát. A polaritás megtapasztalása legerősebben a szeretet, és az ellentéte, a félelem által érzékelhető leginkább. Ezen a feladaton dolgozó emberek életében gyakran visszatérő jelenség a félelem. A legtöbb esetben a magánytól való félelem motiválja őket. E feladat megoldásához több úton közelíthetünk. Az egyik, hogy kifejlesztjük az én szeretetének képességét. Ha magányt és hiányt érzünk, akkor valójában félünk. A félelem tehát a szeretet hiányát jelenti. A legnehezebb és legfontosabb megtanulnunk önmagunk szeretetét. Ám igazán, feltétel nélkül csak akkor szerethetünk másokat, ha szeretjük önmagunkat. Isten belül van, nem kívül. Sokan mondják, hogy keresik a szeretetet, miközben igazából keresnek valakit, aki szereti őket. A múltban a kapcsolataink nagyobb része feltételekhez kötött szeretet volt, egyfajta függőségi viszony. Az új föld vibrációjában mind többen tapasztaljuk meg a feltétel nélküli szeretet, önmagunk és mások teljes elfogadását.

Bizalom
Önmagunkba vetett hit

A bizalom feladatkörét nehéz az irányításunk alá vonni. Ha pozitív módon akarjuk megtapasztalni ezt, akkor egy olyan személyt vonzunk az életünkbe, aki támogat és biztat minket, megerősít abban, hogy bármit képesek vagyunk elérni. Ha a negatív katalizátort választunk, akkor sajnos általában egy olyan szülő alakjában jelenik meg, aki bántalmazással biztosítja, hogy gyorsan tanuljunk: vagyis senkiben sem bízhatunk, legfőképpen saját magunkban energiamintáját gyűjtjük be már a gyermekévek alatt. A feladat tehát megtanulni elfogadni és használni erőnket, bíznunk saját tetteinkben, önmagunkban. A bizalom hiányában a hitünk is hiányzik, míg a bizalom az univerzális energiaáramlásba helyez bennünket, felismerjük isteni eredetünket.
A bizalom sérülékennyé is tesz, de ezt erővé változtathatjuk. A kristálygyerekektől megtanulhatjuk, hogy érzékenységüket, sérülékenységüket miként változtatják erővé.

Igazság
Felelősség

Aki az igazság irányításán dolgozik, általában nehezen ismeri fel, hogy nehezen áll ki saját igazáért. Ez úgy nyilvánulhat meg, hogy hajlamos mások igazságát elfogadni, ahhoz igazodni. Általában folyamatosan kutatja a legújabb könyveket, friss fogalmakat, ötleteket, rendszereket, hogy követhesse őket. Amikor a feladat megoldásának kezdetén jár, képtelen teljes egészében őszinte lenni önmagához, így folyamatosan másokhoz próbálja önmagát viszonyítani. Gyakran teremt illúziókat, hogy racionalizálja választásait. Igyekeznek elkerülni, hogy felelősséget kelljen vállalni tetteikért. Inkább hazugságokba és kifogásokba bonyolódnak, semmint őszinték legyenek azzal kapcsolatban, ami igazán történik életükben. Sok esetben fantáziavilágban élnek. Az igazság leckéje nehezen irányítható, nagy kihívásokkal kell szembenézni. Ez az az életfeladat, amely erőteljesen előmozdítja az emberiséget.
Egyedüli irányítás lehetősége a kegyetlen őszinteség. Ami azt jelenti, hogy az egyének teljes felelősséget kell vállalni gondolataiért, tetteiért, ami nem a gondolatok és tettek tökéletességét jelenti, hanem azt, hogy ezek az ember sajátjai.

Kegy
Harmónia minden létezővel

A kegy a teljes irányításhoz vezető utolsó és egyben legszebb lépcsőfok. Ebben az életfeladatban az ember megtanulja, hogy igazából nem a cél a fontos. Az utazás maga, ami igazán számít, illetve az a kegy, mellyel megtapasztaljuk az utazást. Ennek az életfeladatnak a megértését segíti, ha feltesszük magunkat a kérdést: Milyen gyakran ébredünk úgy reggelente, hogy „szeretem az életem, alig várom, hogy meglássam, mit hoz a mai nap?”.
Amikor az ember igazán a játék résztvevőjének tekinti magát, és keggyel engedi át magát a játéknak, akkor élete minden leckéje könnyebbé és sokkal élvezhető válik, hiszem meglátja az általuk nyújtott ajándékokat. Ha energiánk nagy része arra megy el, hogy elvágyódunk testünkből, az életünkből és hazatérnénk, akkor a kegy életfeladatét gyakoroljuk. Ezt az életfeladatot régen kevesen választották, azonban az új föld vibrációjához közeledve egyre többen ismerik fel ennek a feladatnak a jelentőségét.Tévedés ne essék, ennek az életfeladatnak az irányítása nem jelenti azt, hogy tökéletesekké válunk. Továbbra is vannak problémáink, de ezekhez való hozzálássunk egészen más. Minden nehézség valamit megmutat belőlünk, és egy lehetőséget kapunk, hogy feloldjuk azt. A kegy az univerzális energiához való kapcsolódás megerősítését jelenti, amely energia minden létező közötti kapcsolatot jelenti. Ők azok, akik az univerzum titkait kutatják, legbelül tudják az igazságot, amikor látják, hallják vagy bármilyen módon megtapasztalják az igazságot. – Steve Rother feljegyzései nyomán.

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Visszavonultság

Tölts el pár csendes órát egyedül. Tisztítsd meg az elméd, gondolj az igazságra és a legfontosabb értékekre.

VISSZAVONULTSÁG

Visszavonultság

„Túl szigorúan bánsz magaddal, ahogy szerinted Isten gyermekéhez illik? Az Angyalok arra emlékeztetnek, hogy a pihenés minden élet természetes velejárója. Gondolj a hatalmas tölgyfára, amely gyorsan növekszik, majd megpihen. Táplálékát mélyen a  földből nyeri, és hosszú idő telik el, míg újabb növekedésbe kezd. Neked is, csakúgy, mint a tölgynek  nagyon fontos, hogy spirituális és érzelmi „élelemmel” tápláld magad.
Pihenés közben figyeld meg szíved igaz érzéseit, és vágyait. Az Angyalok a szíveden keresztül szólnak hozzád.  Ha figyelsz az érzéseidre, és tiszteled őket kéz a kézben jársz Istennel és az Angyalokkal.  Ha vágyaidról hallasz tőlük, biztos lehetsz, hogy isteni útmutatásról van szó, és nem üres képzelődésről.” – Dr. Doreen Virtue

Az Időkapuban április 10-től április 14-ig MAHASJAH Őrangyal tartózkodik. Ez az Angyal biztosítja az egyensúlyt , a megbékélést akkor is, ha erős vágy azt diktálja, hogy uralkodjunk, és mindenáron nekünk legyen igazunk. Lehetőséget teremt több ember összebékítésére, vagy akár arra, hogy a pártfogolt személy mindenkivel békét kössön. Tudásvágyat ölt belé, nemesebbé válhat jellemünk, s ezáltal külső megjelenésünk is feltűnően vonzó lesz.Jósló álmokat bocsát ránk. „Mahasjah fogadj engem földi helytartóddá, hadd közvetítsem mindazt a szeretetet és békét – azt a lelki és anyagi gazdagságot -, amelyet Te képviselsz és továbbítasz felém.”

Asajah

Angyalokkal gyógyító jóskártya – Figyelem


Folyamatosan beszélgetsz az Angyalaiddal, s a tőlük kapott ismeretek valóban igazak. Bízz bennük!

 

FIGYELEM

Figyelem


„Ezzel a kártyával az angyalok elismerésüket fejezik ki figyelmed iránt. Gondolataidon, érzéseiden, álmaidon, látomásaidon belső hangodon és felismeréseiden keresztül visszatérő üzeneteket kapsz.  Figyelsz-e ezekre az üzenetekre? Megbízol-e bennük? Követed-e őket?

Ha arra érzel késztetést, hogy felhívj valakit, vagy elmenj valahová  vagy hogy elolvass egy könyvet – feltétlenül kövesd ezeket az útmutatásokat. Az angyalok arra kérnek, hogy add át nekik az isteni útmutatással kapcsolatos kételyeidet. Tudd, hogy tényleg a mennyel beszélgetsz, és élvezd a társalgást.” – Dr. Doreen Virtue

 

Az Időkapuban ELEMJAH Őrangyal tartózkodik április 5-től április 9-ig. Ez az Angyal pártfogoltjainak a megjavítás képességét adományozza; ami nem más, mint az élet ritmikus rendjének, a dolgok működési szabályainak helyreállítása.
Ha le akarunk zárni egy rossz  korszakot, és szeretnénk boldog napkat élni, forduljuk hozzá. Minden akadály, minden gyötrelem elenyészik, szertefoszlik. Feltárulhat előttünk a boldogság, az anyagi jólét felé vezető út is. Szakmai életünkben is sikereket érhetünk el.

Asajah

Spirituális tanácsadás