Késő este egy angyal szállt hozzá, majd megkérdezte:
– Miért töltesz ennyi időt a nő teremtésével?
– Sok időt igényel, amíg tökéletes formát tudok alkotni. Szépnek kell lennie, de nem szabad műanyagnak kinézzen. Képesnek kell lennie, hogy egyszerre több gyereket is a karjában tarthasson, akiket meg is tud gyógyítani, vigasztalni, de mind erre csak két kéz áll rendelkezésére – válaszolta az Úr.
Az angyalt elbűvölte, hogy milyen körültekintően jár el Isten a nő teremtésével.
– Csak két kezet kap? Ez lehetetlen ennyi feladat elvégzésére! Várni kellene még ezzel a nőformázással – közölte megdöbbenve az angyal.
– Nem lehet várni – mondta Isten. – Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy befejezzem, amely a szívemnek is legkedvesebb lesz. Ő majd gyógyítani fogja a betegeket, segít az elesetteken és napi 18 órát is képes lesz dolgozni.
Az angyal közelebb lépett az élettelen testhez, majd megérintette.
– De miért csináltad ennyire puhának és finomnak? – kérdezte.
– Igen, lágy és finom. De egyben ez a nagy erőssége, és hihetetlen munkabírással, kitartással áldottam meg.
– Gondolkozni is tud? – érdeklődött az angyal.
– Eszes, és képes racionális döntéseket hozni, na meg remekül tud alkudozni is – válaszolta a Teremtő.
Az angyal megérintette az arcát…
– Itt valami csorog a szeméből, Uram.
– Azok a könnyei.
– Mit jelentenek? – érdeklődött az angyal.
– A könnyek a fájdalma, a kétségei, a szerelem, a magány, a szenvedés érzésének kifejezésére szolgálnak.
Az angyal le volt nyűgözve.
– Uram, te zseniális vagy, mindenre gondoltál. A nő egy csoda lesz!
– Igen, egy csoda.
A nő erősebb lesz a férfinál. Könnyebben megoldja a problémákat, és jobban bírja a terhelést is.
A nő boldogságot, szerelmet, szeretetet jelent.
A nő teljes szívéből, lelkéből tud nevetni, mosolyogni. Mikor úgy érzi, hogy sírnia kell, sír, mikor boldog, akkor örömteli, mikor fél, az látszik rajta.
A nő harcol az álmaiért, az igazságtalanság ellen, mindig jobb megoldásokon töri a fejét, mindig kész áldozatot hozni a gyerekeiért.
Egy nő sír, ha boldognak, sikeresnek látja a gyerekét, természetesen örömkönnyek csordulnak ki a szeméből.
Egy nő szíve összetörik, ha egy fontos embert, személyt elveszít, de mégis képes felállni, és folytatni az életét.
Egy nő tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyítja az összetört szívet. Csak egy dolgot felejt el mindig, és ez az egy hibája van: megfeledkezik arról, hogy mennyire értékes is valójában– szólt Isten.
Idő
Egy család a trópusi vakációjuk során felfedeznek egy félreeső partszakaszt, ahol pár órányi pihenés alatt valahogy gyorsan öregedni kezdenek… és így az egész életük egyetlen napba sűrűsödik.
https://filminvazio.cc/film/ido?fbclid=IwAR1K67xr_i-fNC5Jz65cxbsaOCFYpxEWOVp9XigXLczqdswuI8WpGDFFplc
Mahatma, a csodaenergia
A Mahatma energia összekötő kapocsként funkcionál Isten és Ember között.
Ez az energia kivétel nélkül mindenki számára elérhető, ezért neked is rendelkezésedre áll, ha meditálni akarsz és szeretnéd megidézni. A lelki törvényszerűségek értelmében azonban, ha szeretnéd, hogy ez az energia rendelkezésedre álljon, akkor meg kell kérnek, hogy “költözzön beléd”. Amikor megidézzük, ez az energia áthalad a fizikai, érzelmi, mentális és lelki testünkön, majd behatol a földbe. Ez a hihetetlen energia az eddiginél gyorsabban és hatékonyabban működik közre a fénytestünk felépítésében.
A Mahatma energia lehívása:
Helyezkedj el egy kényelmes pózban, és figyelmedet irányítsd a testedre. Elég, ha csak gondolatban küldöd el a kérést: Megkérem a Mahatma energiát, hogy járja át a testemet, és tisztítsa meg a mirigy rendszeremet. Ezek után, ha jól figyelsz, akkor a lábad ujjain érzel valami meleg bizsergést, ami lassan elindul felfelé. Csak maradj nyugodt, és figyeld tovább, hogyan dolgozik ez az energia. Néha megáll, elszöszmötöl valamelyik testtájékon, aztán megy tovább. Ha a figyelmed nem elég éber, akkor persze nem érzed ilyen pontosan az energia jelenlétét, de valamilyen változást biztosan érzel. Ne aggódj, ha kérted, akkor az energia jelen lesz, és megteszi, amit kértél akkor is, ha ezt Te nem érzékeled tisztán.
Ha többször csinálod, mondjuk minden este, akkor egyre jobban érzed majd ennek az energiának a hatását.
Amikor már a fejed búbja is bizsereg, akkor kérhetsz valami mást is: Megkérem a Mahatma energiát, hogy különösen a pajzsmirigyemet és az agyalapi mirigyemet tisztítsa meg. Megkérem a pajzsmirigyemet és az agyalapi mirigyemet, hogy hagyja abba azoknak a hormonoknak a termelését, amelyek csökkentik az életerőmet és öregítik a sejtjeimet. Innentől fogva csak olyan hormonokat gyártsanak, amelyek
visszaadják az életerőmet és fiatalítják a sejtjeimet.
Naponta akár háromszor is meg lehet idézni. A Mahatma energiát megkérhetjük személyes problémák megoldására is. Segítségül hívható kapcsolatok és helyzetek megoldásához. Tudatunkkal oda irányíthatjuk, ahol megoldást kell találnunk. Küldhetjük másoknak is gyógyítás céljából. Minél több Mahatma-energiát hívunk le, annál könnyebbé és kiegyensúlyozottabbá válunk.
Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Mit tettél ma magadért?!
Válaszd az örömöt!
Az idő telik így is úgy is, de nem mindegy hogy mivel. Sokkal nehezebb hogy ha haraggal, bánattal telik. Miért ne lehetne örömteli és boldog az élet? Fókuszálj az örömre. Ha épp nem örülsz, ülj le és idézz fel örömteli pillanatokat. Azután legyél érte hálás, szíved teljes egészében.
Végezd el ezt a tisztító gyakorlatot – tégy valamit magadért az Én-idődben!
Ülj le kényelmesen úgy hogy ne legyen keresztben sem kezed sem lábad. Ha lehet akkor a talpaid a talajon legyenek.
Csukd be a szemed és kezdj el lassan lélegezni.
Lazulj el teljesen és gondolatban fejezd ki hogy „nyugodt vagyok” laza vagyok ” békés vagyok”.
Most képzeld el hogy egy fénysugár áramlik rád és átjárja, átmossa, rendezi, gyógyítja az aurádat.
Ez a tiszta fény, tiszta energia rendbe tesz.
Gondolatban fejezd ki hogy „egészséges vagyok testileg, lelkileg, energetikailag, érzelmileg. „
Minden nap végezd el ezt a feladatot pár percben és ha jól esik, akkor növeld az időt – hamarosan ragyogni fogsz!
Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
A teremtés misztériuma
A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják.
A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza.
A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul.
A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.
Albert Einstein
A Merkúr a Szűzbe lép
A Merkúr a Szűzben lép augusztus 11-én, és augusztus 30-ig ott is fog tartózkodni!
A Szűzben, saját jegyében nagyon jól érzi magát a Merkúr. Ezen időszak arra alkalmas, hogy rendezzük gondolatainkat – elemezzük és eldöntsük, mi hasznos és mi nem, és hogy mely dolgok megvalósításának szenteljünk több figyelmet.
Nézd meg, hogy asz asztrológiai képletedben melyik jegyben áll a Merkúrod, így jobban megismerheted önmagad.
Merkúr a Kosban
A Kos jegyében lép az ember a világba, és itt meghódítja azt. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető spontán módon dönt. Nem latolgat hosszasan, a belső hangra figyelve azonnal cselekszik.
Merkúr a Bikában
A Bika jegyében tulajdonba veszi azt, amit a Kos jegyében meghódított. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető valóság közeli módon, anyagiasan gondolkodik.
Merkúr az Ikrekben
Az Ikrek jegyében felfedezi az ember a többieket. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető erőssége a kommunikáció, kíváncsi és éber személyiség.
Merkúr a Rákban
A Rák jegyében az ember családot alapít. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető önzetlen, empatikus, beleérző képessége és érzékenysége felerősödik.
Merkúr az Oroszlánban
Az Oroszlán jegyében az ember alkot. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető kreatív, meggyőző, nagy szervező tehetséggel rendelkezik, született vezetővé válhat.
Merkúr a Szűzben
A Szűz jegyében az ember elkönyveli a hasznot. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető eléggé kritikussá válik, és gyakorlatias lesz, mindig különbséget tesz hasznos és haszontalan között.
Merkúr a Mérlegben
A Mérleg jegyében az ember harmóniát teremt maga körül. Ha a születési horoszkópban a Merkúr a Mérleg jegyében áll, akkor az illető békés, barátságos, és sok pártfogót, hódolót szerez magának diplomatikus szavaival.
Merkúr a Skorpióban
A Skorpió jegyében az ember szenvedélyessé válik. Ha a születési horoszkópban a Merkúr a Skorpió jegyében áll, akkor az illető kíméletlen is tud lenni, szavaival halálra tud sebezni másokat.
Merkúr a Nyilasban
A Nyilas jegyében az ember már az ég felé fordul. Ha a születési horoszkópban a Merkúr a Nyilas jegyében áll, akkor az illető a világgal szemben nyitott, optimista, nagy meggyőző erővel rendelkezik.
Merkúr a Bakban
A Bak jegyében az ember már inkább egyedül jár. Ha a születési horoszkópban a Merkúr a Bak jegyében áll, akkor az illetőt szigorú, módszeres, rendszerező gondolkodás jellemzi, megvesztegethetetlen, ám illúziók nélkülivé is válik.
Merkúr a Vízöntőben
A Vízöntő jegyében az embernek muszáj feltalálnia magát. Ha a születési horoszkópban a Merkúr ebben a jegyben áll, az illető különleges, eredeti, ötletgazdag egyéniség lesz.
Merkúr a Halakban
A Halak jegyében az ember az Állatöv végére ér, és túlnő a világon. Ha a születési horoszkópban a Merkúr a Halak jegyében áll, akkor az illető intuíciója csalhatatlan, mindig a megérzéseire kell hallgatnia!
Merkúr őrzője Rafael arkangyal. Felelős a nyelvérzékért, az intelligenciáért, az írásért, a kommunikációért, az utazásért és a sebességért. Ő segít nekünk, hogy megbirkózzunk az életünkben beálló hirtelen változásokkal. Imagináld őt, ha szükségét érzed. Smaragdzöld aurával érkezik – energiája puha, lágy, de ugyanakkor erőteljes – biztonságban érezheted magad vele, teljes szíveddel megnyílhatsz felé.
Egészségünk szempontjából időszerű az életmódunk, életvitelünk, táplálkozásunk átgondolása, szükség esetén tisztító kúrába is kezdhetünk.
Merkúr a közvetítő az értelmünk és az intuíciónk között. Többek között a pénz bolygója is – arra ösztönöz, hogy precízen gondolt át anyagi ügyeidet. Lépj ki a komfortzónádból, pihenj, kapcsolódj ki, hogy újult erővel vágj neki az ősznek! Szeretettel, léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Heti motiváló
A boldogság reggel kezdődik. Amikor felkelsz és elhiszed, hogy értékes vagy.
Mondogasd sokszor ezt a rezgésszint emelő mantrát:
„Megtisztulok a negatív gondolatoktól és bevonzom életembe a gazdagságot, a boldogságot, békességet és mindent amire szükségem van. Áldásban vagyok, Szeretet vagyok, Fény vagyok!
Azt kívánom, hogy legyen sikeres-szerencsés heted! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Neked üzennek az égiek!
Vajon ki az igaz, mi az igaz, kinek hihetsz?!
Megfigyeltem, hogy egyre több spirituális ember követi a fekete mágusok tanításait – s nem veszik észre az álságos, gonosz-hitvány jellemet, az alakváltó rezgésekben.
Azt ajánlom, hogy mielőtt ostobaságokat követsz el, kérdezd meg a belső aranyangyalodat (pálcát, ingát) hogy merjed-e?! Át lehet állni a sötétséghez, de krisztusi energiákkal vajon érdemes-e?! – biztos, hogy dolgod van vele?!
Ha kétségeid lennének használj ingát minden döntés-kérdésben. Az inga egy ősi segítő, tőle igaz válaszokat kaphatsz. Megtapasztalhatod, hogy rajtad keresztül üzennek az égiek. Nálam begyakorolhatod a használatát, a megszentelést, a behangolást – a válaszkérés és a jelzés tudományát. Az inga többet tud, mind gondolnád. A jövőre vonatkozó kérdésekre határozott választ ad annak, aki érti a “szavát”.
Jelentkezhetsz Te is bátran a tanfolyamra, rugalmas időpont egyeztetéssel. Egyéni, személyre szabott foglalkozással szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket, angyali energiákkal behangolt stúdiómba. Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Kapcsolat rendezésre intenzív időszak!
H E T I T A R O T!
Augusztus 9-től augusztus 15-ig.
A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’: Egy új holdhónap kezdődött el az újholddal. A hét első napjaiban feszítő energiák hatnak: elő hozhat rejtett, de felszínre kívánkozó indulatosságot, agresszivitást. Nem veszélytelen napok, kerüljétek a vitás helyzeteket és a döntést fontos kérdésekben. Lelkiwellnesre szeretettel várlak, oldással, blokkoldással segíthetek neked a felszabadult megélésekben.
A Hold XVIII.
A Hold, a Merkúr és a Jupiter kapcsolata most a kapcsolati kérdéseket világítja meg: elemezd kapcsolódásait, hogy megértsd az érzelmeidet. Neptunusz-Vénuszban megláthatjuk mi volt előző életbeli küldetésünk, megélésünk, feladatunk mostani társunkkal. Ebben egy szívcsakra welnessel segíthetek neked. Az is kiderülhet, hogy most mi a feladat, mire szerződtetek. Szívcsakra tisztítással, harmonizálással kereshettek.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet pld. a kertészkedés. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Tarthattok dinnyenapot is – lédús- vitamindús-ízletes a görög meg a sárga is. A fodrászodat bátran felkeresheted: hajmosásra-vágásra is jó az időzítés. De bőrápolásnak, és kozmetikázásnak is kedvez az időtér energiája. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – persze, ha tesznek és valamit érte. (A Hold a Szűz jegyében jár, augusztus 11-én lép át a levegős Mérleg jegyébe.)
A Válaszutak VI.
Az Oroszlán-Merkúr idejében a szerelmi varázslatok igen hatékonyak. Szerelmi jóslással kereshetnek az ezoterikus Hölgyek! Angyal mágiákkal, szerelmet hoz, szerelmet erősítő energiákkal várom a hölgyeket. Kapcsolat harmonizálásra a csütörtök lesz a legjobb nap.
Augusztus 11. – A Vénusz Szűzbe lép. A párkapcsolatok ezekben a hetekben nehezebbnek tűnhetnek. A Vénusz Plútó erejében átalakíthatjuk a nem működő kapcsolatunkat. Az elengedés, avagy jobbátétel, átbeszélés- egymásra figyelés lehetnek a kulcsszavak.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Mindenféle kulturális programmal színesítheted az életed: a kertmozi is jó ötlet. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. A párolt zöldség remek fogás lehet akár vacsira is – könnyed, laza a nyáresti hangulatban. A hét közepében a fodrászodat, a kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – remek az időzítés minderre. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyeknek szerencséje lehet – ha együttműködnek az energiákkal. (A Hold a Mérleg jegyében jár, augusztus 14-én lép át a vizes Skorpió jegyébe.)
A Nap XIX.
A Nap energiája kedvezően hat családi dolgaink rendezésére – békülésre, megbocsátásra kitűnő időszakban vagy. Spirituális tevékenységre is alkalmas a hétvége időtere: jóga, meditáció, stb. Eljött a lélekszintű kapcsolatrendezés ideje: od-éterikus szál energetikai tisztítással segíthetek, hogy mindez jobban menjen – bátran keressetek, várom a hölgyeket!
A hét vége víz elem minőségben lesz.
Az úszás, vagy a vízpart melletti szabadtéri program a legjobban eshet. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyasszatok minél több folyadékot – pld. gyógynövényes teát, a jeges, hűs rebarbara is igen jól eshet, a nyári melegben. A hétvége energetikája kedvez a bőrápolásnak, szeretetmasszázzsal kedveskedhetsz szeretteidnek. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek kellemes hétvégéje lehet, hacsak nincsenek büntiben. (A Hold a Skorpió jegyében jár, augusztus 16-án lép át a tüzes Nyilas jegyébe.)
Karmatisztításra invitálnak az égiek – a békülés, megbocsátás, elengedés, avagy a harmonizálás hetében. Nagy mély beszélgetések ideje – tedd rendbe, alakítsd jobbra szeretet kapcsolataidat. Hívd, imagináld Gábriel, Chamuel és Haniel arkangyalt a kapcsolati döntéseidhez. A velük való meditációban lépéseidhez, döntéseidhez helyes válaszokat, kedvező inspirációkat kaphatsz.
Kapcsolat elemzésre is remek a hét energiája – kivel vagy, miért épp vele vagy, mit ad neked a kapcsolat, mire tani a kapcsolódás, mi a dolgod, feladatod vele – szereted-e magad mellette?
Szerelmi jóslással, párkapcsolat elemzéssel szeretettel várom továbbra is a hölgyeket! A konzultáció keretében segítek, hogy tisztán láss, helyes irányba haladhass.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.
Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!
Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.
Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Élj a mába!
„Az a baj, hogy azt hiszed, bőven van még itt időd,
Mire rájössz majd, hogy nincs, elfogy mind az erőd,
Mire megérted, hogy csupán picike pillanat a jelen,
Régen túl vagy már ünnepen, gyászon, mindenen!
Ne várj holnapig, ne szalaszd el a lehetőségeket,
És ne hárítsd másra, vagy a sorsra a felelősséget!
Nem végtelen az idő, mindössze egy életed van,
Nincs több esélyed, tervezhetsz, de élj a mában!
Az élet nagyon rövid, csak egy négy betűs, halk szó,
A most, mindössze egy szélsebesen vágtató vad ló,
Ha felülsz a hátára, tiéd erdő, mező, az egész világ,
Ha elbambulsz, a múltad csak egy eltaposott virág!
Az a baj, hogy azt hiszed, hogy időd, mint a tenger,
Pedig egy csurranó csepp a végtelenben az ember,
Az a tiéd, amiért megküzdesz, amit ma megteszel,
Ha élsz is még holnap, a ma boldog emléke leszel!”
Mélységből magasságba