Tudatos teremtésben élj!

Megfogadom magamnak hogy…
-Olyan erős leszek ,hogy semmi sem bonthatja meg lelkem békéjét.
-Csak egészségről, boldogságról, sikerről beszélek minden embernek, akivel találkozom.
-Minden barátommal éreztetem, mennyire becsülöm őket.
-Mindennek megkeresem a szép oldalát, hogy optimizmusom valóra váljon.
-Olyan lelkesen fogadom a többiek sikerét, mintha a sajátom lenne.
-Elfelejtem a múlt tévedéseit és tiszta szívvel a megvalósításra koncentrálok.
-Vidám mosollyal üdvözlök mindenkit, akivel találkozom.
-Olyan sok időt töltök a magam fejlesztésével, hogy ne maradjon időm másokat kritizálni
-Jót gondolok magamról és ezt sugárzom az emberek felé
-Hittel nézzek a dolgok elé és magamból a legigazabbat adom.
-Túl nagy vagyok ahhoz, hogy aggódjak, túl nemes ahhoz, hogy haragudjak.
-Túl erős ahhoz, hogy féljek és túl boldog ahhoz, hogy bármilyen zavar keletkezzen életemben
-Jót gondolok magamról és ezt nem kell kijelentenem, hanem cselekedeteim igazolják.
-Megígérem magamnak, hogy hittel élek, mert tudom, hogy a világ az én oldalamon áll mindaddig, amíg a legjobbat nyújtom magamból. – Tudatos teremtés

Az égiek veled!

Az elkövetkezendő hét a jövőépítésnek, tervezésnek kedvez!
Figyelj oda váratlan felmerülő érzéseidre, égi sugallataidra – a benned lévé kérdésekre válaszok érkezhetnek az Univerzumból.

Lesz aki álomban, és lesz aki ébrenléti állapotban, a létezés valóságában érzékeli ezeket.
Foglalkozz többet a lelkeddel: Engedd el a haragot és a sértettség lehúzó, alacsony rezgésű démonjait.
Töltekezz a szeretetet tiszta, magas rezgésével – békülni, megbocsátani lehet! Meditálj szellemi segítőiddel, nyílj meg Felsőbbrendű éned felé.
Légy igazságkereső, okos, tudatos, mértéktelességre törekvő kommunikációdban és cselekedeteidben is, figyelj oda mit teszel, minden lépéseddel sorsodat építed.

1024 Hz – aktiválja a magasabb rendű elmét

Az ok és okozat függvényében rajtad áll milyen karmát teremtesz.
Rezgésszint emeléssel, csakra-aura, tudat és szívcsakra tisztítással szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
Hálafény és szeretet, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Élettánc

Ha táncolsz élsz, ha élsz táncolsz.

Ha gyógyítóhoz mész azzal a panasszal, hogy elkeseredettnek, csüggedtnek vagy depressziósnak érzed magad, a következő négy kérdés egyikét teszi fel:
Mikor hagytad abba a táncot?
Mikor hagytad abba az éneklést?
Mikor hagytad, hogy a történetek elvarázsoljanak?
Mikor hagytad abba, hogy kényelmet találj a csend édes területén?
Ha megálltunk táncolni, énekelni, történetekben elvarázsolódni, vagy a csendben kényelmet találni, ott tapasztaljuk a lélek elvesztését.
A tánc, az éneklés, a mesélés és a csend a négy univerzális gyógyír a léleknek. – The Four-Fold Way

Sahasrara – 963 Hz

Meditációs zene koronacsakra tisztításhoz, hangoláshoz és harmonizáláshoz

 

A homlokcsakra minden zavarát a hiányzó belátás és felismerés, valamint a zavaros érzékelés jelzi.

• Fejfájás: Gyakran utal arra, hogy nem akarunk az intuíciónkra hallgatni.

• Látászavarok: A szem problémái arra utalnak, hogy valamit nem akarunk látni vagy belátni.
– Távollátás: erőteljesebben kell foglalkozni a hozzánk közel eső dolgokkal. A távollátó el akar menekülni a jelenből a jövőbe.
– Rövidlátás: Arra utal, céljainkat fontos szem előtt tartani és belső képeket alkotni.
– Kötőhártya-gyulladás: Az ember legszívesebben behunyná a szemét valami előtt.
– Zöld hályog: Gyakran olyanoknál alakul ki, akik belső szenvedések miatt megkeménykedtek, és együttérzésük alig működik.
– Szürke hályog: Olyanoknál alakul ki, akik félnek a jövőtől, és ezért mindent sötéten látnak. Az érintett nem tud megnyílni a fénynek.

• Migrén: Viszonylag gyakori, a beteg szeretne tetszeni, de csak a kívülről jövő hangokat hallgatja meg, ahelyett hogy befelé figyelne.

• Melléküreg-problémák: Ilyenkor a fejet kell megtisztítani, ehhez hozzátartozik az is, hogy sírással tisztítsuk ki érzelmeinket.

A harmonikus koronacsakra szintjén már nem félünk felelősséget vállalni a saját életünkért, és megbízunk belső hangunkban, intuíciónkban. Aktiváld és harmonizáld a felső csakrád!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Agora


I.sz. 4. század, Egyiptom, a Római Birodalom uralma alatt. Alexandria utcáin vallási indíttatású erőszakos zavargások törnek ki, melyek a híres Könyvtárat, az akkori világ szellemi központját fenyegetik. A Könyvtárban rekedt briliáns asztronómus, Hypatia és tanítványai harcba szállnak, hogy megmentsék az ősi világ bölcsességét. Közülük ketten a nő szívéért is versengenek: az okos, kiváltságos helyzetű Orestes, és Davus, Hypatia ifjú rabszolgája, akinek döntenie kell úrnője iránt érzett titkos szerelme és a szabadság között, mely az övé lehet, hogy csatlakozik a keresztények megállíthatatlan rohamához.

https://videa.hu/videok/film-animacio/agora-2009-teljes-film-ashrafbarhom-maxminghella-michaellonsdale-v9LJHua8SH9vbobJ?fbclid=IwAR2qNEC3VUCGyVfVOJveL7p8hgTEkE_1_w1whBaCPIa3q-w0NBkzrEZOa_E

Életút keresésben

Mennél…de nem tudod mit tennél

Egy kedves kis hölgy keresett meg – nem érzi úgy, hogy jó helyen lenne a munkahelyén. Nincs sikerélménye, nem érzi kihívásnak – unja is meg bánja is, hogy ott ragadt ahová már nem tartozik.
Belenézünk hát a jövőjébe a tarottal: tavasszal jöhet egy új sikeres lehetőség, ha továbblépne. Aztán meg ősszel is még jobb – ha kihívásra vágyna, bizonyítani szeretne. Ennek igazán meg is örülne – de nem is tudja mi lenne álmai melója, amit annyira szeretne…
Utána nézek a számmisztikában – és találunk jó pár lehetőséget is arra, hogy miben lehetne sikeres – van-e olyan munkakör, lehetőség, egyebek.
De belepillantok az előző életeibe is… az életfilmjében találok is olyat, ami a mostani életéhez kapcsolódik. Benne áll, hogy mire van készsége, képessége, hol van benne a karmája, a jóvátétele. Az auraolvasás is jó tanácsot ad.
Már könnyebb és oldottabb a lelke, erős belső feszültsége is szűnőben. Egy energetikai oldást ajánlok fel neki, teljes test-csakra-meridián tisztítással egybekötve.
Kellemes, nyugodt szívvel köszön el – biztosabb lett a sorsában, amit teremteni lehet…

Ha úgy érzed, hogy nem tudod mit tennél, mire van készséged, képességed szeretettel segítek, keress meg.
Szeretettel várom tanácsadásaimra az ezoterikus Hölgyeket!Léleköleléssel.

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Élj!


A szeretet érzés maga a magabiztosság.
 

Alacsony rezgésszinten félelemben, stresszben nem tudsz teremteni. Csak úgy tudod magadat meggyógyítani, és megváltoztatni, ha magas frekvencián rezegsz.
Nevess sokat, tervezd a jövőd, építsd a kapcsolataidat. Adj szeretet másoknak, magadnak, a barátaidnak, feküdj le hálával, a szeretettel a szívedben, indíts a napot azzal, hogy bármi történjen is Te a legjobbat hozod belőle. Légy tudatos és éld az életedet pozitív hangulatban, vidáman és lelkesen.
https://asajah.hu/nagyon-fontos-hogy-magas-rezgesszinten-elj/?fbclid=IwAR1xCBVPI5bb9gYty-FMoKhzDvbRKg3dGZC2irsrwJV7I0CFCpa5pfl5rXI

Változtasd meg a gondolataidat és a hozzáállásodat. Ne félj, élj! Válaszd a Fény útját.

Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Három havonta érdemes jósoltatni!

Angyal tarottal, Atlantiszi  tarottal, a misztikus Sorstarottal, a mágikus Kazanlár tarottal szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Energetikai tisztításra, rezgésszint emelésre, csakra-aura harmonizálásra, harmadik szem és szívcsakra tisztításra hat naponta, két hetente, és havonta jöhetsz bátran!
Spirituális tanácsadásra bármikor jelentkezhetsz nálam időpont egyeztetéssel:
0620 278 26 12 – hétvégén is elérhető vagyok délelőtt 10-től este 20-ig. A vidéken, külföldön élőknek kamerás mesengeres, kamerás skypeos tanácsadással kereshetnek.
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A Merkúr újra előreindul!

A Merkúr aktívba vált!
A Merkúr ismét elindul égi útján, így a kommunikációban, a kereskedelemben, a hírekben lehetnek fordulatok, és elindulások.


A kommunikációért, és a gondolkodást felelős Merkúr 2021. február 21-én reggel 03: 51-től befejezi2021. január 30 óta tartó retrográd mozgását,  és aktíva vált.
Az új tervek, új célok elérésének ideje lesz egy dinamikusabb időszak veszi kezdetét!A következő héten még mindig lehetnek problémák kereskedelmi ügyekben és kommunikációban, de március 1-től visszatalál a harmónia.
Merkúr őrzője Rafael arkangyal. Felelős a nyelvérzékért, az intelligenciáért, az írásért, a kommunikációért, az utazásért és a sebességért. Ő segít nekünk, hogy megbirkózzunk az életünkben beálló hirtelen változásokkal. Hívd, imagináld őt, ha gondjait lennének – az angyali segítség mindig jókor jön!
Most az  aktív időszak alatt felszabadítóbb és megszabadítóbb lendületet kaphatunk – a szaturnuszi év alatt.
A Merkúr legközelebbi tolatása 2021.05.30 – 06.23.-ig lesz az Ikrek jegyében.

Ha blokkokat tapasztalsz, elakadásaid vannak keress meg bátran időpont egyeztetéssel – sorselemzéssel, oldással szeretettel várom a spirituális Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A zene gyógyító ereje

528 Hz: A szeretet rezgése (segít kinyitni a szívedet, megélni a békességet, beindítja a gyógyulási folyamatot.
Szorongás és félelem érzelmi gyógyítása az aggodalom és a stressz miatt. Hallgasd meditációban, fekve, csukott szemmel – legalább két hétig.  Hangolódj a szeretetre!
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Spirituális tanácsadás