
Küldetésed – sorsutad – spirituális életfeladatod
Pedig már egy fekete macskát is beszerzett!
Zaklatott kis hölgy keresett meg pár hete – azt állította különleges képességek birtokába jutott…s arra volt kíváncsi mi a dolga vele. Boszorkánynak gondolva magát – rituális szertartásokon törte a fejét. Kezdte komolyan átértékelni az életét – mágikus küldetése után kutatva.
Egy energetikai tisztításban egyeztünk meg.
A foglalkozás alatt bebizonyosodott, hogy elhunyt lelkek vannak vele – innen az a bizonyos különleges képesség.
Szóltak hozzá, éreztették vele milyen dolgok fognak történni az életében – nem kímélték jött a jó és a rossz is – nem voltak tekintettel az idegállapotára, sem a szellemi befogadó képességér. Igazán jól érezték magukat vele, az energiájából táplálkoztak, már szinte meg is szállták.
A tisztítás során természetesen átsegítettem őket a Fény hazába, csodás arkangyali imaginálással. Majd az aurát és az összes testet, csakrát és meridián is megtisztítottam égi segítőimmel. A hölgynek nem volt szüksége arra, hogy a jövőjébe belekukkantson, olyan szinten, hogy az megrémítse, s ne tudja feldolgozni se.
Az energetikai rezgésszint emelés után áldásos állapota visszahozta az eredeti sorsútjába, a saját ‘idővonalára’ visszakerült. itt az anyagi világban, a földi életében a női lét, s az anyaság megtapasztalása vár rá főfeladatként.

És igen, van amikor veled született az áldás, és dolgod is van vele a körülötted élőket segíteni, vagy esetleg nagyobb tömegeket tisztítani. Ilyenkor ez meg is jelenik az illető teljes asztrológiai képletében – a bolygók jelzik a médiumiságot.
És van amikor a rád akaszkodott démonok, vagy az itt rekedt zavarodott lelkek, visszatérő kísértetek tanyáznak csak veled. És hogy miért lehet ez, mert egyezik a rezgésed azzal, ami nekik volt haláluk előtt, jól érzik magukat az energiateredben. Belőled töltekezve energiát rabolnak el tőled, ami megrövidítheti az életedet, illetve beteggé is tehet. Akár jelentkezhet nálad olyan betegségtünet is, ami az elhaltak életében átíródó betegség formájában a testüket-lelküket sanyargatta.
És hogy áldás-e vagy átok, rontás-e vagy képesség amivel kellene valamit kezdened, egy korrekt sorsküldetésben megnézhetem neked. Ha ilyen dolog foglalkoztat bátran keress meg – harmadik szemcsakra tisztítást is ajánlhatok neked. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket – akár kamerás messengeren, kamerás skypeon is lehetőség van egyeztetni tanácsadást, de kereshetsz tértisztítással is – fehér mágiás változatban végzem, szellem átjárókat zárok be és olyan spirituális technikát használok, amely a démonokat is elűzve, fénnyel tölti meg a teret. A tiszta tér felemelő lét érzés.
Szeretettel, léleköleléssel:
energiagyógyász – angyalterapeuta
Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Hát Te!

Egy pompás dolgot fogunk felfedezni, mégpedig, hogy a szeretetre való képességünk messze túlszárnyalja azt, amit valaha is álmodni mertük.
Minél többet elengedünk, annál szeretetteljesebbek leszünk.
Életünkből egyre több és több időt töltünk olyan dolgokkal,
amiket szeretünk, és olyanokkal, akiket egyre inkább szeretünk.
Amint ez megtörténik, az életünk átalakul.
Másképp nézünk ki.
Az emberek másképp reagálnak ránk.
Nyugodtak, boldogok és lazák vagyunk.
Az emberek vonzódnak hozzánk, mert körülöttünk
kellemesen és elégedetten érzik magukat.
A pincérnő és a taxisofőr, hirtelen és titokzatos módon figyelmes
és előzékeny lesz, és mi elcsodálkozunk, „Vajon mi ütött ebbe a világba?”
A válasz erre a kérdésre: „Hát Te!”
David R. Hawkins
A saját életedért te vagy a felelős!
Mindig és mindenkor elengedheted életedből azokat a helyzeteket és embereket, akik áldatlan állapotban tartják a sorsodat.
Köszönd meg részvételüket az életedben, és gondold át a tanítást, amit a helyzettől kaptál. Szeretettel bocsásd útjára a múltat. Legtöbbször ez sikerülhet is tudatosan, de a tudatalatti hatalmas blokkokat tárolhat, de ezt is oldani lehet.

A megoldás a blokkoldás.
Terápiás lehetőségként oldással, blokkoldással segítségedre lehetek! A tanácsadás kamerás skypoen és kamerás messengeren is elérhető – időpont egyeztetéssel kereshetsz. Konzultációkra, terápiákra, foglalkozásokra, tisztításra, oldásra bejelentkezni lehet: 0620 278 26 12
A sorselemzés mindent világossá tehet. Amikor azt gondolod átok, vagy rontás van rajtad – talán csak egy téves eszme, egy berögzült gondolat, egy rossz minta amit követsz. Az önsorsrontás nem művészet, hanem rombolómunka.
A tarot mindig rámutat hol vannak a gondok. A teremtő képzelet mindaddig nem működik, amíg a múlt rossz emléke kísért, amíg lelked elrejtett félelmeit fel nem oldod. A feloldás megszabadulás – a felszabadulás mindig öröm. Felszabadult lélekkel már be tudod vonzani teremtő gondolataiddal az új barátokat, és a pozitív lehetőségeket. Lehetőségedben áll: átalakíthatod a sorsodat. Megtalálhatod a békédet – a harmóniád, a belső egyensúlyodat, hogy az áldatlan helyzetből egy áldásos lehetőségbe kerülve létezhess tovább.
Kívánom, hogy érd el a belső béke és a boldogság állapotát!
Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium,
tarot mester-jós,
energiagyógyász – angyalterapeuta
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Gondolatok…

„Ne engedd, hogy a tegnap túl sokat emésszen fel a mából. Ha lehangolt vagy, a múltban élsz. Ha szorongsz, akkor a jövőben. Légy megbékélt önmagaddal, és élj a jelenben. Tedd boldoggá azokat, akik a közeledben vannak, és a távoliak is közeledni fognak. Az élet olyan, akár a visszhang. Amit szétküldesz, az mind visszatér hozzád.” – K. M.
A vonzás energiája működik!
Ha erős kapcsolatban állsz az égiekkel, akkor hasonló tudatállapotú embereket vonzol magadhoz, spirituális társnak.

energiagyógyász – angyalterapeuta
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Keresd mindig a harmóniát, a feltöltődés lehetőségét!
Élj magas rezgésszinten, hogy teremteni tudd életed, sorsod minőségét.

Léleköleléssel:
energiagyógyász – angyalterapeuta
Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Heti tarot – márciusi újholddal
H E T I T A R O T!
Március 8-tól március 14-ig.
Újholdas hetünk lesz!
Varázsnapok jönnek – a március 8-12 közötti időszak a mágiának kedvez – neptunuszi energiákkal töltekezve meditációra is jó alkalom lesz. A hétvégi Halak Újhold a sikermágiának kedvez.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’.
A Pápa V.
A jelenlevő neptunuszi energiákban csodás üzeneteket kapunk az égiektől megint – hangolódj rá a tanításokra, nagy útmutatód lehet – megérzéseid inspirálólag hathatnak. Döntésekben segítenek, emlékeztetnek a feladataidra. Minden tanítás nevelő hatású, sértődésnek helye nincs. Használd jól amit kaptál, vállalj felelősséget a döntéseidért. Lélekgyógyításra is jó időben leszel – beszélgess el belső aranyangyaloddal. Minden felküldött ima meghallgattatásra talál! Felsőbbrendű Én gyógyító vezetett angyalos meditációval várlak, ha felkeresel.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legjobb program lehet a hegyvidéki séta, túra, kirándulás – szabadtéri program. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. A meleg gyógynövényes tea most is jól eshet – nagy a választék, igyad, amelyiket szereted – ízesítve, mézzel a legjobb! Tisztító kúrára, bőr és körömápolásra, masszásra a legjobb időben vagy. A Halak, a Bika, a Skorpió és a Szűz napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – figyelemmel legyetek! (A Hold a Bak jegyében jár, kedden lép át a levegős Vízöntő jegyébe.)

Az Akasztott XII.
Elengedésnek, régi rossz szokások, negatív beidegződések elhagyásának ideje lesz. A visszatérő helyzetek figyelmeztetnek, hogy valamit nem jól oldottál meg. Tudd, hogy nincsenek véletlenek! Oldásra, blokkoldásra remek az idő – ha ilyen gondod lenne bátran keress meg. A jupiteri energiák a meditációnak, elmélyülésnek kedveznek – minden este érdemes elalvás előtt egy kis mentális nagytakarítás csinálni.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a víszeret és a lábszárat. A legjobb program lehet a filmnézés-mozizás – szabadtéri kirándulás. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Gondoskodjatok a vitaminpótlásról, erre a zöldség-gyümölcslevek a legpraktikusabbak. Tisztítókúrára, fogorvosi vizitre, hajmosásra, masszázsra jó a hét közepe energetikája. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Vízöntő jegyében jár, csütörtökön lép át a Halak vizes jegyébe.)

A Mértékletesség XIV.
Tisztulás, gyógyulás ideje van. Március 13-án, szombaton a Halak Újholdat üdvözölhetjük – mély lelki beszélgetéseknek is jó ideje lehet – tisztázni, megérteni, átérezni. Egyébiránt pedig kezdődik az új holdhónap – új dolgok elindításának ideje lesz.Itt az ideje kilépni a méltatlan, lehúzó helyzetekből – szabadítsd fel magad, tisztítsd a karmád: a plútói energia segít a rendtételben. Új sorskör előtt állsz, tervezd meg jól az életed. A vasárnapi Kos-Holdban a romantikára remek az időzítés – tedd emlékezetessé a hétvégét. Gyógyításra, gyógyulásra kitűnő energiákat kaptunk megint az égiektől. Rezgésszint emeléssel, gyógyító energia átadással szeretettel várlak, ha úgy érzed, hogy lemerültél a hétköznapok alatt.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legjobb program lehet a vízparti séta. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. A zöld salátákról se feledkezzetek meg – a retek pld. remek vértisztító. A péntek-szombat a hajvágásnak nem kedvez, hajmosásra a vasárnap már jó lesz. Bőrápolásra fogyó- és tisztítókúrára jó lehetőségek lesznek. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyeknek kedvez a hétvége erőtere. (A Hold a Halak jegyében jár, vasárnap lép át a tüzes Kos jegyébe.)

Töltekezz az egyre melegedő nap sugaraival – a d-vitamin optimizmusra emel. Figyelj oda minden gondolatodra, kimondott szavadra – a belső béke energiájával cselekedj. Tisztulj-gyógyulj-töltekezz! Uriel arkangyal a belső béke energiájával tölt fel.
Az energiák ugyanazok, de mindenkinek más a képlete, és a megtapasztalni való sorsdolga, mindenki máshol tart az életében – ezért személyre szóló inspirációval, útmutatással kereshetsz, hogy élhetővé tedd a létedet! – oldásokkal, blokkoldással várlak, elengedő szertartásokkal, teremtő mágiákkal kereshetsz.

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!
Léleköleléssel:
Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.
Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!
Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.
Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/
Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu
Rezgések – meditációhoz, tanuláshoz, elalváshoz
Mély meditációhoz.
Alfa-hullámok tanulós zene.
https://www.youtube.com/watch?v=bBE3yPI5msU
Elalvást segítő rezgések.
Itt a tavasz – jön a nyár – a szerelem Rád vár!
