Legtöbben azt hisszük, hogy lényünk valamely része elfogadhatatlan. Hogy mi az, ami elfogadhatatlan, azt személye válogatja: van akinek a bosszú érzése, van akinek külső megjelenése. Ezeket a minőségeket általában megpróbáljuk elnyomni vagy fejleszteni. Amikor megpróbáljuk kiküszöbölni vagy elnyomni nem kívánatos érzéseinket, gondolatunkat, vagy viselkedésünket, dilemmába ütközünk.

Legtöbbünknek van tapasztalata a nevetőgörccsel, amikor egyszerűen minden humoros és nem tudjuk abbahagyni a nevetést. Ha ez olyan körülmények között történik, ahol a kontrollálatlan nevetés elfogadhatatlan – például osztályteremben vagy templomban – akkor kísérleteink, hogy elnyomjuk a nevetést csak újabb rohamhoz vezetnek. Nevetésünk még kevésbé lesz kontrollálható, alátámasztván azt az alapvető emberi bölcsességet, hogy aminek ellenállunk az megerősödik. Egy nem kívánt gondolatnak, érzésnek, magatartásnak való ellenállás egyszerűen megerősíti azt.

Ha egy jól felpumpált strandlabdát lenyomunk a víz alá, minél mélyebbre próbáljuk nyomni, annál nagyobb erőfeszítésre van szükségünk. Végül belefáradunk, elengedjük, és a labda a víz felszínére ugrik. Ugyanez történik, amikor elkerüljük vagy elutasítjuk érzéseinket. Amikor önmagunk egyes részeit elnyomjuk, csak valameddig vagyunk képesek tartani ezt az állapotot, aztán egy kontrollálhatatlan kitörésben találkozunk újra az elnyomott érzéssel.

Amikor fel akarsz számolni egy Neked nem tetsző tulajdonságodat, patthelyzetbe fagyott kötélhúzásban találhatod magad. Ez a minőség nem akar megsemmisülni. Harcol a túléléséért. Tulajdonképpen ellenállásod hozza létre az ellenkező irányú és azonos mértékű erőt, ami fogva tart. Akármi legyen is az, aminek ellenállsz, addig fog gyötörni, amíg végül el nem fogadod. S hogy mit tehetünk? Azt javaslom, rövidítsük le ellenállásban való elakadásunkat, és barátkozzunk meg azzal amit, nem szeretnék. Amikor hátat fordítasz valami nem kívánatosnak, tulajdonképpen magad elől futsz. Nem is igazán tudod, mi az, amit elkerülsz. Annyira azzal voltál elfoglalva eddig, hogy fuss saját magad ezen aspektusa elöl, hogy soha nem fordultál hátra, megnézni mi is az. Soha nem akartad megismerni. Pánikszerűen menekültél az elmédben lévő szörnyű kép elől. Ha szembe fordulnál, felfedezhetnéd, hogy nem is olyan ijesztő, mint ahogy feltételezted. Ha egy újfajta nyitottsággal, elfogadással fordulsz a nem kívánatos felé, felfedi magát, elárulja valódi célját és többé nem leszel beragadva az ellenállásba. Szép lassan kibomlik, megmutatja magát és nem gyötör többé.

Amikor valaki pszichoterapeutához vagy spirituális vezetőhöz fordul, nagyon gyakran valamilyen nem kívánt gondolkodási módot, érzést vagy viselkedés szeretne megváltoztatni, hogy “jobb ember” lehessen. A valódi gyógyítás ott kezdődik, ahol az illetőt arra bátorítják, hogy barátkozzon meg ezekkel a nem kívánatos részeivel, legvégül egész valójával.

Ebben a folyamatban azzá válhatunk, akik valójában vagyunk. A feltételekhez kötött elfogadás helyett – amikor saját magunknak, vagy a világnak bizonyos elvárásoknak kell megfelelnie, – egy újfajta létezés tud kibontakozni. Felfedezzük, hogy lehetséges feltétel nélküli elfogadásban élni. Ez a fajta létezés lélegzetelállító.

Legtöbben attól félnek, hogy amikor magukhoz ölelnek egy ilyen nem akart aspektust, akkor az megvadul és nem tudják kontroll alatt tartani. Amikor feladjuk saját magunk és a külvilág kontrollálásának gondolatát, azt találjuk, hogy életünket az intimitás a vezérli. Mint egy növényt, amikor a nap felé fordul. Egy jóindulatú térre bukkanunk, amely támogatja kibontakozásunkat.

Az is közkeletű tévhit, hogy ha elfogadjuk, amik vagyunk, akkor nem lesz további motivációnk, hogy fejlesszük saját magunkat vagy a világot magunk körül. Olyan ez, mintha azt hinnénk, hogy az a művész, aki éppen nem szenved, az nem tud alkotni. Valójában ahelyett, hogy a célunk elérése motiválna, azt találjuk, hogy az mozgat, amit megtapasztalunk és azt vesszük észre, hogy aktívan részt veszünk saját életünkben.

Ebben a feltétel nélküli elfogadásban a pszichoterápia és a spirituális kibontakozás egy és ugyanaz. Ahelyett, hogy megtanulnánk, kivé válhatunk, egyszerűen felfedezzük, kik vagyunk valójában.

Swami Ajaya

Figyelj és hallgass meg.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
– Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is –
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.
 – Ágnes Begin –

Az embernek szüksége van ara, hogy kibeszélje magát, hogy beszéljen, hogy meghallgassák. Talán nem is vár mást, csak egy kedves szeretetteljes felé fordulást.

Az ember bámulatos teremtés amikor a valódi énjét nem rejti el, eléd tárja, s beenged a saját maga világába. Ahogy ő látja, ahogy ő éli meg, ahogy vele történik… Néha nem is vár megoldást…mesél és beszél…a szavak elhangzanak, de legbelül ottmaradnak…sokáig csak vissza-visszamorajlanak… aztán ahogy telnek a napok, sokszor visszaréved mi volt a gond, s sokszor egy apró villanásra azon kapva magát,  hogy érti, megérti  a történteket, a vissza-visszaköszönő helyzetek miértjét… Nem kaphatunk  választ mástól, mert magunknak kell rájönnünk honnan hová tartunk.

Ahogy nem tudhatjuk más mit él meg, és mit él át egy-egy neki tanulásnak szánt probléma megoldása során – nem tudhatjuk azt sem ő mit tart helyesnek, jónak… Neki mit jelent a helyes megoldás – látja-e egyáltalán jónak, értékesnek azt ami másnak a legjobb jóként hoz örömöt, megváltást… Ami igaz és áldott lehet, lehet-e valaki másnak ugyanolyan sorsajándék, megannyi sorsrontó félelme után boldogságos élethelyzete… Ahonnan ő nézi a legjobb megoldást keresve utat téveszthet, de tudja-e más másként tenni azt, amit neki szánt az élet, sorsa törvénye… a megtapasztalnivaló anyagvilág leckéje…

Hallgatni csak megszentelt figyelemmel lehet, azt aki nem kér, csupán helyet, időt arra, hogy elmondja, szavakba öltve megfogalmazva mi fáj, megoldást nem vár, nem kér… csupán hallgatást, meghallgatást.
Nehéz feladat megállni, s nem közbe nem szólni, mert erre kért… figyelni, s befogadni. Megérteni, hogy őróla szól a csended, s  neki segítesz, ha hallgatod, s várod, hogy ő önmaga megértse azt, amit épp most mond… Feltárja, kibeszélje… szinte elmagyarázza azt, ami benne összeforrt. A  választ nem várja, de megkapja – mert ott legbelül már kész a neki legjobb tanács, a szívében, abban a fénylő isteni magban, ahonnan a legjobb helyről kivetül.
S csak ennyit mond legvégül. Köszönöm, hogy meghallgattál, ez sokat segített nekem, hálás vagyok érte – megölel.
S a válasz: a tiszta szívből jövő köszönöm. Mert köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával,  s előttem kinyílva a választ megkapta: a mélyrő jövő tudatalattiból a legigazibb valóság  felszínre tört.  A figyelemmel megszentelt térben  megnyitva  ezzel bennem egy csatornát  az áldásenergiák előtt…

Asajah