A Nap a Mérlegbe lép

Kezdetét veszi az ősz

Szeptember 23-án a Nap a Mérlegbe lép át – ezzel elkezdődik a csillagászati ősz. Hatalmas lelki erővel, támogató energiával áld az ég. Sorsfordulati döntésekben, teremtő mágiákkal is kereshettek – energetikai tisztítás, felöltés, energetikai szint emelés grátisz.

Ugyanezen a napon 8.49-kor köszönthetjük az Őszi Nap-éjegyenlőséget. A merkúri rezgések által egy igazi harmonikus egyensúly jön létre a számvetés idejében.
Ezen a napon ősi hagyomány szerint érdemes a Lencsemágiát elvégezni: a bőségért, a biztonságért, és az egészségért. Ez a mágia nem egyszerű étkezés, hanem egy misztikus ősi varázslat.
Készítsétek el a lencsefőzeléket, vagy lencselevest szeptember 22-én, hús nélkül, ízletesen. Főzés közben hangolódjatok a misztikus energiákra, és gondoljatok arra, hogy a most készülő étel anyagi biztonságot, bőséget, az új kezdetek lehetőségét és fényt visz majd az életetekbe. Gyújthattok gyertyát, hallgathattok meditációs zenét, békés-örömben varázsoljatok.
A lencséből a nap-éj egyenlőség napján, majd az azt követő két napon is fogyasszatok pontosan hét kanálnyit.

Lencsemágia szertartás:

Az első napon (szeptember 23-án, szombaton) gyújtsatok gyertyát, merjetek ki hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjátok, csakis arra gondoljatok, hogy ételetek anyagi biztonságot, bőséget, és új kezdeteket ad nektek az anyag szintjén.

A második napon (szeptember 24-én, vasárnap) ugyanabban az időpontban, mint előző napon, megint gyújtsatok gyertyát, ismét merjétek ki tányérotokba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csakis arra gondoljatok, hogy ételetek fényt, és új kezdeteket ad életetek lelki szintjeinek.

A harmadik napon (szeptember 25-én, hétfőn) szintén ugyanabban az időpontban, mint az előző két napon, újra gyújtsatok gyertyát az étkezés előtt, és miközben megeszitek a hét kanálnyi lencsét, csak arra gondoljatok, hogy ez az étel biztonságot, bőséget, és fényt ad nektek életetek szellemi szintjeire. A gyertyát a szertartás végén gyertyakoppintóval oltsd el, semmiképp se fújd el!
Végezzétek a szertartást relaxált állapotban, lecsendesedve – ha szeretteiteket is meghívjátok a mágiához,  a varázslat ereje megsokszorozódik, a közös erő nagyobb siker.

Jóllétben, bőségben, biztonságban és új kezdetekben gazdag varázslatos őszt kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Emeld a rezgésszinted!

Élj harmóniában – tedd szebbé a minden napjaidat.

Fogyassz energiában gazdag tápanyagokat, friss ételeket.
Tarts szüneteket a nap során – figyelj az „én-idődre”.
Lélegezz tudatosabban.
Sétálj a szabadban legalább 10-15 percet – a mozgás felszabadít.
Meditálj rendszeresen – vedd fel a kapcsolatot égi segítőiddel.
Szűrd ki a negatív gondolatokat, embereket.
Engedd el a félelmeidet. Amiben hiszel azt megteremted, amiben nem hiszel,  az nem hat rád.


https://asajah.hu/ajandekozd-meg-magad-oromhormonokkal/
Legyetek jelen minden  pillanatban – fogadjátok az Univerzum által küldött jeleket. Kívánom, hogy sok-sok kedves emberrel találkozzatok és pozitív történések aranyozzák be napjaitokat! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Szeptemberi őszidőben

H e t i    t a r o t
szeptember 18-től szeptember 24-ig.

A heti energiákat a Nap–Neptunusz–Plútó rezgések képviselik. Mágikus erőteljes átalakító energiákkal segít az Univerzum, a megújulást erősítő önmunkánkban. Igen sokat kreatívkodhatunk a közeli napokban, rendezhetjük dolgainkat.
Emlékeztetőül néhány bolygóállás: a Nap és a  Merkúr a Szűzben,  a Szaturnusz a Halakban, a Jupiter és az Uránusz  a Bikában, a Mars a  Mérlegben, a  Vénusz az Oroszlánban,  a Neptunusz és a Plútó retrográdban, hátráló-tolató mozgásban.


“A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

Az Akasztott XII. – Nézőpontváltás, másképp látás, tudatos vállalás, irányváltás . Sorsikus élet-dolgainkban tehetünk rendet a szaturnuszi rezgésekben – az elengedés, avagy lélekszintre emelés cselekvő ideje jött el.Meditációnkban kapcsolódjunk belső arany angyalunkhoz: az égiektől csakis igaz válaszokat kaphatunk. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket Felsőbbrendű Én lélekgyógyító angyalos vezetett meditációmra.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Szórakoztató időtöltés lehet az olvasás – hasznos a nagymosás. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Bőrápolásra, kozmetikára, regeneráló masszázsra remek lesz a hét elejének energetikája – a hajvágást inkább halaszd el, mert korpa és csomóshaj kialakulásához vezethet. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek szerencséje lehet a hét elejében – legyet figyelmesek.  (A Hold a Skorpió jegyében jár, szeptember 20-án, szerdán 16.05-kor lép át a Nyilas tüzes jegyébe.)

A Válaszutak VI.  – Válaszút és döntés, de a szívünk, a lelkünk igaz hívása szerint. A jelenlevő plútói energiákban az érzelmi-lelki dolgainkban tehetünk rendet – jobban megérthetjük belső világunkat. Az újítást segítő mély beszélgetéseknek is most el az ideje – lelki ügyek megbeszélésének jó az esélye. Energetikai kapcsolati szálak tisztításával, és szívcsakra hangolással is kereshettek.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Remek program lehet a hegyvidéki túra – hasznos a lazító masszázs. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Regeneráló masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra,hajmosásra kedvező napok lesznek, a hajvágást inkább halaszd el, mert mert korpa és csomóshaj kialakulásához vezethet. A Vízöntő, a Kos, a Mérleg és az Oroszlán napjegyűeknek szerencséje lehet a hét elejében – legyet figyelmesek.  (A Hold a Nyilas jegyében jár, szeptember 22-én, pénteken 22.20-kor lép át a Bak föld jegyébe.)


A Szerencsekerék X. – Körforgás, ciklikusság, változás – fordul a sors kereke.  Gyógyulást, gyógyítást, célmegvalósítást segítő energiák hatnak a neptunuszi erőtérben. Szombaton az Őszi Nap-éjegyenlőséget üdvözölhetjük: kezdődhet a varázslás a hagyományos „Lencsemágiával”. Önkorlátozás elengedésére is kiváló lesz a hétvége. Megújulást előremozdító probléma megoldó üzeneteket kaphatunk égi segítőinktől is – figyeljetek oda a hirtelen bevillanó ötleteitekre. Előrenéző tarot-elemzéssel várom a hölgyeket – grátisz: csakra-aura hangolás, rontásvizsgálat.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
A séta kellemes lehet az őszies időben – hasznos időtöltés az olvasás. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek.  Kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra, regeneráló masszázsra, kéz- és körömápolásra kedvező napok lesznek. A Halak, a Bika, a Szűz és a Skorpió napjegyűeknek szerencséje lehet a hét elejében – legyet figyelmesek.  (A Hold a Bak jegyében jár, szeptember 25-én, hétfőn 1.29-kor lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

Szeptember 23-án a Nap a Mérlegbe lép – ez a csillagászati ősz kezdete. Figyelj oda gondolataidra, szavaidra minden rezgéseddel teremtesz.
Hatalmas lelki erővel, támogató energiával áld az ég – tisztázd kapcsolódásaidat. Sorsfordulati döntésekben, teremtő mágiákkal is kérhetsz időpontot. Hívd, imagináld Uriel arkangyalt a jövőteremtéshez.
Töltekezzetek a nap fényével, kiránduljatok, egyetek friss gyümölcsöket, igyatok sok tiszta vizet és szeressétek azokat, akik titeket is őszintén szeretnek.

Személyesen tudlak fogadni az örsi stúdiómba, de kereshetsz kamerás messengeren is – előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten.
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni gyere hozzám angyalozni: https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
https://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
https://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

Huszonöt éve foglalkozom spirituális ezotériával – Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.
Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
https://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
https://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tanácsok nőknek

A randizás világában.


Soha nem tudsz meggyőzni egy férfit, hogy szeressen téged.
Keress egy olyan férfit, aki válaszol, ha hívod, és napok helyett perceken belül visszaüzen.
Keress egy olyan férfit, aki egyértelmű válaszokat ad, és nem hagyja, hogy azon töprengj, hogy hol is állsz a szituációban..
Keress egy olyan férfit, aki az életének részévé akar tenni téged, nem pedig egy fejezetet a könyvben.
Keress egy olyan férfit, akire nem kell évekig várni hogy kitalálja, mit akar tőled.
Keress egy olyan férfit, aki tiszteletben tartja, ünnepli és bátorítja az egyéniségedet, a műveltségedet, a spiritualitásodat és a fejlődésed.
Ne feledd Soha nem lehet túl sokat kérni egy férfitól ahhoz, hogy elsőbbséget élvezz.
Keress egy olyan férfit, aki őszintén érdeklődik irántad, és napi szinten keres téged.
Keress egy olyan férfit, aki megkér, hogy menj vele a „templomba”.
Találj egy olyan férfit, aki soha nem hagyja, hogy este úgy elaludj,hogy azon gondolkodj, vajon számítasz-e még.
Nézd meg, hogyan bánik egy férfi az anyjával.
Sokat tanulhatsz abból, hogyan bánik valaki azzal a személlyel, aki a világra hozta.
Soha ne hajszolj egy férfit a külseje miatt, mert egy nap ezek a külsőségek végül elhalványulnak, és az marad, ami benne van, szóval ne a fizikai tulajdonságai izgassanak csak.
Keress egy olyan férfit, aki megvéd téged, és kiáll érted, még akkor is, ha te nem vagy a közelben.
Keress egy olyan férfit, aki értékel , és aki soha nem hozná magát olyan helyzetbe, hogy elveszítsen téged.
Találj egy olyan férfit, aki minden nap úgy ébred, hogy új utakat keres, hogy szeressen téged.
Találj egy olyan férfit, aki megérti, hogy nem arról szól, hogy neked adja a világot, hanem arról, hogy úgy érezd, te vagy az egyetlen benne.
Fogadd meg a tanácsomat, és ne feledd, hogy az időd értékes.
Ne pazarold olyasvalakire, aki nem veszi észre, hogy te is az vagy.
Cody Bret – fordította: Zituss Toth

Csatlakozhatsz Te is facebook csoportunkhoz:
https://www.facebook.com/groups/167579845074302

A legfontosabb gyümölcs

A szőlő

Káliumban, magnéziumban, kalciumban és vasban, foszforban egyaránt gazdag, és bővelkedik aminosavakban, B-vitamiban is.
A friss csemegeszőlő dióval, rokforttal vagy más kéksajttal és jókora maroknyi vegyes salátával előétel vagy könnyű ebéd, vacsora is lehet – kevés borecettel és szőlőmagolajjal locsolva maga a tökéletes őszi harapnivaló.

Szőlősaláta

Hozzávalók:
– 60 dkg nagy szemű piros rosé szőlő
– 20 dkg feta sajt
– 0,5 dl hidegen sajtolt olívaolaj
– 1 közepes fej hagyma
– 10 dkg dió
– 1 evőkanál méz
– snidling
– petrezselyem
– bazsalikom
– őrölt fehér bors
– tengeri só

Elkészítése: A szőlőt jó alaposan megmossuk, a szemeket félbevágjuk, majd tálba tesszük. (Aki nem bírja a szőlő magját, az ki is szedheti.) Hozzátesszük a finomra vágott vöröshagymát, a snidlinget, a diót, az apró kockára vágott feta sajtot, és az apróra vágott petrezselymet, végül a bazsalikomot. Sóval, fehér borssal ízesítjük. Meglocsoljuk az olívaolajjal elkevert mézzel. Óvatosan átforgatjuk a salátát, majd fóliával lefedve hűtőben jól lehűtjük. Találás előtt összemorzsolt diót szórhatunk még a tetejére. Önmagában is fogyaszthatjuk, kiváló reggelire, uzsonnára, és vacsorára.
Nagy kedvencem  ez a csodás őszi gyümölcs. Ha kedvet kaptál a recepthez, valósítsd meg. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Mennyi örömök klubja

A történet négy kínai nőről szól, akiket sorsuk Amerikába sodort. Mindannyiuknak lánya születik, akik már az új hazában nőnek fel. A kínai társadalom jegyeit magukon viselő asszonyoknak nem könnyű beilleszkedni a számukra idegen társadalomba, talán ezért is ragaszkodnak annyira egymáshoz. Időről időre összejárnak, közös vacsorákon, kártyapartikon vesznek részt. Beszélgetéseik során emlékeznek a múltra, ifjú éveikre, arra a korszakra, ami hozzásegítette őket az elhatározáshoz, hogy új hazát keressenek maguknak. Az évtizedeken át tartó barátságot tovább örökítik gyermekeikben is, akik már teljesen másként élnek, az ősi hagyományról csak a mesékből, elmondásokból értesülnek. A fiatal lányok már beleszülettek a modern Amerikába, számukra szüleik ragaszkodása a hagyományokhoz sokszor terhesek. Az egyik anya halála ismét alkalom arra, hogy a többiek találkozzanak egymással. A beszélgetések egy addig titkolt, más világra is fényt derítenek.

https://videa.hu/videok/film-animacio/mennyei-oromok-klubja-1993.mp4-12-even-aluliak-szamara-a-megt-dfbEw4uCeC56SbH3

Asajah stúdió

Spirituális tanácsadás ezoterikus Hölgyeknek!

Ha vidéken, vagy külföldön élsz, vagy csak egyszerűen nem szeretnél kimozdulni, lehetőség van előre egyeztetett videóhívásos foglalkozásra is:  Fél órás, órás és másfél órás időkvantumokra tudok időpontot adni neked. Témamegjelöléssel kereshetsz. 


Érdeklődj a részletekről nálam, a face cseten. Jó hír, hogy hétvégén is vállalok tanácsadást.
Angyalos stúdiómba is jöhetsz hozzám, Budapesten várom a spirituális úton járós Hölgyeket. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től. Ha szerencséd van, akár aznapra is kaphatsz időpontot.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Angyal jóslás

Szűz újholdra

Krisztus Angyalai különféle üzenetekkel szeretnének segíteni Neked, hogy meggyógyíthasd, rendbe tehesd életed bármely területét, és másoknak is tudj segíteni. A varázslatos lapok gyógyítanak, emelnek – töltekezz be a kártyalapok angyalenergiáival.

EGYENSÚLY
Az utóbbi időben felborult az életed! Hozd egyensúlyba a munkával és a kikapcsolódással töltött idődet a spiritualitással, a mozgással és a családdal töltött időddel.
Az angyalok tudják, mennyire lefoglalnak a földi igények. Felelősséged súlyán szeretnének könnyíteni azzal, hogy egyensúlyt hoznak az életedbe. Amikor életünk felborul, energiánk is megcsappan. Ez a csökkent energia pedig azt a káprázatot kelti bennünk, hogy nincs elég időnk semmire, s ez az ördögi kör fogva tart.
Az angyalok azt szeretnék, ha következetesen, minden nap meditálnál és mozognál. Tudják, hogy ha a kiegyensúlyozod a munkát, a kikapcsolódást, a spiritualitást és a családot, akkor teljesebbnek érzed majd magad, és képes leszel az örömre. Ha úgy érzed, hogy túlterhelt vagy,ne haboz segítséget kérni Istentől és az angyaloktól ők majd könnyítenek terheden .

SZÁNDÉK
Ezzel a kártyával az angyalok azt javasolják, hogy készíts egy listát az elvárásaidról. Mit vársz a mai naptól, a holnapitól és a jövőtől? Ezek az elvárások jelentik szándékaid magjait. A szándék azt jelenti, hogy egy bizonyos cél felé törekszel.
“Szándékaid teremtik meg a tapasztalataidat Arra kérnek az angyalok, hogy szeretettel válaszd meg céljaidat, és szeretettel haladj feléjük. Ha törekvésed spirituális megalapozottságú, nemcsak magadon, de másokon is segíteni tudsz. Az angyalok segítenek megszabadulni rossz szokásaidtól, ha megkéred őket.”
Isten, az Angyalok és a Felemelkedett Mesterek ebben a pillanatban is vigyázzák lépteidet, szeretnek, és mutatják az utat. Nem vagy egyedül. Biztonságban vagy. Az égi támogatás energiája sugárzik a képből – töltekezz hát be ezzel a csodás energiával most!

TÁMOGATÁS
Ez a kártya megerősíti, hogy jóindulatú lények csoportja vesz körül, akik szeretnek, támogatnak és utat mutatnak neked. Ha veszélyben vagy, közbelépnek és figyelmeztetnek. Ha félsz, az isteni szeretet energiájával töltenek föl. Ha össze vagy zavarodva, jó tanácsot súgnak a füledbe.
Ezzel a kártyával azt üzenik az angyalok és a segítő lények, hogy fordulj még gyakrabban hozzájuk. Beszélj magadban nekik bármiről, és hamarosan egyértelműen érzed majd a jelenlétüket.
Nemsokára az angyalok besoroznak maguk közé, hogy segítsd az embereket. Ha valaha is kételkedtél segítő képességedben, az angyalok most arra kérnek, szabadulj meg ezektől a félelmektől.

A csodás gyógyító lapokat Dr. Doreen Virtue Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam – az angyalok vezették a kezemet.

Angyalos foglalkozásokkal várom szeretettel az ezoterikus Hölgyeket – programoz velem:
https://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

 

Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Isten ereje, fénye benned van

Tudd, hogy miden amit elindítasz az visszatér hozzád!

A szeretet, a hála, az öröm, az áldás – de a gyűlölet, a harag, a hazugság, a szomorúság és a rontás is. Hogy megértsd: ha hazudsz másoknak neked is hazudni fognak, ha szeretetet árasztasz a szeretet vonzod. Ha szívedben béke van – rajtad áldás van!


Legyenek tiszták a gondolataid. Ügyelj, figyelj a lelki állapotodra.
Mindenkinek van saját belső ereje. Ez az erő pedig nem más, mint: a Hit. Amíg nem hiszel magadban, addig nem is lesz saját életed.  Ha gondolatban látod a célodat, a sikeredet és ezt át is tudod érezni, akkor kétséged ne legyen afelől, hogy az hamarosan a tieddé is válik! Ha úgy gondolod, hogy megérdemled és igenis jár neked a boldog élet, akkor azt meg is fogod kapni.
Tiéd a megújulás ereje. Sosem késő változtatni. Bármely pillanatban újjászülethetsz, megújulhatsz, új irányba indulhatsz. Rajtad múlik.
Szabadítsd fel magad.  Indulj el a vágyaid irányába. Foszd meg magad a korlátaid képzeteitől. Tartsd képesnek magad arra, hogy olyan életet élj, amire vágysz.
Ne panaszkodj a világra és a körülményekre. Láss. Te döntöd el, miben hiszel. Indulj el a boldogságod felé. Kezdd el most az új szokások beépítését. Ne várj, hanem tegyél a változásért!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Inspiráció



„Meglátogatott a türelem,

És eszembe juttatta,
hogy a jó dolgoknak időbe telik, hogy megvalósuljanak,
és lassan, de stabilan növekedjenek.
Béke látogatott el hozzám,
És eszembe juttatta,
hogy nyugodt maradhassak az élet viharaiban,
függetlenül a körülöttem lévő káosztól.
A remény meglátogatott,
és emlékeztetett,
hogy jobb idők várnak rám,
és mindig ott lesz, hogy vezessen és felemeljen.
Az alázat is meglátogatott,
és eszembe juttatta, hogy elérhetem,
nem úgy, hogy megpróbálom összezsugorítani és kicsinnyé tenni magam,
hanem azzal, hogy a világ szolgálatára és a körülötte lévők felemelésére összpontosítok.
A kedvesség meglátogatott,
És eszembe jutott
gyengédebbnek, megbocsátóbbnak és könyörületesebbnek lenni önmagammal
és a körülöttem lévőkkel szemben.
A magabiztosság meglátogatott,
és emlékeztetett,
hogy ne rejtsem el és ne titkoljam el az ajándékaimat és tehetségemet, hogy mások jobban érezzék magukat,
hanem öleljem át azt, ami én vagyok.
A fókusz meglátogatott
és ez eszembe juttatta, hogy mások bizonytalansága és ítélete rólam nem az én problémám, és a figyelmemet
másokról vissza kell irányítanom magamra.
Meglátogatott a szabadság,
És eszembe juttatta,
hogy senki sem irányítja a gondolkodásmódom, a gondolataimat és a jólétemet, csak én.
És meglátogatott a szeretet,
És eszembe jutott,
Hogy nem kell keresnem másokban,
hiszen bennem rejlik.”
Thalia Hunter

Spirituális tanácsadás