Az Élet szép!


Azt hiszem az élet attól olyan szép, hogy minden nap újra lehet kezdeni. Mindig van egy új esély. Mindig kisüt a nap, és van új remény. Szerelemre, gyógyulásra, megnyugvásra, kalandokra, bármire amit csak szeretnél.
Csak hinni kell benne. Nem kell tenni semmi mást, mint rácsodálkozni minden egyes reggel, hogy levegő jut a tüdőnkbe, fény az ablakunkba, és hogy megélhetjük a csodát, amit úgy hívnak: élet.
Mindig van remény az újrakezdésre, a könnyeket felváltja a csendes megnyugvás, tudunk még örülni a virágok illatának, a madarak énekének, bárminek, amibe bele lehet kapaszkodni. Csak hinni kell. Menni fog! – Pillangópor

 

Alternatív gyógyászat

Élet-energetikai szint emelés

Az energiagyógyászat egy alternatív gyógymód – része a természetgyógyászatnak – lehetőség a gyógyuláshoz.
Amikor valakit nagy trauma ért, régóta stresszben él, elhagyták, elveszítette egyik szerettét, akár gyűlölet, harag, szorongás, félelem, sajnálkozás, csüggedés, bánat, fásultság, bűntudat, szégyen, megbántottság lett úrrá benne, vagy betegség után lábadozik, elesettnek, enervátlannak érzi magát, akkor lemerül az élet energiaszintje. Ezáltal szinte megakad az élete – blokkolódnak a csakrák és sikertelené lesz sorsdolgai.


A nálam elérhető programok:
– energetikai rezgésszint bemérés-emelés
– csakra-aura-meridián-nadi tisztítás-harmonizálás
– testi-lelki betegségekben a gyorsabb gyógyulást segíti elő
– immunrendszer erősítés
– nyirokháztartást tisztítása
– méregtelenítés
– gyulladás csökkentés
– nőgyógyászati problémákra is igen hatásos

– karmikus betegségeket enyhítő energia
– fogyást segítő energia
– depresszió elleni, stresszoldó energia
– önbizalom erősítés
– párkapcsolatot erősítő-gyógyító energia
– babaprojektben energetikai segítség
– rontásvizsgálat – negatív energia levétele
– entitánsok, démonok levétele
– szellemlevétel – fény hazába emelés
– tudat-harmadikszem és szívcsakra tisztítás
– tudatalatti blokkoldás
– transzcendentális csakrahangolások
– lakás negatív (betegséget generáló) zónáinak bemérése  – tértisztítás, behangolás

Ha kifordultak, visszafelé pörögnek, vagy elakadtak, eltömődtek a csakráid, keres meg energetikai terápiás programmal. Csakrahangolással, tisztítással, harmonizálással, gyógyulást segítő életerő energia átadásával, rezgésszint emeléssel várlak energiagyógyászként, angyalos stúdiómba. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Megtanultam…



Ha tanultam valamit az életből, az az, hogy néha a legsötétebb idők a legfényesebb helyekre juttathatnak bennünket.

Megtanultam, hogy a legmérgezőbb emberek képesek megtanítani nekünk a legfontosabb leckéket; hogy legfájdalmasabb küzdelmeink biztosíthatják számunkra a legszükségesebb növekedést; és hogy a barátság és szerelem legszívszorítóbb elvesztései helyet adhatnak a legcsodálatosabb embereknek.
Megtanultam, hogy ami pillanatnyilag átoknak tűnik, az valójában áldás is lehet, és hogy ami az út végének tűnik, az valójában csak annak felfedezése, hogy egy másik úton kell haladnunk.
Megtanultam, hogy bármilyen nehéznek is tűnnek a dolgok, mindig van remény.
És megtanultam, hogy bármennyire is tehetetlennek érezzük magunkat, vagy milyen borzalmasnak tűnnek a dolgok, nem adhatjuk fel.
Tovább kell mennünk.
Még akkor is, ha félelmetes, még akkor is, ha minden erőnk elfogyott, fel kell szednünk magunkat, és előre kell mennünk, mert bármivel is küzdünk pillanatnyilag, az el fog múlni, és túl leszünk rajta. idáig eljutottunk. Átvészelhetjük bármit is, ami ezután jön.”~
Daniell Koepke

Vágyak szigete


Valahol a Csendes-óceán egy elhagyott részén egy különleges intézmény működik egy csodálatos szigeten. Az itt dolgozóknak csupán egy feladatuk van: hogy aki a szigetre jön, annak megvalósuljon élete legelérhetetlenebb, legcsodásabb, legmerészebb álma. Mindenki csupán egyetlen lehetőséget kap, de aki eljut ide, az nem marad ki abból, amire vágyik – nincs határ, nincs korlát, nincs szabály. A szigetet egy titokzatos tudós vezeti, aki minden érkezőhöz egyformán kedves.
https://videa.hu/videok/film-animacio/a-vagyak-szigete-2020-teljes-magyarul-online-film-f1fQ9b2Lbvurk9hZ

 

Egy kis görög

 TZATZIKI TÉSZTA SALÁTA

A görög ízvilágú tésztasaláta könnyed, mégis laktató. Tele van vitaminban gazdag zöldségekkel. Jól behűtve valósággal felfrissít – grill húsok mellé is egészséges és finom köret opció.

Hozzávalók:
– 1 csomag penne tészta
– 1 bögre elszelt olívabogyó
– 2 db. uborka kockákra vágva
– 1 bögre cseresznye/koktél paradicsom szeletelve
– 1 bögre morzsolt feta sajt
– 1 bögre alacsony zsírtartalmú görög joghurt
– 1 bögre olívaolaj
– 1 evőkanál apróra vágott friss kapor
– 1 evőkanál citrom leve
– 1 teáskanál só
– 1 teáskanál frissen őrölt fekete bors
– 1 gerezd fokhagyma darált vagy fokhagyma nyomót használva


Elkészítés: Főzd meg a tésztát a csomagon lévő utasítás szerint. Amint megfőtt tedd egy nagyobb méretű edénybe és add hozzá a kalamata olívabogyót, uborkát, paradicsomot és a feta sajtot.
Egy kis tálban tedd bele a görög joghurtot, olívaolajat, apróra vágott kaprot, citromlevet, sót, borsot és fokhagymát. Hűtve tálald!
Nekem megnyerte a tetszésemet – készítsd el akár főétkezéshez, vagy grillhúsok mellé is tökéletes. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-lélekfejlesztő
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
önismereti- és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Fordulj a Lelked felé…


Rengeteg erőfeszítéstől, hamis felelősségtől és tehertől megszabadulunk meg, ha ahelyett, hogy másokat próbálunk megváltoztatni, inkább önmagunk felé fordulunk, és önmagunkat kezdjük megváltoztatni.
Önmagadtól, önmagadban kell elkezdeni. Tudnod kell, hogy azok, akikkel találkozol, többnyire a tükörképeid, ezért hagyd abba a tükörképek kritizálását. Fordítsd figyelmedet saját magadra, tisztítsd ki, rakj rendet a Szentélyedben: rakd rendbe a gondolataidat és érzéseidet!
Tedd félre a világ javítását, és foglalkozz végre azzal, aki ezeket a változásokat végre akarja hajtani- önmagaddal!
Ne másokat próbálj megváltoztatni- ez időpocsékolás és felesleges. Önmagadat azonban jobbá tudod tenni, s ha ez sikerül, akkor belátod, hogy összes többi „megváltoztatására” nem lesz már szükség.
Fordulj a Lelked felé, találd meg a Fényt a szívedben, tisztítsd meg elmédet, derítsd fel életedet – ez a legjobb módja, a világ megváltoztatásának.  – Magic Garden

 

Három hónapos tarot-előretekintés

Tarot-elemzésre lehet jelentkezni!

Ha a helyeden vagy sikeres leszel – ha valahol elakadsz, megakadsz az is lehet, hogy az nem a Te utad!

A Sors nagy játékos! Ha kíváncsi vagy mit hoz számodra az előtted álló három hónap: Egészség-Kapcsolat-Karrier, pénzügyek-Sorsfordulatok tekintetében jelentkezz be hozzám tarot-ülésre – három hónapos előretekintésre.
Belenézünk a jövődre, mit tartogat a jövőd neked – és hogy mit teszel, az a te döntésed lesz. A körülmények adottak, az opciók választhatók – szabad akaratod van: teremtheted, alakíthatod a sorsodat!
Nálam a Kazanlár-féle misztikus, mágikus tarot lapjaival ismerkedhetsz meg, de húzhatsz az angyal tarotból és a kör sors-tarotból is magadnak.
A foglalkozás tartalma: Tarot-számmisztika-csipetnyi asztrológia, auraolvasás. Használok az ülés alatt pálcát, és ingát is.
Grátisz: csakra-aura harmonizálás, energetikai szint emelés, (rontáslevétel) angyalozás.


Hölgyeim, tanácsadásra kamerás messengeren – előre egyeztetett videóhívással – is van lehetőség. Érdeklődni a részletekről face üzenetben is lehet. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-lélekfejlesztő
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
önismereti- és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében.

 

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Adj hálát minden napnak!

Ne hagyd, hogy a nap végén a rohanás és a stressz elvegye tőled a nyugalmat. Engedd át magad a hála és a nyugalom érzésének. Tekints vissza aznapra, és emlékezz azokra a pillanatokra, amelyek mosolyt csaltak az arcodra, vagy értékes tanulságokkal gazdagítottak.
Hálásan köszönd meg azokat az embereket és helyzeteket, amelyek segítettek a fejlődésedben.
A hála minden negativitást felold – nyugalmat áraszt, békét hoz! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Gondolataid teremtik meg a valóságodat


„A gondolataid teremtik meg a valóságodat.
Az elméd sokkal hatalmasabb mint gondolod.
Aggódsz épp valami miatt?
Bizonytalannak érzed magad mostanában valami miatt?
Isten arra hív, hogy változtasd meg a gondolkodásodat.
Csodák ritkán történnek olyanok életében, akik nem tartják azokat lehetségesnek.
Lehet hogy egy csoda épp rád vár ebben a percben is. Kérlek, csinálj neki helyet a gondolkodásodban.” – Beszélgetések Istennel

Nőnek lenni boldogság-öröm!

Szoknya viselés – energetikai szempontból

Légy büszke, arra hogy: Nő vagy! Kedves nők viseljetek szoknyát vagy ruhát , élvezzétek a  nőiességet. A női ruhában egy pillanatig nem fogod elfelejteni, ki vagy valójában.

Miért is viselj  szoknyát:

1. A hosszú és széles szoknya a kontúrjával megteremti a megfelelő energia kúpot. Az energiát a női típusnak megfelelően alakítja ki.  Ezenkívül a széles perem szelíd körként jelenik meg. A szegély szakrális jelentése a körülöttetek lévő körök köre. Ráadásul a perem mozgása (ingadozása) közben két vortexet hoz létre körülötted, az energiádat a női típusodhoz igazítja.

2. Az ókori szláv tanítás szerint szoknyák és ruhák viselése visszaállítja a kapcsolatot a nemzetség energiájával, a női vonal mentén.

3. Az ősi tudás alapján kiderül, hogy az asszony vonzerejének titka abban rejlik, hogy képes feltölteni a környezetből a létfontosságú szexuális energiát. És a legtöbb energiája, amelyet egy nő kap a földről, ha hosszú szoknyát visel – növeli női vonzerejét és erejét. A szoknya szegélye, amely spirálisan csavarodás közben az óramutató járásával megegyező irányba halad, elősegíti az energiaátvitel felfelé, és a szoknya domború alakja lehetővé teszi, hogy felhalmozza az energiát.

4. Van egy szabály – ne viseld a nadrágot, ha igazán el akarod érni az emberek figyelmét.  Ruhában, szoknyában a nő  eredendőben vonzóbb és csábítóbb.

5. Megállapítható, hogy a nadrágok állandó viselése negatívan hat a női szervekre. Tehát ez a szokás összefüggésben lehet a meddőséggel és a terhesség problémájával, mert nincs szükség energiára. Vannak olyan esetek, amikor a nők, akik szerettek nadrágot hordani, hosszú ideig nem tudtak teherbe esni. De amint elkezdtek ruhát, szoknyát hordani – beteljesedett a vágyuk.

6. A szoknya (még a mindennapi életben is) anélkül, hogy észrevennéd, belsőleg átalakulásra inspirál. Jobb lesz tőle a hangulatod, ragyogni fogsz.  A lelked ünnepli a nőiességedet – ez az állapot a férfiakat is vonzza. Figyeld meg, hogyan változik  csábossá a a járásod, ha egy szoknyát vagy egy ruhát viselsz! – forrás: internet.

Ha bevállalod, hogy Nőnek születtél hordj szoknyát – minél lengősebb, annál nagyobb szabadságot adsz magadnak – ezt párkapcsolati tanácsadóként is mondom!
Ha nehéz ebben az életedben a női szerep megélése elképzelhető, hogy egy előző életbeli karmikus programot áthoztál ebbe az inkarnációdba, de az is lehet, hogy férfiként éltél, ill. valami súlyos terhet cipelsz a családi karma-vonalon.
Szeretettel segítek oldással, blokkoldással, ha ilyen gondod lenne – keress meg spirituális foglalkozással.
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Spirituális tanácsadás