TAROT kategória bejegyzései

Minden a megfelelő időben érkezik el hozzád!


A mostani időszak kedvező a karmaoldásra.
Lerakhatjuk karmikus lelki terheinket. A lelki terhek megakadályozhatják a spirituális fejlődésedet, és azt is, hogy egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élj meg.

„Minden ember saját, egyéni sorssal rendelkezik, következésképpen mindenkinek más az életfeladata. Ami az egyik embernek álmai netovábbját jelenti, az a másik számára tökéletesen közömbös lehet. Amit az egyik mindennél jobban szeret, az a másikban elutasítást kelthet. Hogy boldogságban, szeretetben és beteljesülésben van-e részünk, az elsősorban attól függ, követjük-e a lelkünk tervét. A lélek terve minden embernél különböző. A te lelkednek mi a feladata, és miben találhatod meg a boldogságodat?” – Ruediger Schache: A lélek tervének titka


Karmaoldás – vezetett meditációban –  terápiás folyamatban.
Az elengedő és karmaoldó terápiás meditációk segítenek Neked – hogy tovább tudj lépni, a sorsod útján előre, felfelé. Az oldás hosszú folyamat, de már az első héten változásokat tapasztalhatsz…  Nemcsak oldásokkal, de elengedő mágiákkal is kereshetsz. Minden negatív érzelem, nyomasztó emlék kioldható, és elengedhető.

417 Hz – A múlt feloldása, változások elősegítése.

 

A tiszta tudat tiszta gondolatokat szül. Amikor megérted, hogy mi miért történt veled, megérkeztél önmagadba – a feldolgozás megtörtént. Ha nincs súlyos teher, elindulni és továbbmenni is oldottabban lehetséges.

Asajah
spirituális tanácsadó

Bejelentkezés oldásra:
20 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Örs vezér tere – Asajah  Stúdió

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot.
Energetikai blokkoldások – elengedő meditációk – karmaoldó meditációk – sorsangyali behívások

Lélekdöntések

Január 12. Vénusz-Uránusz kvadrátba érkeztünk meg.

Egy feszült energia veszi kezdetét ma: pénzügyek, szerelem, kapcsolat vonatkozásában. Egy pár napig eltarthat az nehéz időszak. Vigyázzunk a hirtelen döntésekkel! Ez a nap fordulótópontot is adhat sokaknak: hozd ki a legtöbbet és a legjobbat ebből az állásból.  Nagy érzelmi döntések születhetnek a napokban: Kapcsolatok szakadhatnak meg – de oldásoknak is ideje van!

Hatalmas teremtő erőd van, vigyázz ki varázsol benned! Csendesedj le és figyelj a lelked hangjára. Bármilyen spirituális szertartás, pozitív ima most erősebben fog hatni. Fontos álomüzenetek érkezhetnek, hogy  a helyes irány felé vezessenek  bennünket. A múltból emberek tűnhetnek fel életünkben,  újratalálkozások jöhetnek létre – régóta tervezett dolgokat indíthatunk el… Belső fényünk vezethet – hallgassunk most is a bennünk levő istenire, aranyangyalunk pontosan oda vezet majd  ahol lennünk kell.

Aktivizáló energiákkal könnyeben megy mindenben.
Ha szeretnél változtatni életeden – karmát oldani, belenézni a jövődbe, a tarot lapok útmutatásával is segíthetek – érdemes a harmadik szemcsakrát is aktivizálni egyben, hogy a felsőbb segítőktől érkező üzeneteketis meghallhasd egyben.

Válaszutakon…
A hétvége energiája  a spirituális elmélyülésnek kedvez – érdemes a szülői mintákba belenézni – főként az anyai oldalt vizsgáld meg –  a megoldás lehetősége is ott rezeg. Pozitív fordulatként régi eszmék, elavult nézetektől szakadhatunk el, szabadulhatunk fel.
Az új felé nyitásnak van most itt az ideje, vállald fel végre önmagad!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek
személyes konzultációban: Útmutató tarot – oldások, blokkoldások, szívcsakra harmonizálás – Tudat tisztítás.

A mély beszélgetések ideje jött el – hozz bölcs döntéseket!


Holnap, csütörtök hajnalban  a Merkúr belép a Bak jegyébe.
Ez az idő rendkívül kedvező a gyógyító gondolatoknak, de kedvez az imáknak és a gyógyulásoknak is.
A Merkúr a bátorság, gyakorlatiasság és kezdeményezőkészség hordozója. Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint az Intelligencia, emlékezőtehetség, mentális energia. Megszemélyesítője a tanító, a szellemi munkás, a diplomata. A mély beszélgetések ideje jött el – a megértő szeretet munkálkodik az ‘igaz emberben’. Engedd el a görcsös ragaszkodást mindenben. Tudd hogy amihez ragaszkodsz,  az sosem volt a tiéd. Légy most gyakorlatias, földön járó és hozz bölcs döntéseket. Figyelj arra, amire energiáid fókuszálod, most azzal van dolgod – mutatják az utat neked.

„A hibákat nem kell szégyellni. A hibák megtanítanak bennünket felelősséget vállalni, megtanítanak arra, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Tudni fogjuk, legközelebb mit csinálunk majd másképpen, hogyan lehetünk jobbak, bölcsebbek a jövőben.” – Cecelia Ahern

Légy bátor! Isten veled, ki ellened!?
Megtalálod az új utat, az új lehetőségek már kopogtatnak. Vedd észre  igaz hitben, hogy merre ragyognak a csillagok neked. Uriel Arkangyal segíthet a problémamegoldó képességedet felébreszteni. Chamuel Arkangyal pedig segít abban, hogy a megrekedt élethelyzetedet át tud alakítani.

ADJ HÁLÁT MINDENÉRT, S DÖNTS BÖLCSEN, HELYESEN!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Válaszutak – Sorsfordulatok

Hogyan lehetne még ennél is jobb?!

Kezdődjön pozitívan a napod!
Ha folyamatosan pozitívan állunk hozzá a dolgokhoz, akkor bevonzzuk a jó dolgokat és jó irányba indul el minden, ehhez viszont elengedhetetlen az, hogy a reggelünket is így kezdjük.
Ha előző nap rossz dolgok történtek Veled, akkor minden bizonnyal ébredés után ezek azonnal eszedbe is jutnak. Gondolkodj pozitívan, a mai nap sokkal jobb lesz, és szerencsésebb – gondolj arra, hogy az Univerzum mindig mindent kiegyenlít.

„Reggel, mielőtt kinyitjuk a szemünket, állítsuk be az agyunkat arra, hogy ma egész nap jó dolgok történnek majd velünk. Mondjuk végig magunkban ezt a rövid szöveget: „Jó reggelt kívánok magamnak és mindazoknak, akiket szeretek, és akikkel ma csak találkozni fogok. Odavezetek egy fénysugarat a lábujjaimhoz, végigvezetem az egész testemen, és mosolyog minden pici sejtem, örül a mai napnak. Ma valami jó történik!” Próbáljuk ki – és tényleg valami jó fog történni! A saját egyetemi hallgatóimmal is csináltam ilyen kísérletet, igen meggyőző végeredménnyel. A gondolat, a tudat hatalma valóban teremt. Ha meg akarjuk találni ennek az összefüggéseit a modern kvantumfizikában, akkor egész nyugodtan menjünk utána, mert megtaláljuk. A szemünk persze mindent magába fogad, és viszi hátra a tarkólebenybe az információt – de ha az agyunk azt az üzenetet kapta, hogy ma jó dolgok történnek majd, akkor csak jókat keres. Meg van ígérve, te üzented meg – hol van az a jó? És egyszer csak valóban észrevesszük az apró, örömteli dolgokat! Egyszerűen kinyílik bennünk a pozitív érzelem, jobb lesz az energia-háztartásunk. Ezt mindenki kipróbálhatja saját kísérlet keretében is. Egy hétig minden reggel tegyük be a teremtő tudatunkba, hogy ma valami jó történik, közben figyeljük a közérzetünket, a lelkiállapotunkat, a velünk történt eseményekről pedig írjunk naplót – és rá fogunk jönni, hogy ez így igaz. Ha nem hiszünk másnak, higgyünk önmagunknak, a saját tapasztalatainknak!”
– Forrás: Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Légy vidám és próbálj meg mosolyogni!
Rég bebizonyították már, hogy mosolygás és nevetés során mimikai izmaink működése miatt szerotonin szabadul fel agyunkban, ez pedig pozitívan befolyásolja hangulatunkat. Egy energetizáló, jókedvre hangoló zenével kezdem a napom. A feladataim, teendőim mindig motiválnak – erőt adnak, és hitet.

 

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Angyal jóslás
Csakra-aura harmonizálás.

 

A spirituális út az önmagunkká válás útja!

„Úgy éld az életed, hogy soha ne veszítsd el önmagad. Ha az aggodalmaid, félelmeid, vágyaid és dühöd eluralkodik feletted, eltávolodsz magadtól és elveszíted magadat. A lényeg, hogy mindig térj vissza magadhoz.” – Thich Nhat Hanh

HA VÁLTOZTATNI SZERETNÉL – INDÍTSD EL AZ OLDÁS ENERGIÁJÁT!

– TAROT – ÚTMUTATÁS
– OLDÁSOK, BLOKKOLDÁSOK
– ELENGEDŐ SZERTARTÁSOK
– KARMA OLDÁSOK ELINDÍTÁSA
– SORSANGYALI LEHÍVÁSOK SPIRITUÁLIS ÉLETFELADAT MEGTALÁLÁSÁRA, VEZETTETÉS KÉRÉSE.
– SPIRITUÁLIS TERÁPIÁK – ÉLETMÓDVÁLTÁSHOZ.
– ANGYAL MÁGIÁK

Grátisz: csakra-aura harmonizálás, tisztítás – rontáslevétel.

432 Hz. A Fény frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával,  könnyebben tudod feloldani a stresszt, gyógyító és sejtmegújító hatása van. 

HA VÁLTOZTATNI SZERETNÉL AZ ÉLETEDEN BÁRMIKOR MEGTEHETED!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,

tarot mester-jós,
energiagyógyász – angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 20 278 26 12
Elérhetőségem: Délelőtt 10-től este 20-ig.

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tanácsadás –  személyes és skypeos konzultációk minden nap!

A 2018-as év a 11-es mesterszám rezgését képviseli.

Évünk az URÁNUSZ energiáját rezegteti életünkbe.

Az Uránusz a magasabb szellemi működés bolygója. Kövei a hegyikristály és a topáz. Ez a bolygó a Merkúr magasabb oktávja, a szellemi fejlődés képviselője, a szabadság és a függetlenség planétája. Hangsúlyozza a másságot, a különlegességet, a határtalant. Nem véletlen tehát, hogy az Uránusz a zsenik és egyúttal az őrültek bolygója. Tanít.
Az Uránuszt William Herschel, angol csillagász fedezte fel 1781. március 13-án 22 óra 30 perckor Barthban.


AZ URÁNUSZ VÁRATLAN FORDULATOKAT HOZHAT ÉLETÜNKBE; JÓ TUDNI, HOGY A SZÜLETÉSI KÉPLETÜNKBEN HOL TARTÓZKODIK EZ A PRINCIPIUM.

Kos Uránusz: Szabadságvágyát a küzdelemben éli ki, egyéni akaratát nyughatatlanul érvényesíti. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek abba kell hagyniuk a vállalkozások egymásra halmozását, és helyette belül kell megteremteniük a szabadságot, ragaszkodva egy régebben megteremtett közeghez. Meg kell reformálnia a létért folytatott küzdelmet. Képes a közösségért küzdeni, ugyanakkor összeférhetetlen lázadási rohamokkal és féktelen szexuális kicsapongásokkal élheti meg öntörvényűségét.

Bika Uránusz: Szabadságvágyát az anyagi gyűjtögetésben éli ki, és nyughatatlanul keresi a jó befektetéseket, illetve a testi örömöket. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek le kell számolniuk a túlzott anyagiassággal és testiséggel, és meg kell reformálniuk a birtoklás témakörét, a tulajdonviszonyokat. Ha felismerte, hogy az igazi gazdagság és biztonság a lelkében él, képes lesz adni a közösségnek, és akár továbblépni. Öntörvényűségét addig fukarságban élheti meg.

Ikrek Uránusz: Szabadságvágyát a nyüzsgésben éli ki. Nyughatatlanul tájékozódik, ismerkedik, és mindenbe beleavatkozik. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk az információk kezelését, és minél inkább becsületességre kell törekedniük a tanítás és kereskedelem terén. Ekkor persze az információk és az áruk már nem a saját érdekeiket szolgálják, hanem egy közösséget taníthatnak, segíthetnek velük. Amíg erre nem képes, öntörvényűen széllelbélelt.

Rák Uránusz: Szabadságvágyát a legmélyebb kötődéssel járó emberi kapcsolatokban éli ki. Nyughatatlanul törekszik otthonteremtésre, családalapításra, ám ha ezek adottak, fullasztónak érzi a közeget, és menekülne. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek új utakat kell keresni a felnőtté válásban, a családalapításban és a gyereknevelésben. Bármilyen közegben és közösségben képesnek kell lennie otthon érezni magát. Amíg ez be nem következik, öntörvényűen csapódik hozzá emberekhez.

Oroszlán Uránusz: Szabadságvágyát a kreativitásában és az önkifejezésében éli ki. Nyughatatlanul törekszik a sikerre, az elismertség megszerzésére, de ha vezetővé akarják választani, megijed a felelősségtől. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk a hatalom felfogását. Feladatuk, hogy úgy bontakoztassák ki az egyéniségüket, hogy közben egy demokratikus közösséget vezetnek. Amíg ez be nem következik, öntörvényűen kísérleteznek az uralkodói szereppel.

Szűz Uránusz: Szabadságvágyát a tudása alkalmazásában éli meg. Nyughatatlanul törekszik a tökéletesség elérésére, a feladatai elvégzésére, ugyanakkor nyomasztja a rutin, a sok korlát és az önfegyelem. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek jelentős újításokat kell bevezetniük a munka vagy az egészség területén, esetleg egy konkrét tudományterületen. Ehhez le kell küzdeniük csapongó öntörvényűségüket és túl kritikus hajlamaikat, és alázatot kell tanulniuk a közösség érdekében.

Mérleg Uránusz: Szabadságvágyát a párkapcsolatban éli ki. Nyughatatlanul törekszik a szerelemre, a megfelelésre és az alkalmazkodásra, ugyanakkor minden együttélést vagy együttműködést rabságnak él meg. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk az együttélési formákat és a művészetet. A párkapcsolatot nem dominancia-harcnak kell felfogniuk, hanem egyenrangú, baráti felek együttélésének. Amíg ez be nem következik, öntörvényűen kísérletezgetnek a flörtöléssel.

Skorpió Uránusz: Szabadságvágya a szélsőségek megélésére készteti. Nyughatatlanul törekszik arra, hogy a világot, vagy a közösségét, manipulációs technikákkal a saját szájíze szerint alakítsa. Állandóan az abszolút kötődés és az abszolút függetlenség között ingadozik. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk a lélektant, illetve a halállal és átalakulással kapcsolatos eszméket. Szabadon tanulmányozhatja a titkokat és az okkultizmust, noha ebben túlzottan öntörvényű lehet.

Nyilas Uránusz: Szabadságvágya új távlatok és új eszmék felé hajtja. Nyughatatlanul törekszik világmegváltó céljainak elérésére, habár az út végigjárásához túlságosan állhatatlan. Szomjazza az idegen kultúrákat és az egzotikus szemléleteket. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek új megvilágításba kell helyezniük a régi eszméket, a régi törvényeket, új célokat kell kijelölniük, és új területeket kell meghódítaniuk. Nagyobb közösséget is lelkesíthet, ám közben öntörvényűen ítélkezhet.

Bak Uránusz: Szabadságvágyát leginkább a hivatásában élheti meg. Nyughatatlanul törekszik egy szokatlan, egyedi, de tradicionális szempontból is elfogadható karrierre. Önkényesen dönti el, hogy miben vállal felelősséget, és miben nem. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk teljesítmény és a tekintély témakörét. Egy egész közösség számára támaszt nyújthat, szabályokat alkothat. Öntörvényű és részvéttelen szigorúsággal nevelheti saját magát és másokat.

Vízöntő Uránusz: Szabadságvágya semmiféle földi korlátot nem ismer. Nyughatatlanul törekszik közösségek létrehozására, az élet megreformálására, az egyenjogúság kibontakoztatására, és az önálló egyéniség támogatására. Lázadó, kiszámíthatatlan, de zseniális lehet. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek életük minden területén forradalmi változásokat kell elindítaniuk. Túlzottan öntörvényűsége nem mindig egyeztethető össze a közösség érdekeivel, és végül elmagányosodáshoz vezethet.

Halak Uránusz: Szabadságvágya a földöntúli szférák felé terelgeti. Nyughatatlanul törekszik arra, hogy elszakadjon az anyagi valóságtól, és vagy elzárva, valami kábulatot okozó tevékenységgel, vagy a művészet segítségével, vagy egy kapcsolat/közösség egységében feloldódva menekül a realitástól. Olyan korosztályhoz tartozik, akiknek meg kell reformálniuk a spiritualitást, a segítségnyújtást, és szokatlanul áldozatkésznek kell lenniük. Öntörvényűen idomul, és sodródik a sorssal.(forrás: Internet – szerkesztette by asajah)

 

AZ URÁNUSZ RÁKÉNYSZERÍT A MEGÚJULÁSRA.
Az Uránusz a változás bolygója, átalakít, elvesz, lezár, új szituációkba kényszerít, jó esetben hozzásegíthet a belső megvilágosodáshoz, függetlenségünk megéléséhez.

AZ URÁNUSZ A LÁZADÁS BOLYGÓJA ÁTALAKULÁSUNK SZIMBÓLUMA ÉS SEGÍTŐJE.
Engedjük meg magunknak, hogy terveinkbe a Vénusz és a Szaturnusz is besegítsen.

Pozitív fejlődést nekünk!

 

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek.
Tarot – Számmisztika – Útmutatás.

AZ IGAZSÁG, MINT A NAGY ARKÁNUM RENDEZŐ LAPJA A MAI NAPRA

AZ IGAZSÁG VIII. – Kazánlár tarot.
A Tarotban az igazság a négy fő Erény egyike.
Jóslatként az Igazságosság kedvező pozícióban azt jelenti, hogy z igazságosság érvényre jut, Neked adnak igazat, megnyered a ‘pert, a vitás helyzetet’. Kedvezőtlen pozícióban is a jól megérdemelt ‘jutalom’ jelképe, itt azonban olyan jogot vagy büntetést jelent, amelyet a sors egy aktuális rossz cselekedet vagy karmikus bűn alapján kikényszerít.

„Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint igazságnak – minden dolog igaz ismeretének – feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell.” – Márai Sándor


A MAI NAPI JÓ TANÁCS
az, hogy:  Engedd el az ítélkezést és maradj tárgyilagos! Tisztázd a helyzetet önmagadban és ha szükséges, az

 

érintettel is. Ne tartsd meg a haragod, engedd el a sérelmeket, győzni fogsz. Mindenképp vállald a felelősséget a helyzetedért, az életedért. Keresd meg magadban, legbelül az okokat, mert innen indulhat el gyökeres változás. Keress olyan megoldást, mellyel az ügyben minden érintett csakis nyerhet.

AZT ADD, AMIT KAPNI SZERETNÉL!

Egész nap tudatosan add azt, amit kapni szeretnél!
Ez nemcsak a másokkal való kapcsolataidra vonatkozik, hanem mindenre: magadnak is add azt, amit másoktól szeretnél kapni, s másoknak is azt add, amit te szeretnél kapni. Terveidnek, tevékenységeidnek is add azt, amit általuk viszontlátnál.
Ha gátként jelenik meg, akkor felborult az egyensúlyod ezért akadályozhat téged. Túlzásokba estél – figyeld magad és légy igazságos önmagaddal szemben is.

Asajah
spirituális tanácsadó

 

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS HÖLGYEKNEK:
TAROT – ELEMZÉS – ÚTMUTATÁS.
Személyre szabott egyéni jóslás – konzultációban kérhető, bejelentkezés alapján, egyeztetés szerint.
Skypeon is elérhető vagyok.

Péntektől fogyóholdban leszünk!

„Mielőtt megszólalsz, gondold meg, szebb-e az, amit mondani akarsz, mint a csend, amit megszakítasz.”  – Seneca

A fogyóhold általában  a pihenés, az önvizsgálat, a  befelé fordulás ideje. A   fizikai és a lelki nagytakarításnak is kedveznek a napok.

FOGYÓHOLDBAN A RONTÁSLEVÉTEL IS EREDMÉNYESEBB, MINT A HÓNAP EGYÉB NAPJAIN!

A Szűz fogyóholdban ajánlatos a szokásosnál is több időt fordítani a méregtelenítésre. Lúgosítás az elsavasodás ellen – a testednek kedvezz. A rendrakásnak is kitűnő az alkalom:  lomtalanítani lehet  nemcsak otthon, de a pincében, padláson. Hölgyeim hajfestésre is kitűnő az alkalom – szépítgetéssel lehet kezdeni az új évet! Csodás illatos testápolók vannak – használd a számodra leginponálóbbat, válassz kedved szerint. Ha sok a tennivaló, készíts listát – ne kapkod el a dolgokat. Arra is vigyázz, hogy ne kritizálj másokat, ne keresd mindenben a hibát, a rosszat. A lakásod  illatát tedd varázslatossá:  a levendula nyugtatólag hat. Hétvégén egy kis wellnes fürdő, masszázs is jöhet a vágylistára. A spirituális energetikai kezelések is méregtelenítőleg hatnak.
Tegyél meg mindent azért, hogy jobban érezd magad – pihenj és töltődj – hamarosan igen aktív napok jönnek! Hétfőtől a levegős Mérleg érkezik, majd a tüzes Nyilas váltja, de előtte még a Skorpió is beköszön… Addig is töltődj, lazíts és tégy meg azért mindent, hogy jól érezd magad!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorsfordulatok – Energetikai tisztítások.
Rontáslevétel.

Skypon is elérhető vagyok.

Legyetek jók!

“S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni.
Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk.
Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk.
Ezért a valódi akarat nem csupán az, ami benső Vezérünktől eredően villámként átcikázik rajtunk, s bevilágítja lelkünk homályos tájait, hanem az, amit sokáig akarunk.
Hogy “Mit tegyek?”, azt már tudom.
De ez még kevés.
Az igazi akaratot onnan lehet felismerni, hogy az hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még húsz év múlva is akarom.” – Müller Péter: Titkos tanítások

A pozitív karma.
Minden döntésünk felelősség. Minden cselekedtünk karma. Minden tettünkkel elindítunk valamit. A pozitív tettek pozitív embereket, helyzeteket és eseményeket vonzanak majd hozzád. Ha pozitívan viselkedsz az békés-boldog jóllétet fog eredményezni. Ami a legfontosabb minden olyan dolgot, helyzetet és embert, téves eszmét, rossz tulajdonságot el kell engedned, ami akadályozhat abban, hogy fejlődhess. A megbocsátással folytasd…a harag a legerősebb méreg.

Állj az igazak és a tiszta szívük közé.
Döntsd el a szándékod: légy tudatos teremtő, segítőkész, őszinte, és igaz. Vigyél több érzelmet a kapcsolataidba. Keresd mindig, mindenben a pozitívat – és adj mindenből a legjobbat.  Nézz olyan filmeket, olvass olyan könyveket stb. amik a pozitív életszemléletre hangolnak Téged. Van aki szívesen használ meditációt,  agykontrollt, vagy önhipnózist. A vizualizáció is nagy segítség a teremtő programozásban. Légy jó ember, hogy pozitív karmád vonzzál.

Saját ritmusodban haladj.
Lépésről lépésre haladj – és vedd körbe magad jó emberekkel, alakítsd át a baráti köröd segítőkész ismerősökkel. Ha bőségre szeretnél szert tenni: előbb adnod kell, hogy kaphass. Az életmódváltásnál segíteni fognak az égiek – a pozitív karma sok pozitív energiát vonz majd hozzád.

Áldásban.
Tiszteld és szeresd magad – ha békés, nyugodt és pozitív vagy – egészségesebb leszel, a rezgésed emelkedni fog, és hatalma aurával fogsz rendelkezni.  Mindig légy önmagad, fontos, hogy ne utánozz másokat – egyedi és különleges vagy!

A pozitív aura rezgése vonzani fogja a pozitív eseményeket életedbe.

Áldás!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot –  tudat tisztítás – rezgésszint emelés.

Januári energiák – lendületes évkezdés!

„Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe ‘Lehetőség’ és az első fejezete Újév.” –  Edith Lovejoy Pierce

Az év első Teleholdja a Rák jegyében rezeg majd, január 2-án.  Oldások és tisztítások ideje lesz. Fontos dátum lehet a január 11 is számunkra hiszen a Merkúr átlép majd a Bakba. Korrekt, tudatos, célorientált kommunikációban segít. Az Újhold a Bak jegyében január 17-én érkezik el hozzánk, feladatain, felelősségteljes felvállalása emlékeztetve bennünket. Január 20-ától egye kedvező teremtő időszak veszi kezdetét – minden pozitív kezdeményezésünk sikert ígérő lesz – a Nap a Vízöntőben lesz. Újabb lelkesítő energiák érkeznek majd január 26-tól ismét aktív időszakban leszünk, a Mars a Nyilasba lép. És még egy telehold lesz ebben a hónapban, méghozzá január 31.-én telítődik az Oroszlánban. Kedvező hatások érvényesülnek, felgyorsul a kommunikáció, a igen erős megérzéseink lehetek, tudatosodunk – a Merkúr a Vízöntőbe lesz.

Tartalmas hónap elé nézünk ismét. Kitartást és jó ötleteket hoznak a napok. Új friss lendületben leszünk!


A csillagjegyekről csak röviden:
A Kost az Uránusz biztatja, hogy önmaga legyen, mert így élheti meg a boldogságot. A Bika jól teszi, ha ápolja a baráti kapcsolatait – ez könnyen megy neki, hiszen tele lesz energiák. Az Ikrek jegyében születettek törekedjenek a vidámsága a téli szürke napok alatt – szerencséje lehet, ha munkahelyet váltasz. A Rákoknak a telehold idején nagy érzelmi mélységeket és magasságokat élhetnek meg; egy igen különleges emberrel köthetnek barátságot. Az Oroszlán most is tele lesz energiával, határozott, céltudatos rezgésekkel néz szembe a kihívásokkal. A Szűznek harmóniát ígérnek a csillagok, habár egy kis füllentésen kap majd valakit. A Mérleg jegynek továbbra is a harmónia megteremtése lesz a legjobb terepe – méregteleníteni azonban elég sokszor kell. A Skorpiónak fellendülhet a társasági élete, és igen-igen kedvező barátságra tehet szert. A Nyilasok nosztalgikus hangulatban rezegnek, ha költözködési terveik vannak, azok sikeresek lehetnek. A Baknak a merkúri energiák kedveznek a karrier építésben, sikeres évkezdésre számíthatnak. Mindenképp erősítsd az immunrendszeredet a kitartáshoz jó lesz! A Vízöntő energikus lesz, de  a barátokkal is ápold a kapcsolataidat. A Halaknál a neptunuszi energiák érvényesülnek – megértőbb leszel szeretteiddel, a sportot se hanyagold el.

Tervezd el és rendez át az életedet,  hogy egy sikeresebb éved legyen!

Áldott, örömteli hónapot!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Útmutatás – Sorselemzés.
Skypeon is elérhető vagyok.