ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

Angyali üzenetek – számsorok!

Angyalszámok

Az Angyalok remélik, hogy tudatosodik bennünk, ha ugyanazt a számsort egymás  három alkalommal is látjuk –  pl. az óra számlapjára tekintve látjuk az 111 számsort, valahányszor az órára nézünk, mindig 1.11-et, vagy 11.11-et mutat.

Az időpontok jelentése:

01:01 A hatalmas isteni vezettetés és az Angyalok kérik, hogy változtassuk meg gondolkodásunkat. Lehet, hogy azért imádkoztunk, hogy egészségesebbek és boldogabbak legyünk. Ha igen, akkor ez a válasz az imáinkra. Isten tudja, hogy a megoldás, amit keresünk, a gondolatainkban rejlik. Kérjük Istent, hogy vezesse gondolataink irányát és támogasson az átalakulás idején. Mindannyian egyek vagyunk, mivel gondolat egyesít bennünket. Figyeld a gondolataidat, és a vágyaidra összpontosíts, ne a félelmeidre!

02:02 Isten tudatja velünk, hogy nem hagyott el minket, nem feledkezett meg rólunk, – nagyon nagyon szeret bennünket. Most éppen életünk egy csodálatosan új szakaszát komponálja meg. Ha kapcsolatot tartunk vele, megérezhetjük a közelgő csodát. Isten emlékeztet bennünket az
égi időzítés fontosságára. Néha bizonyos dolgoknak még azelőtt helyükre kell illeszkedniük, mielőtt elérnénk kívánt célunkat. Ha erősek vagyunk gondolatainkban és hitünkben, akkor semmi sem állíthat meg abban, hogy elérjük a kitűzött célt. Higgy és légy bátor! Imáid teljesülőben vannak, még ha ezt egyelőre nem érzékeled is.

03:03 Isten és az Angyalok próbálják felhívni a figyelmünket valamire, valószínűleg valami életcélunkkal kapcsolatos ügyre. Nézzünk utána, nem hagytunk-e figyelmen kívül mostanában valamilyen vezettetést? Ha igen, lehet, hogy úgy érezzük, megrekedtünk. Az ég e számsor útján hívja fel figyelmünket arra, hogy meg kell tennünk saját részünket a közös teremtésben. Ez azt jelenti, hogy hallgatnunk kell a vezettetésre, és követnünk kell az útmutatást, meg kell tennünk bizonyos lépéseket. A felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak neked.

04:04 Isten és az Angyalok tudomásunkra akarják hozni, hogy nagyon-nagyon szeretnek bennünket. Azt kérik, adjunk egy percet e szeretet átérzésének, mely választ fog adni sok kérdésünkre, és megoldást hoz sok kihívásra. Az angyalok veled vannak. Fordulj hozzájuk segítségért, irányításért, szeretetért és biztonságérzetért.

05:05 Fontos üzenet, mely tudatja velünk, hogy az életünkben bekövetkező változások tökéletes, isteni rend szerint mennek végbe. A változások Istentől, Isten akaratából érkező ajándékok, felsőbb énünk számára. Ez a szám a változással, az átalakulással, a transzmutációval és az alkímiai folyamatokkal van összefüggésben. Valami megváltozik az életedben, vagy érlelődik a változás – az előnyödre.

06:06 Üzenet a Teremtőnktől materiális életünkkel kapcsolatban. Az isteni vezettetés arra kér bennünket, hogy kevésbé fókuszáljunk földi vágyainkra. Nem arról van szó, hogy azt várnánk tőlünk, hogy szegényes életet éljünk, hanem arról, hogy szellemibb megközelítésből próbáljuk meg igényeinket kielégíteni. Legyünk tudatában annak, hogy Isten bennünk él, és ő a forrása mindannak, amire szükségünk lehet. Legyünk erős hitűek és hálásak, nyitottak a jelekre, vagy új lehetőségekre, melyek elhozzák nekünk mindazt, amire az anyagi világban szükségünk van. “Keresd mindenekelőtt az Istennek országát, és minden más megadatik neked” Ez ennek az üzenetnek a lényege. Megvilágosító erejű lehet a Hegyi beszéd elolvasása Máté evangéliumában. A 6-os szám a földi javakkal, az anyagi kérdésekkel, a tapintható dolgokkal, az e világi ügyekkel kapcsolatos. Találd meg az egyensúlyt az anyagiakra vonatkozó aggodalmaid, elgondolásaid és a spirituális hitvallásod között.

07:07 Elismerés Istentől a spirituális, mentális és fizikai munkáért, amit elvégeztünk. Jelenlegi utunkkal sokat segítünk önmagunknak és sok más embernek. Isten azt kéri tőlünk, hogy haladjunk tovább ezen az úton. Jó úton vagy. Csak így tovább!

08:08 Üzenet a Teremtőtől, hogy a folyamatok közelgő befejezése része az isteni tervnek. E lezárulások az imáinkra érkező válaszok, és egybeesnek Isten akaratával. Kérjük Isten segítségét ahhoz, hogy felülkerekedjünk a közelgő változásokkal kapcsolatos félelmeinken és aggodalmainkon. Közeleg az anyagiakban való bővelkedés ideje.

09:09 Üzenet a Teremtőnktől, hogy életünknek az a szakasza, ami most véget ért, isteni vezettetés alatt áll. Soha semmi sem vész el igazából. Nincs halál és nincsenek véletlenek. A mostani változás életünkben, melyben életünk egy jelentős része állt le vagy terelődött más pályára, válasz az imáinkra. Isten tudatja velünk, hogy semmit sem vesz el tőlünk, és nem okoz nekünk semmilyen veszteséget. Élettervünk és imáink hozták el ezt a változást, saját, Isten adta hatalmunk által. Találjuk meg a szándékot önmagunkban a megbocsátásra, hogy könnyűek és szabadok lehessünk, amikor átlépünk életünk gyönyörű, új szakaszába. Isteni életterved azt foglalja magában, hogy képességeid, szenvedélyeid és érdeklődésed által szolgáld a világot.

10:10 A hatalmas isteni vezettetés és az Angyalok kérik, hogy változtassuk meg gondolkodásunkat. Lehet, hogy azért imádkoztunk, hogy egészségesebbek és boldogabbak legyünk. Ha igen, akkor ez a válasz az imáinkra. Isten tudja, hogy a megoldás, amit keresünk, a gondolatainkban rejlik. Kérjük Istent, hogy vezesse gondolataink irányát és támogasson az átalakulás idején. Isteni irányításban részesülsz gondolatok, sugallatok, ráeszmélések és claircognizance révén, mely utóbbi azt jelenti, hogy tudomásod van dolgokról, anélkül hogy tudnád, honnan érkezett ez a tudomás. Ha üzenetet kapsz, állj hozzá pozitívan.

11:11 Figyeljük meg jól gondolatainkat, és vigyázzunk, hogy csakis arra gondoljunk, amit szeretnénk, és ne arra, amit nem szeretnénk. Ez a számsor azt mutatja, hogy megnyílik előttünk a lehetőségek kapuja, és gondolataink rekord sebességgel manifesztálódnak a formák világában. Azt jelenti, hogy az Univerzum lefényképezte gondolatainkat, és most formában megjeleníti őket. Elégedettek vagyunk azzal, amilyen gondolatokat az Univerzum lefényképezett bennünk? Ha nem, javítsuk ki gondolatainkat (kérjünk ebben segítséget az Angyalainktól, ha nehezen tudjuk kontrollálni, vagy megfigyelni gondolatainkat). Figyeld a gondolataidat, és a vágyaidra összpontosíts, ne a félelmeidre!

12:12 Gondolataink, mint a magok, csírázni kezdenek. Már meg is tapasztalhattuk vágyaink megvalósulását. E jelek szerint a dolgok abba az irányba haladnak, és fognak haladni, ahogy azt szeretnénk. Kitartás a hitben! Higgy és légy bátor! Imáid teljesülőben vannak, még ha ezt egyelőre nem érzékeled is.

13:13 A felemelkedett mesterek velünk dolgoznak gondolataink kontrollálásán. A manifesztáció ősi bölcsességére tanítanak bennünket. Energiát küldenek nekünk, hogy ne veszítsük el a bátorságunkat, és bátorítanak, hogy lelkünk valódi céljaira koncentráljunk. Ezenkívül tanácsot adhatnak, vezettetést, javaslatokat ajánlhatnak fel életcélunk eléréséhez. Örök tanításuk, hogy a teremtés mindig a gondolat, az idea szintjén veszi kezdetét. Kérjük meg őket, hogy segítsenek nekünk bölcsen dönteni abban, hogy mire irányítsuk akaratunkat. A felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak neked.

14:14 Az Angyalok hangsúlyozottan figyelmeztetnek arra, hogy ellenőrizzük gondolatainkat. Azt ajánlják, fogalmazzunk meg egy vágyat, mert olyan kapuban állunk, ahol gondolataink azonnal megvalósulhatnak. Az angyalok veled vannak. Fordulj hozzájuk segítségért, irányításért, szeretetért és biztonságérzetért.

15:15 Gondolataink teremtik meg a változásokat életünkben. Továbbra is tartsuk megfelelő irányban gondolatainkat. Ha a változások, melyek közelednek, nem kellemesek, megállíthatjuk, vagy elterelhetjük őket gondolataink megváltoztatásával. Ez a szám a változással, az átalakulással, a transzmutációval és az alkímiai folyamatokkal van összefüggésben. Valami megváltozik az életedben, vagy érlelődik a változás – az előnyödre.

16:16 Gondolatainkkal forduljunk az ég felé és engedjük el anyagi kérdésekkel kapcsolatos aggodalmainkat. A 6-os szám a földi javakkal, az anyagi kérdésekkel, a tapintható dolgokkal, az e világi ügyekkel kapcsolatos. Találd meg az egyensúlyt az anyagiakra vonatkozó aggodalmaid, elgondolásaid és a spirituális hitvallásod között.

17:17 Visszajelzés arra nézve, hogy jól haladunk. Jó úton vagyunk, csak így tovább! Ez a jel azt mutatja, hogy jól választottuk meg gondolatainkat, és hogy még stabilabban kell céljainkra koncentrálnunk. Gondolatainkat megfelelő érzelmekkel társítsuk, például legyünk hálásak az ajándékokért, amiket az élettől kapunk. A hála felgyorsítja a manifesztáció folyamatát. Jó úton vagy. Csak így tovább!

18:18 Életünk egy meghatározó szakaszának végéhez közeledünk. Ha belefáradtunk valamibe, akkor örülhetünk, mert nemsokára megváltozik, vagy felcserélődik valami jobbra. Ajánljuk fel, és engedjük el életünk nem jól működő elemeit, mert gondolataink hamarosan megteremtik a jobbat. Közeleg az anyagiakban való bővelkedés ideje.

19:19 Gondolataink eredményeképpen egy új ajtó nyílt meg előttünk. Most eljött az alkalom, hogy szemtől szembe álljunk gondolatainkkal és szembenézzünk saját teremtményünkkel. Engedjük, hogy eltávozzon a régi, és vágyainkkal összhangban felváltsa az új. Isteni életterved azt foglalja magában, hogy képességeid, szenvedélyeid és érdeklődésed által szolgáld a világot.

20:20 Isten tudatja velünk, hogy nem hagyott el minket, nem feledkezett meg rólunk, – nagyon nagyon szeret bennünket. Most éppen életünk egy csodálatosan új szakaszát komponálja meg. Ha kapcsolatot tartunk vele, megérezhetjük a közelgő csodát. Isten emlékeztet bennünket az
égi időzítés fontosságára. Néha bizonyos dolgoknak még azelőtt helyükre kell illeszkedniük, mielőtt elérnénk kívánt célunkat. Ha erősek vagyunk gondolatainkban és hitünkben, akkor semmi sem állíthat meg abban, hogy elérjük a kitűzött célt. A Teremtő hitet kér tőled. Ha úgy tűnik, hogy az imáid és cselekedeteid nem hoznak azonnal eredményt, te csak bízz benne, hogy csodálatos gyümölcsöket teremnek majd.

21:21 Gondolataink, mint a magok, csírázni kezdenek. Már meg is tapasztalhattuk vágyaink megvalósulását. E jelek szerint a dolgok abba az irányba haladnak, és fognak haladni, ahogy azt szeretnénk. Kitartás a hitben! Mindannyian egyek vagyunk, mivel gondolat egyesít bennünket. Figyeld a gondolataidat, és a vágyaidra összpontosíts, ne a félelmeidre!

22:22 Újonnan elvetett ötlet-magjaink növekedésnek indultak a valóságban. Folyamatosan öntöznünk és táplálnunk kell őket, és akkor hamarosan áttörik a föld felszínét, és megláthatjuk manifesztációnk bizonyítékait. Más szavakkal: ne adjuk fel öt perccel a csoda előtt. Manifesztációnk hamarosan nyilvánvalóvá válik, tartsunk ki, dolgozzunk tovább! Tartsuk fenn a pozitív gondolatokat, megerősítéseket, és folytassuk a vizualizálást. Higgy és légy bátor! Imáid teljesülőben vannak, még ha ezt egyelőre nem érzékeled is.

23: 23 A felemelkedett mesterek velünk együtt dolgoznak új tervünkön. Azt üzenik, hogy osztoznak izgalmunkban és tudják, hogy minden jól fog alakulni. A mestere már most látják, hogy a jövő garantáltan elhozza a boldogságot, amit keresünk. Élvezzük életünknek ezt az új szakaszát! A felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak neked.

00:00 Emlékeztető arra, hogy egyek vagyunk Istennel, és hogy érezzük Teremtőnk szeretetét önmagunkban. Azt is jelzi, hogy valamilyen helyzetben leírtunk egy teljes kört.

Ha angyal szertartásmágiát szeretnél tanulni itt a helyed. Őrangyal inkorponálásra   – behangolásra, kapcsolatfelvételre, kommunikációra –  angyalterapeutaként szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket magas rezgésekkel behangolt angyalos stúdiómba! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
0620 278 26 12

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Ízletes és egészséges is!

Isteni vacsoraötlet – az öntet egy  izgalmas dresszing.

Wellness-saláta tojással
Hozzávalók:
1 db közepes jégsaláta
0.25 szál póréhagyma
1 db kígyóuborka
8 db paradicsom
1 db kaliforniai paprika
6 db hónapos retek
2 db főtt tojás
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet
csipet só

ízlés szerint őrölt bors


Elkészítése: A zöldségeket alapos mosás után aprítsd fel. A jégsalátát vágd csíkokra, a póréhagymát karikákra, az uborkát és a paradicsomot, ahogy tetszik, kockákra vagy karikákra, a retket pedig cikkekre, keverd össze a zöldségeket.
Az öntethez az olívaolajat keverd el az ecettel, a fűszerekkel, majd locsold a salátára. A tetejét díszítheted a cikkekre vágott tojással.

Nekem nagyon bejött – egy kis rucolával is felpezsdítettem. Szeretettel ajánlom! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Éves jóslásra március 1-ig lehet még jelentkezni!

Éves tarot elemzés – 2022 tavasz-nyár-ősz-tél

Az elemzés során megtudhatod hogyan alakulhat ebben az évben a sorsod, az életed. Használok pálcát, ingát, auraolvasást, számmisztikát és csipetnyi asztrológiát is az ülés alatt.

-szerelem, kapcsolatok, szívügyek
-pénz, karrier, munka
-változások – lehetőségek – opciók
-egészség, gyógyulási lehetőség


Nálam a Kazanlár-tarot misztikus, mágikus  lapjaival ismerkedhetsz meg. Az ülés során kaphatsz tőlem személyre szabott spirituális tanácsadást is.  Grátisz angyal jóslás, csakra-aura tisztítás, rezgésszint emelés, egy éves energetikai védelem minden kedves ügyfelemnek.


Szeretettel várom az ezoterikus  Hölgyeket angyalos stúdiómba – kamerás messengeren is vállalok tanácsadást – egyeztess velem:
0620 278 26 12

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Lassan vége a télnek, úton a tavasz

Tavaszi fáradtság ellen – rezgésszint emelő fényenergiákkal!

Lassan vége a télnek – már úton a tavasz. A stressz okozta monotonitás  által talán alacsony rezgésszinten élsz – kifogytak a tartalék energiáid. Ha lehangolt vagy, lehúzó energiákkal töltődsz, az életkedved is elhalványulhat. Itt az ideje, hogy véget vess ennek az állapotnak – engedd meg magadnak, hogy újratöltődj!


Tölts minél több időt a szabadban, a napfényben,  fogyassz rezgésszint emelő, tiszta adalékanyagoktól mentes ételeket, egyél minél több magas rosttartalmú gyümölcsöt, és igyál magas vitamintartalmú friss zöldségleveket. Hallgasd a kedvenc zenédet, nézz meg egy kedves vígjátékot, olvass el egy szép könyvet. Dudorássz, énekelj, ha úgy tartja a  kedvet, és mozogj, sportolj minél többet, duzzogj minél kevesebbet. Helyezz  egy-két virágos-illatos hagymás növényt a nappalidba, tegyél egy színes plédet a hálódba, frissítsd fel a otthonod rezgését egy finom illatos füstölővel,  kellemes hangulatot árasztó színes mécsessel, különleges  illatgyertyával – színezd ki az életed.


Fényrehangolással várlak szeretettel!

Ha mégsem érnéd el azt a szintet amit szeretnél, sem a vitaminok, sem a mantrák nem segítenek magasabb szintre lépni, akkor keres fel. Szeretettel várlak magas rezgésű fényenergiákkal, aminek a segítségével elkezdődhet a fényrehangolásod. Általa  örömtelibb, tudatosabb,  összeszedettebb lehetsz. Vidámságra hangol, feloldja a szorongás, és stressz  okozta fekete energiákat – újra magas rezgésszintre hoz. Fél órás és órás időkvantumban jelentkezhetsz a programra  – érdemes két hetente ismételni azt,  amíg az aurád , kisugárzásod a maximumra töltődik. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Az életben semmit sem lehet félszívvel csinálni!

Merj teljes szívvel élni!


Nem lehet kokettálni a sorssal, folyton azt ígérni, hogy majd kicsit később, a következő alkalommal teljesen a tiéd leszek… az életet csak teljes szívvel lehet élni! Mert akkor van csak értelme az egésznek. Csak egyszer érezd meg a szabadságod, csak egyszer kóstold meg a boldogságot, amit a létezés neked adott. Merj élni!
Ha csak egy helyben toporogsz, akkor majd  a napi konfliktusok rákényszerítenek a másfelé elindulásra – az égiek minden új sorskör előtt figyelmeztetnek, vedd észre, amikor lépned kell!
Örülj a  mindennapok feladatainak, mert minden próbatétel egy újabb szintlépés lehet, egy magasabb, sikeres élet felé. Érezd meg az erődet és élvezni fogod minden napodat, adj hálát az égieknek. Élj egészségesen, teremts magad körül rendet  és hozz életváltoztató jó döntéseket az év jupiteri rezgésében.
Terápiás konzultációkkal – önbizalom erősítés, blokkoldások, oldások, rontáslevétel   – szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Hatalmas energiákban a februári teliholdban!

Egy különleges teliholdat üdvözölhetünk!

A Jupiter és az Uránusz bolygók kedvező fényszöge szerencsés lehetőségeket sejtet ezen időszakra!

Február 16-án az Oroszlán telihod köszönt be ránk.  Elengedéshez kapunk ismét egy nagy adag égi energiát. Elhagyhatod most könnyedebben a negatív hitrendszeri mintákat, és új utakra léphetsz,  új terveidet érleld –  légy bátor céltudatos sorsteremtő.
A Vízöntő napban, Oroszlán Holdban gondold végig mi az amiben változást szeretnél, mit vagy hajlandó megtenni érte – önvizsgálatra és rendrakásra is remek időszak érkezik el.
Fontos, hogy megértsd, nem kell ragaszkodnod az elavult nézeteidhez, válthatsz nézőpontot, lehetnek új terveid és céljaid. Érdemes lesz elhagyni a komfortzónád is – adj egy kis szabadságot magadnak,  légy megengedő magaddal, tégy valami olyat, amire már régóta vágysz. Használd fel az én-idődet –  ezzel felszabadító örömre hangolhatod magad.


Az Időkapuban  most  Manakél őrangyal fog tartózkodni,  az Angyalok karából, Gábriel arkangyal csapatából.  Imájával őrangyalodon keresztül megszólíthatod őt: “Manakél őrangyal kérlek segít felfedeznem a lelkemben lakozó isteni részt. ébreszd fel bennem az intuíciót, hogy megértsem az üzeneteket, melyeket álmaimban küldsz. Hálás szívvel köszönöm neked, szeretlek téged. Ámen.” Csendesedj le egy kicsit és várd meg a szeretetteljes visszajelzését.
Az esti elengedő-teremtő mágiához is  remek idő lesz, használd spirituális erődet. Érdemes a telihold tiszta fényében feltölteni kristályköveidet, ásványékszereidet, de tisztíthatod tarot-lapjaidat is.


Angyalos stúdiómba várom azokat a Hölgyeket, akik elengedéshez kérnek segítséget – teremtő mágiákkal is kereshettek. Őrangyal inkorponálással várlak benneteket szeretettel. A beavató-behangoló rezgésekkel önbizalmad, és önértékelésed, önbecsülésed is megnőhet. Egy magasabb rengésszintre kerülhetsz.Szeretettel kívánok áldásos teliholdat Mindenkinek!  Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Átlépünk a Halak havába

H   E   T   I      T   A   R   O   T !
február 14-től február 20-ig.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
A Merkúr február 14-én, hétfőn a Vízöntő jegyébe lép – hatalmas információáradat indul el. Lehet szelektálni a hírek között – minden igaz, ami számodra igaz. A Nap február 18-án, a Halak jegyébe lép át – ezzel elkezdődik a Halak hava. Kapcsolatainkat harmonizálhatjuk, építhetjük – lelki társ bevonzására is kedvező rezgések lesznek.  Felerősödik az empátia, a segíteni akarás. Nyitottabbá válunk a spiritualitásra, a misztikára.


A Válaszutak VI.
Február 14-én Valentin nap lesz – a szerelmesek-szeretet ünnepe. Egyre többen ünnepeljük ezt ma már hazánkban is. A hét eleji napok a merkúri-vizöntő energiákban a lelki beszélgetéseknek is kedveznek. Lepd meg kedvesedet egy különleges programmal. Szerelmet vallani, kapcsolatot felsőbb lélekszintre helyezni is remek energiák lesznek, de egyesek válaszutakhoz is érkezhetnek az uránuszi rezgésekben. Karmát is lehet majd most rendezni – dolgokat tisztázni, helyretenni – spirituális adósságot megfizetni. Szerelmi jóslással, kapcsolat tisztítással, párkapcsolat elemzéssel szeretettel várom a Hölgyeket!
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a kirándulás, családi-baráti program. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Fogyaszthattok pld. sajtos-bundás kenyeret az estebédhez – egy finom ízletes citromos teával is szervírozhatod. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra kedvező a hét eleje energetikája – a fodrászodat is bátran felkeresheted hajmosásra és hajvágásra az idő remek: bátran szépítkezhetsz.  A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – tegyetek is érte. (A Hold az Oroszlán jegyében jár, február 16-án, szerdán lép át a Szűz föld jegyébe.)

Az Erő XI.
Február 16-án a Telihold csodás fénye köszönt be ránk az Oroszlán tüzes  jegyében – elengedésre és sorsteremtésre ösztönöznek a rezgések a Vízöntő Napban. Az esti elengedő-teremtő mágiához remek idő lesz, használd spirituális erődet. Érdemes a telihold tiszta fényében feltölteni kristályköveidet, ásványékszereidet,  de tisztíthatod tarot-lapjaidat is. Angyalos stúdiómba várom azokat a Hölgyeket, akik elengedéshez kérnek segítséget –  teremtő mágiákkal is kereshettek. Őrangyal inkorponálással  várlak benneteket szeretettel. A beavató-behangoló rezgésekkel nagyobb önbizalomra is szert tehettek.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Remek program lehet az olvasás – lakásrendezésre, takarításra is jó energiák lesznek. Nem ajánlatos műteni a beleket, lépet, emésztő szerveket.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  A gombás ételek közül választhattok kedvetekre: pld. a rántott gomba, gombapaprikás, gombasaláta is ínycsiklandozó fogás lehet. Hajvágásra még mindig remek időben vagy – akár új frizurát is választhatsz. Bőrápolásra is kedvezőek az energiák, a tisztítókúrába is belefoghatsz, a csütörtök lehet az első nap. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek kedvező napjai lehetnek a hét közepében – vegyétek észre a szerencsétek. (A Hold a Szűz jegyében jár, február 19-án, szombaton lép át a Mérleg levegős jegyébe.)


A Remete IX.
Kreatív hétvégénk lesz erős merkúri rezgésekkel – átgondolhatod a teendőidet. Jövőtervezésnek is jó ideje lesz, fókuszálj az elérendőkre. Nagyobb döntéseket is hozhatsz, terveid, céljaid átértékelésében: számot vethetsz, vizsgálódhatsz, körültekintően légy figyelmes. Tarot vetéssel segíthetek az előretekintésben – a sorselemzés megmutatja lehetőségeket és az opciókat Neked. Felismerheted benne a helyes irányt és az igazi utad.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Hasznos és frissítő szabadtéri program lehet a kirándulás, erdei séta – levegőzés. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  A babfőzelék finom vacsora lehet – ízlés szerint készítheted – a folyadékpótlásról most se feledkezzetek meg. A masszőrödhöz és a kozmetikusodhoz is bejelentkezhetsz, a legjobb időzítés erre a hétvége erőtere. Hajmosás is szuper az alkalom, és a fogorvosodat is meglátogathatod, a tisztító kúrád tovább folytathatod. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek, és az Oroszlán napjegyűeknek kellemes, sikeres hétvégére lehet – tegyetek is érte. (A Hold a Mérleg jegyében jár, február 21-án, hétfőn lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

Fogyasszatok idény gyümölcsöket, igyatok elegendő zöldséglevet, és legyetek minél többet a napfényben: mozogjatok, sportoljatok, ha tehetitek. A héten böjtölésre, lúgosításra is remek időben lehetsz – jó alkalom az egészségesebb élethez. Töltsetek minőségi időt szeretteitekkel a tavaszváró rezgésekben.
Hívd Jophiel arkangyalt, ha összezavarodnál, nagy erőt ad ahhoz, hogy a Felsőbbrendű  Éneddel való kapcsolatot felvehesd. Misztikus energiájával megteremti belső békéd, és a problémáid megoldásában is segíthet – imagináld bátran, őszinte szeretetben.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre való tekintettel, a budapestieknek számára is.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Gyászfeldolgozás – angyalterápiák – Fény hazába emelés
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Most itt a legjobb időben, a legjobb helyen vagy!

Senki em érkezik véletlenül erre a világra.

“A legtöbb, amit ebben az érthetetlen és veszélyekkel teli világban tehetünk, hogy megpróbáljuk megteremteni a benső egyensúlyunkat – függetlenül attól, miféle őrültekháza zajlik odakinn.” – Elisabeth Gilbert


Csodás energiák vannak a hétvégében. A Mars-Vénusz rezgéseken  – érdemes most kutatni mire születtél le, hová vezet a sorsod, milyen sorslapokat írtál meg magadnak. A tisztulásra és lélekemelésre is fantasztikus rezgéseket árasztanak az égiek.
Ha szeretnéd tudni mi a sorsfeladatod ebben a leszületésedben, és  hozzá segítségül az őrangyalodat hogyan hívhatod szeretettel várlak spirituális ülésre, ahol eléd tárul az előző életbeli múltad is.

Akadályokat lehet most ellazítani, feloldani, gátakat elmozdítani. Erős istenhited felemel és old. Isten veled, ki ellened? – használd ezt a magasrezgésű mantrát. Lépj rá a saját utadra, adj hálát az életedért, kapcsolódj szellemi vezetőidhez – teljesedj ki a sorsodban. Éld meg a lehetőségeidet, bízz az Isteni vezettetésben!
Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Gyermekáldás

A hetedik!

Köszönöm és hála azért, mert egyre többen kerestek mindenféle élethelyzetben, családi ügyes-bajos  dologgal – megtiszteltek a bizalmatokkal. Nincs egységes jótanácsom – minden lélek különleges életleckével született le. Ezért is vannak személyre szóló ülések, foglalkozások.
Mostanság a gyermekáldás téma volt a legérdekesebb megoldandó feladat. Miért nem jön a gyermekáldás: az anya nem az apával él, a lélek a halva születést választja megélendő sorsikus feladatnak, talán az örökbe fogadásra tettek szent fogadalmat vele, vagy esetleg csupán érzelmi blokk gátolja, hogy a kis lélek leszülessen  –  ilyen és ehhez hasonló kérdésekre jönnek-érkeznek a válaszok – az égiek mindig, minden esetben együttműködnek velünk.
Az angyal lehívások is sokat segítenek, az energetikai oldások, blokkoldások is nagy lehetőségek. De segítségek tudok adni a nehéz szülés megkönnyítésére, sőt még a névválasztáshoz is.


Immár a hetedik hölgy jelzett vissza, hogy “jön a baba”! – áldott állapotba került végre. Évek óta próbálkoznak….és eleddig valami miatt nem sikerült. Aztán eljöttek hozzám… mindent, amit a képességeim szerint tudok megtettem értük –  különféle ezoterikus praktikákat alkalmaztam…és lásd, a csoda bekövetkezett. Mert aminek nincs orvosi miértje és józan ésszel fel sem fogható,  az igazi csoda!
A kis lelkek családot választottak… Ilyenkor én is nagyon, de nagyon boldogságos vagyok érte!

A 2022-es év hatos rezgésében kedvez a gyermekáldásnak – sok pár örömmel töltekezve izgatottan várhatja a fejleményeket. Ha szeretnéd tudni van-e lélek aki már leszületni készül hozzátok – keress meg lélekválasz terápiával. Ha pedig tudod, hogy nehezen eshetsz teherbe – energetikai rezgésekkel segíthetek az égiek által, hogy anyai örömök elé nézhess.  L
élekölelésem:

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is.
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Messengere és skypeon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Merkúr-Plútó együttállásban

Teremtő péntek van,  ma elindul valami sorsszerű!

A jelenlevő energiákban hatalmas ereje van a gondolatoknak. Teremteni tudsz most minden kimondott szavaddal. Az Univerzum angyalai hallanak téged!


Erre az időkvantumra  az Angyalokkal gyógyító jóskártyacsomagból az  Isteni útmutatás angyalkártyát húztam:
“Bízz a megérzéseidben, és kövesd őket! Isten és az Angyalok szólnak általuk. Ebben a pillanatban isteni vezetés alatt állsz. Jó érzéseid, felismeréseid, vízióid, belső hangod mind-mind mondani szeretnének valamit neked. Roppant fontos, hogy megbízz ezekben az útmutatásokban és kövesd őket. ” – dr. Doreen Virtue

IsteniÚtmutatás

Az égiek jeleznek, és útmutatással is üzennek – egy-egy hirtelen-váratlan felbukkanó képben éreztetik, hogy merre van a jó irány: a jövőtől kaphatsz most üzenetet.
Engedd el hát a kétségeidet, és a félelmeidet – emeld a rezgésszintedet! – tudatosítsd magadban,  hogy jó döntést hozol. Egy életszakasz lezáródik,  elindulhat  egy új sorskör életedben,  ha cselekszel, és teszel is érte.
Mágiázz bátran – ma egész nap péntek van! – az Idő szent, teremtsd magadnak egy szebb holnapot! Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu