ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

Sorsrendezős – békülős – megbocsátós időszakban

H    E    T    I           T    A    R    O    T
Szeptember 3-tól október 9-ig.

Teliholdas hétvégénk lesz!

A héten növekvő holdban járunk – vasárnap a Kos teliholdat köszönthetjük. Belecsapunk szép lassan az őszbe – az épp aktuális időjárás szerint illendően öltözködjetek. Vigyázzatok az egészségetekre – az ’ember’ hónapok már nyirkos levegőt hoznak, csalósak lehetnek a napsütötte percek, megfázás veszélyes idő lesz.


“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

Az Akasztott XII. – Nézőpont váltás, égi útmutatás.
A Hold-Jupiter kapcsolódásában a családi dolgaink rendezésére, mély lelki beszélgetésekre  kedvező energiák lesznek adottak. Jobban ráláthatsz sorsdolgaidra – érezni fogod miként cselekedj. Elengedésre, karmatisztításra, jóvátételre is remek időben lehetsz. Éjjeli, hajnali segítő álmainkban szellemi vezetőink üzennek – érdemes aktiválni a lélektudatosság, lélekbölcsesség és csillagkapu csakrád. Csakra hangolásokra szeretettel várlak angyalos stúdiómban téged is.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemesnek időtöltést lehet a zenei program – gondos háziasszonyként érdemes a lakást átszellőztetni.  Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek.  Igyatok elegendő folyadékot – gyógyteákat! – mézzel, citrommal ízesítve. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted, hajmosásra, és festésre is kiváló lesz a hét eleje. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre!  (A Hold a Vízöntő jegyében jár, október 6-án, csütörtökön lép át a Halak vizes jegyébe.)

A Császár IV. – Irányítás, vezetés, önbizalom és rend.
Az alternatív gyógyításnak kedvező napok jönnek – kreativitásunkat növelhetik a jelenlevő energiák. A jelenlevő Merkúr-Plútó kapcsolódás a kommunikációnak, a megbeszéléseknek, az eszmecseréknek ad rendező békítő energiát. Érdemes a hét közepére időzíteni a nagyobb sorslépéseket. Sorselemzéssel – tarot előretekintéssel is kereshettek – belenézhetünk a jövődbe!
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a kertészkedés, kirándulás. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Fogyasszatok minél többfajta idénygyümölcsöt: a gyümölcs-sali kiváló desszert lehet. Kozmetikára, bőrápolásra kitűnő lesz a hét közepének energiatere , a hajvágást halaszd el, mert korpa- és csomós haj kialakulásához vezethet.  A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyűeknek jó lehetőségei lehetnek – legyetek tudatosak! (A Hold a Halak jegyében jár, október 8-án, szombaton lép át a Kos tűz jegyébe.)

A Mágus I. –  Kreatív cselekvés, önmegvalósítás.
Vasárnap érkezik a Kos telihold energiája – a nagy találkozásban a Mars és a Vénusz is jelen lesz. Gondolt végig mit kérsz az égiektől, köszönd meg az áldásos segítséget, emelő lehetőségeket, majd  csendesedj le és figyelj oda a fentről jövő üzenetekre is. Ha ráhangolódsz segítőidre hasznos sugallatokat kaphatsz. Szertartásmágiára, angyal varázslatokra, elengedő- teremtő szertartásra is várom a Hölgyeket most is szeretettel – előre egyeztetni szükséges.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a testedzés, hasznos a lomtalanítás, és sikeres az ügyintézés. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Táplálkozzatok egészségesen – kerüljétek a tartósítószeres , mérgező szintetikus adalékanyagokkal megszórt termékeket.  Szépítkezésre, kozmetikára legjobb lesz a szombat, hajmosásra pedig a vasárnap. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas, és a Vízöntő napjegyűekre kedvező energiák hatnak – szövetkezzetek az égiekkel! (A Hold a Kos jegyében jár, október 10-én, hétfőn lép át a Bika föld jegyébe.)

A hétvége uralkodó rezgése a Mérleg-Vénusz és a Kos telihold a párkapcsolatokra élénkitőleg és harmonikusan hat majd. A közlekedésben viszont legyetek körültekintőbbek, és óvatosabbak.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ezoterikus programok – október

FELSŐBBRENDŰ ÉN – GYÓGYÍTÓ ANGYALMEDITÁCIÓ
https://asajah.hu/felsobbrendu-ened-az-isteni-onvalod-lenyegeben/

VEZETETT TISZTÍTÓ, REZGÉSSZINT EMELŐ MEDITÁCIÓK
https://asajah.hu/vezetett-tisztito-rezgesszintemelo-meditaciok/

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – VIZUALIZÁCIÓS AGYKONTROLL
https://asajah.hu/teremto-programozas-gyakorlatban/

ŐRANGYAL BEHANGOLÁS- ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ
https://asajah.hu/orangyal-behangolas-inkorponacio/

ANGYAL TANFOLYAM I.
https://asajah.hu/majusi-angyal-tanfolyam/

ANGYAL TANFOLYAM II.
https://asajah.hu/angyal-tanfolyam-ii/

ANGYAL TAROT
https://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

ANGYAL MÁGIÁK – ANGYAL SZERZŐDÉSEK-GYERTYAMÁGIA
https://asajah.hu/3495/

SZERELMI ANGYALMÁGIA TANFOLYAM
https://asajah.hu/angyalvarazslat-2/

ÚHULLÁMOS EZOTÉRIA – Spirituális lélekgyógyászat – újhullámos ezotéria
https://asajah.hu/spiritualis-lelekgyogyaszat-ujhullamos-ezoterikus-pszichologia/

TANFOLYAMOK: Védelmi tanfolyamok – átvezető technikák – szellemlevétel – rontáslevétel – energetikai tisztító rituálék – tértisztítás.
https://asajah.hu/tavasztol-indulnak-az-uj-tanfolyamok-asajah-studio/

ENERGETIKAI TISZTÍTÁSOK -REZGÉSSZINT EMELÉS https://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

INGA TANFOLYAM
https://asajah.hu/inga-tanfolyam-spiritualis-holgyeknek/

TISZTÍTÓ RITUÁLÉK
https://asajah.hu/tisztito-ritualek/

TAROT KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/?fbclid=IwAR2PTzTBximna5axyEK9EDmDfznZcWiqT-tiD35k9zDOE

A tanfolyamok elvégzése egyéni foglalkozásban is lehetséges – a vidéken, külföldön élők számára, kamerás messengeren és skypeon megoldással vállalok foglakozást.
Amennyien az időpont nem megfelelő számodra – hívj és rugalmasan egyeztetünk.
Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyek jelentkezését! Lélekölelésem:

 

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében.

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu/

Ha összetörték a szíved, hallgass az eszedre!

Párkapcsolati tanácsadás ezoterikus Hölgyeknek

Ha úgy érzed, hogy valami gond van a párkapcsolatoddal, ne várd meg, míg a teljesen összeomlik. Keress meg, kérj időpontot, egyeztess velem kapcsolat-elemzésre, tanácsadásra.
Van amikor két nem teljesen összeillő félember él görcsösen egymásba kapaszkodva – de van olyan is, amikor két egész ember önsorsrontó karmát beteljesítő kapcsolódásban rezeg.
Fontos megtudnod a találkozásotok okát, és azt is, hogy mi a tanulság-tanítás abban, amit teszel, amit megélsz, amit megtapasztalsz benne. Miként lehetséges az együttélés – a szerelem-szeretet állapotában való kiteljesedés. Avagy hogyan lehet kilépni belőle, hogyan lehet emelt fővel tovább menni tőle. 
Ha elnyomó kapcsolatban élsz leginkább vese-gondokkal jelez a lelked testi tünetek formájában. Ez már erősen figyelmeztető jel, hogy nem a „pároddal” élsz. Ne várd meg, míg megbetegszel – a rossz kapcsolatokban tengődőknek hozhat komoly betegségeket: nőgyógyászati cisztákat, nagyobb bajokat is a mérgező kapcsolat.


Sok kérdésre választ kaphatsz az órás konzultációban. Használok a foglalkozást alatt tarot lapokat, számmisztikát és csipetnyi asztrológiát is – ezoterikus terápiákat – hasznos személyre szóló tanácsokkal látlak el.
Szeretettel várlak, ha rendet tennél a jelenlegi kapcsolatodban – és akkor is, ha egyébként meg gondod lenned  kapcsolat bevonzásban is. Kamerás messengeren is vállalok tanácsadást – érdeklődj a részletekről nálam. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Légy figyelmes a lelked üzeneteire…

Amikor érezni már lehet

Amikor itt szúr, ott fáj…de az orvos mégis azt mondja neked a leletek alapján,  hogy semmit sem lát, nincs betegség benned.  Ilyenkor az van, hogy a lelked jelez  a betegségtünettel – ami már az aurában jól látható! – hogy valami gond van, tegyél rendet az életedbe.  Ama bizonyos blokk úgymond  még nem ‘íródott’  át a fizikai testedre, nem teremtette meg a betegséget.   De már a tünet jelezgeti,  hogy hamarosan beérkezik valamelyik szervedbe. Vagyis anyagi szintre lép – ha lelki szinten nem oldod meg a problémádat. Ilyenkor ideje egy nagy lépést tenni az oldás felé.

Az energetikai  kezelés során, a tünetek nyelvének ismerete  alapján megérthetjük a keletkezni akaró betegség lelki okát. A terápiás kezelésekkel még idejében elcsíphetjük azt, így nem tud kiterjeszkedni a fizikai szervezetedben.
Ha egészséges szeretnél maradni – érdemes odafigyelni jobban a lelked üzeneteire – és ha nem tudod egyedül megoldani, akkor  legjobb  havonta egyszer energetikai kezelésekre, tisztításokra, blokkoldásra eljárni,  oldáson részt venni.
Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket az órás terápiára – egyeztess velem. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Ha változtatni szeretnél…

Hitrendszeri korlátok – oldások

„Gyakorta előfordul, hogy ellenállunk a változásnak, amikor bekopog az életünkbe. Ennek az oka, hogy a nagyarányú változástól legtöbbször félünk, hátha rosszat hoz.
Holott fontos az eszünkbe vésni, hogy a változások azt jelentik, hogy valami jobb következik. Az Univerzum nem tűri a vákuumot, ezért ha valami megszűnik, másnak kell állnia a helyére.
A változás közeledtével engedd el magad, ne veszítsd el a hitedet, és tudd, hogy a változás színtisztán jó. Valami csodálatos van úton feléd!” – Rhonda Byrne

Amire a legtöbbet gondolsz annak energiát adsz, az hamarosan elkezd megvalósulni. Érdemes tehát a jóra koncentrálni, mert ha fekete gondolatok járnak az eszedbe, akkor ezeket programozod magadban. Hessegesd el a negatív érzéseket, és programozd be a pozitív rezgéseket.
Először nehezen fog menni,  de aztán bele fogsz jönni, és szép lassan ráneveld magad az öröm a hit és a remény rezgésére, a teremtés pontjára. Egy negatív élethelyzetben nagyon tudatosnak kell lenned, hogy elérd ezt az állapotot. Az életed csak akkor változik, ha változtatsz rajta. Ahhoz, hogy újat tudj kezdeni, a régit el kell hagyni.

Akinél erős blokkok vannak a negatív hitrendszeri programok által ott blokkoldás javasolok – terápiás megoldással kereshettek. Szeretettel várlak energetika tudatalatti blokkokat oldó programjaimra is. A pozitív agykontrollos módszer sokat segíthet a pozitív életre hangolásban, a bevonzásban és a teremtés – jelentkezz az  újrahangolásra. Léleköleléssel: 

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A halhatatlanság magja – a magok királya

A varázslatos szezámmag

A szezámmag egy Indiából származó, méteres magasságú, lágyszárú trópusi növény magja. A hindu mitológia szerint a Yama Isten által megáldott mag az Örök Élet szimbóluma. A szezámmag erősíti a májat és a vesét, ezáltal fokozott méregtelenítő hatást vált ki. Ma magas a kalcium-, magnézium-, A-, E-, C-, és B-vitamin tartalma. Alacsony a kalóriatartalma, de mégis energiával tölti fel a szervezetet.

Készítsük el ezt az egészséges turmixot.

Hozzávalók:
-100 gramm nyers szezámmag
-2 teáskanál méz
-1 liter víz

Elkészítés:
1. Áztassuk egy éjszakára a szezámmagot a vízbe.
2. Reggel mossuk le a magokat, majd turmixoljuk össze, adjunk hozzá egy pohár vizet, és a mézet.
3. Majd adjuk hozzá a maradék vizet, és újra turmixoljuk le.
4. A méz csak édesítőszer, ha akarjuk, akár el is hagyhatjuk.
5. Ezzel a módszerrel 1 liter szezámtejet kapunk. Minden reggel étkezés előtt igyunk meg egy csészével a tápláló, és ízletes tejből. Az édesség utáni vágyunk néhány nap alatt elmúlik, és látni fogjuk, a fogyás is beindul!

Ha kalciumhiánnyal küzdünk, akkor fogyasszunk néha egy-egy teáskanálnyi nyers szezámmagot. Így sokkal könnyebben fel tud szívódni.(Ne felejtsük el, hogy a pirított szezámmag teljes mértékben elveszíti a terápiás tulajdonságait.)
A szezámmag segítségével gondoskodhatunk a bőrünk, és a hajunk egészségéről is, és az sem mellékes, hogy nagyon magas az antioxidáns tartalma is. A szezámmag segítségével könnyen megszabadulhatsz az édesség utáni sóvárgástól. Nekem bevált – szeretettel ajánlom! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A Vénusz belép a Mérlegbe

Szeptember 29-én a  Vénusz uralkodó jegyébe, a Mérlegbe lép

Ez az aktus egy csodálatos, harmonikus energiát eredményez. Mivel a Nap és a Vénusz is a Mérlegben áll, nagy mennyiségű kozmikus rezgés támogatja a szív gyógyulását, a nőies oldal fejlődését, az önmagunk és mások iránti együttérzéssel való kapcsolódást és az önszeretet gyakorlását.


Bőségteremtő  nap – Szent Mihály napjának ünnepe
Szeptember 29-én Szent Mihály napján kezdődik el az új gazdasági évforduló – ez a szüret kezdete. Gondold végig merre tartasz, és mit valósítottál meg ebben az évben, ami előrevitt, amitől több lettél, amitől jobb ember lettél: karrier-munka, párkapcsolat, emberi kapcsolatok tekintetében is.
Az ősz kristályköveit használhatod nap mint nap, hogy erejükkel feltöltődve nagyobb lendülettel haladj. A karneol – ez a csodás kő az életörömöt és a lelki melegséget árasztja számodra. Az achát jótékonyan hat az immunrendszerre, erősít és energetizál.


A Vénusz őrzője Haniel arkangyal. Segít a fájdalom enyhítésében, a szerelmesek kibékítésében és a családi kötelékek erősítésében. Ha ilyen gondod van, imagináld őt angyalszertartás keretében.
Hold -Uránusz-Szaturnusz rezgések fényében kapcsolódj a fenti világokhoz: meditációnak jó idejében vagy, de bőségvarázslatokra is alkalmas a mai nap energetikája. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket bőségvarázslatokra, angyalmágiára és tarot előretekintésre is. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12


Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Elengedés, oldás, blokkoldás

Addig nem tudsz újrakezdeni, amíg nem tudsz elengedni!

„A problémák azért ismétlődnek, mert amikor előtűnnek, reagálunk rájuk és ragaszkodunk hozzájuk. Folyton gondolkozunk a dolgon, és így belekapaszkodunk, ahelyett, hogy elengednénk.” – Mabel Katz

Ameddig nem tudsz elengedni, nem tudsz lezárni…amíg nem leszel nyitott az újra, addig nem tudsz újat befogadni. Megrekedsz, és elakadsz az áldatlan helyzetben, fekete, lehúzó sötét energiákban ténferegsz…nem vagy a helyeden.
Energetikai kezeléssel segíthetek neked, hogy elindulhass életed új szakaszába – szerencsésebb helyzetek felé!
Elengedéssel, oldással, blokkoldással, gyógyulást segítő energia átadásával, energetikai feltöltéssel, rezgésszint emeléssel is  kereshettek.

Szeretettel várom foglalkozásaimra az ezoterikus Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Őszbeforduló napok

H   E   T   I        T   A   R   O   T
Szeptember 26-tól október 2-ig.

Szeptember 29-én Szent Mihály napjával elkezdődik az igazi Ősz!

A hét főszereplője a Halak Jupiter rezgés lesz. A Jupiter a Halakban nagyon spirituális energia, igazán otthon érzi magát  a Halak jegyében. Összekapcsolhat minket a múlt elfeledett bölcsességével. Ebben a különleges energiában előző életet kutató, múltba néző sorsút elemzéssel is szeretettel várom a Hölgyeket.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

Az Igazság VIII. – Vállalj felelősséget a döntéseidért. Kapcsolok magasabb lélekszintre helyezésnek, felhangolásának ideje jött el. A jelenlevő jupiteri rezgések hatására kedvesebbé, nyugodtabbá, barátságosabbá válhatunk. Légy nyitott a kreatív és romantikus energiák befogadására. Engedd el a negatív rezgéseidet, légy tudatos a kapcsolat építésben. Mérlegeld a kapcsolat megújító törekvéseidet a plútói energia szövetkezne a Merkúr-Vénusszal is nagyban segíti majd. Kapcsolati-elemzéssel, harmonizálással várlak szeretettel.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a természetben járás, őszi lakásdekorálás.  Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek.  Fogyasszatok idény gyümölcsöket – nemcsak tápláló, de gazdag ásványi anyag és vitaminforrás. Hajfestésre-hajmosásra, kozmetikára, bőrápolásra, masszázsra remek lesz a hét elejének időtere. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Mérleg jegyében jár, szeptember 28-án, szerdán lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

A Halál XIII. – változás, átalakulás, szintlépés. A Hold-Uránusz-Szaturnusz kapcsolódásban a félelmek elengedésének ideje jött el. Minden fekete gondolat blokkol, emeld ki magad a negatív rezgésekből. Mantrákkal, pozitív inspirációkkal, motivációkkal segíts másoknak. A megtisztulás idejében vagy – a spirituális energiák segítenek a változásban. Csakra-aura-meridián-nadi harmonizálással is kereshettek.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
A nagymosás hasznos időtöltést lehet – a meditáció a lelket nyugtatja meg. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket, és a nemi szerveket.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Igyatok meleg folyadékot – levest, gyógyteákat. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – a hajvágásra kedvezőtlen energiák lesznek, nem lesz sikeres  – azt  inkább halaszd el. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – legyetek figyelmesek! (A Hold a Skorpió jegyében jár, szeptember 30-án, pénteken lép át az Nyilas tűz jegyébe.)

A Mértékletesség XIV. – Mértékletes haladás- türelem, harmónia. Alkotó-kreatív energiák hatnak. A Nap-Vénuszban a békére, harmóniára törekvés energiája érint meg. Emeld kapcsolataidat a szeretet rezgésére – javítsd ki, rakd rendbe, tedd jóvá a sérelmes lépéseket.  Szívcsakra tisztításra, rezgésszint emelésre jelentkezhetsz be hozzám angyalos stúdiómba.
A hét vége  tűz elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a hegyvidéki túra, vagy a masszázs. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  A szilvás gombóc remek hétvégi menüdesszert lehet – vendégvárónak is remek. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek idő lesz. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűek számára ígéretes lehet a hét vége teremtsétek meg a jó lehetőségeket!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, október 2-án, vasárnap lép át a Bak föld jegyébe.)

Vigyázz a negatív gondolatokkal, és tettekkel – balsorsot hoznak, és fekete karmát alkotnak. Töltekezz őrangyalod rezgésével: Állj az igazak és a tiszta szívűek közé ott van a legtöbb szabad hely. Légy pozitív, az Univerzum melléd áll és dolgok jóra fordulnak!
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is  várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos  stúdiómba.


Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Meddig tart az egészséges gyász?

Gyászfeldolgozás

Egy szeretett személy elvesztése jelentős trauma a hozzá közelállók számára. A távolabbi ismerősök fél évig, a közeli hozzátartozók egy évig szoktak gyászolni.

Hagyományosan egy évben határozzák meg a gyászidőszakot, az elhunyt személy szerettei ennyi ideig  hordják a fekete viseletet. Ez nem véletlenül alakult ki,  a lezárás nagyjából ennyi időt vesz igénybe. De ez változó a lelki érzékenység függvénye is lehet: egyeseknek rövidebb, másoknak hosszabb idő kell ahhoz, hogy túltegyék magukat a történteken. Van akinél kitolódik ez az időszak akár évekre is. Ez már az egészségre káros folyamatot indíthat el, úgymint pld. a depresszió, halálvágy, lelki eltávolodás az élőktől.
Úgy tudjuk elengedni az elhunytat tudatosan, hogy visszaemlékezünk a boldog, szép pillanatokra. Egye emlékdobozba érdemes beletenni minden olyan fotót,  kisebb dolgot, ami kellemes emléket őriz. Ezeket szabad, sőt ajánlott elővenni, amikor fájó hiányát érzik az eltávozónak, hogy a tragédia okozta sokkot idővel a szép emlékek felidézése nyomja el.
Ha ama bizonyos gyászév letelte után még mindig nem tud valaki kikeveredni a gyász fogságából, érdemes szakembert, gyász-terapeutát felkeresni. 
Személy szerint ezoterikus megoldássokkal tudok segíteni a feldolgozás folyamatában, energetikai oldással, terápiás beszélgetésekkel, kapcsolat-felvétellel.

Ha úgy érzed súlyos lelki trauma ért – keress meg, egyeztess velem a terápiára. A hosszan tartó gyász súlyos károkat okozhat a lelki, és testi egészségedben – angyalozással segítek visszatalálni az életöröm állapotában. Kérj időpontot, egyeztess velem a terápiára. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu