ANGYALORSZÁG kategória bejegyzései

Mihály Arkangyal megidézése

Mihály arkangyal energiája tiszta, erőteljes, tisztító, befejező, ugyanakkor oltalmazó, beburkoló és megerősítő.

Aura színe: Bíbor – kékes lila

Kristályának neve: Szugilit

Vizualizáld, hogy auraszíne körbeviszi a gyógyításra váró személyt vagy helyzetet.

sugalit kristály

A sugilit a szeretet legjelentősebb kövei közé tartozik, elhozza a bíbor sugár energiáját a Földre.

 

Mihály Arkangyalt a karma védelmezőjének is hívjuk.

Képes feloldani a karmát, megszüntetni az emberek közötti karmikus bonyodalmakat. Segít felismerni, milyen kapcsolatban vagyunk az anyagi világgal, más emberekkel, a dualitással, tudatosítja bennünk, mit kell megváltoztatni ahhoz, hogy visszatérhessünk az egységbe. Segít felismerni saját igazságunkat, és kezeskedni érte. Érthetővé teszi az isteni akaratot, így saját akaratunk összhangba hozható vele.

A KÖVETKEZŐ HELYZETEKBEN HÍVJUK MIHÁLY ARKANGYALT:

– Auránk megerősítésére.
– Ha erőtlennek, gyámoltalannak, áldozatnak érezzük magunkat.
– Ha rémálmaink vannak.
– Ha kimerültek vagyunk.
– Amikor védelemre van szükségünk.
– Amikor kellemetlen, agresszív társaságba kerülünk.
– Ha megfenyegetnek vagy fenyegetve érezzük magunkat.
– Hogy felismerjük igazunkat, és legyen bátorságunk kiállni érte.
– Ha kételkedünk magunkban; úgy érezzük, képtelenek vagyunk megcsinálni valamit.
– Az idegen energiáktól való megszabadulásra.
– Ha túl sokat vállalunk, szétforgácsoljuk magunkat, és nem találunk rendet.
– Hogy fegyelem és rend legyen bennünk, hogy meg tudjuk teremteni a rendet.
– Ha vezető beosztásban vagyunk.
– Ha karmikus kötésektől, fogságtól és akadályozó tényezőktől kívánunk megszabadulni.
– Az aura megtisztítására.
– A terek tisztán tartására (főként terapeuták szokták este és reggel megtisztítani a teret a nyomasztó energiáktól).
– A romboló, agresszív, gyűlölettel teli energiák átalakítására.
– A megkülönböztetési készség erősítésére, a sötét erők felismerésére.
– Terápiás munkában, hogy felismerjük a régi dolgokat, és megszabaduljunk tőlük.
– Valami újnak a kezdetekor (segít véget vetni a réginek).

 

Angel in heaven

 

MEDITÁCIÓS GYAKORLAT

A Mihály arkangyallal folytatott meditáció több napig is eltarthat.
A földcsakrával kezdjük (földcsillagnak is nevezik), azzal a csakrával, amely a földben, 20-30 cm-re a talpunk alatt található. A következő napon irányítsuk Mihály energiáját a lábcsakrába, másnap a térdbe, és végül a medence területén lévő első csakrába. Töltsük a meditációt minden nap egy csakrával, míg eljutunk a fejünk felett 20-30 cm-re lévő nyolcadik csakrához (ezt lélekcsillagnak nevezik). Az ezt követő napon végezzük el a tisztító meditációt, mielőtt újra a földcsakrára térnénk át. Ezzel a meditációs utazással megtisztíthatjuk csakráinkat a régi viselkedésmintáktól és a karmikus bonyodalmaktól.

Engedjük, hogy Mihály Arkangyal energiája beburkoljon, megtöltse auránk rétegeit, és megerősítse azokat. Aztán hagyjuk, hogy ez az erő a csakránkba áramoljon. Lássuk meg, milyen a csakránk nagysága, színe, aktivitása, a többi csakrával és az auratesttel való kapcsolata, mennyire képes energiával ellátni minket.
Majd burkoljuk be a csakrát Mihály arkangyal energiájával úgy, hogy megtisztuljon és megközelítse eredeti erejét és szépségét,  a lehető legjobb módon tudja teljesíteni feladatait. Hagyjuk, hogy ez az erő megtisztítson mindentől, amire már nincs szükségünk, minden karmikus bonyodalomtól, rögeszmétől, negatív viselkedéstől, amelyek nem tartoznak valódi életünkhöz. Engedjük, hogy Mihály energiája megszabadítson mindattól, ami elválaszt minket az egységtől. Hagyjuk bennünk rezegni ezt az erőt mindaddig, amíg csakránk tiszta lesz.
Aztán engedjük, hogy a megtisztított és eredeti erejével felruházott csakra harmonikusan illeszkedhessen energiarendszerünkbe.  Megfigyelheted, milyen lett ezáltal a csakránk nagysága, színe, aktivitása, más csakrákkal és az egész energiarendszerrel való kapcsolata. Vizsgáljuk meg azt is, hogyan érezzük magunkat most, ezzel a megtisztított csakrával, és mi változott bennünk.

 

TISZTÍTÓ MEDITÁCIÓ

Miután  minden csakrát (a földcsakrától kezdve a nyolcadik csakráig) megtisztítottunk, engedjük, hogy Mihály arkangyal energiája harmonikusan egybemossa a csakrákat, amíg együttműködésük optimális lesz. Merüljünk el az áradó energiában, és figyeljük meg, mennyire fénylő és erős lett az auránk, amelynek energiapályái is megtisztultak és megszabadultak a karmikus kötöttségektől. Engedjük, hogy Mihály energiája megszabadítson attól, ami elválaszt minket valódi életünktől és az egységtől, így energiarendszerünk harmonikus és egységes lesz. Teljesedjünk ki fénylő létünkben.

Mihály bátorít minket, így egyenesen és őszintén ki tudunk állni igazunkért. Megszünteti a kétségeket és a félelmet, erősíti a tisztánlátást, az akaraterőt, az akaratot, a hitet, az önbizalmat, és végül lehetővé teszi, hogy kedvesek és szeretetteljesek legyünk, mert tudatában vagyunk erőnknek –  visszaadja valódi önbizalmunkat!

 

Asajah

Arkangyalok idézése

Amikor arkangyalokat idézünk meg a gyógyításhoz lehívjuk őket a mi világunkba.

Mihály Arkangyalt a jobb oldalunkra hívjuk, ő a szeretet Arkangyala
Gabriel Arkangyalt a bal oldalunkra idézzük meg, ő a félelmeink leküzdésében segít, s nagyobb önbizalmat ad.
Majd hívjuk be  Uriel Arkangyalt, pontosan előttünk áll majd a szertartás alatt.Ő az, aki segít majd tisztán gondolkodni, koncentrálni, összpontosítani. Hívjuk most Rafael Arkangyal, ő a gyógyítás angyala, mögöttünk fog állni.

A négy arkangyallal magunk körül képzeljünk el egy gyönyörű, tiszta és átlátszó fénysugarat, mely fentről ereszkedik lefelé, és a fejünkön keresztül belép a testünkbe.

 

webang

Kérésünket mindig hangos szóval mondjuk ki, kristálytiszta akarattal. Őrangyalunk is segítségünkre lehet ebben.

Minden arkangyalnak egyenként mondjunk köszönetet, s hálával telt szívvel búcsúzzunk el tőlük.

 

Minél többször gyakoroljuk az arkangyalok megidézést annál ragyogóbb fényben jelennek meg előttünk, meghozzák számunkra az örömteli, szeretetteljes életérzést, a védelem és a segítőszándék pozitív rezgéseit.

 

Asajah

 

 

A fény és a szeretet ereje felerősítik egymást

A leglátványosabb gyógyulások akkor követezhetnek be, amikor kristálytiszta szándékkal akarunk változtatni egy állapoton.

 

Az alacsony energiaszint és reménytelenség különféle betegségekhez és sérülésekhez vezet, ezek gyógyszere pedig a borús hozzáállás és az alacsony energiaszint megváltoztatása – a tisztító fény befogadásával. Amikor az angyalokat arra kérjük, hogy lépjenek testünkbe és végezzenek energetikai tisztítást, a szeretetre való fókuszálás fénnyel árasztja el tudatunkat.

A smaragdzöld fény a fizikai gyógyulás színe, a fehér fény a védelemé.
a bíbor fény gyógyítja a rákos betegségeket, és megöli vírusokat.
. a fehér fény gyógyír a sérülésere,
. a világoskék fény tisztítja és méregteleníti a testet,
. az arany fény megnyitja a harmadik szemet.

Az igazi gyógyító erő a gyógyulásoddal kapcsolatos kristálytiszta szándékodban rejlik.

A piros fény Quan Yintől (buddhista istennő – aki imáinkat meghallgatja) származik ő az anyákat és a gyermekeket védi.

 

finik

Arról, hogy imáink meghallgatásra találtak az angyali fények megjelenése biztosíthat bennünket.
Ezek szikrázó tüzijáték fényéhez hasonló fények. A fehér fény az őrangyalok színe, a színes fény az arkangyaloké.

 

Asajah

Angyalokkal a Telehold energiájában

Minden teleholdkor elengedjük a réi terheket, a sérelmeinket, minden negatív energiánkat, blokkjainkat.

Teremts kedvező feltételeket az angyali energiamunkádhoz. Gyújts meg egy fehér gyertyát, füstölőt, hallgathatsz angyali zenéket is. Ami a szívednek szerethető.

Hívd magad mellé segítő angyalaidat!

A telehold angyala Athliel.

Hívd be még az Elengedés angyalait, az Átadás és felajánlás angyalait és a Szeretet angyalait magad mellé a szertartáshoz.

 

angelmunka

Kérd meg a teleholdat (széttart karokkal az égre fordulva) hogy tisztítsa ki belőled hátráltató energiáidat.

Mondd ki az Univerzum felé fordulva: Átadom minden negatív energiámat kérlek vegyétek el tőlem, mert már nincs rá szükségem!

Kérd a tisztítást, s érezd, hogy ez az energiafény egész testedet megtisztítja, s feltölti tested minden sejtjét.

Köszönd meg a segítséget, és adj hálát szívedbe érezve azt!

 

Angyalölelésem:

Asajah

 

 

 

Ibolyaláng erejével a boldogságos szerelemért

 

Szólítsd az Ibolya Láng erejét és fényét!

„A szeretet mindent átható ereje bennem létezik.”

 

Michael Arkangyal védelmezz, kék-fehér védelmi pajzzsal végy körbe engem, és segíts, hogy minden félelmem feloldódjék, szent fényed sugaraiban, mely útját állja annak, hogy boldog szerelmet vonzhassak életembe, és vágj le rólam kérlek fényes kardod erejével, minden régi köteléket, hogy felszabaduljak, s a múltam végleg elengedjem.

VIZUALIZÁLD az Ibolya Lángot amint az megfürdet és megtisztítja aurádat.
Képzeld el, amint a lángok feloldják a benned és körülötted lévő negatív energiákat. Vizualizáld, hogy amelyik negatív energia érintkezik ezekkel a lángokkal, azonnal Isten fényévé transzmutálódik!

Saint Germain és Zadkiel bocsássátok rám az ibolya láng hatalmas átváltoztató erejét, hogy elégjen mindaz, ami akadályozza, hogy boldog párkapcsolatban éljem le életem. Szabadítson fel az ibolya láng a karmám súlyától, a múlt fájdalmától, csalódásaitól, szenvedéseitől, s mindattól, mi útját állja annak, hogy boldog szerelemre találjak, s megteremtsem és beteljesítsem azt, ami a szívem vágya.

 

bolyaKép: Saint Germain

 

Chamuel, a Rózsaszín fénysugár Arkangyala, segít megtalálni az igazit, bevonzani a szerelmet, szeretetteljessé válni. Segít lezárni múltbeli kapcsolatainkat és jelenlegi kapcsolatainkban is értékes tanácsokkal szolgál. Intuíció révén vezet el a megfelelő társhoz. A szeretet most benned és körülötted van, nem kell kutatnod utána. Épp ellenkezőleg: az élet minden területén magadhoz vonzod és kinyilvánítod azzal, hogy minden tettedet és gondolatodat átjárja a jóindulat. Fordulj Chamuel Arkangyalhoz, hogy vezesse gondolataidat és cselekedeteidet, és szerelmet hozzon az életedbe. Segít beleszeretni az életedbe, és meggyógyítani a kapcsolataidat, hogy teljes pompájukban virágozhassanak. A szellemi társ megtalálásában is segítséget nyújt. Chamuel Arkangyal intuíciók révén vezet el hozzá.

 

Asajah

 

 

 

Színek – fények – angyallények

 

„Az angyalok Isten legtisztább gondolatai, amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak.” – Mary Baker Eddy

Egy adott színnel az annak megfelelő arkangyalt könnyedén meghívhatjuk, és gyógyulhatunk is segítségével.

 

anfenek

A szivárványszínű fény
Ha szivárványszínű fényt képzelünk magunk köré, akkor ezzel az előző életből hozott blokkok és a karmikus egyensúlytalanságok feloldását segítjük elő. Ha a szivárvány összes színét behívjuk, akkor egy időben több szinten is zajlik gyógyulásunk. A szivárványszín Raziel arkangyalhoz kapcsolódik. Raziel igen bölcs, és mágikus erejű. Segít azoknak, akik magas spirituális célokkal rendelkeznek, hogy képességeikkel kapcsolatos félelmeiket el tudják engedni.

A smaragdzöld fény
A smaragdzöld fény Rafael arkangyallal hozható kapcsolatba, aki a legfőbb gyógyítónak számít az angyalok között. Amikor őt hívjuk, akkor smaragdzöld szárnyait kiterjeszti a gyógyítandó személy fölé. A zöld fény igen hatékony, olyan, mint egy gyógyító balzsam, vagy egy igen csak gyorsan ható gyógyszer. Nem fontos vizualizálnunk Rafael arkangyalt, elég, ha csak a zöld fényt képzeljük a beteg köré. Az eredmény ugyanolyan gyógyító erejű lesz. Amikor a fényt hívjuk ugyanis, az olyan, mintha az angyalokat hívnánk, mivel az angyalok valódi lényege a fény.

Amikor Rafael arkangyal a közelünkben van, fizikálisan is láthatunk zöld fényszikrákat, de lelki szemeink előtt mindenképpen smaragdzöld fények villannak fel. Ez a szín egészen addig marad a beteg, vagy sérült rész körül, amíg be nem következik a gyógyulás. Mindegy, hogy testi (pl. fejfájás), vagy lelki (pl. depresszió) betegségről van szó, a lényeg ugyanaz. A színes fény küldése tehát a leghatékonyabb módszer.

A fehér fény
Amikor fehér fényt hívunk be, akkor egy intelligens, élő fény árad be életünkbe. A fehér fény ugyanis az őrangyalok színe. A fehér fény tökéletesen alkalmas arra, hogy védelmet élvezzünk bármilyen külső, vagy belső hatás ellen. Szinte körbevesz bennünket, megóv mindentől, és mindenkitől, de főként a negatív energiáktól. Gyógyításnál sokan alkalmazzák a fehér fényt a smaragdzöld fénnyel együtt. A fehér fény ugyanis megvéd a negatív behatásoktól, a smaragdzöld, pedig gyógyít. Így biztonságos, tiszta gyógyulás várható.
A fehér fény kettős feladatot lát el: egyfelől tisztít, elősegítve ezzel a gyógyulás megindulását, másfelől pedig védelmez. Azt, hogy melyik feladatot látja éppen el, a fény behívásakor megfogalmazott szándékaink döntik el.

Az arany fény
Az arany fény a krisztusi energia színe, de ezalatt nem feltétlenül a keresztény vallás értendő, hanem a megbocsátás, és az erőteljes, feltétel nélküli szeretet energiáját. Arany fényt annak érdekében is behívhatunk, hogy segítsen megerősíteni saját hitünket, vagy más gyógyítandó személyt. Mint ahogy más fényeket is, az arany fényt is behívhatjuk más színekkel együtt. Ha például félünk valamitől, hívjunk be arany fényt fehér fénnyel együtt. Ilyenkor az arany fény erősíteni fogja hitünket, a fehér pedig védelmünkről gondoskodik.

Angyali fények
Arról, hogy kéréseink meghallgatásra találtak, elsősorban az angyali fények megjelenése biztosít bennünket. Ezek a fények szikrázóak, tűzijátékhoz hasonlítanak. Előfordulhat azonban az is, hogy csak felvillannak, mint amikor vakuval fényképezünk. A fehér fény az őrangyalok szikrája, a színes fények pedig az arkangyalok aurája. Az angyali fények akkor is megjelennek, amikor vigaszra, vagy megerősítésre van szükségünk. Az angyalok mindig félelmeink elűzésével gyógyítanak, és azzal, hogy gyógyító fényükkel kitisztítják testünkből a negativitást. Ez által helyreáll az egyensúly.

Gyógyítás gyertyával
A fényeket behívhatjuk gyertya segítségével is. Figyeljük meg a következőt: amikor egy égő, fehér gyertya fényébe nézünk, tudatunkat félelmek nélkül tudjuk vágyainkra összpontosítani. Ez által sokkal hatékonyabban tudunk koncentrálni arra, az általunk behívott fényre. Nézzünk tehát a gyertya lángjába, képzeljük magunk elé legerősebb vágyunkat, és mondjuk ki (akár hangosan is): “Ezt, vagy ennél jobbat szeretnék!”

 

Asajah

Égi vezettetés


“Ismerkedj meg az angyalokkal, és gyakran vedd észre őket a lelkeddel; mert anélkül, hogy látnád őket, veled vannak.” – Szalézi Szent Ferenc

 

angelo2

 

A változás szükséges…
Az Angyalországba bepillanthatsz egy ablakon, amelyben lehetőségeid határtalanok…Gondolataid, tetteid megteremtik jövőbeli álmaid, dolgozz össze atlantiszi angyalaival! Az angyalok nem aggódnak érted, ők hisznek benned! Az isteni útmutatás nem feltétlenül egetrengető kinyilatkoztatás.
Figyelj hát oda az ismétlődő gondolataidra, ötleteidre, érzéseidre, mert általuk üzennek neked:Tudd, hogy Isten éppen annyira szeretné eljuttatni hozzád az égi vezettetést, mint amennyire szeretnéd meghallani! 

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Angyal tanfolyam I. – Angyal tanfolyam II.

Földcsillag


Mivel nem tudsz magasabbra menni, mint amilyen mélyre képes vagy leásni fontos, hogy megalapozd ezt a csakrát!

A földcsillag csakra jelenti spirituális fejlődésed alapját.

A földcsillagról Sandalphon Arkangyal gondoskodik. Körülbelül 30 cm-rel a lábad alatt van, színe fekete-fehér (jin-jang). Ügy rejti magában az összes lehetőségedet az életben, mint a talaj a magokat. Sandalphon arkangyal táplálja őket, és a te felelősséged, hogy segíts ebben.

fodcili
Minden alkalommal, amikor mezítláb jársz a földön vagy vidéken sétálsz, segíted ennek a csakrának a fejlődését. A csakrával együtt isteni lehetőségeid magjai is fejlődnek.
Arany Atlantiszban minden embernek 12 csakrája és 12 aktív DNS- szála volt. Amikor Atlantisz rezgésszáma csökkent, 5 csakra felmondta a szolgálatot. Ennek következtében inaktívvá vált az a 10 DNS- szál, amely az emberek magasan fejlett spirituális és természetfeletti képességeit tartalmazták. A mai kor embereinek az a feladata, hogy csakráit és az egész DNS-potenciált újra működésbe hozza.

Emlékezz rendkívüli, kihasználatlan, spirituális és természetfeletti erődre.

A mély ellazulás segítségével tudod a sejtszintű tudásodat újra és újra aktiválni és a visszanyerni a bölcsességet, ami már Atlantiszban rendelkezésedre állt. A tanács így szól: Használd ezt a képességedet! Teremts magadnak időt és helyet, hogy teljes nyugalomban lehess, és gondolkodj el azon, ki is vagy valójában.

 

Asajah

A szeretet és a fény lényei, az Angyalok

 

“Az Angyalok eljöttek, hogy megtanítsák nekünk: Isten szeretete minden kérésre és kihívásra válaszol. Eljöttek, hogy kigyógyítsanak bennünket a félelem következményeiből. Az Angyalok nagyhatalmú gyógyítók, és mi magunk is együtt működhetünk velük, hogy felgyorsítsuk a gyógyulási folyamatot. Minél inkább behívjuk az életünkbe az Angyalokat, annál inkább visszatükrözi életünk a Mennyország ragyogását.” – Dr. Doreen Virtue

KOMMUNIKÁLJ AZ ANGYALOKKAL!

Miután beszéltél az Angyalokhoz, vagy kértél tőlük, figyelj a jelekre. Folyamatosan minden nap, bárhogyan érkezhetnek a jelek! Légy tudatos, és figyelj merre vezetnek, majd haladj bátran azon az úton!

Kezdj el meditálni, befelé figyelni, figyelni a tested jelzéseit, majd a meditációk alatt mindenféle érzékszervedet – így fejlődik érzékelésed, és haladsz a tisztánlátás-hallás-tudás útján.

Érzékelési módok:

  • tisztán hallás – ekkor akár tőled idegen hangként is érzékelheted, de belső hangként is gyakori az érzékelés ezen módja
  • tisztán érzékelés – testérzetekben jelentkeznek a visszaigazolások, hideg – meleg hőhullám
  • tisztán látás – belső 3. szemes látás , ill . nyitott szemmel érzékelés
  • tisztán tudás – amikor a tudatodban egy általad feltett kérdésre megérkezik egy általában olyan válasz amit úgy egyébként fogalmad sincs, hogy honnan tudod, de tudod.

 

angeleke

 

Amikor az Angyalokat szólítjuk, azért bírunk gyógyító hatással, mert fénnyel és szeretettel töltenek meg minden szituációt, és minden élőlényt. Gyönyörű és ragyogó fényükhöz feltétel nélküli szeretet, hit és béke társul.
Amikor arra kérjük őket, hogy álljanak mellénk, akkor ennek a ragyogó, csodálatos fénynek meleg sugaraival árasztanak el bennünket.

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

ANGYALORSZÁG:ANGYAL TANFOLYAMOK – ANGYAL MEDITÁCIÓK – ARKANGYALI CSAKRABEHANGOLÁSOK – ANGYAL JÓSLÁS – ANGYAL MÁGIÁK!

Angyali számsorok – üzenetek az égiektől Neked!♥

 

Ha az Angyalok számokkal szeretnének üzenni nekünk, akkor azt a számot vagy számsort folyamatosan a szemünk elé „teszik”. Az üzenetet megláthatjuk egy telefonszámban, egy árcédulán, a futópad számlálóján, a digitális órákon, az interneten, vagy egy papírfecnin az utcán, tehát bárhol.

 

Az angyali üzenetek jellemzője, hogy legalább háromszor megkapjuk őket, így a számokat, számsorokat is legalább ennyiszer látjuk és megjegyezzük, ezért nem érdemes minden számot azonnal értelmeznünk.
Higgyük el, ha az valóban üzenet, akkor addig kapjuk egymás után (különféle csatornákon), ameddig fel nem ismerjük és meg nem értjük az angyalok mondanivalóját!

Ha olyan sokjegyű számokat látunk, amelyek egyetlen számjegy ismétlődéséből állnak, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az angyali számmal van dolgunk. (De ekkor is érdemes megvárnunk, hogy háromszor megkapjuk ugyanezt a számsort!) Különösen igaz ez a háromjegyű, azonos számjegyekből álló számokra.

Figyelj hát a jelekre – mert mindegyikben ott van egy üzenet Neked! – ha nem tudod megfejteni segítek.

Fényem és angyalölelésem Nektek:

 

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta

Angyal mágiák – Angyal jóslás