SZAKTERÜLETEIM kategória bejegyzései

Legyetek jók!

“S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni.
Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk.
Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk.
Ezért a valódi akarat nem csupán az, ami benső Vezérünktől eredően villámként átcikázik rajtunk, s bevilágítja lelkünk homályos tájait, hanem az, amit sokáig akarunk.
Hogy “Mit tegyek?”, azt már tudom.
De ez még kevés.
Az igazi akaratot onnan lehet felismerni, hogy az hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még húsz év múlva is akarom.” – Müller Péter: Titkos tanítások

A pozitív karma.
Minden döntésünk felelősség. Minden cselekedtünk karma. Minden tettünkkel elindítunk valamit. A pozitív tettek pozitív embereket, helyzeteket és eseményeket vonzanak majd hozzád. Ha pozitívan viselkedsz az békés-boldog jóllétet fog eredményezni. Ami a legfontosabb minden olyan dolgot, helyzetet és embert, téves eszmét, rossz tulajdonságot el kell engedned, ami akadályozhat abban, hogy fejlődhess. A megbocsátással folytasd…a harag a legerősebb méreg.

Állj az igazak és a tiszta szívük közé.
Döntsd el a szándékod: légy tudatos teremtő, segítőkész, őszinte, és igaz. Vigyél több érzelmet a kapcsolataidba. Keresd mindig, mindenben a pozitívat – és adj mindenből a legjobbat.  Nézz olyan filmeket, olvass olyan könyveket stb. amik a pozitív életszemléletre hangolnak Téged. Van aki szívesen használ meditációt,  agykontrollt, vagy önhipnózist. A vizualizáció is nagy segítség a teremtő programozásban. Légy jó ember, hogy pozitív karmád vonzzál.

Saját ritmusodban haladj.
Lépésről lépésre haladj – és vedd körbe magad jó emberekkel, alakítsd át a baráti köröd segítőkész ismerősökkel. Ha bőségre szeretnél szert tenni: előbb adnod kell, hogy kaphass. Az életmódváltásnál segíteni fognak az égiek – a pozitív karma sok pozitív energiát vonz majd hozzád.

Áldásban.
Tiszteld és szeresd magad – ha békés, nyugodt és pozitív vagy – egészségesebb leszel, a rezgésed emelkedni fog, és hatalma aurával fogsz rendelkezni.  Mindig légy önmagad, fontos, hogy ne utánozz másokat – egyedi és különleges vagy!

A pozitív aura rezgése vonzani fogja a pozitív eseményeket életedbe.

Áldás!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot –  tudat tisztítás – rezgésszint emelés.

Minden gondolat, szó, érzés, és dolog energia!

Mindannyiunk lelkének vagy egy bizonyos rezgése. Tiszta Fény részecskék adják a legtisztább frekvenciát. Ezek a Fény részecskék magukban foglalják az összes színt. Ez a szivárvány legtisztább formája, a vakítóan fehér Fény.

A lelked vibrál. Van egy bizonyos szín, hang, rezgés, geometriai forma együttható, ami jellemzi a lelked rezgését.
Amikor a tested alszik, a lelked akkor sem pihen. Lehet, hogy részese vagy egy különleges küldetésnek. Ez is lehet az oka annak, hogy egyeseknek közülünk sokkal több alvás kell, mint más embernek.
A lelked rezgése mutatja meg a te személyes energia frekvenciádat. Ez a betetőzése mindennek, ami az élet. Ez az az energia, ami körülvesz és áthatja mindent sejtedet a szervezetedben.

Ez a rezgés a te Aláírásod.

A lelked, a lényed, egyedi és csak a Tied. Mint ahogy nincs két egyforma hópehely, ugyanúgy nincs két lélek az Univerzumban, akinek ugyanaz a neve, vagy „lélekaláírása” lenne. Így nagyon egyedi és különleges vagy. A téged jellemző vibráció tükrözi a belső gondolataidat, érzéseidet, szóhasználatodat.
Minél magasabb a rezgésed, annál több Fény van benned, annál könnyebben és gyorsabban rezegnek a fényrészecskéid, annál nagyobb a Tudatosságod és erősebben csatlakozik a lelked Isteni Önmagához.
Amikor a vibráció alacsony, a fényrészecskék lassan rezegnek és sűrűvé válnak. Az energiádat szó szerint nehéznek érzed azért, mert nincs összhangban a lelked, és az Isteni Én. Ilyenkor többnyire az alsó szinten üzemelő egó irányít.
Torz hiedelmek, félelem, düh, harag, hibás bűntudat, féltékenység, ítélet, szégyen, függőség, a megbocsátás hiánya, a feltétlen szeretet hiánya, különváltság illúziója, rossz egészség tart téged egy nagyon sűrű, alacsony vibrációs energia szinten.
Bár a legtöbben azonosítják magukat a fizikai testükkel, valójában energia részecskék vagyunk, amik nagyon szorosan összetömörülve hoznak létre egy alakot, formát.

Minden gondolat, szó, érzés, és dolog energia!

Ami úgy tűnik, hogy szilárd, valójában nagyon szorosan tömörített energia részecskék együttese. Ezek hozzák létre az alakot, a formát vagy a fizikai anyagot.
Sokkal többek vagyunk, mint fizikai test. Valójában többdimenziós, energikus, szellemi lények vagyunk . A emberi lét fontos tapasztalat, hiszen fontos a számunkra, hogy abban a sűrűségben ahol a test létezik, felismerjük az energiatesteink rétegeit.
Ez fontos, mert ez kell az önállósuláshoz. Amikor a tudatunk ébred a fizikai világban, akkor elkezdi integrálni az összes réteget magában.
Mindenkinek nagyon fontos, és mindenkinek szüksége van arra, hogy megismerje ki is ő valójában, és visszaszerezze minden energiáját.
Amikor képessé válunk az energetikai szerveknek átadni az ébredési szándékunkat, akkor azok meggyógyítják, egyensúlyba hozzák, aktiválják a fizikai testben levő szerveket.
Amikor az energetikai testünk és fizikai testünk egyesülése megtörténik, aktiválódik a „könnyű test”.
Amikor ez sikerül, akkor elérhetünk egy nagyon magas rezgést, ahol a spirituális én (Isteni Önvaló) képes egyesíteni önmagát a fizikai testtel.
Ez a pillanat a megvilágosodás, a visszatérés az igazi spirituális lényegünkhöz.
Amikor ez megtörténik, akkor más semmi nem lesz ugyanaz. Egy belső lendület hajt majd előre az egyre fejlettebb „utazás” felé, önmagad fejlesztése, a Élő Fény Tudatossága felé. – Adam E.

Fogadd el, hogy az Élet csodálatos dolgai feléd áramoljanak!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!
Tarot – Sorselemzés – Útmutatás.

Januári energiák – lendületes évkezdés!

„Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe ‘Lehetőség’ és az első fejezete Újév.” –  Edith Lovejoy Pierce

Az év első Teleholdja a Rák jegyében rezeg majd, január 2-án.  Oldások és tisztítások ideje lesz. Fontos dátum lehet a január 11 is számunkra hiszen a Merkúr átlép majd a Bakba. Korrekt, tudatos, célorientált kommunikációban segít. Az Újhold a Bak jegyében január 17-én érkezik el hozzánk, feladatain, felelősségteljes felvállalása emlékeztetve bennünket. Január 20-ától egye kedvező teremtő időszak veszi kezdetét – minden pozitív kezdeményezésünk sikert ígérő lesz – a Nap a Vízöntőben lesz. Újabb lelkesítő energiák érkeznek majd január 26-tól ismét aktív időszakban leszünk, a Mars a Nyilasba lép. És még egy telehold lesz ebben a hónapban, méghozzá január 31.-én telítődik az Oroszlánban. Kedvező hatások érvényesülnek, felgyorsul a kommunikáció, a igen erős megérzéseink lehetek, tudatosodunk – a Merkúr a Vízöntőbe lesz.

Tartalmas hónap elé nézünk ismét. Kitartást és jó ötleteket hoznak a napok. Új friss lendületben leszünk!


A csillagjegyekről csak röviden:
A Kost az Uránusz biztatja, hogy önmaga legyen, mert így élheti meg a boldogságot. A Bika jól teszi, ha ápolja a baráti kapcsolatait – ez könnyen megy neki, hiszen tele lesz energiák. Az Ikrek jegyében születettek törekedjenek a vidámsága a téli szürke napok alatt – szerencséje lehet, ha munkahelyet váltasz. A Rákoknak a telehold idején nagy érzelmi mélységeket és magasságokat élhetnek meg; egy igen különleges emberrel köthetnek barátságot. Az Oroszlán most is tele lesz energiával, határozott, céltudatos rezgésekkel néz szembe a kihívásokkal. A Szűznek harmóniát ígérnek a csillagok, habár egy kis füllentésen kap majd valakit. A Mérleg jegynek továbbra is a harmónia megteremtése lesz a legjobb terepe – méregteleníteni azonban elég sokszor kell. A Skorpiónak fellendülhet a társasági élete, és igen-igen kedvező barátságra tehet szert. A Nyilasok nosztalgikus hangulatban rezegnek, ha költözködési terveik vannak, azok sikeresek lehetnek. A Baknak a merkúri energiák kedveznek a karrier építésben, sikeres évkezdésre számíthatnak. Mindenképp erősítsd az immunrendszeredet a kitartáshoz jó lesz! A Vízöntő energikus lesz, de  a barátokkal is ápold a kapcsolataidat. A Halaknál a neptunuszi energiák érvényesülnek – megértőbb leszel szeretteiddel, a sportot se hanyagold el.

Tervezd el és rendez át az életedet,  hogy egy sikeresebb éved legyen!

Áldott, örömteli hónapot!

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Útmutatás – Sorselemzés.
Skypeon is elérhető vagyok.

Heti tarot – 2018 január első hetében.

Heti tarot
Teleholdas hetünk van!

A NAP XIX.
A hét első felében vénuszi energiákban rezgünk majd.
A lelki béke, az áldás az öröm állapota telíti a téridőt.
Pihenj, töltődj, élvezd a jelened.
Elengedés: lélektisztulásban vagy – kérj segítséget, ha oldásra van szükséged! (A Rák Telehold tisztít, elengedni is segít.)

 

AZ ÖRDÖG XV.
Egy erős lendület kísérhet bennünket a hét alatt.
Kommunikációs gond nem lesz, helyett kitárulkozó érzelmeknek kedvez az idő. Barátságok fejlődnek fel, kapcsolatok lelki szintre kerülnek. De irigyek is akadhatnak – vigyázz a ‘rontó emberekkel’ – tisztogasd magad. Tartsd távol magadtól a gonoszokat…(Erősen szaturnuszi energiákban leszünk!)

A CSILLAG XVII.
Erős hittel, akarattal tervezz, és indulj útra.
Ha hitedben vagy, az égiek is veled lesznek mindenben.
Ha tudod az utad a válaszutak nem zavarhatnak össze.
A cél magasztos, a lendület akaratos, tégy mindenben legjobb belátásod szerint. Légy boldog a megteremtett jelenedben. Bízz a benned lévő végtelen szeretetben.(Merkúri rezgések kísérhetnek bennünket.)

„Egykor megakartam menteni a világot. Az emberiségnek el akartam hozni a békét. De aztán megpillantottam a fényükben rejtőző sötétséget. És megtudtam, hogy a kettő együtt él minden ember lelkében. És mindenkinek magának kell választania. Ebben a harcban nem segít a hősök ereje. És most már tudom, hogy csak a szeretet mentheti meg ezt a világot. Így hát maradok, és harcolok egy jövőért. Ami hiszem, hogy elérkezhet. Ez lesz a küldetésem. Mindörökké.” – A Csodanő

A lapokat húzta a Kázánlár-féle tarotból:

Asajah
spirituális tanácsadó 
tarot mester-jós  (tehuri-mekubalim beavatás)
Léleklátó médium (halott kommunikáció)
energiagyógyász –  angyalterapeuta (angyal terápiák – tanfolyamok)

Személyes konzultációban személyre szabott, egyéni jóslás.
Terápiás oldások. Rontáslevétel. Útmutatás.
Bejelentkezés: 20 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió

Varázslatos-felszabadító Telehold az ‘érzelmes’ Rák jegyében.

Csodás lehetőséget kaptunk az égiektől, az új esztendő első napjaiban. Megtisztulhatunk az elengedés energiájával, hogy a felesleges lélekterheinktől megszabadulva, friss, megújult erővel befogadhassuk a ránk váró áldásokat.

2018 első Teleholdja a csodás vizes jegyben,  a Rákban  legjobban érzi magát. Idő szerint: holnap hajnali 3 óra után érkezik el hozzánk. A Rák telehold témája a megérkezés bizonyossága. A mostani telehold mindenkire nagy hatással lesz megérkezhetünk haza, szívünk lelki minőségébe. A szeretet energiája áldásként szétterül minden egyes emberen. Fogadjuk be ezt a segítő-oldó lehetőséget. Az előttünk álló néhány napban (10-12) feloldásra kerülhetnek, és gyógyulhatnak lelki sebeink. A Rák kardinális jegye nagy erővel érleli régi terveinket tovább és segíteni fogja a manifesztációt a földi síkban is megjelenni, az újholdas energiákkal még e hónapban. Elmélyült lelki élet van jelen – szerelem, szeretet. Azok a hölgyek, akik  gyermeket szeretnének,  ezekben a napokban könnyebben áldott állapotba kerülhetnek… A befogadó, elfogadó, megértő, őszinteségre sarkalló energiája segít múltunk történéseinek a szeretet szemével nézésében. A lágy energiák minősége a női energiák erőssége. A vizes jegye energiája tisztulni segít. A Nap a Bakban nagy erővel lesz jelen  – így a negatív gondolatok elengedés lehetőségét segítve befogadóvá tesz bennünket majd az új sorskör megélésére.

Őrangyalunk is segít bennünket, megszólítva:  az asztráltében elénk vetítve mutatja a régi elfeledett a tudattalan mélységeiben elrejtett nyomasztó képeket, amelyet átmosva, megtisztítva másként láthatunk immár a szeretet szemével. Álmainkban olyan arcok sora pulzálhat, akikkel békülnivaló dolgunk akadt. Figyeljünk ezekre a jelekre, és álomüzenetekre.
Felvillanhatnak gyermekkori emlékek, anya-gyermek harcok, nyomasztó pillanatok, megélt sérelmek energiája…dolgozd fel, értsd meg… és ne vidd tovább ezeket a lehúzó emlékű energiákat most már sehová. A feltételhez kötött szerelmi kötelékek elégnek… a szeretet határtalan és feltétel nélküli! Amíg ezt meg nem értjük lehetetlen, hogy megmártózzunk benne. A családból hozott rossz, helytelen mintákkal szembenézve átértékelhetjük a minőségét. A szeretet nem fáj, a szeretet nem kötelék, a szeretet nem bánt… A szeretet Szeret, és szeretni tanít! A belső gyermeked boldogabb lesz, ahogy megérted ezeket. Itt az ideje végre felépíteni a saját érzelmi komfortzónánkat. Erőssé tenni azt a szeretet rezgésével, és védeni azt kitartó erővel, a felelősség hatalmával.

Nagy ideje van az elengedésnek, az oldásnak… a megbocsátásnak. Nemcsak az élőkkel köthetünk szövetséget, halottainkkal, rég elhunyt szeretteinkkel   is rendezhetjük, tisztíthatjuk  a szeretet szálakat. Bocsássunk meg önmagunknak, felismerve tévedéseinket, értékeljük át az életünket. Szép lassan gondoljuk csak végig sorsdolgainkat:  mikor, miben hoztunk rossz döntéseket, s hogyan lépnénk a mostban. A jövő előttünk: mindent másképpen láthatunk – kiváló lehetőség a társasági kommunikációra, a dolgok rendbetételére a férfi-női párkapcsolatok lényegében is.
Akinek problémája volt, van a nőiességével –  egy újabb, csodálatos ajándékot kap ennek megélésére. Lágy, női energiák rezegnek a térben az időminőségben, a létezésben. Ha elakadnátok e kérjétek mindenképp spirituális segítők, tanácsadó-tanítók  segítségét. Halak-(Neptunusz trigonban, a Mars és a Jupiter karöltve a Skorpióban halad.) A felszabadító energiák során egyre intenzívebb lelki életet élhetünk meg. Adjunk energiát a pozitív akaratnak!

Áldott rezgésekkel nyissunk és fogadjuk be a szeretetet!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Személyes konzultációban: Tarot-elemzés, oldások, blokkoldások, szívcsakra tisztító harmonizálás – elengedő, teremtő mágiák.

A házasságok az égben köttetnek!

Egyre többen  kerestek oldásokkal…

„A jól működő kapcsolatok mindig magában hordozzák a bocsánatkérés, a megbocsátás és a kibékülés lehetőségét.” – Gary Chapman

A 2018-as esztendő a Vénusz jegyében rezegve  a kapcsolati harmóniának kedvez.

A felmerülő problémák csupán feladatok!
S ha gond van, a megoldás nem a menekülő program.
Minden kapcsolatban lehetnek gondok, de nem maradhatnak blokkok – az oldásokra szükség van…hiszen, ha a szívcsakra a vélt,  vagy valós sérelmektől betömődik, és elakad. Ezért is  nagyon nehezen bocsátunk meg, és kezdünk új életet, bennünk maradhat a félelem… Ha a régi sérelmek nem engedjük el,  belevisszük az új párkapcsolatba. Minden kapcsolat tükör – fejlődni tanít. Ahol ‘minden rendben van’ ott általában nagyon sok elfojtás van. Egymástól tanulunk és tanítunk élni –  az emberi játszmák kora lejárt. A spirituális emberi lét alapja a jól működő párkapcsolat. Minden nap tenni kell érte valamit és együtt lehet dolgozni rajta, hogy még jobbá tegyük.  Egy tanácsadás során mindenre fény derülhet: mi lehet az oka, ha a kapcsolat megtorpan. Ha szükséges hát terapeutához járhatunk, van esélyünk a szexuálpszichológusnál is, a párterápia is sokat oldhat.
Karma ide, karma oda ha egy már meglévő párkapcsolatba ‘bele szeretne lépni’ egy bűvös vonzerővel rendelkező idegen…harmadikként,  azért érdemes megnézni, hogy van-e  hozzá jussa… Előbb a kapcsolatot hozzuk rendbe, s ha végleg nem megy… jöhet az új ismeretség, akár a régi ‘karma’ kiegyenlítése. De semmiképp ne hagyjuk veszni a már meglévő megdolgozott szerelmet azért, mert egy jövevény lelki társnak mutatva magát belelopná magát abba, ami már a miénk! Vége hossza nem lesz az ide-oda való megcsalásnak, önmagunk meglopásának, ha azt keressük folyton, hogy kivel lehetne még dolgunk… A kacérkodó hűtlenség szentség elleni vétek az égiek szerint is, hosszú évekig tartó megtisztulás követi – vagyis nem lesz boldogságosságunk.  Lehet ezer emberrel is karmád – kiegyenlítődés szerint! – de nem feltétlenül kell megcsalni, vagy elhagyni a párod, azért, mert le szeretnél dolgozni valamit… Egy átbeszélő – rendet tévő beszélgetés, konstruktív megoldó helyzet lehet, ami felérhet a megtapasztalás lehetőségével. Hiszen ha karmád van valakivel, aki talán megölt előző életében, őt sem tesszük el láb alól… hiszen akkor nem fejlődtünk volna ebben az életünkben… gondoljunk mindig a tetteink következményeire.

Vigyázz, hogy el ne hibázd!
A lélektárs, ikerláng, lelki társ szavak szép fogalmak – de egy kapcsolatot nem engedjük el azért, mert épp elénk toppan valami újabb… A párkapcsolatért felelősséget vállaltunk,  szent szövetség! S ha már gyermek is van, Isten ajándékaként hát még nagyobb a tét! –  az ő életében sem okozunk törést, azért mert talán jöhet jobb, s újabb játékos mellénk. Mindig az a jó, ami van – ami a miénk – ne keressünk „még jobbat” – hanem tegyük azt amiben vagyunk  még jobbá magunknak! – mert különben vége-hossza nem lesz a sornak. S az illúzióval – a valóságban nem létezővel – ne adjunk energiát az  ördögnek,  sem a hóbortos divatnak.

A házasságok az égben köttetnek!
A párunk nem véletlenül a párunk –  vele van dolgunk. Az élettársi kapcsolat is erős lélekkapcsolat. Egy igazi valódi, hiteles párkapcsolatban ahol mindkét fél teljes egész – az aurák összeérnek – együtt  rezegve áldásban vannak. ‘Látni’ lehet, hogy a pároddal élsz!
A minőségi kapcsolatok idejét éljük – ne szalasszuk el megélni a szerelmet, ne hagyjuk, hogy kívülről gonosz erők, rontó emberek szétdúlják, a már felépített boldog életünket. És hogy honnan tudod, hogy valaki szeret? – hogy az ő társaságában szabadabbnak érzed magad, mint amikor egyedül vagy.  Bizony ennyire egyszerű ez!
S ha már mindenképpen úgy van, hogy nem mehet jobban, engedjük el, s hagyjuk hogy kirezegjen a kapcsolatból, fájdalom és neheztelés nélkül bocsássuk útra. „Védd meg azt, ami a tiéd, mert különben örök életedre bánni fogod, hogy hagytad elmenni…”  – a  nagymamám szavait idézem. Mindenképp házasságpárti vagyok – akár élettársi viszonyban is –  úgy gondolom a   párkapcsolat nem csata, hanem szent szövetség!

 

SZERELEMPRÓBA:
https://gloria.tv/video/ZoeiHXNXC8SF2yU9gJRYcczKq

Az Angyalmágiák is sokat segítenek egy harmonizálatlan, békétlen világban. Volt olyan kedves ismerősöm, aki épp szakítani készült a megoldatlan helyzet miatt,  s az angyalok révén eljegyzés lett a vége a  békétlen dolognak… és egy csodás, hittel reményekkel teli új életszakaszba léptek!

Boldogságosság!
 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Karmikus kötődések – lélektárs, ikerláng.
Oldások, blokkoldások – tudat tisztítás, szívcsakra harmonizálás.

Az év utolsó napjai


Lelkünkből éljünk…

Mától Mars Skorpió – Neptunusz Halak trigon!
Harmonikus állás – segít a gyógyulásban, a harmóniában.  Kínálkozó jó lehetőségek -. lelki szabadságban. A holdjegyed és aszcendensed kellemes hangulatának kiaknázása sokat számíthat a helyzet megoldásban. A nő igazi karaktere az a jegy, ahol a holdja áll a képletében. Jó ha tudjuk ezeket, mert könnyebben megérthetjük választásunkban, igazi énünk rejtélyes döntéseit.

„Csak ha eltölt az öröm, akkor jársz a valóságban. Bánatosan, örömtelenül nem a valóságban élsz. Hanem egy rossz álomban.”- Müller Péter

Csodás álomüzenetet kaphatunk lelki segítőinktől, szellemi vezetőinktől. Legyünk nyitottak ezekre a jelekre, az álomnapló használata sokat segíthet. Sose bízd másra a megfejtéseket, mert megvezethetnek.Tisztul a tudat, mélyebb a megérzés – a szebbre és jobbra vágyás felerősödik. Békülés, helyzettisztázás – helyrehozás, kijavítás, jóvátétel ideje érkezett meg. Jó tanács: használd fel az energiákat pozitívan, így baj nem érhet. Békével legyünk, nyitott szívcsakrával, tudatos befogadó lélekkel. A  szeretet erejével legyünk jelen kapcsolatainkban, keressük mindenben a jó megoldást.
Még három napig lubickolhatunk ebben a csodás energiatérben.

Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!
Személyes és skypeos konzultációk, terápiák.

Végtelen lehetőség…

„Mögöttem végtelen hatalom, előttem végtelen lehetőség, körülöttem határtalan lehetőségek.” – Stella Stuart

 


Szepes Mária szerint: a mantra olyan varázsszó, olyan varázsige, amely köt és old, ezért rendszeres ismételgetésükkel szebbé tehetjük, szebbé varázsolhatjuk az életünket.

Ha ma elkezdesz mantrázni, az csak fél év múlva hoz gyökeres változás az életedben!
Minél többször elmondod a mantrát, az annál gyorsabban épül be a gondolkodásmódodba, és annál gyorsabban kezdi el megváltoztatni a világot körülötted. Naponta 300 (!) hangos, vagy csak gondolatban történő elmondást javasol L ouise L. Hay. Egy-egy megerősítést érdemes addig használni, amíg nem éred el a kívánt hatást, vagy amíg nem válik nyilvánvalóvá, hogy nemsokára eléred azt. Lehet írni is, de a lényeg a hogyan van – örömben írd, tudva hogy beteljesedik az.

„Szeretem magam.”, vagy a „Sejtjeim boldogok.” többrétű hatással rendelkeznek, egészen mélyen a gyökerüknél oldanak meg problémákat, ezért nemcsak egyféle dolgot képesek helyrehozni.

– A hangosan kimondott mantra a fizikai síkon hoz eredményeket, ott hat.
– A suttogva kimondott mantra az asztrális síkon fejti ki hatását.
– A gondolati úton történő mantrázás a mentális világban érvényesül leginkább.

Érdemes a mantrázást egy boldog lelkiállapotban indítani, és vizualizálni is azt,  amire gondolsz – lehetőség szerint a harmadik szemed előtti auratérben, 10 centiméterre elképzelni.
Ha rendszeresen használod a megerősítéseidet már néhány hét alatt változásokat fogsz tapasztalni.

Nekem nagyon sokat segítettek a nehéz időkben, ezért ajánlom szeretettel,  hogy örömmel használd!

 
Asajah
spirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek!
Egyéni személyes  konzultációk: terápiák, oldások, blokkoldás.

KÖRÜLVESZNEK AZ ANGYALOK!

Az angyalok Isten szeretetében fürdetnek, amely átjárja minden sejtemet.

. Elfogadom Isten és az angyalok szeretetét.

. Megérdemlem, hogy szeressenek.

. Megérdemlem a boldogságot.

. Megérdemlem az egészséget.

. Megérdemlem a mennyei segítséget, és el is fogadom.

. Kérem Istent és az angyalokat, hogy segítsenek, és mutassák meg a helyes irányt.

. Hallgatok a belső hangra és megérzéseimre.

. Belső hangom és megérzéseim Isten és az angyalok iránymutatásai.

. Csak erre az iránymutatásra van szükségem.

. Kételkedés nélkül követem az iránymutatást.

. Tudom, hogy Isten és az angyalok szeretnek, és most is mutatják számomra a helyes irányt.

. Elfogadom az angyalok szeretetét.

. Elfogadom a szeretetet.

. Szeretek.

. Én vagyok a szeretet.

. Képes vagyok szeretetet adni.

. Sok szeretetet kapok.

. Mindenki szeret engem.

. Mindenkit szeretek.

. Mindenkinek megbocsátok.

. Megbocsátok magamnak.

. Minden embernek Isten szeretetét küldöm, akivel csak találkozom.

. Figyelek a gondolataimra, és csak pozitív és szeretetteljes gondolatokat engedélyezek magamnak.

. A világban rengeteg szeretet van.

. Mindenkinek jut elég.

. A világban határtalan a bőség.

. Bőségben élek.

. Csodálatos, szeretetteljes embereket vonzok az életembe.

. Angyalaimmal karöltve újabb és újabb lehetőségeket fedezünk fel, hogy szolgálhassunk.

. Mindig megkapom a jutalmamat.

. Békében és harmóniában élek.

. Békés vagyok.

. Sugárzom.

. Vidám vagyok.

( Dr. Doreen Virtue)

Ismételd el ezeket a megerősítéseket minden nap önbizalmad és a magad iránt érzett szeretet erősítése érdekében. Akár fel is veheted a saját hangodat, és készíthetsz egy igazán hatékony hanganyagot, de le is másolhatod a listát, és kiteheted valahova, ahol szem előtt van. Egészítsd ki a saját céljaiddal vagy kívánságaiddal kapcsolatos megerősítésekkel. Győzd meg a tudatalattidat, hogy a pozitív tudatod kövesse mindenben, és mindenkor. Áldás!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – angyalterapeuta
léleklátó médium,
tarot mester-jós, energiagyógyász

Angyal tanfolyamok – Angyal jóslás – Angyal terápiák – Angyal mágiák személyes konzultációban.

Egy új sorskör nyílik!

2018-ban egy új életszakasz kezdődik el mindenki életében.

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid. Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid. Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat. Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed. Ügyelj jellemere, mert az szabja meg sorsodat.” – Frank Outlaw



BLOKKOLDÁSOK magas minőségben!
Amikor a sorsútról letévedünk – eltévedünk.
A spirituális tanácsadáson a konzultáció alatt  fény derül a blokkokra –  a tanácsadó nem tünetet kezel, hanem a baj lelki okait deríti fel. A betegség lelki okának megtalálása magában hordozza a betegség megszüntetésének lehetőségét. Minden negatív élethelyzet lelked ellen való vétek – előbb-utóbb betegséggé alakul. Rajtunk múlik a gyógyulásunk, a szándékunkon, a hitünkön, az akaratunkon és a lelkierőnkön, egészen pontosan azon, hogy hajlandók vagyunk-e önmagunkon változtatni. Minden úton – az egészség felé vezető úton is – csak elindulni nehéz, minden lépésnél egyre könnyebbé válik a haladás, mert egyre jobban érezzük az eredményt.

“Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. ” – Szepes Mária


Egy apró pozitív gondolat megváltoztathatja az egész napodat!
A negatív események a fejlődésedet segítik. A pozitív események a lelkedet táplálják. Energiaszinted nem csak pénzt vonz életedbe, hanem minden mást, beleértve más embereket is. Ha nagyon alacsony az energiaszinted, ugyanazt az energiát vonzod be, amit kibocsátasz. Más szavakkal olyan embereket és kapcsolatokat vonzol életedbe, melyek ugyanilyen alacsony szintű energiával rendelkeznek.Tehát hasznos dolog az energiaszint növelés – ezt energiagyógyászként is vallom! Pozitív energiánk mágnessé tesz minket, ami még több pozitív energiát vonz. A szellemi fejlődés csakis a saját tapasztalatainkon keresztül érhető el. Minden új megtapasztalás egy-egy önbeavatás. Feljebb lépni fejlődni életprogram – a spirituális lét az Élet megtapasztalása. A tudatos út a szív vezérelte döntések helyes iránya. Az Életedben minden csakis érted van.

Asajah
spirituális tanácsadó

 

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
stresszoldás – helyes énkép rögzítés – berögzött félelem minták oldása.
csakra-aura tisztítás, harmonizálás.