TAROT kategória bejegyzései

Párkapcsolat elemzés felsőfokon!

Szerelmi mágiák, személyre szóló praktikák csak Neked!

“Egy párkapcsolat soha sincs kész, soha nem nyeri el végső formáját. A jó párkapcsolat egy út, amelyet önálló lényként, a társunkkal közösen, az elköteleződés biztonságában járunk, ahol egymást ismerve, egymásra figyelve, egymással kommunikálva, egymás kezét szorítva jutunk át a kríziseken.” – Sákovics Diana

PÁRKAPCSOLAT TISZTÍTÁS, HARMONIZÁLÁS – BEVONZÁS!

A párkapcsolat egy tökéletes tükör, melyben a társunk igazán láttatni tudja és visszatükrözi a gyengeségeinket, amit mi kellő önismeret hiánya miatt a másikra vetítünk, és leginkább őt okoljuk a problémáink miatt. A párkapcsolat definíciója az, hogy belépünk egy összetett egyezség- és ígéretsorozatba, amely megmutatja, hogy szívünk és lelkünk mekkora részét fektetjük be egymásba. A párkapcsolat  egy szent szövetség – nem csata!  A foglalkozáson segítségül hívjuk a számmisztikát és az asztrológiát is.  A konzultáció alatt használok pálcát, ingát és auraolvasást. A másfél órás program része:

– Párkapcsolat-elemzés – szerelmi jóslás, tarot
– Od,-éterikus kapcsolati és érzelmi szálak energetikai tisztítása
– Kapcsolati karmikus blokkok oldása – fehér mágiával
– Szerelmi kötés levétele – fekete mágia törlése
– Angyal gyertyamágia – a már meglévő szerelem erősítésére
– Kapcsolatot bevonzó szerelmi mágia

Szeretettel várom a spirituális utún járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Segítek, hogy megtaláld az igazi társadat! Lélekölésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium

tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Párkapcsolati jóslás – Sorselemzés.
Angyalmágiák – Párkapcsolat tisztító harmonizálás. Szerelembevonzás.
Bejelentkezés, időpont egyeztetésre:
0620 278 26 12

Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Mindenen, amit szeretettel teszünk, azon áldás van!

“Minden, ami teszünk, visszahat ránk. Amikor befolyást gyakorolunk egy helyzetre, önmagunkat is megváltoztatjuk.” – Libba Bray

A Világ folyamatosan változásban van, helyes önismeret nélkül nincs önmegvalósítás. Az új korszakban megtanultunk ‘szellemi emberként’ élni. Egy tudati időszak veszi kezdetét. Sok életterületünkön lehetnek változások – kinek-kinek a saját képlete szerint. Ideje van a váltásnak, elérkezett a teremtés időszaka. Használd spirituális képességeidet és természetes adottságaidat arra, hogy magadhoz vonzd a kívánt eredményt. Vizualizáld szándékaid, kezd el a teremtés folyamatát! Hatalmas spirituális teremtő képességeiddel van erőd mindent megváltoztatni az életedben.

741 Hz Az intuíció felébresztése, működtetése:

A SORSELEMZÉS, MINT ÚTMUTATÓ. A sorselemzésben szembenézhetünk önmagunkkal, az előző életbeli karmák tudása tanítás, a jelenlegi sorsfeladata ismerete lehetőség, a spirituális fejlődés bárki számára elérhető a tanácsadás során. Legyen az élet utazás, haladj afelé, amerre vágysz. Tanulj meg derűsen szabadon élni. A konzultáció során megismerheted spirituális választott életfeladatodat, és megtanulhatod a terápia során a Teremtő programozást módszereit is. Pozitív cselekvéssel tettekké válthatsz minden kimondott szót!
Az Élet egy utazás. Köszönd meg Istennek ezt az utazást, és fedez fel benne még több örömöt! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat, bejelentkezés, időpont egyeztetés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Április energiák – a szelek havában

Április a négyes rezgése alatt áll az Uránusz bolygót aktiválja – az uránuszi rezgés a döntés szabadságát képviseli. A tarot nagy arkánumának Császár lapjának üzenete az, hogy tegyél rendet ez életedben,  légy gyakorlatias. Kerüljétek a negatív híreket, a félelmet keltő rossz érzéseket. Rendrakáshoz,  átalakításhoz remek időben vagy. Magasabb szinten éld meg a jelenlévő energiákat – légy tudatosan gondolkodó, törekedj a gyökeres átalakulásra, az újjászületésre, fogj össze az Univerzummal. A Nap és a Hold mellett három bolygó is jegyet vált  ebben a hónapban: a Merkúr, a Vénusz és a Mars.


A HÓNAP LEGFONTOSABB NAPJAI

Április 4-én a  Merkúr a Kosba lép és április 19-ig itt is fog tartózkodni. Elindult az információáramlás, az intenzívebb  lesz a kommunikáció. Gondolkodásunk aktívabbá válik – maradjunk átgondoltak és megfontoltak. (Ha lemerülnél csakra-aura tisztítással és energetikai szint emeléssel is jöhetsz hozzám, bátran.)

Április 12-én egy ingen csak intenzív  Újhold  érkezik a Kosban. Az Az új  dolgok elindításának jó ideje érkezik el.  A kapcsolatokban érdemes a harmóniát erősíteni, szövetkezzetek egymással az új élethelyzetekben. (Önbizalom erősítő tréninggel segíthetek az új lehetőségek céltudatosa elérésében.)

Április 14-én, a  Vénusz a Bikába lép, és itt igen jó érzi majd magát. harmóniában működtethetjük a pénzügyeinket, és a kapcsolatainkat is.  (Energetikai szint emeléssel kereshetsz.)

Április 19 – Nap a Bikába lép nyugodtabb és biztosabb időszak következik. Gyakorlatiasabbá válnak gondolataink, tettein – fontos, hogy legyünk rugalmasak a változásokra. (Párkapcsolati, szerelmi jóslással, tanácsadással hozzám bátran jöhetsz.)

Április 27-én egy intenzív szuper hold lesz. Telihold a Skorpióba érkezik meg – a   mély átalakulás ideje jött el. Hatalmas energiák szabadulnak fel – másrészt ugyanezen a napon a Plútó retrográdba vált. Figyelj oda a tudatalattidra, hogy uralnod tudd önmagad. (Oldásokkal, blokkoldással elengedő meditációkkal várlak.)

Április 30-án a Nap-Uránusz együtt állás zárja a hónapot.  Egy erős felszabadító szellemi energia érkezik – bátrabbá tesz, lelkesít, hogy elindulhass az új irányba – fordíts egyet a sorsodon. (Energetikai szint emeléssel kereshetsz.)


Töltsetek minél több időt a szabadban.  Legyetek jelen a pillanatban és vegyétek észre észre a vidámságot – figyeljetek a lelketek egyensúlyára. Gyönyörködjetek a megújuló természetben legyetek jelen a mostban. A kritikus időszakokban is a bennetek lévő belső biztonságra, és belső erőtökre összpontosítsatok.Rafael arkangyal segít a spirituális megújulásban.
Sorselemzéssel is kereshettek – személyre szabott útmutatóval várom az ezoterikus a hölgyeket szeretettel – három hónapos tarot  elemzéssel. Jelentkezz bátran a konzultációra.
Szeretetben töltekezzetek és legyetek bizakodóak – tudatosan gondolkodóak. Hozzátok ki mindenből a lehetséges legjobbat – felemelő megéléseket kívánok Mindenkinek!
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Asajah stúdió áprilisi programok

“Ne engedd, hogy a tegnap túl sokat emésszen fel a mából. Ha lehangolt vagy, a múltban élsz. Ha szorongsz, akkor a jövőben. Légy megbékélt önmagaddal, és élj a jelenben. Tedd boldoggá azokat, akik a közeledben vannak, és a távoliak is közeledni fognak. Az élet olyan, akár a visszhang. Amit szétküldesz, az mind visszatér hozzád.” –   K. M.

ÚHULLÁMOS EZOTÉRIA – Spirituális lélekgyógyászat – újhullámos ezotéria
spiritualis-lelekgyogyaszat-ujhullamos-ezoterikus-pszichologia/

FELSŐBBRENDŰ ÉN – GYÓGYÍTÓ ANGYALMEDITÁCIÓ
felsobbrendu-ened-az-isteni-onvalod-lenyegeben/

ENERGETIKAI TISZTÍTÁSOK – REZGÉSSZINT EMELÉS
energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

VEZETETT TISZTÍTÓ, REZGÉSSZINT EMELŐ MEDITÁCIÓK
vezetett-tisztito-rezgesszintemelo-meditaciok/

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – VIZUALIZÁCIÓS AGYKONTROLL
teremto-programozas-gyakorlatban/

ŐRANGYAL BEHANGOLÁS- ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ
orangyal-behangolas-inkorponacio/

ANGYAL TANFOLYAM I.
majusi-angyal-tanfolyam/

ANGYAL TANFOLYAM II.
angyal-tanfolyam-ii/

ANGYAL TAROT
atlantiszi-angyal-tarot/

ANGYAL MÁGIÁK – ANGYAL SZERZŐDÉSEK-GYERTYAMÁGIA
asajah.hu/3495/

TANFOLYAMOK: Védelmi tanfolyamok – átvezető technikák – szellemlevétel – rontáslevétel – energetikai tisztító rituálék – tértisztítás.
tavasztol-indulnak-az-uj-tanfolyamok-asajah-studio/

TAROT KONZULTÁCIÓK
tarot-konzultaciok-asajah/

EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/?fbclid=IwAR2PTzTBximna5axyEK9EDmDfznZcWiqT-tiD35k9zDOEKXWmbS3rJ1B6HU

A tanfolyamok elvégzése egyéni konzultációban is lehetséges – a vidéken, külföldön élők számára, kamerás messengeren és skypeon megoldással történő foglalkozásokkal. Szeretettel várom a spirituális úton levő ezoterikus, exoterikus Hölgyek jelentkezését! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – előre egyeztetéssel hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében.

internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu/

Foglalkozások – terápiák – tanácsadás!

Fél órás, órás, és másfél órás programokra jelentkezhetsz!

 

Sorselemzés: előző élet, mostani küldetés, spirituális feladat – személyes év
– tarot útmutató három hónapos, éves jóslás – spirituális terápiák – számmisztika-csipetnyi asztrológia-auraolvasás.
Szerelmi jóslás, kapcsolati tanácsadás – összerezegtető angyali áldás!
Energetikai tisztítások:
-csakra-aura harmonizálás
-energetikai szint emelés
-immunrendszer erősítés
-gyógyító energia átadása
-oldás, blokkoldás
-fogyásban segítő energia
-szívcsakra tisztítás
-entitánsok levétele, elhunyt lélek Fény hazába emelése
-vezetett tisztító, rezgésszint emelő meditációk

-angyal mágiák – őrangyal behangolás – angyal tanfolyamok

Személyes és kamerás messengeren is vállalok foglalkozást.
Bejelentkezés, időpont egyeztetés: 0620 278 26 12

Szeretettel várom a spirituális Hölgyeket! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Hangolódj az ünnepre!

H  E  T  I    T  A  R  O  T!
Március 29-től április 4-ig.

Húsvéti hétvégében!
Merkúr-Neptunusz együttállás a Halakban segít, hogy belső arany angyalodra hangolódva megérezd, ráérezz a legjobb lehetőségedre. Figyeljetek oda a közlekedésben a hét eleje szétszórtsággal bíró, balesetveszélyes lehet. Ügyelj oda, a jelenlevő tüzes Kosban arrogancia helyett átgondoltan, higgadtan cselekedj.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’.

Az Igazság VIII.
Juno-Vízöntő-Jupiter áldásos harmónia háromszög a szeretetre való hangolódásnak kedvez. Kapcsolatgyógyításnak is jó ideje lehet – meg, és átbeszéléseknek kedvez az időtér energetikája – harmonizálhatod kapcsolataidat. (Kapcsolatot harmonizáló terápiákkal kereshettek.)
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legjobb időtöltés lehet bármilyen művészeti program. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek. A hét eleje remek időszak fogyó és tisztítókúra elkezdésére. A hajmosásnak, bőrápolásra is kedvez, fogorvosi vizitre is alkalmas lehet. A Nyilas, a Vízöntő, a Ikrek és az Oroszlán napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek. (A Hold a Mérleg jegyében lesz, majd kedden lép át a vizes Skorpió jegyébe.)

A Mértékletesség XIV.
Tisztázó, helyzetfeltáró beszélgetéseknek is jó ideje lehet a hét közepe. Elengedésre is remek alkalmat adnak a jelenlévő Szaturnusz-Jupiter-Merkúr energiák. (Csakra-aura harmonizálással, energetikai rezgésszint emeléssel segíthetek, hogy egy magasabb minőséget érj el.)
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket, és a nemi szerveket. Kellemes időtöltés lehet az olvasás. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Hajat vágatni, vágni kedden, szerdán nem a legjobb ötlet – csomós hajhullás kialakulásához vezethet. Fogyó és tisztító kúrához is jó időben leszel. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek (A Hold a Nyilas jegyében lesz, majd csütörtökön lép át földies Bak jegyébe.)

A Császárnő III.
A Merkúr a Kosba lép – intenzív energiákkal telítődhetsz.
Békülésre, megbocsátásra jó idő lesz – hangolódni a szeretetre érdemes. Új dolgokba kezdésnek a kedvez a hétvége energiája. (Sorselemzéssel kereshettek, ha új utakra indulnátok – a tarot opciók megmutatják a lehetőségeket.)
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. Kellemes időtöltés lehet a séta túra, természetben járás. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Kozmetikára, bőrápolásra a legjobb a hétvége energetikája,fogyó és tisztító kúrához is remek lehet. A Halak, a Bika, a Szűz és a Skorpió napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek (A Hold a Bak jegyében lesz,majd hétfőn lép át a levegős Vízöntő jegyébe.)

Változást hozhat ez a hét a kapcsolatokban, kapcsolódásokban. A húsvéti dekorációkban kreatívkodhatsz. A húsvéti családi összejövetelekben hangolódhatsz a béke, a szeretet, az összetartozás és a nyugalom rezgésére. A Mars-Jupiter aktívkodásra inspirálhat – lendületesebb kommunikációra számíthatsz – légy megfontolt döntéseidben, hasznos ötleteid születhetnek.
A szent ünnepek alatt imagináld Gábriel, Rafael és Mihály  arkangyalt – kérhetsz  gyógyulást, jóllétet, bőséget az arkangyaloktól.

Az energiák ugyanazok, de mindenkinek más a képlete, és a megtapasztalni való sorsdolga, mindenki máshol tart az életében – ezért személyre szóló inspirációval, útmutatással kereshetsz, hogy élhetővé tedd a létedet!

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Változások – kihívások – fordulatok!

Minden év egy fejlődési szakasz része.

Az asztrológia és a számmisztika is azt mondja, hogy mindenkinek a születésnapján zárul le egy egy éves ciklus, és kezdődik egy új egy éves ciklus. Jó tudni, hogy az a ciklus, amiben épp benne vagyunk, mire alkalmas és mire nem.
Személyes évünk megmutatja minek van itt az ideje, és mi az, amit el kell halasztania – legalábbis a következő születésnapjáig. Sorsfordulatokra derülhet így fény, választ kaphatunk arra is, hogy mikor kezdhetünk új vállalkozásba, mikor nem előnyös a munkahely váltás, illetve mikor nem szabad szakítani, mert van még tanulnivalónk a másiktól. A számmisztikai előrejelzés lehet a tarot alapja – a döntési helyzetek kiindulópontja.
Az jelen ötös évvel együttrezegve bizony változnak a jól ismert személyes év rezgések – átalakulva kihívásokká fejlődnek. Sorselemzésben választ kaphatsz arra, hogy konkrétan mit hoz számodra a március 21-el elindult asztrológiai újév.

Különösen nagy fordulatokat, feladatokat tartogat azoknak az év akiknek 5-ös, 7-es, illetve 11-es, 22-es személyes éve van.
A konzultációra jelentkezhetsz akár kamerás messengeren, vagy kamerás skypeon is.
Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Barkaszentelés a húsvéti ünnepkör megnyitása

Virágvasárnap – a Nagyhét ünnepélyes megnyitása, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket!

“Isten emberré lett, hogy az ember Istenné lehessen.”


Virágvasárnap – március 28. A Nagyhét ünnepélyes megnyitása, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. A Húsvét előtti vasárnap Jézus Krisztus Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulásának ünnepe. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen vonult be a városba. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett, és virágokat szórta lába elé innen a virágvasárnap elnevezés. Azokban az országokban – mint hazánkban is -, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A népi hiedelem szerint a szentelt barka elviszi a rontást.

https://www.youtube.com/watch?v=ZA7A5rwNCjc

Ahol véget ér az ember tehetetlensége, ott kezdődik Isten mindenhatósága. Néha, ha valami akadályként elénk kerül mindig van lehetőség az újrakezdésre. Ne csüggedjünk el soha. A hit a remény, és a szeretet kegyelme vezessen.
Engedd el a félelmeidet, és építsd emberi kapcsolataidat. Higgy jobban önmagadban és a teremtő Gondviselésben. Szabadulj meg attól, amire már nincs szükséged, csinálj helyet az újnak.

Engedd, hogy az energiák akadálymentesen áramoljanak hozzád – tégy rendet az életedben – hogy szerencsés, boldog életet élhess! Vigyázzatok magatokra, és szeretteitekre a lehúzó, nehéz energiákban.
Kamerás skypeon és kamerás messengeren is elérhető vagyok, leszek –   szeretettel várom a spirituális Hölgyeket!

léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Mérleg telihold – harmonikus rezgésekben!

A Mérleg telihold március 28-án, vasárnap este 20 óra 48 perckor üdvözöl bennünket!

A Nap a Kos jelében, a Hold a Mérlegben jár, és pont szembekerülnek egymással. Belső békével, harmóniával kapcsolódj a társadhoz. Engedd el a sérelmeidet, a haragos érzelmeidet – blokkoló negatív mintákat. A mostani telihold nagy érzelmi-lelki megbeszélésnek és kapcsolatgyógyításnak is kedvez.

Az Időkapuban Jeliél őrangyal áll , majd a Szeráfok kórusából, Metatron arkangyal csapatából. Energiájával békés nyugalommal ajándékoz meg. Imájával megszólíthatod: „Jeliél nyújts nekem segítséget Fénynek Ura, hogy messze űzzem magamtól a zűrzavart, és világosság uralja életemet. Hálás szívvel köszönöm neked, szeretlek téged. Ámen.”
Gyógyító köveidet, kristályékszereidet, tarot kártyáidat most tisztíthatod és feltöltheted a telihold magas rezgésével.


A Mérleg  telihold csodás új kezdetek jelölhet. Könnyebben tudsz most ismerkedni, új barátságokat kötni, flörtölni-randizni. A szeretetkapcsolatokat motiválja majd az összeköltözés, eljegyzés, házassági tervek megbeszélése. A Kos, Mérleg, Rák, Bak napjegyek legyenek óvatosak – szakításveszélyes lehet ez a nap. Jó idő lesz a békülésre, a megbocsátásra, a szeretet kimutatására is a megingott kapcsolatokban. Kommunikációdban a kölcsönös tisztelet, megértés domináljon – légy kompromisszumképes – a duzzogást és a féltékenykedést hagyd el. Szívcsakra blokkoldással segíthetek, hogy könnyebben menjen mindez – keres meg.

Kedvez az idő a szerelmi mágiának is – érdemes szerelmi varázslatot készítened. Összerezegtető angyalmágiával várom szeretettel, azokat a Hölgyeket, akik meg szeretnék erősíteni párkapcsolatukat. Szívből ajánlom jobb mint az a bizonyos ‘szerelemkötés’.
Hangolódjatok ezen a csodás hétvégén a szeretetteljes rezgésekre! Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

A hétvége elhozza a tavaszt…

H E T I    T A R O T !
Március 22-től március 28-ig.

Teliholdas hétvégénk lesz!
A Nap-Vénusz együtt áll a Kosban – ez az állás kreativitást, harmóniát és pénzteremtő lehetőséget mutat. Légy kezdeményező, aktiváld a pozitív kisugárzásodat – új kapcsolatokat, új ismerősöket is hozhat ez a hét. Az üzleti élet is most valahogy majd jobban megy – beindulnak a dolgok.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’.

A Pápa V.
Szellemszintű sugallatok, előre megérzések, megsejtések napja lesz a hét eleje – a Nap-Vénusz rezgésében. Meditálj, hangolódj az égiekre. Csodás megvilágosodásaid lehetnek, remek ötleteid születhetnek. De jó idő vagy önelemzésre, önvizsgálatra is majd. Küldetés-karma, spirituális életfeladat elemzéssel bátran kereshetsz, ha információra lenne szükséged.
A hét víz eleje elem minőségben lesz.
Jó program lehet a vízparti séta, vagy a kertápolás. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Egyetek sok vitaminban, rostban gazdag gyümölcsöt. Nagy a kínálat: vérnarancs, grapefruit, ananász…  Nem ajánlatos műteni a melleket, a gyomrot és a nyombelet. Kozmetikára, bőr és arcápolásra remek idő van. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – ha pozitív, tudatos életszemlélettel éltek. (A Hold a Rák jegyében lesz jelen, majd 23-án éjjel lép át a tüzes Oroszlán jegyébe.)

A Válaszutak VI.
A marsikus-merkúri energiák terveid, álmaid megvalósulására motiválnak majd – lépésre, cselekvésre, tettekre ösztönöznek. Légy nyitottabb az újra. A pénteki Nap-Vénusz együttállás a harmóniateremtésnek kedvez- hangold, emeld magasabb lélekszintre kapcsolataidat. Angyalmágiáknak is kedvező ideje lesz – párkapcsolati összerezegtető angyali áldással segíthetek, hogy a pároddal egy magasabb minőséget éljetek meg.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a filmezés, vagy akár a testedzés-torna. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Igyatok jó sokat – teát, gyümölcslevet, ásványvizet… Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. Hajvágásra remek az időzítés – akár fufrut, akár hajvég – ügyeskedhetsz, akár a barátnődet is megkérheted. De mindenféle bőrápolásra, kozmetikára jó a hét közepe energetikája. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – hozzátok ki minden napból a legjobbat. (A Hold az Oroszlán jegyében jár, majd 26-án, hajnalban lép át a földies Szűz jegyébe.)

A Mágus I.
A vénuszi inspiráló rezgések által harmóniát teremtő, mély lelki beszélgetéseknek jó ideje lesz a hétvége – nyílj ki, lépj kompromisszumra, ne terelj, figyelj a társadra. A Vasárnapi Mérleg telihold egy reménytelei új kezdetet jelöl. Kedvez  a mágiának, és a békülésnek – érdemes szerelmi varázslatot készítened! Szívcsakra blokkoldással segíthetek, hogy könnyebben menjen mindez – keres meg.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
A legjobb időtöltés lehet a barkácsolás, a tavaszi nagy rendezkedés-takarítás. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és a sók lesznek. Táplálkozzatok egészségesen – amit megkívánsz arra van szüksége a szervezetednek. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztőszerveket. Kreatívkodhatsz – hajvágásra jó az időzítés, de masszázsra, bőr és arcápolásra is kedvező az időtér. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvez a hétvége energetikája – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Szűz jegyében, majd csak 28-án, kora reggel lép át a levegős Mérleg jegyébe.)

Érdemes ügyesen öltözködni – az időjárás néha átvált a télire – a hétvége felé már ideér a jó idő is! A természet patikája sok jó dolgot kínál: fogyasszatok természetes alapanyagú immunerősítő teákat. Imagináld Gábrielt, az érzelmek arkangyalát,  hogy a jövőddel kapcsolatos félelmeidet feloldja.
A Vénusz a tüzes Kos jegyében – a harmónia teremtésre törekedjetek, az egyensúlyteremtésre. Megfontoltan döntsetek a jelenlévő: Mars-Merkúr, Uránusz-Szaturnusz energiákban. Marsikus erők hatnak: sorsfeladat sorsút felvállalásnak jó ideje van!Légy bátor, higgy önmagadban. Önbizalomerősítő-félelem-stresszoldó energetikai tisztításokkal segíthetek, ha felkeresel.
Az energiák ugyanazok, de mindenkinek más a képlete, és a megtapasztalni való sorsdolga, mindenki máshol tart az életében – ezért személyre szóló inspirációval, útmutatással kereshetsz, hogy élhetővé tedd a létedet!

Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is. Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
https://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
https://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu